bogu mesék: A lelkiismeret ereje

A minden kényelemmel felszerelt klinika különszobájában tengette szívinfarktus utáni lábadozása kényszerű pihenőnapjait Bolhai úr, a nagyhatalmú potentát, pénzügyi cápa. Hatalmas vagyonát telekspekulációval s tőzsdei manőverekkel szerezte. Kft-je, üzlethálózata teljesen igénybe vette minden idegszálát és idejét. Nem jutott ideje regenerálódásra, kikapcsolódásra. Igaz, hogy tíz év alatt szinte a semmiből hatalmas vagyonra s egy vállalatbirodalomra tett szert, de ennek nagy ára volt: az egészsége.

A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hívatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppen hogy megérintette a halál szele.

Mikor már felkelhetett, s kisebb sétára mehetett, akkor a csinosan berendezett társalgóba ült ki emberszagot szívni. A társalgóban két idősebb beteg úri hölgy és egy fiatal üzletember tartózkodott. Nem akaródzott beszédbe elegyedni velük, csak ült, s gondolataiba mélyedve maga elé meredt. Gondolataiból visszatérve egy szép arcú, valószerűtlenül fehér bőrű, törékeny, tízéves forma kisfiúra tévedt tekintete. A kisfiú hóna alatt sakktáblát szorongatva állt előtte. Megszólította.
Tudsz sakkozni, bácsi?

Bolhai ránézett, elidőzött a csinos kis arcocskán, s bólintott. A kisfiú tovább kérdezett.
Játszol velem egy-két partit?
Hááát játszhatunk. De tudod, kiskomám, én mindent csak komolyan szeretek csinálni! Gyenge ellenféllel nem szívesen játszom!
Ígérem, nem fogsz bennem csalódni! mondta a kissrác, és kiborította az asztalra a sakkfigurákat. Egy fehér és egy fekete parasztot ökleibe szorítva a háta mögé dugott.
A bal vagy a jobb?
A bal! vágta rá Bolhai, s a fehér figurát kapta. Így rakták fel a bábukat.

Ő kezdett. Rutinos játékos volt, s tulajdonképpen az első húsz lépést fejből kirakta. A kis srác szintén villámgyorsan rakta az alaphelyzetet. És akkor elkezdődött a csata. Bolhai szokása szerint két, három csapdát állított, s elterelő hadműveletekkel próbálta a kis srácot kelepcébe csalni. Az mindig kitért a csapdák elől. És megtörtént a baj: egy felelőtlen lépést kockáztatva matthelyzetbe került. S innen csak a királynő feláldozásával tudott kiszabadulni. Természetesen elvesztette a mérkőzést.

Bár sértette a hiúságát a vereség, megsimogatta a szőke fejecskét, és revánsot ajánlott. A másik partit ő nyerte meg. Ez helyrebillentette lelki egyensúlyát. Így a sakk ürügyén elválaszthatatlan jó barátok lettek ők ketten: Misi és Jenő. Mert bizony, amit soha senki nem merészelt volna, ő csak per Jenő volt a kis srácnak, az meg neki Misi. Így teletek az unalmas napok egyre kellemesebben. A nagyhatalmú Bolhai elintézte, hogy a kissrác bejárhasson a szobájába, s a fényes lakosztály kényelmes foteljeiben ülve sakkoztak nap, mint nap.

A második napon megkérdezte Misit.
Te mióta vagy benn?
Ó, én bennlakó vagyok... és azt hiszem, ez lesz az utolsó otthonom. —Bolhait kíváncsivá tette a közlés.
Nocsak, mi baj van kislegény?
Tudod, fehérvérűség, csontvelőrák... Gyógyíthatatlan. Már beletörődtem. Lélekben elbúcsúztam minden barátomtól, szüleimtől, testvéreimtől. Kedves kis cicámtól... már túl vagyok a nagy sírásokon, önsajnáláson. Tudom, hogy nekem csak ennyit mért ki a sors... meg kell halnom anélkül, hogy éltem volna...

Bolhai felkapta a fejét, és először mély szánalommal nézett a kislegényre, majd egy pillanatra elszégyellte magát. `Én kapaszkodom az élet után ötvenévesen, amikor végigéltem mindent, ami jó! Fújj, Jenő, szégyelld magad!` ... — zavartan fordult Misihez.
Misikém, nincs remény? Annyit hall az ember, hogy Nyugaton tudják gyógyítani! Nem igaz, hogy tehetetlen az orvostudomány, hogy bénán asszisztálnak egy fiatal élet elmúlásához!
Tudod Jenci, az úgy van, hogy aki szegény, annak meg kell halnia! Mert aki elő tud teremteni kétmillió forintot, azt Franciaországban csontvelő-átültetéssel megmentik... De az én családomnak összesen sincs ennyi pénze... és az államnak se... mondta Misi lemondóan, mosolyogva.

A hétszentségit ennek a rohadt életnek! Nincs igazság a földön! Nem nyugszom bele! Misikém, nem hagyhatsz itt engemet! Kivel sakkozom át az unalmas nappalokat? Kisbogár, élni fogsz! — Misi fehér arcába pír szökött, s elmosolyodott.
Ugyan Jenci, viccelsz? Napjaim vannak, esetleg egy hetem. Nézd, megmutatom neked a kincseimet. Mindenkinek becsomagoltam, kire mit hagyok. Ez a legjobb barátomé, ez az öcsémé, ez itt anyué, amaz apué. Ez a kis verses füzet a nővéremé... én írtam őket. Ha néha előveszi, emlékezni fog rám, ha én már nem leszek!
Ne mondd tovább, kiscsikóm, ne! hörögte szíve után kapkodva Jenő, úgy érezte, ha lehetne, akkor arra kérné Istent, inkább az ő életét vegye el, megváltandó egy fiatal életet.

Többet nem szólt. Komoran hallgatott. Aznap nem játszottak több partit. Egész éjjel forgolódott, nem tudott aludni. Másnap aztán behívatta a főorvost.
Főorvos úr, mennyi remény van, hogy a kis Misi életben maradjon?
Semmi. Ma Magyarországon nem tudjuk megmenteni. Franciaországban csináltak csontvelő-átültetést, horribilis összegért.
Nem azt kérdeztem, mi az ára, hanem, hogy mennyi az esély?
Hát, jó esetben 70% ...

Többet nem kérdezett. Másnap hívatta az ügyvédjét, és megbízta a műtét anyagi és technikai lebonyolításával. Misinek feltűnt, hogy Jenőből valami boldog derű árad. Átragadt a gyerekre is, s ő is kezdett feloldódni, nem törődni a halállal. Megható volt, amikor megtudta, hogy valami kis műtétet hajtanak rajta végre, s fel kellene erősödnie, mennyire akart élni. Evett, s pár dekát fel is szedett. Jenőt a sírás kerülgette, amikor vékony kis karizmait mutatva, bicepszét megfeszítve kérdezte tőle, félve, figyelve a választ.
Ugye, milyen hős vagyok... Híztam?
Igen, erős vagy... Meglásd a műtét sikerül!
Gondolod? suttogta kipirulva Misi és ha hiába?
Egy férfi soha nem adja fel! Mindent lehet, csak akarni kell!
Élni is? kérdezte félénken.
Aki nagyon akarja, az legyőzi a halált is.
Akkor én nagyon akarom! kiáltotta Misi, s kis kezét ökölbe szorította ennyire akarom.
Na látod. Ennek örülök. Szeretem, ha nevetni látlak, kismadár.
Tudod, miért szeretnék élni?
Miért?
Hogy mindig sakkozhassak veled.!

Misin Párizsban végrehajtották a műtétet. Csak utána tudta meg, hogy Jenőnek köszönheti a gyógyulást. Boldogan készült haza, hogy az első sakkpartira kihívja Jenőt. Azonban Jenőt nem találta szobájában. Az intenzíven feküdt. A második szívinfarktussal viaskodott, orrában csövekkel. Misit beengedték hozzá. Hóna alatt a sakktáblával megállt az ágy fejénél, és kis öklét összeszorítva megszólalt.
Élned kell, Jenci: ne add fel!

Bolhai elmosolyodott, s megkönnyebbülten sóhajtott.
Igazad van Misike, revánsot kell adnom!
Igyekezz meggyógyulni!
Igyekszem mondta reménykedve Bolhai, s megsimogatta a homlokát megtörlő kis kezet.
A történet vége: Bolhai tökéletesen meggyógyult és a kis Misi is. Mert igaz, hogy a pénz nem boldogít, de életet ment. És mit ér a pénz élet nélkül? Semmit!