Történetek

Az arc, aki fel-fel tűnik előttem azé a lányé, akivel előző nap találkoztam. De vajon miért látom őt magam előtt? Miért álmodom róla? Hisz még csak pár órája ismerem. A mosolya, az arca, a szemei… ott vannak előttem. Úgy hiszem szerelmes lettem. De az még nagyon korai lenne! Vagy mégsem? ...

- Mégis, mit képzeltél? Ez egy igen forgalmas hely, és most ez a nővér nem fogja elfelejteni, amit látott, és ezen fog csámcsogni az egész osztály! Van fogalmad róla, hogy felfedted az igazi kiléted a külvilágnak?
- Lehetne hálásabb is, kisasszony! Ha nem tudná most mentettem meg az életét, azon kívül pedig teszek rá, hogy mit fognak sutyorogni egymás közt az ápolók! Túl hihetetlen a dolog ahhoz, hogy elhiggyék! Bolondnak fogják tartani! ...

A város felé emelte kezét. Érezte, ahogy az ősi jelek kirajzolódnak karján. Már egészen elfelejtette milyen égető és fájdalmas érzés. De ahogy az erő átjárta a testét, a fájdalom, bár nem szűnt meg, de sokkal elviselhetőbbé vált. Lehunyta szemét...

Az izmos férfitest most felém magasodott, lecsapott a számra, forró csókot rabolva. Kutató szája és nyelve, ajkamról elszakadva nedves nyomokat hagyott testemen, folyamatosan simogató kezei megszabadítottak az utolsó felesleges ruhadarabtól is, míg el nem értek a bennem égő tűz forrásához...

Képzeletemben megelevenednek az elmúlt események. Kardok csattogása, emberek üvöltése. A halállal vívott küzdelem hangjai csengenek fülemben. Kinyújtom kezem egy kardért. Az ég felé emelem. Ki akarom vágni magam ebből a világból. Új színeket akarok. A kard nyomán végighasad az ég vöröse...

Tyr mikor haza ért nagyon dühös volt Antoniára.
„Ostoba kölyök! Ha nem megyek az orvosok már rég a műtőben küzdenének az életéért, vagy pedig már halott lenne! De nem így történt, és még csak meg sem köszöni!”
Leült egy székbe, és a nézte a sötétséget, de közben gondolkodott.
„Végül is tényleg igaza van, hiszen valóban megmutattam az igazi kilétemet, és valóban azon a helyen tényleg nincs egy perc nyugalom se.” ...

Keményen harcoltak. A lány az életéért, és a bizonyításért harcolt, Tyr pedig meg akarta mutatni a lánynak az élet adta lehetőségek kiaknázásának fortélyait. Végül, hála a remek kiképzésnek és a véletlen közrejátszásának, no meg az életösztönnek, sikerült megsebeznie az istent a bal felkarján. Tyr felkiáltott fájdalmában, de tudta, hogy itt ő lett a vesztes, a lány élni akarása előtt, pedig fejet kell hajtania. Vége volt a harcnak. Antonia teljesítette az utolsó vizsgáját...

Rövid látogatást tett a hivatalban, ahol előbb érdeklődött, hogy a Dover- Marseille-i hajójárat mikor indul, majd mikor közölték vele, hogy Friszkóban van, feljelentéssel kívánt élni, hogy elrabolták és kifosztották.
A hivatalnok elnézően mosolygott először és megkérte Peppe apót, hogy távozzon finoman, ahogy régi ismerőst illik.
- Mi van Peppe, megártott a piaszabadság és azt sem tudod, hol vagy? Na tágulj innen, mert kidobatlak! ...

A lány nem értette, hogy mi történik vele, a fiúhoz fordult, aki vigasztalta, s egy idő után már tényleg nem rejtette véka alá a vonzalmát, a lány pedig nem értette, hogy mi történik vele, hiszen akit eddig barátként szeretett, hirtelen férfivá érett a szemében. Kezdte ő is érezni a vonzalmat, az érzései megváltoztak, szerelmes lett. Bár ő ezt még akkor nem tudta, csak annyit érzékelt, hogy van egy srác, aki jelent neki valamit...

Felülről minden egész más. Már nem érzem a gravitációt, sem a szelet vagy a hőmérsékletet. Magasan az útburkolat fölött vagyok, letekintek az alattam elterülő világra. Siető emberek, autók, buszok, és egyéb járművek változatos kavalkádja látszik odalent. Egy tébolyult hangyaboly, egy nyugodni nem tudó világ ez, melyben élek. De most egy kicsit kívül helyeztem magam ezen. Követem a buszt a szememmel, ahogy végighalad az úton. Körülöttem semmi, csak a levegő. Fölöttem felhők, és a végtelenség......