Reggel egyszercsak felpattan a szemem. Érdekes módon senki sem alszik már, mindenki nyitott szemmel néz.
- Mi van? - nézek a lányokra.
- Tudsz róla, hogy horkolsz? - kérdezi Nat, és kitör belőlük a nevetés.
- Ha- ha! Nagyon vicces - mondom savanyú képpel.
- Éhes vagyok. Lemegyünk? - kérdezi Angel.
Lerobogok a lépcsőn és berontok a nappaliba. Senki. A konyhában szintén.
Most mi van? - töprengek. Anyuék elmentek volna?
Nincs más, meg kell kérdezni Davidet. Szar ez így korán reggel.
Kopogás nélkül berontok, David ágya mellé robogok.
- Mi van? - néz ki a takaró alól, ásítva. A haja tökre összekócolódott, mint valami kakadunak. Úgy néz ki, mint egy allergiás róka.
- Anyuék? - kérdezem, és reménykedek, hogy gyorsan válaszol, ugyanis David szobájában. . khm. hogy is mondjam, kissé szalonképtelen szag van.
- Mit tudom én. Ja, a bútoraid veszik meg.
- Óh, oké.
Kirobogok, és becsapom az ajtót.
- A bútoraim veszik meg.
- Em, figyelj, neked David ugyebár a bátyád, és feltételezem, a legtöbb dolgot megbeszélitek.
- Hát - mondom sóhajtva - nem nagyon, de mondd, Jo.
- Van barátnője? - kérdezi Jo és Nat kórusban.
- Nem, nincs - mondom, aztán kapcsolok- Te jó ég!Nektek teszik a fogyi bátyám?
- Nem!!! - kiált fel Jo.
- Kuss legyen már, felébred! - mondja Nat, és nagyot sóhajt.
- Már fenn van - mondom savanyúan, és benyitok.
- Fenn vagy?- kérdezem.
- Nem, most haltam meg. Húzz már, te kis hülye!
Na jó elegem van!
- Menjetek le légyszi a földszintre, van az asztalon valami nyúltáp - asszem műzli, vagy ilyesmi- és egyetek, ok?
A lányok leszivárognak, én meg berontok az idióta bátyám idióta szobájába.
- Na jó, ha még egyszer így beszélsz a barátnőim előtt velem, akkor tuti, hogy nem marad egyben a Pamela Anderson posztered! - sivítozok.
- Maradj már, pulykatojás - vigyorog - Nincs is Pamela Anderson poszterem.
- Akkor mittoménmid van! Azt is letépem!
- Mit tépsz le? - kérdezi szemöldökráncolva, én meg rájövök, hogy nagy hülyeséget mondtam. David lassan az ajtó felé fordítja azt a hülye, fekete, kócos haját, és az ajtót bámulja. Megfordulok, és a lányokat látom az ajtóban hallgatózni.
- Szóval figyelj, te majom. Ha folytatod, nem állok jót magamért! I- DI- Ó- TA!!!
Kicsattogok a hülye klaffogós papucsomban, és bevágódok a szobámba. A csajok utánam.
- Ez mi volt?- kérdezi Jo.
- A bunkó bátyám szadizik velem.
- Hát - vigyorog Nat- , nézz ki az ablakon.
Kinézek, és Harryt látom a ház előtt. Ez komoly! Felkapunk valami göncöt és leszaladunk a lépcsőn. Megszólal a telefon. Basszus!
- Siessetek, tartsátok itt, én lerendezem.
- Halló?- szólok a kagylóba-
- Szia, biztos Em vagy - piheg bele egy selymes hang a kagylóba - Davidke ott van?
- Ja - mondom és felordítok - DAVID, TELEFONÁTAK!!! - és a hatás kedvéért hozzáteszem: - TE ROHADT KIS BUZI!!!
Lecsapom a telcsit, kirobogok. Harry ott van, rám mosolyog. A szívem valahogy gyorsabban ver, a kezem izzad. Te jó ég! Hülyén vigyorgok, a nap a szemembe süt.
- Szia - mondom vékony hangon.
- Szia - mondja Harry, és valahogy furán néz ki. Mintha a szeme zöld lenne.
- Hogy érzed magad az új házban? - kérdi.
- Jól! - de még mennyire! Nem is tudja mennyire imádok itt lakni!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Jelenleg 13 éves vagyok.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
Hozzászólások