Történetek

Ha Mia nem szereti, akkor egyáltalán nincs is értelme semminek. Sem a G.O.D-nak, sem az ő életének. Levert, szomorú arccal felállt, és levetkőzött. Lesütötte a pillantását, és beült a kádba majd el is merült nyakig benne. Szeme előtt látta a lánnyal eltöltött boldog pillanatokat, beleértve az első együttlétet, és azt is mikor megtudták, hogy Mia gyereket vár...

Van két fabábum: Gioffro és Giofrida. Egyszerű, lélektelen marionettfigurák, arcukon torz mosoly. Semmi kidolgozottság, meglehetősen ügyetlen munka. Gyűlölöm őket...
Éjfélkor aztán táncra perdülnek...

Most egy hajszál szabadult el, és suhan a széllel. Hosszan nézek utána, aranyszín csillogó, könnyed szál. Mint egy pókháló egyetlen szála, hosszan, simán, gondtalanul viteti magát a széllel. Nem jut messzire. Egy fa fekete csontvázágain akad fel. A szél hiába tépi, húzza, hívja magához, a száraz ág csontkeze tartóztatja. Örök walzert kénytelen járni a tébolyult széllel, soha meg nem nyugvón, ám fénye nem törik...

És bevillan és átjár akár a jeges szobalevegő, a kép a kocsiból, a délutáni, hogy milyen most ott, milyen ez az érzés minden nap. És hol a kutya ilyenkor.
Nem és nem, én ki nem kelek innen, biztos, hogy úgyse tudnék… félálombéli hülyeség…aludni tovább, nem emlékezni. Nem a hülye képre, nem, hanem semmire. Visszaakarom kapni a semmit...

A démont ember idézi, és az idézőt szállja meg. A lelked gyengesége és a tehetetlenség szüli meg. Először csak azt veszed észre, hogy van a lelkedben egy tövis. Majd megérzed magadban a hatalmat: hogy nincsenek korlátok, és amikor bántanak, a tüske minden rezdüléséből fakadó, beléd fecskendezett méreg hatalmat ad, és bármire képes vagy általa. És nem is vagy tudatában, hogy a démon lassan részeddé válik, és eluralja gondolataid, hogy te, aki voltál, mély álomba szenderedsz, és eltűnsz...

Munkára kéne fognom azt a barmot… De hát nem árthatok a jó hírének, rajtam kívül mindenki a Főnököt hiszi benne, én meg csak, be kell vallanom bármennyire is fáj, a segítségével maradhatok életben. De hát miért is írok meg mindent? Mert kéne egy kis suska.
Egy csöppnyi mellékjövedelem. Minden befolyó pénzt a Pokol bővítési munkálataira költöm, sajnos...

Hiába erős hangom, alig pár sort tudtam végigénekelni. Hangom elhalkult, majd elcsuklott. Csalódottan ültem le a kemény priccsre. Ha bárki rámnézett volna, csupán egy megkeseredett, kiégett ember hajlott hátát, lehorgasztott fejét, gondtól csüggedt vállát látta volna csak. De senki nem nézett be a rácsokon, az énekhang is pillanatokon belül elhalt...

A vérmocskos újszülött elhallgat. Feléd fordul és azt súgja: "Keresd a számot." Nem látszik a falon a gondolata. Az arcuk néma sikoly. Köréd gyűlnek és figyelnek. Az oltárról a lány felkel. Az árnyék a szoba sarkában megmozdul. A jelek összeállnak...

Egy szép napon úgy döntöttem megtanulok repülni.
Persze tudom én azt, hogy ez nem úgy megy, - mint ahogy jobbára semmi az életben – hogy csak elhatározom és kész. Azzal is tisztában vagyok, legyek akármilyen zsenge korú is, hogy a vállalkozás az életemre is veszélyes, nem, már nem vagyok olyan gyermek, hogy sérthetetlennek higgyem magam...

- Miért nem beszélgettek? - kérdezte a fiútól ez haverja.
- Csak - hangzott a válasz.
- Szerintem, kedvel téged…
- Lehetetlen. Idősebb nálam. Hagyj békén.
És eltelt egy újabb hét.
Most a lánytól kérdezte valaki:
- Miért kerülöd?
- Mert így akarom - fordult el a kérdezett...