Történetek

- Mrs. Maier vagyok, kisasszony. Ne tessék izgulni, csak tessék levetni a kendőt, aztán megmérem a kisasszonyt, és mutatok néhány ruhát, a kisasszony pedig választ közülük ötöt. A Johannah kisasszony mondta, hogy annyit tessék választani. De most tessék szépen nyugton maradni, mert különben megbököm a tűvel!- közölte a terebélyes asszonyság...

szimpatikusabbaknak. De sosem sikerült túl hosszúra egyik kapcsolata sem, talán mert a szerelmet, mint olyat, nehezen találta meg mellettük. Valahogy nem stimmeltek a dolgok sose, néha ő szakított, néha a férfiak. De nem számított sosem. Az igazán nagy szerelem egyszer már rátalált, de elvesztette. Ezek után már nehezen tudott hinni abban, hogy valaha is mégegyszer sikerüljön beleszeretnie valakibe...

Önkifejezés, művészet, közhelyek – ennyit kapunk, ha valamelyik kis retardáltat megkérdezik, hogy ugyan édes fijam mongyadmá’ meg nekem, hogy mi az anyádér’ kellett összefirkálni a kerítésemet? (Esetleg a pedagógiai jellegű maflástól meglazul vagy két foga.) És milyen mélyen meg tudnak sértődni, mikor a yard gyűjti be őket. Na az előállítóban meg alábbhagy a hatalmas lázadás, az önkifejezési kényszer leginkább a „fel akarom hívni anyukámat” mondatra redukálódik...

Hat napig harcoltak és a tűz mind jobban az ifjú fölé kerekedett, de Ő ezt nem vette észre időben. Mert úgy érezte ez a helyes. Gondolatai nem voltak, a tűz már rég elvette azt. Minden oldalról körbevette már, mikor felismerte a veszélyt. Szabadulni akart, de ekkor már nem tudott. Benne volt, és ehhez kevés is. Büszkesége elvakította és saját vesztébe rohant...

Eric nem hitt semmiféle mendemondában. Őt nem érdekelte a régi históriák, mesék. A babonás embereket egyenesen őrültnek tartotta. Tökéletesen meg volt elégedve a saját kisvilágával, amibe beburkolta magát. Csak két dolog boldogította: a pénz és a nők...

Mikor megérkezett a rendelőhöz, furcsa dologra lett figyelmes. A rendelő ablakából nézte őt valaki, de amint ő arra nézett már eltűnt az ablakból.
Aztán eszébe jutott hogy furcsa pletykák keltek szárnyra az új fog dokiról, aki Svájcból érkezett abba a városkába. Többen azt a rémhírt terjesztették, hogy a páciens, aki bement a rendelőjébe többet nem jött ki onnan.
Adam megrázta fejét. Ne legyél ilyen ijedős, motyogta magának...

Lassan elindult a hálószoba nyitott ajtaja felé. A férfi rálépett valamire és majdnem elesett. Lenézett a földre. Egy tálca volt az, amit a szobalány kiejthetett a kezéből. A bíró ott feküdt ágyában. A férfi már ekkor érezte, hogy valami nem nincs rendjén. Odasétált az alvó bíróhoz, és látta a kötél nyomait a nyakán, amivel megfojthatták. Halott volt...

Oly régen futok már, oly sok minden megtörtént velem, a sok kilométer alatt, de ez most más.
Ma a fiammal futottam, egy csapatban. Ketten voltunk egy csapat. Anya és Fia.
Félmaraton párban, Ő és én.
Nem tudom szárnyaltam –e már így a cél felé? Tudom, gyorsabban futottam már, de szárnyaltam – e ?
Nem tudom, hogy vágytam –e annyira a győzelemre valaha , mint ma? Nem magam miatt, miatta...

Lilly hátrafordult és látta, hogy a mocsár mellett hajtott el, ahol több évvel ezelőtt Jack tűnt el.
És a mocsaras levelek között fény világított.
Lilly leküzdve a páni félelemet vissza fordult kocsijával hogy megnézze a különös jelenséget.
Lassan kiszállt a kocsijából és óvatosan elindult a fényforrás felé...

Kopogtattak. Emlékszem apám arcára akkor. Bizalmatlanul és rosszat sejtve nyitott ajtót. A hívatlan vendég gonosz ábrázattal állt a küszöbön és úgy hívták, hogy Nyomor. Csak kurtán bemutatkozott, besurrant és pofátlanul befészkelte magát hozzánk. Hosszú, nagyon hosszú évekre. Talán, ha egyedül jön, mégcsak elbánunk vele, de erősítést hozott...