Történetek

„Na jó, most mi legyen?” – gondoltam magamban, és elkezdtem azon rágódni, mi legyen a beszédtéma Sanyival. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, teljesen hétköznapi témákról esett szó. Meguntuk az üldögélést és úgy döntöttünk, beülünk jól bevált teázónkba...

A lányok leszivárognak, én meg berontok az idióta bátyám idióta szobájába.
- Na jó, ha még egyszer így beszélsz a barátnőim előtt velem, akkor tuti, hogy nem marad egyben a Pamela Anderson posztered! - sivítozok.
- Maradj már, pulykatojás - vigyorog - Nincs is Pamela Anderson poszterem.
- Akkor mittoménmid van! Azt is letépem!
- Mit tépsz le? - kérdezi szemöldökráncolva, én meg rájövök, hogy nagy hülyeséget mondtam...

Minden nap olvasta a horoszkópját. Nem mintha hitt volna benne, csak szeretett volna hinni. Felhúzta a szemöldökét, úgy futotta át az épp aktuális szöveget. Aztán legyintett: …Szerelem…halál, ugyan, nem megy ez ilyen könnyen. - és útnak indult.

Ez alatt a csarnokban Natasha mozdulatlanul lebegett a padló felett, előtte Mary állt és bámulta. Farkas szemet néztek egymással, Natasha szeméből a félelem tükröződött, míg Mary üres tekintetéből semmi, bár egy kis csillogás, mintha arra utalt volna, hogy élvezi a dolgot...

Márk kortyolt a söréből, majd rágyújtott. Beszélgetés, nevetések morajlottak körülötte, mint hajó orra körül a hullámok. A férfi nem sokat hallott belőlük. Kereste az arcot, akiért jött, de nem nagy izgalommal. Furcsa volt, mert nem tudta pontosan, kit keres
(valaki akit szerettél aki szeretett)
(suttogott)
(a tó a tó és az illat)
de már tudta, nincs itt. Talán tudta már akkor, amikor belépett az étterembe. Érezte a hiányt, de ez nem járt fájdalommal. Csak...

- Gimerthosz kövét a druidák készítették. Az az ember érintheti meg, akit a druidák a kő gazdájának, a Jósnak neveztek. Reménykedtek benne, hogy valamikor egy fiú, aki élete virágában van, a haja ében, a szeme akár a fű a kő gazdája lesz, és a kő megérintése után különleges jósképességekkel lesz megáldva...

A lány hirtelen egy templomban találta magát. Épp vasárnapi mise volt. Nem igazán értette, hogy került oda, de mégis határozottan érezte, mit is kell tennie. A szertartással mit sem foglalkozva csendesen átvágott a széksorok között, egy ismerős fiúhoz lépett és szótlanul a kezét nyújtotta felé...

Kíváncsian vártam, hogy vajon mit fog csinálni, elkezd repülni, vagy denevérré változik-e. De semmi nem történt azon kívül, hogy felállt. Ennyi. Már épp ásítottam volna egy tisztességeset, amikor eltűnt. Sehol nem láttam. Majd hirtelen előttem termett, alig egy centire. Belemosolygott a döbbent képembe és megigézett a szemével. Ahogy a barna sugárba néztem, eszembe jutott, hogy ezek szerint az is vámpír volt, aki idehozott. Meg akartam kérdezni tőle, ki volt ő, de nem bírtam semmit se...

Néhány pillanat múlva kialudt a villany. A zuhanyzó sötétségbe borult. Gábor pulzusa kezdett az egekbe szökni. Ösztönös félelmét úgy próbálta elterelni, hogy a szemét csípő érzésre és tehetetlen dühére koncentrált. Tapogatózva az ajtó mellé lépdelt és próbára tette a villanykapcsolót. Természetesen nem működött. Kissé szürreálisnak tűnt, még ebben a koszfészekben is, hogy egyszerre szűnik meg a villany és a vízszolgáltatás...

Váratlanul erős ütést érzek az oldalamon és felrepülök a magasba. A kezemből kiengedem a táskámat, az egyre távolodik tőlem. Tompa, távoli sikoltást hallok. Szállok, egyre feljebb és feljebb, a testem hihetetlenül könnyű. Buboréknak érzem magam, nevetve hagyom, hogy a szél felkapjon és vigyen, ahová akar...