Történetek

Érkezésem alkalmából írtam egy rövid listát, amelyben kifejteném, hogy a magyarországi tartózkodásom során miket igényelek. Kérem, figyelmesen olvassák végig, mert ha ne talán valamit kihagynának a rendelésemből, akkor nem ugorhatok vissza csak úgy Floridába, hogy beszerezzem a létfontosságú dolgaimat...

Ülőhely nem volt, de mit számított! Tudomást sem vettem róla — a nagy, zökkenős kanyarig. Nem éreztem semmit, hasamhoz kaptam mégis: itt vagyok kicsim, suttogtam félig hangosan! Ne félj! Aztán megdöbbentem egy pillanatra: Mi ez? Megőrültem? Honnan veszem, hogy ketten vagyunk? És miért lennénk, mikor…

- Apa! Be kell fizetnem az ebédpénzt a suliban. 4000 forint. (az két g., gondolom magamban)
Megkapom a pénzt, elmegyek suliba. Kettőkor végzek, szerzek gyorsan egy telefont, tárcsázok. A mai napom is szar volt. Megint kikészítettek a tanárok. Semmi sem tetszik már az életben. Mi lesz később!! Mondogatja mindenki, mi lesz veled később Áron! Ha más most ezt csinálod...

Ismertem egy elhagyott raktárt, ahol szükség estére félreraktam néhány dolgot. Mikor odaértem gyorsan előkerestem a ládámat. Miután megtaláltam és felnyitottam, elővettem belőle egy igazolványt Jack Teren névre. Egy hamisító ismerősöm készítette szívességből, amiért egyszer kisegítettem a bajból...

Mire kellhet nekik az a bizonyos doboz? Nem hagyott nyugodni ez a gondolat. Hazamentem, de óvatosságból a szomszédos utcában parkoltam le, és körüljártam a házat melyben a lakásom van, de nem találtam semmi gyanúsat...

Öten, talán hatan ugranak rám, fognak le. Téboly sokszorozta erővel küzdök, rúgok, harapok, mindhiába. Ordítok, morogok és szitkozódom, válogatott trágárságokat üvöltök, nagy nehezen mégis tétlenségre, időleges mozdulatlanságra kényszerítenek. Szúrást érzek tarkómon, majd mintegy parancsszóra, az összes köpeny eltávolodik tőlem...

Hideg van. Fekete öltönyödben, csendben sétálsz a fehér ruhás mögött. Hallgatod cipőjének halk csosszanásait. A leheleted fehér páraként gomolyog elő a szádból, ahányszor csak levegőt veszel. Fázol…

Sírással küszködve szaladok a buszomhoz, az érzések kavarognak bennem. Tudom vállaltam, hogy ilyen távolságból tartunk fenn egy kapcsolatot, mégis minden egyes elválás olyan fájdalmas. De azt hiszem, megéri...

Alszik. A szempillái néha megremegnek. Halkan szuszog, s a ruha lassú táncot jár testén. Arcán a leggyermekibb, legősibb kifejezés ül; ártatlanságának emlékét őrzi meg örökre.
Nem élhet így. Bűnei felemésztik egész lényét, alattomosan, mégis büszkén. Bemocskolják tisztaságát, míg alantasabb lesz a legrosszéletűbb embereknél is. Tönkretett...

Úgy élek, mint egy pici üregi állat... előmászom a vackomból hajnalban, hogy feladjam a félszemmel álmodott álom sohapihentető lidérceit és elhiszem, hogy a futás pénzért, karrierért, iskoláért, sikerért több mint a pofazacskóban erjedő gabonaszemek, összeszűkült torkon akadó korty víz...