Történetek

Lement a pincébe, hogy begyújtsa a kazánt estére. Szépen beleöntötte a fűrészport a kazánba, és elballagott a kannáért. A gyárban dolgozott és a tisztításra használt piszkos nitrohigítót mindig hazavihette. Az otthoni barkácsolásból megmaradt fűrészport remekül be lehetett vele gyújtani...

1) nem tudom, mikor álmodom, és mikor vagyok ébren. Egyedül azzal tudok védekezni, hogy az álmokban mindig van valami logikátlanság, s mert én álmodom, a vágyaim könnyebben teljesülnek. Következtetés: ezekre kell figyelnem, ezeket kell tesztelnem, s ha ügyes vagyok, még egyszer nem tud becsapni ezzel a módszerrel. Ha egyszer úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor jobb, ha megpróbálok felébredni és egy kis mosolyt rajzolt a bekezdés végére.
2) álmomban kárt okozok magamban...

Margó, a harminckilenc éves vénlány gyönyörűen berendezett lakásában tengette vidámnak nem nevezhető napjait. Úgy élt ebben a csodaszép, összkomfortos lakásban, mint egy grófnő. Megtehette. Egy nagyvállalat osztályvezetőjeként, mint marketingigazgató horribilis fizetést húzott a cégtől. Miután a legdrágább, legfinomabb bútorokkal, drapériákkal, festményekkel, étkészletekkel és szőnyegekkel berendezte lakását, már csak belaknia kellett...

Tervezgették férjével, hogy vesznek egy kis lakókocsit és majd az unokákat is, viszik magukkal, ahogyan cseperednek. Azonban a sors, ez a nagy kombinátor közbeszólt. Már a lakókocsit is megvették, és a vizsgáztatást intézte a férj, amikor panaszkodni kezdett, hogy fullad. Úgy érzi, minden lélegzetvételnél ki akar szakadni a mellkasa. Az orvosi vizsgálat hamar kiderítette, hogy hörgőrákja van, de már a gégére is átterjedt. Műtétre már nincs lehetőség...

Furcsa érzés ezt végiggondolni. Utoljára. Furcsa íze volt a szónak. Egyszerre fáj, hogy valami véget ér, valami, ami eddig az életem volt s egyszerre szabadít fel ez a szó: utoljára. Újra fiatalnak érzem magam, hív a régi életem. A szerelem. A szabadság. Még ha nem is tudom, hogy kivel...

A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hívatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppen hogy megérintette a halál szele...

A vad ölelkezésben leszaggatták egymásról a ruhát, egymás húsát tépték, már nem volt gravitáció, se más fizikai törvény, csak a tűz, amiben égtek. A férfi szétfeszítette a nő karjait, a szerelemben szinte keresztre feszítették egymást, majd belefulladtak a csókokba, alig érthetően, sodorva a lélegzetben a szavakat, annyit mondott a nőnek:
- Szeretlek...

Az ügynökség behívat egy fix, előre megbeszélt időpontra. Befekszem a klinikára, elvégzik a rutinvizsgálatokat. Aztán a megbízó házaspár lombikbébijével megtermékenyítenek. Kihordom és kilenc hónap múlva átadom a babát a jogos tulajdonosainak. Én meg felveszem a kihordási díjat!
Kezdem kapiskálni. Te a gazdag, öreg, beteg házaspárnál védett helyen kihordod, mint béranya az idegen magzatot. Semmi bonyodalom, hercehurca nem kerekedik belőle, mert te csak katalizátorkén működsz közre...

Na már most, azt tudni kell, hogy ezeknél, a grúzoknál az a szokás, hogy mindenki a belméretének megfelelően választhat magának egy ivókürtöt. Ez mívesen megmunkált ökör vagy tehénszarv. Két-három literestől két- három decisig ... Én egy három decis formát választottam, szerencsémre. Mivel a tülök vagy kupa nem áll meg magában, addig tartom a kezemben, míg van benne nedű. Ha tehát, nem akarom, hogy a kezem elgémberedjék, kiiszom a tartalmát...

Hosszan kúsztam-másztam a barlangban, úgy éreztem, már évek óta nem láttam a napot... Különféle emberekkel találkoztam: zsidókkal, akik a deportálás elől menekültek el, s várták, hogy újra szabadok lehessenek már elvitt szeretteikkel... Rákóczi kurucaival, akik a nagyságos fejeledelem visszatértét várták. Amikor az özveggyel találkoztam, még nem tudtam, hogy az az utolsó előtti terem...