Történetek

Lassan egymás érintései, pillantásai és érzéki mozdulatai kezdték a félelmet fokozni, önmaguktól. A lépések erőt és szerelmet sugároztak, olyat, mint amit egy pár, láttán érzünk. Ők így a táncban voltak egy pár a maguk csendesen morajló világában. És újra az a szorító ölelés mely már-már csókban forr össze, egymás közelsége, s az a vágy az elérhetetlen csók után, amelyről ez a szám is szól...

- Most, hogy tudod végre ki vagy valójában, úgy gondolják némi segítségre szorulsz. Te vagy az Antikrisztus, be kell teljesítened a próféciát. - egy kicsit elhallgatott, várta mit reagál a fiú. Damien várakozóan meredt rá. - Olyan hatalom van a kezedben, amiről nem is álmodtál. Erőd napról napra növekszik, ha ügyesen használod, mindent elérhetsz, amit csak akarsz. Képes leszel megszabadítani a világot a Názáreti Jézus mocskától...

A lány, már nem válaszolt, bevetette magát, a fürdőszoba csendjébe, folyamatosan magán érezte a férfi parfümjének illatát, hosszasan vacillált vajon hová tüntesse el a parfümös ruhadarabot. Mint létfontosságú eszközt úgy szorongatta a kezében, a táskájából elő vett szoknyáját.
„Semmit, de az illatodat, haza hoztam magammal, és nem akarok megszabadulni tőle!” Szép formásra hajtogatta. Roskadozott a lelke, de elnyomta legbelső, feltörni készülő érzéseit. Ennél sokkal fontosabb hogy...

Miután kiszálltak, nem csak az idő miatt hűlt le a levegő. Hermione szabályosan lelassult. Minden értelemben. A járása, a reakciói, de még a beszéde is… Ám a Jones- ra való tekintettel próbált kedves lenni a vendéglátókkal. Udvariasan kezet fogott és – amennyire tudott – elbeszélgetett velük. Néha ugyan elbambult és ez nemegyszer Harry irányába történt, mégsem történt különösebb kihágás a személyes kis etikettjében. Igen, gondolta, ezt is csak ő nevezhette el így…

Egy férfi jött hatalmas késsel a lányok felé, s borzalmas hangot adott ki, mint akinek elvágták a torkát. A lányok megdermedtek. A férfi egyenesen feléjük tart, már érezték, hogy meg fognak halni. Már egészen közel járt, amikor hideg mosollyal az arcán, és véres kézzel kést tartva egy levágott fejet hozott másik kezében. Liliben ekkor megfagyott a vér...

Hajnali három óra volt, amikor Natalie felébredt. Minden porcikája remegett, kapkodta a levegőt. Körbenézett, miközben a paplant lassan a nyakáig húzta. Ez a mozdulat már ismerős volt neki, hiszen gyermekként is hasonlóan cselekedett, amikor az árnyéksárkány, vagy a zokniszörny megtámadta esténként. Egyfajta megnyugvást jelentett neki. Olyan volt, mintha a házában kialakított kis sátrába bújt volna, ahova biztosan nem tud bejutni semmiféle rossz szándékú idegen lény...

Tudta azt is, hogy hiába utazik el Kathbodára. Hiába fog győzni – minden hiába már. Egy éve kifejlesztették a Lagerfeltes mesterek ellen a fegyvert: az idegroncsoló lövedéket. Egy Lagerfeltes mester saját kezüleg véget vethet az életének – s Dia búsan arra gondolt, hogy ez az ötlet egyre többször fordult már meg a fejében, de lépésre sosem szánta el magát – még mindig élt benne egy halvány reménysugár, hátha a holnap jobb lesz... majd holnap történik valami...

- Azt mondta, te vagy a Fenevad!
- Micsoda?! Miről beszélsz?!
- Láttam, mire vagy képes! Az apád megpróbált megölni! Azt mondták őrült volt, pedig ő is tudta hogy ki vagy! - azzal kétségbeesetten elrohant...

- Szandi… - döbben le barátném. –Te… - elkerekednek szemei. –Te… te… terhes… vagy? –böki ki végül.
- I- igen. –szipogom.
- És… Balázstól?
- Persze, hogy Balázstól! –csattanok fel.
- Jó- jó. Bocsi. Csak… gondoltam, azért megkérdem. Ne hari.
- Semmi baj.
- És… most mihez fogsz kezdeni? Elveteted? ...

Amikor a buszon ültem, és egy idős ember fellépett mellém, akkor udvariasan megkérdeztem tőle, hogy nem akar-e leülni. Igent
mondott...