Történetek

Ismertem egy elhagyott raktárt, ahol szükség estére félreraktam néhány dolgot. Mikor odaértem gyorsan előkerestem a ládámat. Miután megtaláltam és felnyitottam, elővettem belőle egy igazolványt Jack Teren névre. Egy hamisító ismerősöm készítette szívességből, amiért egyszer kisegítettem a bajból...

Mire kellhet nekik az a bizonyos doboz? Nem hagyott nyugodni ez a gondolat. Hazamentem, de óvatosságból a szomszédos utcában parkoltam le, és körüljártam a házat melyben a lakásom van, de nem találtam semmi gyanúsat...

Öten, talán hatan ugranak rám, fognak le. Téboly sokszorozta erővel küzdök, rúgok, harapok, mindhiába. Ordítok, morogok és szitkozódom, válogatott trágárságokat üvöltök, nagy nehezen mégis tétlenségre, időleges mozdulatlanságra kényszerítenek. Szúrást érzek tarkómon, majd mintegy parancsszóra, az összes köpeny eltávolodik tőlem...

Hideg van. Fekete öltönyödben, csendben sétálsz a fehér ruhás mögött. Hallgatod cipőjének halk csosszanásait. A leheleted fehér páraként gomolyog elő a szádból, ahányszor csak levegőt veszel. Fázol…

Sírással küszködve szaladok a buszomhoz, az érzések kavarognak bennem. Tudom vállaltam, hogy ilyen távolságból tartunk fenn egy kapcsolatot, mégis minden egyes elválás olyan fájdalmas. De azt hiszem, megéri...

Alszik. A szempillái néha megremegnek. Halkan szuszog, s a ruha lassú táncot jár testén. Arcán a leggyermekibb, legősibb kifejezés ül; ártatlanságának emlékét őrzi meg örökre.
Nem élhet így. Bűnei felemésztik egész lényét, alattomosan, mégis büszkén. Bemocskolják tisztaságát, míg alantasabb lesz a legrosszéletűbb embereknél is. Tönkretett...

Úgy élek, mint egy pici üregi állat... előmászom a vackomból hajnalban, hogy feladjam a félszemmel álmodott álom sohapihentető lidérceit és elhiszem, hogy a futás pénzért, karrierért, iskoláért, sikerért több mint a pofazacskóban erjedő gabonaszemek, összeszűkült torkon akadó korty víz...

Csak ült. Meredten bámulta a képeket a falon. A horrorisztikus festészetre tökéletes példák. Elvérzett, megerőszakolt nő, elrabolt kisgyerek, zokogó anya pisztollyal a kezében. Szereti az ilyen festészetet. Az arcok miatt. Félelemtől, fájdalomtól, borzadálytól eltorzult, sokkoló, kifejező arcok. Az elvérzett nő ruhája hófehér, bár körülötte vértenger. Arcára kiült a halál borzadalma. Szája, szeme nyitva fogai hiányoznak. Talán sikoltani próbált. Nézte meredten a képet...

- Jó dolog a szerelem? – fordult felé a fiú. Szemei a lányét fürkészték, aki egy darabig tűrte a pillantását, majd még egyszer utoljára mélyet szívott a cigijéből, aztán elhajította. Majd hosszasan a parázsló csikket nézte.
- Akarod tudni milyen a szerelem? – válaszra sem méltatva folytatta – olyan, mint ez a cigi, de olyan drága, hogy csak egy dobozzal engedhetsz meg magadnak egész életedben...

Idén vagyunk 13 éves házasok a férjemmel, és mostanában elég sok gond előjön. Csak remélni tudom, hogy ehhez nincs köze Imrének, aki a falu széléről egy kicsit közelebb költözött, mivel közben elvált, új élettársa és kislánya van. (Bár lehet, hogy ez a kapcsolat csak "szükségállapot" volt nála.) Ma már többször látom, és az utóbbi egy-két évben újra feléledtek az emlékek. A tekintete még ma, húsz év múltán is megbabonáz, ha meglátom, erősebben ver a szívem, úgy érzem, elpirulok,...