Az elégethetetlen levél - szerelmes kísértetmese 6.

24. Rakga

- Mit akarsz a sötéttel? Hogy jobban féljek? kérdezte Paxa.
- Nem, azt akarom, hogy kapcsolj ki mindent és csak rám figyelj.
- Ha ez az ára, figyelek.
- Most már mindent tudsz. Láttad, hogy egy ezerszer nagyobb szerelem, mint amit te valaha képes vagy megélni, semmivé foszlik. Láttad?
- Láttam.
- Még, ha le is győznél, ha holnap reggel még életben is lennél, a félelem örökké benned marad, mint egy rákos daganat, napról napra nőni fog. És egy nap arra eszmélsz, hogy hiába minden, hiába volt a nagy szerelem, már csak a tudat marad meg, hogy nem a tied. Ettől nem félsz?
- Nem.
- Miért nem? kérdezte dühösen az Álomkép, s Paxa egy pillanatra a sötétség mélyén látni vélte az arcát.
- Mert te és én mások vagyunk. Mást éltünk meg. Te szerelmes voltál belé, de neked a szerelem harcot, birtoklást jelentett, én szeretem. Adni akartam neki, nem leuralni.
- Az ugyanaz. jelentette ki határozottan az Álomkép.
- Nem. A szerelem birtokolni akar, a szeretet adni. És ezért kellett vesztened. Te segítettél nekem ezt megérteni. Az ember szabadnak születik, nem tűri, hogy leuralják. A féltékenység pedig minden emberi bűnök legutálatosabbika, mert a másikat teljesen uralni akarja.
- Az emberek azt akarják, hogy uralkodjanak rajtuk, azok, akik felettük állnak. Übermench* tudat volt az Álomkép hangjában.
- Nem igaz. Aki hagyja, hogy leuralják, és aki ural, egyformán elveszíti az emberi méltóságát.
- Komolyan veszed ezt a marhaságot?
- Igen.
- Akkor te vagy az utolsó a fajtádból. Te, filozófus, te, érzelgős... Gyenge vagy, neked és a fajtádnak el kell tűnnöd a földről, hogy mi, az erősek, az uralkodásra termettek, a sikeresek, a győztesek maradjunk fent...
- Ebben is tévedsz. Mert a szerelem és a szeretet is örök, a kettő harca adja az ízét a világnak. De a szerelem mindig újat keres, ide-oda repdes, a szeretet viszont kitartó, akkor is megmarad, amikor a szerelem már máshol jár. Paxa érezte, hogy igaza van.
- Szofisztika.
- Ha egyszerűbben akarod hallani: a szeretet még akkor is parázslik, amikor a szerelem már mindent porrá égetett.
- Bizonyíték?
- Én itt vagyok, te már messze jársz. Akárhogy is tagadod, te csak egy álomkép vagy.
- Csak egy álomkép? Hm. Még sem tudsz kivetni magadból, mert tudod, hogy a te szereteted unalmas, az én szerelmem meg érdekes ezét szerepelek mindkettőtök álmában minden éjszaka. A tiedben, mert félsz attól a többtől, ami vagyok, az övében, mert nem tud elfelejteni.
Paxa először érezte magát gyengének ezen az estén...
- A szeretet... de nem tudta folytatni a mondatot. Az Álomkép diadalmasan folytatta:
- A szeretet semmit sem ér, csak langymeleg. Semmit sem ér! Vagy másképpen gondolod?
- Igen.
- Akkor kövess! ezzel az Álomkép felkapta a kávésbögrét és kirohant a konyhából. Paxa követte, nem is tudta hány szobán keresztül egészen a bezárt teraszajtóig ott az Álomkép egy pillanatra megállt, majd betörte az üveget és kilibbent. Paxa követte, közben érezte, hogy az üvegek belevágnak a húsába, de már nem törődött vele. Az Álomkép egy méterre lebegett tőle, az utca felett és az ujján lóbálta a kávésbögrét. A hangjában gúny volt:
- Most megfogtalak. Tudom, mit jelent neked ez a bögre. A szeretet jelképe. Most szépen leejtem és széttörik. Ha akarod, vedd el de akkor ki kell lépned a semmibe és lezuhansz. Meghalsz. Ha meghalsz, én nyerek. Ha nem mersz érte nyúlni, akkor többet ér neked a nyavalyás életed, mint a szeretet akkor a lelked hal meg, ugyancsak én nyerek. Nos, okoska, hogy döntesz? `Szárnyatlan szállj...!" - s pillantásával szinte leperzselte a mélybe.
- Élni fogok. s ezzel Paxa az Álomkép felé ugrott, kikapta a kezéből a bögrét és magához szorította. Végtelen ideig zuhant, majd hirtelen akkora fájdalmat érzett, mint még sohasem. Tehetetlenül feküdt a földön, a feje felett a csillagok. Fázott, meg sem bírt mozdulni, de boldog volt: a szeme sarkából látta, hogy a bögre ép és csorbulatlan. Ezek szerint nem mondott igazat, gondolta mégiscsak meg tudott ölni. Pedig élni akartam.
Egy árny takarta el előle a csillagos eget: Feladod végre? Majdnem meghaltál. Megéri?
- Igen, megéri. Mert élek, mert nincs hatalmad arra, hogy megölj. Most már tudom, hogy nincs hatalmad. Tudom, hogy ki vagy.
Az árnyalak kicsit mintha megremegett volna: Mondd ki a nevemet!
- Rakga. Az árnykép vonásai lassan láthatóvá váltak, Paxa először sejtette meg az arcvonásait. Egy pillanatra megijedt, mert az Álomkép fölé emelkedett, mintha rá akarna lépni, de megfordult, s elfele indult. De már nem repült, nem rohant, inkább csak vánszorgott. Tudta, hogy annyi szenvedés után végre nyerésre áll, nem szabad most feladnia. Minden erejét összeszedve feltápászkodott és megpróbálta utolérni a nőt. Végtelen ideig üldözte, lépésről lépésre közelítette meg, e végül ott állt előtte. Az asszony lehajtva tartotta a fejét, a fürtjei takarták az arcát. Paxa megfogta a vállait és újra mondta: Rakga... Most már tudom, hogy mit jelent ez az szó:
- Mit? Vágott közbe az Álomkép és remegett a hangja.
- Két szót. Istennőnek érezted magad, a szerelem teljesen betöltött de ez a szerelem gyűlöletté vált benned. Gyűlöletté és a gyűlöleted azért erős, mert a szerelemből táplálkozott. De van még valami a nevedben: a fél-lét. Két félből áll össze, mint az életed, de a két félből nem lesz egész. Ezért megmaradsz az átlagosban, a fél-szerelemben, a fél-gyűlöletben... azért gyűlölsz, mert azt hiszed, ebben nagy lehetsz. Rakga.

Az Álomkép lassan felemelte a fejét, s Paxa meglátta az arcát. Nem volt benne semmi félelmetes: egy nő arca, aki már az utolsó virágzásán is túllépett. Kicsit püffedt, ráncos arc, fáradt szemek... Nehéz volt elképzelni, hogy ez a nő ugyanaz lenne, akit a férfi szenvedéllyel szeretett, akit ő is látott a lépcsőfordulóban. Lehetetlen volt, hogy ettől az alaktól félt hónapokon keresztül. Ha nem lett volna olyan szerencsétlen kinézetű, legszívesebben felnevetett volna. Rakga megérezte, s furcsa fény gyúlt a szemében:
- Azt hiszed, legyőztél?
- Igen. Már tudom ki vagy, a neveden neveztelek, tudom, hogy többet nem fogsz éjszaka zargatni. Már nem félek tőled, néven neveztem a félelmet. Rakga.
- Igazad van. Ma éjszaka láttál utoljára... de ez még nem jelenti azt, hogy győztél. Legfeljebb, csak félig.
- Hogy érted?
- Ne felejtsd el: nem csak a te álmodban szoktam éjszakánként megjelenni. A saját álmodból már kiűztél, de a párod férfiálmában még én vagyok az istennő. A testi szerelem mértékegysége, akinél senki sem lehet több, a megtestesült érzékiség. És ott sohasem tudsz legyőzni. És ha a párod boldogan elmosolyodik álmában, te szenvedni fogsz, szétrohad a lelked, mert tudni fogod: miattam boldog, miattam mosolyog. És felőröl, hogy tudod, hogy egy olyan dimenzióban győzlek le, ahová neked nincs bejárásod. büszkeség volt az Álomkép hangjában.

Ma éjjel még lenne lehetőséged, hogy át lépj azon az ajtón, de ha felébredsz, már többet nem térek vissza hozzád, már nem nyílik meg előtted... Azzal, hogy legyőztél, magadat zártad ki belőle.
- Ma éjjel még nyitva van az az ajtó, amin a múltkor nem akartam belépni?
- Ma éjjel még igen.
- Vezess oda, be akarok menni és ott is le akarlak győzni.
- Ha legyőzöl, minden rendben lesz... de figyelmeztetlek: ha belépsz, akkor te is álomképpé válsz. Egy másik világ része leszel. És ha vesztesz, akkor nem tudsz visszatérni, örökké abban a világban maradsz. Ebben a világban a Paxa nevű lány kómába esik, vagy sikerülne is kikerülni belőle, egy nyáladzó üres szemű idióta lesz belőled... biztos, hogy ezt akarod?
- Menjünk.
- Fogd meg a kezem és gyere velem... Paxa megfogta Rakga kezét, repülni kezdtek. Az első pillanatokban még látta maga körül a valóság képeit, de hamarosan már csak foltok úsztak el körülöttük. A színek örvényleni kezdtek, majd egy szempillantás alatt kitisztult a kép, s egy ajtó volt előttük. Rakga bátorító pillantására Paxa a kilincsre tette a kezét és lenyomta...

* felsőbbrendű, emberfeletti ember


25. Férfiálom

Az ajtó egy kertre, egy másik világba nyílt.
- Giccses, gondolta magában Paxa de úgy látszik, hatásos. Ez kell a férfiaknak...
Rakga nem hagyott neki sok időt az álom esztétikai elemzésére.
- Most elmondom a szabályokat, itt én vagyok otthon. Csöndben maradsz és láthatatlan. Rendben?
- És ha nem?
- Drágám, nem vagy tisztában a helyzeteddel. Ezt az álmot én hoztam rá és ő álmodja. Neked nem osztottak lapot. És ne felejtsd el: ha vesztesz, örökre itt kell maradnod.
- Akkor szinte semmi esélyem...
- Pontosan! mondta diadalmas vigyorral. Eddig mindig kikerülted a csapdáimat, most beleestél. Ha nem gondol rád, akkor én nyertem. És elárulhatom: eddig, ha megjelentem álmában, sohasem gondolt rád.
Paxa ránézett Rakgára: már nem az volt, akit előbb meglátott. Újra megfiatalodott, a ráncai, arca püffedtsége eltűnt, haja újra sűrű volt, húsa izmos és kemény... Így könnyű, mosolyodott el magában Paxa. Ez a legegyszerűbb szépítő-kúra: álomképpé kell válni.
A kezét a szeme elé emelte, átlátszó volt, csak a tájat látta, s az Álomképet, amint dallamos léptekkel nekiindul a kertnek. A férfit hátulról lepte meg, átölelte, csókolózni kezdtek, már egy testté váltak, talán csak az álom tette, de mintha fizikailag látszódott volna az izzás rajtuk. Vajon az életben is ilyenek voltak az együttléteik, vagy csak a kielégítetlen férfivágyak szépítették meg az emlékeket?

A vad ölelkezésben leszaggatták egymásról a ruhát, egymás húsát tépték, már nem volt gravitáció, se más fizikai törvény, csak a tűz, amiben égtek. A férfi szétfeszítette a nő karjait, a szerelemben szinte keresztre feszítették egymást, majd belefulladtak a csókokba, alig érthetően, sodorva a lélegzetben a szavakat, annyit mondott a nőnek:
- Szeretlek...
- Tudom. Az enyém vagy. a végső diadal volt Rakga hangjában.
- A tied vagyok, nem is akarok másé lenni.
- De én sohasem leszek a tied... Te sohasem uralhatsz engem...
- Mindent odaadok, csak egy szavadba kerül...
- Mindent?
- Mindent és újra csókokba fulladt a világ. Végtelen idő múlva a nő eltolta magától a férfit:
- Akkor adj oda nekem mindent, tagadj meg mindent rajtam kívül. Felejts el mindenkit, aki szerettél eddig, akit szerettél rajtam kívül. Öld meg magadban őket! És akkor megkapod azt a szenvedélyt tőlem, amit még soha, senki se...
- Csak egy szavadba kerülne...
- Kimondom: akarom, hogy mindent odaadj.
- Nem ez a szó az. csengett aa férfi hangja határozottan.
Paxa felkapta a fejét: mintha az Álomkép magabiztossága megrendült volna.
Rakga folytatta a próbálkozást:
- Minden? Szeretlek? A tied vagyok?
A férfi szemében látszódott, hogy egyik sem az a szó, amit várt volna. Lassan kezdett feltápászkodni és elkezdte magára húzni az ingét. A nő géppuskaszerű ropogással lőtte a férfi felé a szavakat, de az csak egyre kedvetlenebb lett:
- Hagyjuk. Ezt a szót veled sohasem találom meg...
Rakga arca elfehéredett, mintha tudta volna a mondat folytatását: `...ezt a szót csak Paxa ismeri...`
Paxa eddig egy méterre állt tőlük, láthatatlanul, de most, hogy a férfi rá gondolt, hogy kimondta a nevét, végre megjelenhetett előtte, látható és hallható alakban. Elmosolyodott és kimondta azt az egy szót, amire a férfi vágyott, a szeretet szavát, amit a szerelem csak hazudni tud:
- Örökké.

És nem történt semmi. Nem lett nagy ölelés, nem lett nagy lángolás. Csak állt, a férfi előtte féltérden, nem hódolatból, hanem csak azért, mert éppen itt tartott a mozdulatban. Kezeik értek csak össze, de ebben az egy mozdulatban is benne volt a szeretet bizonyossága, nem hiányzott semmi.
Nézték egymást, már egy évszázada, már mindketten öregek voltak, de még mindig nem szólaltak meg, csak nézték egymást és könnyeztek.
S már nem törődtek azzal, hogy milyen gyűlölettel nézte őket Rakga, mert az az álomkép szép lassan semmivé foszlott.
Másnap reggel kicsit összetörten, de felszabadultan és kipihenten ébredt. S a reménynél biztosabb volt abban, hogy ezután mindig így lesz. És este, amikor a férfi hazatért, egyikük sem kérdezte meg, hogy mit álmodott a másik.


26. Nyárutó, Balaton-part

Nyárutó volt, a szálloda strandján nézte a naplementét a Balaton felett és a béke teljesen betöltötte. A béke, amiért megharcolt. A nap utolsó sugarai, mint szabadság cirógatták a bőrét.
Élvezte a csendet és a nyugalmat a békét a szívében hordozta, de a napi hajtás, a robot, a munka, a háztartás a csendet és a nyugalmat sokszor kiölte az életéből.
- Boldog vagyok, suttogta maga elé. Boldog, mert meg találtam a helyemet a világban és nem kell harcolnom magammal. Kár, hogy a Balaton van előttem és nem a Tisza vagy a Duna akkor stílusosabb lenne, hogy valóban átkeltem a folyón.
Olyan deja-vu érzése volt, mintha már átélte volna ezt a pillanatot, csak nem tudja mikor, talán álmában. Álom eszébe jutott az álomkép: vajon tényleg csak tudatalatti félelmei tárgyiasultak, vagy valóban volt valami megmagyarázhatatlan azokban a történésekben? Csak egy rémálom volt, vagy valóban megtörtént mindez vele? Nem mintha számítana, de jó lenne tudni...
- Kedvesem, emlékszel még arra a levélre, amit az ágyneműtartóban találtunk? fordult a férfihez.
- Amit az exszem írt? Ennyire mély nyomot hagyott benned?
- Csak úgy eszembe jutott.
- Először csak dühös voltam. Aztán elégettem, és ezzel lezártam az ügyet. De láttam, hogy téged nagyon bánt az ügy, hónapokig nagyon aggódtam miattad. Szerintem jól tettem, hogy elégettem. Azzal lezártuk.
- Lezártuk. válaszolta Paxa és megnyugodott. Ha a férfi csak arra emlékszik, hogy egyszer látta, akkor az egész csak képzelgés volt, nem volt több levél, csak egy nem, nem volt boszorkányság, csak egy kicsinyes, de egyben zseniális női bosszú, részéről meg a fáradt, feszült idegek játéka. Lustán nyújtózkodott egyet, drága kincs a napfény, minden sugarát élvezni kell...
Már eltakarták a hegyek a napot, amikor újra megszólalt a férfi:
- Azért az rosszul esett, hogy csináltál belőle másolatot és még olvasgattad... Látod, nem kellett volna annyit rágódni rajta...
Paxa izmai egy pillanatra megfeszültek, de szándékosan nem mondott semmit sem, akarattal összeszorította a szempilláit, hogy lezárja ezt a kérdést. Ha a férje azt hiszi, hogy volt másolat, akkor valami megmagyarázhatatlan, nem evilági logika szerinti történt, mert egy biztos: ő nem készített másolatot, nem is lett volna rá alkalma. Akkor viszont a sok rossz álom mégiscsak valóság volt valahol és... de ebbe nem akart belegondolni.
Inkább újra álomba merült.
Az álma szép és boldog volt: benne volt ez a Balaton parti este és mindenki, akit szeret de egy pillanat alatt összeomlott a kép. Hirtelen dermesztő hideg ölelte körül, zuhanni kezdett valahova a mélybe, hiába próbált meg kapaszkodni, csak zuhant lefele...
Csuromvizesen ébredt. De ez a nedvesség nem az álom utóíze volt, valóban folyt róla a víz.
Amikor kinyitotta a szemét, az első, amit látott, egy kerek szempár, egy kis manó volt, amint fürkészően fölé hajolt.
A szempár tulajdonosa, egy huncut kisfiú, még mindig kezében tartotta a kis piros homokozó vödrét és vigyorogva húzta a szavakat:
- Anyuuuuu, gyere be a vízbe, játszani!
Paxa nevetve pattant fel a nyugágyból:
- Te kis ördögfióka, várj csak, majd megtudod, mi lesz ha elkaplak! Így leönteni az anyádat!
S néhány másodperc múlva mind a ketten belevetették magukat a hullámokba, maguk mögött hagyva mindent: a vizes törülközőt, a partot és minden rossz álmot.
Boldogok voltak, kacagtatóan.


Weöres Sándor: Csiribiri

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Négy csillag közt
Alszom ma.

Csiribiri csiribiri
Bojtorján -
Lélek lép a
Lajtorján.

Csiribiri csiribiri
Szellő-lány -
Szikrát lobbant,
Lángot hány.

Csiribiri csiribiri
Fült katlan -
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!

Csiribiri csiribiri
Lágy paplan -
Ágyad forró,
Lázad van.

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Engem hívj ma
Álmodba.