bogu kaland: Srilanca

1988. november végén indultunk háromhetes Srilancai kalandozásunkra. Baljóslatúra sikeredett a kezdete és ugyanez lett a vége is. Zürichben szálltunk fel az Air Lanca gépére. Benn aszalódunk 3 órája, amikor, hoznak egy frissítőt és közlik, hogy javítják a gépet, mert valami hibája van. Újabb óra múlva közlik, hogy Londonba kell repülni egy csavarért, azért ki kell szállnunk és adnak Wochert, amit lehetünk, ihatunk a légitársaság kontójára. Nem ragozom tovább: éjfélkor indultunk tovább a recsegő-ropogó csotrogánnyal. Végülis baj nélkül landoltunk kora reggel.

A Colombói reptéren a hajnali időpont ellenére iszonyú, fülledt páratartalom volt. Ájuldoztunk a rossz levegőtől. Azonnal hordárok serege rohant meg és már vitte is a bőröndjeinket buszunkhoz. Pazar, 5 csillagos szállodában szálltunk meg. Ez kárpótolt bennünket az átalvatlan éjszaka miatt. A reggeli királyinak mondható. Srilanca mindenféle zöldség és gyümölcs kínálata, tejes, sajtos ételek, felvágottak stb. Kínálták magukat. Én a tejet és a kefirt díjaztam elsősorban.

Reggeli után városnézés. A nyüzsgő főutcán nagyon szép életképeket fotóztam, videóztam. Megtekintettünk egy hindutemplomot. A főbejárat fölött két szenttehén szobra nézett velünk farkasszemet. Belül a négy főistenük szobrai helyezkedtek el. Innen elmentünk Srilanca legnagyobb élő kolostorát és a világ legnagyobb Dagobáját megtekinteni. Az élmény mellbevágó volt: Mindenütt arany, vagy aranyozott Budha szobrok, színes, jelenetek a hindu mítoszokból. Aranysárga ruhás szerzetesek vezettek körbe bennünket. A Kolostormúzeumon. Aztán felmentünk a 160 méter magas Dagoba tetejére, ahol Budha egyik fogát őrzik, a kitudja hány foga közül (82 évesen halt meg, ha még egyáltalán volt neki foga annyi idősen)

Fentről valóban kitűnő panoráma kínálta magát fényképezésre. Innen a Nemzeti Múzeumba mentünk, ahol az ország az angolok által el nem rabolt kincseit, történelmi ereklyéit mutatták be tárlókban. Harci jeleneteket láttunk pannókon megörökítve. Elefántháton vonuló királyiakat, rekonstruált régi öltözékeket, fegyvereket. Kijőve A Múzeumból kígyóbűvölők hada mutatta be tudományát. Le is videóztam egyet. Természetesen 1 dollárért. Itt mindennek meg van az ára. Ha egy gyereket akarsz fotózni, ötven cent, ha elefánthajcsárt 2 két dollár. Ha, Te is felülsz az elefántra, akkor 3 dollár...

Kettőkor ebéd. Ebéd után elmentünk az óvárosba. Megtekintettük a régi házakat, ódon utcákat, majd a piacon kötöttünk ki.A piacon nagyon jó felvételeket lehetett készíteni. Sokféle árút, főleg gyümölcsöket, de terményeket is és népi művészeti tárgyakat is árultak. Miután kigyönyörködtük magunkat visszatértünk a szállodába. Vacsora, egyéni séta a kivilágított belvárosban, majd italozgatás a bárban, ahol egy vak zongorista verte a billentyűket. Utána fekvés.

Másnap séta a kikötői városrészben. Megtekintettük az erődítményeket és egy népi kifőzdében ebédeltünk. Nagyon ízletes, nagyon sok étket szolgáltak fel. Főleg a sült fácán, gyöngytyúk pecsenye volt gusztusosan elkészítve és tálalva. Ebéd után séta gyalog a csodálatos tengerparti sétányon. Délután szabadidő. Ki-kiment amerre akart. Mi a kis baráti körünkkel, két öreglánnyal: Zsuzsával és Jesszivel, valamit Péterrel, szobatársammal az állatkertbe mentünk. Nem bántuk meg! Csodálatos, szafariparkra emlékeztető elhelyezésben láthattuk a világ minden részéből beszerzett vadállatokat. Legjobban a majmok nyűgöztek le.

Este a kikötő legjobb éttermébe mentünk: hal és rákvacsorára. Feledhetetlen volt a sokféle gyönyörűen tálalt halétel. Na, és a rákok! A tintahalak, kagylók... Nem tudtunk betelni sem a látvánnyal, sem az étkekkel. Hát, erre aztán csúszott a finom Ceyloni bor. A végén a vad durum zenére harci táncot jártunk, amit a helybéliek tapssal honoráltak. Ezzel az élménnyel gazdagodva nyugovóra tértünk, mert másnap indultunk Amaradhapurába az ősi királyi fővárosba.

Gyönyörű tájakon vezetett utunk. Mindenütt teaültetvények, amerre a szem ellát. Elmondták, hogy a kitűnő éghajlat miatt az angolok honosították meg a teacserjéket. Mivel a szingalézek húzódoztak a munkától, behozták és letelepítették Dél Indiai gyarmatukról a Tamilokat. Most is ők dolgoznak az ültetvényeken. Természetesen meglátogattunk egy teaültetvényt is. Levideóztam, ahogy fürge kezű fiatal lányok, asszonyok, gyerekek szedik hátikosarakba a friss hajtáscsúcsokat, leveleket. A férfiak pedig öntögetik hatalmas zsákokba, amiket a mázsaházhoz cipelnek, ahol lemérik, és azonnal fizetik az árát.

Végigvittek a fermentálón, az aszalón és a csomagoló soron. Aztán utunk a boltba vezetett, ahol jól bevásároltunk Ceyloni teával. Tovább indulva egy elefántiskolát tekintettünk meg. Itt a kis fiatal borjakat tanítják be munkára. Végignéztük a kiképzés fázisait, és az etetésüket. Hatalmas fákat vágtak össze láncfűrészekkel és adták elébük, amit pillanatok alatt bekebeleztek.

Délután öt órakörül értünk őserdei szállásunkra. A főépület ősi Srilancai stílusban épült, fából ácsolt falú, szellős épület volt. Tetején az étkezésekkor lesben álló majmocskák várták alamizsnáinkat. A kiszolgálás példás, az ételek ízletesek voltak. Hanem a bungalók. Elmentek volna börtöncelláknak. 2, 5x 2, 5 méteres betonbunkerek, bedeszkázott ablakkal. Ezt a majmok ellen teszik, nehogy éjjel kiraboljanak bennünket. A WC valami ocsmány, retkes. Nem beszélve a szörnyű zuhanyfülkéről. Na, de ez volt benne a bájos, echte őserdei.

A szállás körül irtás terült el, ami a vadmalacoknak legelőül szolgált. Ezen kívül a közeli őserdei falu lakosainak kazuár, kacsa és libalegelőjéül is szolgált. Mivel korán kelő vagyok hajnalban, kimenekültem a tüllhálóból, amibe éjszakára be kellett csavargóznunk a moszkitók ellen. Csuromvizesre dunctolódva hideg vízben lezuhanyoztam és irány a környék! Hű videómat magamhoz véve becserkésztem a hajnali vadak patakpartra vonulását. Levideóztam egy üzekedő vadmalac párt. Aztán gyönyörködtem a rengeteg vadmadár csivitelésében és a napfelkeltében.

Ilyenkor még elviselhető a klíma. A reggelit a teraszon költöttük el, a majmok asszisztálása mellett, akik nyújtogatták mancsukat alamizsnáért. Mi meg hajigáltuk nekik a tetőre a mandarin, narancs, banánhéjakat, olykor egész, vagy fél banánokat is. Jól elszórakoztunk velük. Kilenckor indultunk az ősi királyi téglavár megtekintésére. A vár, még így, félig romosan is impozáns látványt nyújtott. Rengeteg relief, szobor maradt fenn. Aztán megtekintettünk egy újabb Dagobát és ezzel befejeztük a napi programot.

Ebéd, ebédutáni szieszta, majd délután őserdei séta. Szakavatott helyi vezetőnk tudta, mikor merre kell mennünk, ha lencsevégre akarunk kapni egy-egy bőgőmajmot, kazuárt, kakadu családot, pekarit (vaddisznó). Aztán rengeteg vadon termő babán és kenyérfát mutatott nekünk. És mindennek a bukéja a fákon élősködő orhideák. Ezernyi színben és példányban pompáztak a fákon. Nem győztük a szebbnél szebb fényképeket készíteni.

A feledhetetlen séta után szabadidő vacsoráig, majd vacsora. Természetesen a majmok társaságában telt el a vacsora is. A fiatalabbja összeült vacsora után jó tüzes Ceyloni bort és kókuszpálinkát nyakalni. Bizony emelkedett hangulatba kerültünk és elgajdoltuk egymásután, sorban a bennszülötteknek a magyar nótákat. Megállt bennük az ütő, amikor nekiálltunk eljárni a kanásznótára a kanásztáncot, majd a tápéi darudöbögőst! A végén annyira elérzékenyültünk, hogy összekapszodva vonyítottuk a csillagos égre, `Akácos út, ha végigmegyek rajtad én...` A személyzet megrökönyödve meredt ránk. Nem értették, mi ütött ezekbe a magyarokba, hogy előbb még ordítottak az örömtől, most meg sírva vonyítanak az égen feljövő teliholdra.

Másnap átmentünk az innen 20 km-re levő másik királyi városba Polonaruvába. Itt majdnem ép téglavárat láttunk, teljes szépségében megmaradt reliefekkel díszítve. Az ősi várfalakat nem volt könnyű megmásznunk, az egyszer biztos. A vár előtt egy tórendszer helyezkedett el. Ez Prákráma Bahu király által lett megtervezve és kivitelezve. Hat téglával kirakott falú óriási medence követi egymást lépcsőztessen. A medencében ma is víz van és helyi zarándokok ebben a szent vízben, fürdőznek, anyaszült meztelenül. Sok ilyen felvételt készítettünk. A meztelen gyerkőcök kis degukat, amolyan törpe csíkos mókuskákat kínáltak pár száz rúpiáért, hogy azzal fényképeztessük magunkat. A mókuskák végigmásztak a hátunkon, fel a fejünkre és fülcimpáinkat harapdálták. A nagy örömkötések közben Jessi sikítására figyeltünk fel: a mókus kinyitotta és ellopta a nagy, aranykarika fülbevalóját, s már el is tűnt. A gyerek utánaszaladt, hogy visszahozza, de soha nem tért vissza. Lopásra betanított mókuska volt. Szegény Jessi kifogta.

Ezzel az epizóddal zárult kirándulásunk-elindultunk ebédelni. Ebéd után szabadidő. Bóklászás az őserdőben. Másnap útra keltünk Dambulába a sziklatemplomok megtekintésére. Dambula igazi búcsújáróhely. A vagy négyszáz méter magasan álló barlangtemplomig igazi kálváriát jártunk. Krisztus nem szenvedett annyit, míg a Via Dolórosán végig haladt a keresztfával, mint mi. A lépcsőkön egyszerűen elénk feküdtek a tolakodó szentemberek, koldusok és addig nem tágítottak, amíg valaki le nem fényképezte, videózta őket és alamizsnát nem adott neki, de egy helyébe száz került elénk.. Ezt még fokozta, végig a karfákon ülő tolvajmajmok hada. Ha, valaki gyanútlanul megállt, hogy megsimogassa őket, akkor kunyerálni kezdtek. Az illető kinyitotta a táskáját, szatyrát élelem maradékért, nápolyiért, cukorkáért. Ez lett a veszte. A majom belenyúlt a táskába és kikapta a bukszát, vagy valami fényes tárgyat, és iszkiri!

Végre felküzdöttük magunkat a sziklatemplomig. Fenséges látványban volt részünk. A hatalmas, hűs termek falain csodálatos festmények voltak Budha életéből. És ezer Budha szobor sorfala közt haladva jutottunk a nagy szertartásterembe, ahol, nem fogják elhinni, na mit találtunk? Egy arany Budha szobrot, mely egy arany dagobán trónolt. Állítólag Budha zápfogát őrizte. Nem, mondom igen sok foggal rendelkezett ez a szent ember, az már biztos.

A sziklatemplomokat elhagyva lekecmeregtünk és egy étteremben megebédeltünk. Ebéd után folytattuk utunkat Kendybe a szent városba. Nem fogják elhinni, de állítólag igaz: Budha két fogát és három hajszálát őrzik a hegy tetején magasodó Dagobában. A dagoba neve, így hangzik: a fog temploma. A város közepén lévő szállodában szálltunk meg. Pazar ellátás, kitűnő tisztálkodási lehetőségek. Vacsora után éjszakai séta a kivilágított szent város utcáin. Hazatérve szállásunkra meghívtam Jessyt és Zsuzsát egy kis búfelejtőre. Négyesben Péterre és velük beültünk a bárba és a boagong zenekar vérpezsdítő, nekem idegölő zenebonája közben eliszogattunk, megtárgyaltuk a napi eseményeket.
Vacsora után elvackolódtunk és reggel irány a szent fogának temploma. Mondani sem kell, hogy valami ünnepük lehetett a több száz közül éppen aznap és annyian voltak a bennszülöttek, mint az oroszok. Nem volt könnyű munka araszolgatni a tömegben, míg felértünk a nyolcszázméteres hegy tetejére. Sajnos most nem az, az ünnep volt, ahol körbehordozzák a szent fogakat, így be kellett érnünk az arany ereklyetartó Budhafigurának a megszemlélésével. Nagyon érdekes szokás, hogy egész családok jönnek ki piknikelni a szabadba. Természetesen a sok ételből mindig juta a szegények asztalára is. Ráhelyezik az ételekkel teli fazekakat, tálakat és diszkréten távoznak.

Kendynek harmadnap kora reggel mondtunk búcsút. Utunkat Bentota felé folytattuk. Ott fogunk, a tengerparti üdülőhelyen egy hetet fogunk eltölteni nyaralással. Útközben egy fafaragó faluban töltöttünk két napot. A Rütyütyü Pura nevű falu az őserdő szélén helyezkedett el. Takaros házikóiban szingalézek éltek. Szép, okos szemű, tiszta tekintetű, öntudatos emberek. Ami feltűnt, hogy mindig barátságosan mosolyognak az emberre.

Nagyon kellemes panzióban szállásoltak el bennünket. Természetesen a panzió előterében fafaragó bolt üzemelt. Csodálatos tányérokat, álarcokat és egyéb figurákat lehetett vásárolni. A vacsora, a szokásos. Itt említem meg, hogy minden valamit magára adó szállodának, panziónak van egy vaj, és gyümölcsszobrásza. Minden vacsora előtt csodálatos vajból készült, valamint gyümölcsökből kifaragott szobrokkal leptek meg bennünket, amit aztán másnap a reggelihez feltálaltak.

Másnap ellátogattunk két fafaragó műhelybe. Itt végignézhettük a munkafázisokat, amint a rönkfából szobor, vagy maszk, avagy tányér készül. Több százan dolgoznak, csendben. Csak a kezük jár boszorkányos ügyességgel. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Levideóztam őket. Aztán a nagy bemutatóterem falain és polcain rengeteg elkészült mű kínálta magát eladásra. Én megvásároltam egy népi gyógyász, szerintük doktor álarcát, mely máig a falamat díszíti. Aztán még pár figurát szóróajándékul a hazaiaknak.

A látogatás után ebéd, majd szabadidő. Aki akart az fakultatíve ellátogathatott a busszal egy szőnyegszövő és egy batikoló műhelybe. Én is beneveztem. Hát a batikoló műhely egy élmény volt. Láttuk amint ügyes kezű emberek, megrajzolják a mintákat. Mások, mint a mi kékfestői a viaszba mártott textilt fanyomódúccal ütögetik, s belenyomják a mintákat. Utána bele a festékes dézsákba, majd forróvizzel teli katlanba mártva leolvasszák róla a viaszt és kiadja a minták körvonalait. A viasz fanyar szaga, a lobogó lánggal égő üstházak valami pokolbeli képzettársítást indítottak el bennem. Hatalmas élmény volt.

Aztán megszemléltük, ahogy ügyes kezű lányok festették, színezték a szárikat, burungokat és szuveníreket. Utána bementünk a boltba. Ott sokmindent vettem nőismerőseimnek, potom pénzen. Itt majdnem végzetes hibát követtem el. Ugyanis nagyon rajtafejtettem a szememet egy csinos szingaléz aladólányon. A szemfüles tulaj rögtön, megjegyezte, hogy eladó. Mondom neki, 100 dollárt adok érte. Oké, mondja, a magáé... Már el is felejtkeztem róla, amikor fizetésre került a sor, tartja a markát. Kérdezem, mi baj? Erre ő, ravaszul int jobbra a fejével, ahol kis bőröndjével várakozott a kiszemelt ara.

Náluk ugyanis szokás, hogy a nyaralásra megvásárolnak egy-egy lányt a módosabb turisták, vendégfeleségnek. Én ezt nem tudtam, és hevesen ellenkeztem, dehogy akarom én magammal Magyarországra vinni! Mire tisztázódott a dolog, akkora már csődület vett körül bennünket. Mondtam nekik, hogy nekem már van szobatársam, és Péterre mutattam! Ettől aztán köpködni kezdtek, s lebuziztak bennünket... Bánja fene, de legalább megszabadultam a rám lőcsölt menyasszonytól.

Este aztán hatalmas eszem-iszom, dínomdánommal ünnepeltük meg a szingaléz arától való megszabadulásomat. Péternek az elszenvedett sérelmekért fizettem két deci kaktuszpálinkát. Jól berúgtunk, aminek a vége az lett, hogy elénekeltük, eljártuk a kanásztáncot, és a Schneider Fánit! Majd a boagongjaikat vadul verő, a nóta ritmusát eltalálni igyekezők nagy megrökönyödésére, átváltottunk szomorúba. Rázendítettünk, a `Szomorú,disznószar,de megrepedeztél` c. Nótára. Éjfélkor nyugovóra tértünk.

Másnap kirándultunk a Szent Hajszál templomába. Senkinek nem kívánom a meredek hatszázméteres sziklafalba vájt lépcsősor megmászását. Lefelé még rosszabb volt jönni. A dombtetőn a sziklafalba vájt óriási Dagobában őrzik, na mit őriznek? Eltalálták: Budha újabb három hajszálát. Hát, ha hozzáveszem, hogy nyolcvanévesen, de egyébként is teljesen kopasz volt, nem tudom, mindenesetre elgondolkoztató, hogy tettek szert három hajszálára. Az egészből, a hegy aljában elhelyezkedő újabb fafaragók egyikétől rózsaszín gyökérből faragott csodálatos meditáló Budha szobra az, ami jó emlékeket ébreszt bennem, ha naponta ráesik tekintetem.

Elrepült a két nap és utunkat folytattuk Bentotába. Este érkeztünk meg. Csodálkozással vettük tudomásul, hogy a főbejárat be van állványozva. Azt mondták, hogy karbantartás van és a hátsó traktust, használhatjuk, ahol ideiglenes recepció van kialakítva. Elindulásunkkor tudtuk, meg, hogy előtte két nappal Tamil gerillák robbantották be a főbejáratot. Megállt az ütő bennünk.

Az egyhetes nyaralás élményekben gazdag pihenést nyújtott a kétheti kalandozások után. Minden erkély a tengerre nézett, ami karnyújtásnyira volt tőlünk. Az épület előtti homokfövenyen bizonyos távolságokra napernyők, asztalok, székek voltak. Az épület végében uszoda! Az uszodával párhuzamosan pálmalevéltetős szellős svédasztalos reggeliző és vacsorázó helység helyezkedett el. Az ebédet pénzért rendelhettük a napernyős asztaloknál ülve. Úgy éltünk a bögi bíró! Ebben a szegény országban én, az ezer dollár költőpénzemmel Rothschild bárónak számítottam. Én voltam a nagy fehér sahib! Na, azért voltak nálam gazdagabbak is, akiknek zsebében Visa kártya lapult. Ők voltak a napozóágyak közt áruikat kínáló ékszerészek kedvencei. Reggel, és ebéd után Zsuzsa megfőzte a kávénkat. Ilyenkor átmentünk hozzájuk vizitelni, etyepetyézni.

A parton bronzbarmára sültünk. Napoztunk, befutottunk a tengerbe. Úsztunk, lovagoltunk a kétméteres hullámokon, majd lemostuk a sós vizet a parti zuhanyozók alatt magunkról, aztán bele jó, hűs uszodába egy csukafessessel. Reggeli után játszottunk a szálloda fáin tanyázó degukkal. Leültünk a fa alá, és kinyújtott tenyerünkbe kenyérdarabokat helyeztünk. Jöttek aztán csőstől. Úgy elszemtelenkedtek, hogy még a fejünk tetején is hancúroztak.

Pontosan háromnegyed kettőkor megjött a monszun. Ekkor vonultunk el sziesztázni és kávézni. Háromnegyed négykor kisütött a nap. Újra kimentünk a partra napozni, úszni. Estefelé séta a szomszédos faluba, ahonnan a személyzet járt be a szállodákba dolgozni. Merthogy a miénken kívül még kilenc szálloda volt ezen a partszakaszon egymás szomszédságában. Nagy élmény volt a tisztára söpört őserdei utcákon végigmenni az aranyos kis faházikók között. A kisgyerekeknek cukorkát, baksist osztogattak a nagy fehér emberek...

Élmény volt lefilmezni őket napi tevékenységük közben. Mostak a patakban, mint nagyanyáink, vagy Ilusa a János vitézben. Korsókban merték a forrásból a vizet, és vállukon vitték házaikba a lányok. Aztán a kedvenc `Döglött kazuárhoz` címzett kocsmánk udvarán szájtátva figyeltük és filmeztük amint az egyik mongúz, kurkászta egy bennszülött koromfekete hajzatát.

A faluban lehetett befizetni egy mangrove erdei csónakázásra. Itt a rengeteg madarat, cerkóf és bábuin majmot láttunk, valamint kazuárokat. Nagyon szép naplemezét videóztam le a csónakkirándulás végén. Így múlattuk az időt. Életem egyik legszebb nyaralása volt a Tuniszi és Akapulkói mellett. A faluban az egyik selyemfestő művésztől vásároltam egy gyönyörűséges táncoló párt ábrázoló selyemképet, ami falamat díszíti.

Úgy elrepült az egy hét, hogy észre sem vettük. Visszabuszoztunk Colombóba. Csodálatos ötcsillagos szállodánk már várt bennünket. Rögtön megérkezésünkkor egy hindu milliomos lakodalomba csöppentünk. Azonnal virágfüzéreket aggattak a nyakunkba és meghívták a társaságot a lakodalomba. Nem bántuk meg. Egymásután vonultak fel a drágakövekkel ékesített maharadzsák és maharánik. Milliomos hinduk és hercegnők. A hatalmas étterem végében vak brung-burung zenészek játszották az érzelmes hindu dalokat.

Természetesen a vacsoránkat itt tálalták fel. Végigettük az étlapot, majd nekiestünk az ingyen italoknak. Közben fényképezgettük amint a szebbnél, szebb ajándékokat átadják. A lakodalom fénypontja egy csodálatos tűzijáték volt. Széthúzták az ebédlő oldalfalát és előttünk volt a terasz. Onnan láttuk a röppentyűk, rakéták tűzijátékát.

A lakodalom végét nem vártuk meg, mert kora reggel indultunk a reptérre és még be is kellett csomagolnunk. El, ne felejtsem, hogy az idegenvezetővel megbeszéltük, hogy semmiképpen sem akarunk ugyanazzal a roggyant géppel visszamenni, mint amivel jöttünk. Jól van, a másikra csekkoltunk be. Ugyanis Sri Lancának akkor ez a két repülőgépe volt csak. És Murfi törvénye alaposan kibabrált velünk, most a másik gép romlott el, amibe átcsekkoltunk. Már két órája dekkoltunk, és izzadtunk a gépben-ugyanis, míg nem indul el a gép, addig nincs légkondi-amikor kitereltek bennünket. Műszaki hiba, mondták és öt órát vesztegeltünk a reptéren, mire elindulhattunk.

Az lett a nóta vége, hogy lekéstük a Malév Budapesti járatát. Így Bécsbe érkeztünk meg, mert ez volt a legközelebbi járat. Innen azonnal kaptunk csatlakozást és háromheti kalandozás után végre hazai földet, érezhettünk talpunk alatt.