Ez az igazi Love-Story!

Már fél éve ismertük egymást, de nem jutottunk egyről a kettőre. Sanyi akkoriban komoly kapcsolatban élt, 3 hónapja szakított vele a barátnője. Én is éppen benne voltam egy egyoldalú kapcsolatban, nem is kerestem, de nem is jött senki a képbe. Amikor a szakítás híre eljutott hozzám, hoztam a szokásos „mentőangyal” formámat, és rögtön ott voltam Sanyi mellett, hogy vigasztaljam. Semmi furcsa nem volt ebben, hiszen már előtte is jóban voltunk, de ez az incidens még közelebb hozott minket egymáshoz. Akkori pasim jól kijött Sanyival, nem volt féltékeny, de mint később kiderült, tudta mi lesz a történet vége. Azon a bizonyos csütörtökön meg volt beszélve Judittal és Máriával, hogy találkozunk egy étteremben és karácsony lévén megajándékozzuk egymást. Judit a plüss Malackáját büszkén mutogatta az éppen belépő Sanyinak, aki üdvözlésképpen épphogy egy sziát odanyomott nekem. (Pedig meg volt beszélve előre, hogy ölelést kapok tőle, mihelyt meglát..)

Kicsit fel voltam villanyozva, hogy érettségi óta először látom Juditot, de lefagyott az arcomról a mosoly, hogy mindjárt kettesben hagynak minket Sanyival.. Nem tudom mit éreztem akkor, kavargott bennem a több hónappal ezelőtti csalódás fájdalma, az aktuális pasim iránt érzett szüntelen felháborodás, amiért magához akart láncolni, én meg mint egy sebesült kutya, küzdöttem a házasság és a gyerekek ellen, mert minek ezt erőltetni szerelem nélkül, ilyen fiatalon?! Még 19 se vagyok, álljon meg a menet!! Ugyanakkor Sanyihoz kezdtem egyre közelebb kerülni, pedig nem akartam elfogadni ezt az érzést, hiszen elutasított folyamatosan, először magához édesgetett aztán megint pofára ejtett, ha találkoztunk, nem tudtunk beszélgetni, csak a kínos csönd volt állandó. De eljött az a pillanat, hogy Judit azt mondta mennie kell, mert Annával találkozik. Mária is felállt, várja őt a barátja.

„Na jó, most mi legyen?” – gondoltam magamban, és elkezdtem azon rágódni, mi legyen a beszédtéma Sanyival. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, teljesen hétköznapi témákról esett szó. Meguntuk az üldögélést és úgy döntöttünk, beülünk jól bevált teázónkba. Kint marcona hideg volt, mintha farkasok ordítottak volna, jeges szél fújt és a hó még mindig váratott magára. Még azon se csodálkoztam volna, ha egy jegesmacit látok elszaladni pingvinekkel a nyomában a járdán. A villamoson felvettük a „két jó haver vagyunk” pózt, hátradőlve a székeken lábaink összegabalyodtak az ülés alatt. Annyira már nem voltam zavarban, jól esett a mozgás, pláne egy forró tea gondolata. A villamoson csak fürkésztem Sanyi arcát, próbáltam leolvasni a gondolatait, de a nézésével újra csak zavarba hozott. Ő az egyetlen, akinek nincsenek az arcára írva az érzései. Mindig csak közömbös. Nem mertem reménykedni abban, hogy talán én is tetszek neki, pláne ott volt a pasim, akit nem szerettem túlzottan, és már jó lett volna megszabadulni tőle. A villamos két perc múlva megállt, majdnem elfelejtettünk róla leszállni.

A teázóban párás meleg fogadott minket, a földszinten épp megfelelő volt a hőmérséklet, mert múltkor megszívtuk az emelettel, ami olyan volt, mint egy szauna. Mielőtt leültem volna, szóltam hogy mindjárt jövök, erre Ő sorolni kezdte, hogy milyen teát szoktam rendelni, hogyan és mivel. Helyeslően bólintottam, kicsit furcsa volt, hogy megjegyezte, hiszen alig kétszer voltunk itt együtt, ha társaságban is. A mosdó felé vettem az irányt, a lábaim úgy remegtek, mint egy kocsonya, alig tudtam állni rajta és megvárni az előttem álló 3 lányt. Mire végeztem, egy kicsit sikerült lenyugodnom, de folyton az járt az eszemben, hogy ennek a napnak soha nem kéne vége lennie, addig élvezzem ki, amíg itt van velem, mert most már nem bírom tovább ezt a bizonytalanságot. Ki fogom belőle hamarosan kényszeríteni, hogy adjon egy nagyon egyértelmű jelet, arra, hogy tényleg akar valamit, vagy hagyjam a fenébe.

Leültem az asztalhoz. A félhomályban jól kivettem az arcát, az az arc volt, amit szerettem tőle látni, azt a meghitt, nyugodt arcot. Játszott a gyertyával, de leintettem, mivel már volt egy gyertyás balesete itt, nem akartam égési sérülésekkel pátyolgatni Őt hazafelé. De csak játszott tovább, akkor sem hagyta abba, amikor elfújtam a gyertyát, Ő meggyújtotta újra. Mire befejezte a szórakozást, én álltam neki, és egyszer csak megfogta a kezemet. Annyira meglepődtem, hogy most mi lesz, megdobbant a szívem, hogy most valami történni fog, de úgy kiült az arcomra a megdöbbenés, hogy szinte rögtön elvette a kezét. Lesütöttem a szemem, nem akartam, hogy lássa, csalódott vagyok. Nem volt egyértelmű a jel. Kicsit könnyebben sikerült végigbeszélgetnünk a délutánt, utána indultunk a Vezérbe, Petivel találkozni, bár semmi kedvem nem volt vele lenni, maradtam volna kettesben Sanyival. Épp hogy csak beugrottunk, amikor Peti már kászálódott kifelé, üdvözlésképpen egy csókot nyomott a számra és megfogta a kezem. Ezt a pillanatot akartam nagyon kitörölni magamból, úgy tettem, mintha minden természetes lenne, pedig le se szartam Petit, igyekeztem Sanyi közelében végigmenni az úton a metró felé.

Betértünk a játékterembe, Peti szinte külön volt tőlünk, mintha megérezte volna, hogy kettesben akarok lenni Sanyival. Végig autóversenyeztünk, motoroztunk, lövöldöztünk, de már kezdett későre járni. Kimentünk bagózni a teraszra, és azon mesterkéltem, hogyan hajtsam be Sanyitól a beígért ölelést. Egyszerűen csak hozzábújtam és megszorongattam. Elkezdtem hülyéskedni, hogy nem is olyan magas azzal a 186 centijével az én 170 centimhez képest, hozzáméreckedtem, arccal felé, és hirtelen egy puszi csattant el a homlokomon. Annyira jól esett, annyira nem számítottam rá! 8-kor elindultunk a metróval Népliget felé, Peti haza akart kísérni, úgy döntöttem, menjünk busszal. Sanyi Kálvinon le akart szállni, de nem akartam megengedni, vagyis Őt elengedni, mert megöleltem és úgy is maradtam. Nem érdekelt, mit szól hozzá Ő vagy Peti, Petit had egye csak a méreg. Sanyinak meg besegítettem, hogy el tudja dönteni mit akar. Sanyi gyengéden erőlködött, de nem engedett el Ő sem, nem szállt le se ott, sem a következő megállóban, velünk jött Népligetig. Ott elbúcsúztunk. Peti aznap éjszaka ott aludt nálam, de Sanyit nem tudtam kiverni a fejemből. Mihelyt hallottam, hogy Peti nagyokat szuszog, a másik felemre fordultam és elképzeltem, milyen lenne ha összejönnék Sanyival.

Erre nem sokat kellett várni, Peti le akarta tisztázni egyszer és mindenkorra a helyzetet, mit érez Sanyi irántam, mert azt már tudta, hogy én vonzódom Sanyihoz. Sanyi megnézte a filmet, így visszajött beszélgetni msn-re. Szóltam neki, hogy Peti beszélni akar vele. Peti belekezdett, hogy azt szeretné ha boldog lennék, és ha Sanyi boldoggá tudna tenni, akkor isten áldásával, vágjunk bele. Sanyi kis unszolásra csak ennyit mondott:
- Megmondom őszintén, igen beleszerettem. Próbáltam küzdeni ellene, de nem lehet ezt a szart legyőzni. Kurva élet, ettől féltem, hogy ez ne történjen meg..
Meghűlt bennem a vér. Mégis most mi van?! Szerelmes?! Most tényleg?! Hát ez durva. Kétszer is el kellett olvasnom, míg felfogtam, mit írt. Peti ordítva zuhant le az ágyra, én pedig csak meredtem a képernyőre. Ez nem lehet igaz. Annyira kétértelmű volt az egész! Jól érezte magát velem csütörtökön, azt mondta. De azt nem tudtam, hogy annyira jól, mint én..

Másnap a szokásos helyen találkoztunk, de nem tudtam, hogy viselkedjek vele, hogy köszönjek neki.. Aztán azt mondta menjünk a kávézóba, szóval nem kellett nekem erőlködnöm, mit mondjak. A kávézóban nem voltunk túlságosan oldottak, ő a haboskakaóját iszogatta én meg a teámat. Felvetette, hogy menjünk ki a Margit-szigetre. Mivel egyre nagyobb pelyhekben szakadt a hó és hideg is volt, inkább a teázóba akartam menni, de aztán meggondoltam magam. Távol a város zajától, a hó ropogott a talpunk alatt.. A romantikus séta után bementünk Vezérbe, Peti már várt minket. Hármasban ültünk le beszélgetni. Kicsit lehet diadalittas fejet vághattam, de annyira örültem a fejleményeknek! Peti átengedett Neki, de láttam, bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Átültem Sanyi mellé. Gyilkos pillanatok voltak ezek, nem bírtam ki, hogy ne fogjam meg Sanyi kezét, mindenképpen hozzá akartam érni, simogatni. Feszült volt a hangulat. Sanyi kiment a mosdóba, Peti elsírta magát. Alig vártam, hogy lelépjünk. Kint aztán Sanyival némán sétáltunk a metróig, aztán átbeszéltük ezt a nehéz estét. Hazakísért, a hév állomáson megvártuk, míg elindul a vonat visszafelé, gondoltam megvárom vele. Nekidőlt a korlátnak, így pont olyan magas lett, mint én. Belefúrtam a fejem a hosszú barna hullámos hajába, és magamba szívtam az édes illatát. Mikor visszahúztam a fejem, meg akart csókolni, de lelőttem egy hülye poént és elszállt a pillanat varázsa. Arról volt szó, hogy nem sietjük el. Ez volt az első együtt töltött napunk.

Folyt. Köv.