Partok között 1.

1

Szemek. Szemek, melyek tágra nyílnak a sötétben. A pupillák
(tengerszemek a holdban)
fényesen csillognak.
(Tényleg? Tényleg szeretsz?)
Igen.
Meleg pillantás, befedi a világot. Gyöngéd, szép mosoly.
(Én is téged.)
Igaz is… akkor. Ott a szeretet, ott a vágy, de a pillanatnak már foga van. A hazugság megkezdi táncát. De nem számít, még nem
(_____)
Suttogások
Egy ölelés. Az éjszakai tó.
S végül a lágy könyörgés, felhangjaiban reménytelenség és dac:
Ne hagyj itt.
Ne hagyj itt.
Ne hagyj itt…

Márk felriad. Szíve vadul kalapál. Néhány másodpercig, míg szeme nem fogja be a valóság képét, fogalma sincs róla, hol van. Első érzékszervi tapasztalata egy illat, túl zöld, túl erős. Tavaszi illat. Kinyitja a szemét, de először csak a sötétség, ami felsejlik. Aztán meglátja a fákat, a virágzó hajú óriásokat, leveleik beteges-zölden ragyognak az ég csillagos háttere előtt. Alattuk a lámpák fényében csillogó pázsit.
A park. A parkban van. Éjszaka.
A férfi ostobán pislog, mialatt elméje összerakja magát. Pokolian fáj a háta, és rájön, hogy egy padon fekszik. Felül, a világ émelyítően libikókázik a gyomrában.
Kitapogatja a cigarettát a zsebében, és rágyújt. Mélyen leszívja a füstöt. Kiüríti az agyát, mert érzi, az a legbiztonságosabb. A legegészségesebb, mondhatni.
Persze, szép lassan eszébe jut minden. Hogy hogyan került ide. És miért. Meglátja a pad körül heverő üres üvegeket. A cigarettacsikkeket. Elfogja az undor, eldobja a cigit, és hátradől. Lehunyja a szemét.
Ne hagyj itt.
Érzi, hogy felkavarodik a gyomra. Előregörnyed és öklendezni kezd. A rosszullétet szinte már hálásan fogadja, addig sem gondol semmire.



2

Szinte mind ott voltak, összesen huszonegyen. Márk csodálkozott is, hogy ilyen sokan eljöttek: eredetileg huszonhárman jártak az osztályba, és hát húsz év, az húsz év. Az arcok megváltoztak, de csak három hiányzik közülük. A férfinek fogalma sincs, ki az a három: a vacsora alatt majd úgyis kiderül.
Így hát körülülik az éttermi asztalt, nevetnek, beszélgetnek: először mindenki a jelenről (mindannyian boldogok, minden rózsásabb a babapopsinál, köszönik szépen), majd később, miután a pia folyni kezd, a közös múltról. Ami úgy tűnik, erősen hajaz ama paradicsomi időkre, mikor Ádám és Éva még nem volt faséban Istennel.
Márk – aki a vacsora közepe táján már a negyedik sörét kortyolja, nem sokat beszél. Feszélyezve érzi magát, maga sem tudja, mitől. Jól tudja, ez a többé-kevésbé sikeres férfi valaha az osztály sztárja volt, mint ahogyan később sok babért aratott az egyetemen is. A futballpályán, és a nőknél egyaránt. Node ez már nem számít szart sem, és valahogy nem számított akkor sem. Márknak sosem volt kenyere az öncsalás. Jól tudja, a körülötte ülő embereket nem sokkal több fűzte egymáshoz, minthogy egy osztályba osztotta be őket az iskola hajdani igazgatója. Ez nyilvánvaló, már csak abból is, hogy húsz évnek kellett eltelnie, mire végre valakinek eszébe jutott, hogy mennyire hiányoznak neki a többiek.
És hát van itt még más is… valaki, aki itt sincs. Miatta jött el, ám ennek talán maga sem volt tudatában, amikor megmutatta a feleségének a postán érkezett giccses meghívót. A felesége mosolygott, bátorította, menjen el a találkozóra, de az asszony mosolyában Márk érzett némi zavart. Ő maga ritkán beszélt neki a gimnáziumi éveiről.

Emlékszel, amikor a Pityu fejen találta labdával a dirit? – nevet András, aki megszervezte ezt az osztálytalálkozót. Az egykori cingár fiú az évek alatt felszedett egy-két kilót. A feje egy körtére emlékezteti Márkot. A férfinek úgy rémlik, András volt az, aki először rohant bocsánatot kérni az ominózus eset után. Természetesen az osztály nevében. Akkoriban mindenki idegesítő strébernek tartotta őt, s most lám, vele nevetnek. Régi szép idők, haha.
Márk unta őket. Unta az arcukat, vonásaikat, megszaporodott ráncaikat és megereszkedett melleiket. Húsz év, hát igen, némelyik csajnak már lógnak
(érezd érints meg)
mellei.
Márk kortyolt a söréből, majd rágyújtott. Beszélgetés, nevetések morajlottak körülötte, mint hajó orra körül a hullámok. A férfi nem sokat hallott belőlük. Kereste az arcot, akiért jött, de nem nagy izgalommal. Furcsa volt, mert nem tudta pontosan, kit keres
(valaki akit szerettél aki szeretett)
(suttogott)
(a tó a tó és az illat)
de már tudta, nincs itt. Talán tudta már akkor, amikor belépett az étterembe. Érezte a hiányt, de ez nem járt fájdalommal. Csak annyira, amennyire egy elfelejtett álom hiánya fájhat.
Aztán rájött.
- Júlia – mondta a férfi hangosan. A többiek, akik éppen arról vitatkoztak, melyikük táncolt az asztalon az érettségi banketten, egyszeriben elhallgattak, és Márkra néztek. Előbb aggodalmasan, aztán olyan tekintettel, amelyet Márk nehezen tudott azonosítani. Aztán rájött: bűntudatot lát a szemeikben.
- Júlia? – ezúttal kérdő volt a hangsúly. – Hol van Júlia?

Mindannyian Andrásra néztek, és pillantásukban benne volt az üzenet: Te hívtál minket, te is mondod el, amit kell.
András sóhajtott, de mielőtt kinyitotta volna a száját, Márk már tudta, mit fog hallani. Hiszen egyértelmű, nem? Mert egyszerre minden eszébe jutott. Megdermedt. Nézte Andrást, ahogyan ajkai a szavakat formálják, és igyekezett nem nézni a szemébe. Tudta, mit látna ott. És ha meglátná, ütne.
(Márk mért vagy ilyen tapintatlan hát elrontani egy ilyen jó bulit)
(Rúzsozza az ajkát már az elején erre gondoltál hát nem vicces beszarás ez az Andris gyerek)
- Márk jól vagy? – a hang aggodalmas. És szemrehányó.
- Aha - a férfi felemelte a cigarettáját, és szippantott belőle. Elvigyorodott, és e vigyor láttán a többiek összerezzentek.
- Jól. Arra gondoltam



3

- Arra gondoltam, innunk kéne egyet!
Mindenki nevet, és Márk körbeadja a pálinkát. Ha néhány évvel későbbi dátumot mutat a naptár, alighanem más is körbejárna, de hát 1985-öt írnak, és a füvet még nem árulják minden sarkon. Azért jó ez a kis barackpálesz is: kellemesen betompítja az agyat, ha arra van szükség.
Márk csillogó tekintettel nézi a köréje gyűlt fiúkat és lányokat. Főleg ez utóbbiakat. Gondolataiban egy kérdés motoz, melyiket kefélje meg, ha leszáll a buja, borgőzős éj. Röhögni kezd, annyira mókásnak (és költőinek) találja ezt az agyában felbukkant szóleleményt. Egy harmadrangú ponyvában olvasta amúgy néhány napja, de erről nem tud.
Igen, minden olyan mókás. Mintha ez vízesés mögül nézné az arcokat.
Andi például igazán szép. És csinos. És látni a szemén, hogy tüzel. Ahogyan az előbb, tánc közben is… tényleg simogatta a farkam, vagy csak képzeltem?
Nohát… ha nem is jön össze… itt van Réka. Vagy a Nóri, akivel már dugott egyszer
(többször)
hú az volt aztán a jamboree. Vagy három orgazmusa volt karmolt másnap véreztél na de na de
(Állj!)
Márk megtántorodott, a világ elfolyt körülötte. A többiek röhögve nézték, ahogyan eldől. A fiú nagyon távolról hallotta a kárörvendő hiénakacajokat.
Felnyalábolták, és ágybadobták. Aztán sokáig nem volt semmi csak a semmi.



4

Mikor magához tért, az ébrenlét ingerei túl súlyosnak, túl erősnek tűntek. Eleinte egyenesen elbírhatatlannak. Agya tompán, fájdalmasan lüktetett. Márk úgy érezte, mintha egy túlpörgetett dízelmotor dübörögne a testében, közel ahhoz a ponthoz, amikor kiég és elfüstöl. Esetleg felrobban.
Végül, nagy kínnal, de sikerült felemelnie a fejét. Szemét ennél is nehezebb volt kinyitnia, de mikor sikerült, utána is csak villódzó, apró pontokat érzékelt. Azt is tudta, hogy ezek csak szikrái annak a motornak, ami benne remeg és kattog, dohog és hortyog, hogy szétvesse fejét.
Aztán sötétet látott.
Hol a francban van?
Márk felült. Jobb meggyőződése ellenére, de van, amin jobb mielőbb túlesni. Savasat böffentett. A motor hálaégnek kezdett lefulladni, de most úgy érezte, a füstje az, ami eltömi érzékszerveit, a külvilág felé nyíló csatornákat.
Miért gondol ilyen hülyeségeket?
Na miért. Mert részeg mint egy disznó, azért. Szép lassan tisztulni kezdett a feje.
Osztálykiránduláson van. Valami nevesincs diákszállón, a Mátra környékén. Vagy a Bükkben? Fenét sem érdekli. Délután érkeztek, és néhányadmagával igen hamar berúgtak, ő pedig, úgy tetszik, elérte a kandisznószférát is. Más körülmények között talán korlátozta volna őket az osztályfőnöki szigor, de tanáruk frissen házasodott férfi volt, aki magával hozta fiatal, szintén pedagógus feleségét. Így az utazás előtt megkötetett a paktum: élni és élni hagyni. Vagyis a diákok (bizonyos kereteken belül) azt csinálnak amit akarnak, tanár úr és ifjú arája számára pedig – kispénzűek lévén – ez a kirándulás szolgál nászútul, amit minél háborítatlanabbul kívánnak eltölteni.
Márk nagy nehezen talpra vergődött, és az órájára pillantott. Este tíz. Te jó ég. Azért őrült, hogy hagyták aludni. Elég kipihentnek érezte magát ahhoz, hogy egy-két kávétól új erőre kapjon. Előzőleg a folyosón mintha látott volna egy automatát.
Bizonytalanul az ablakhoz sétált, és kipillantott rajta. Egy tavat látott, tükrében a teliholddal. Festői volt a látvány, de Márkra nem hatott különösebben. Hogy megfürödjön benne, szóba sem jöhetett: májust írtak, s jóllehet meleg volt a hónap, a víz még biztosan nagyon hideg. Tán egy hóember pöcse is lefagyna benne.

Elbattyogott az ajtóig. Mikor kitárta, hunyorgott az éles fénytől. Semmit sem látott, csak egy kopott linóleum burkolta, kihalt folyosót. Arra gondolt, ha ilyet lát az ember, önkéntelenül is megrohanja a magány. És tele van ilyen folyosókkal a világ.
- Hagyd el ezt – motyogta Márk. Észre sem vette, hogy magában beszél.
Aztán zenét hallott, halk kiáltásokat, buli hangjait. A szobákban, úgy tűnt, zajlik az élet. A fiú hirtelen megtántorodott, és az ajtófélfába kellett kapaszkodnia, hogy el ne essen. Belátva, hogy alighanem túlbecsülte állóképességét, visszatámolygott a szobába.
Arra nem érzett hajlandóságot, hogy letusoljon (különben is, az efféle helyeken jó esélye van rá az embernek, hogy zuhany közben valami soklábú, furcsa ÉLŐLÉNY pottyanjon a nyakába, ami esetenként ráadásul NAGY is), de a ruhacsere elfogadható ideának tetszett. Átöltözött hát, azután megmosakodott a szobában lévő mosdónál, anélkül, hogy közben a tükörbe pillantott volna. Még hosszú haja kifésülésére is tett egy erőtlen kísérletet. Mikor úgy érezte, hogy egy kiadós alvás nélkül ennél többet nem tehet magáért, ismét kilépett a folyosóra, és elindult, hogy kivegye részét az éjszakából.