Történetek

Bob hasonlított bajtársára azzal az egyetlen fokozati különbséggel, hogy még jobban imádta a pénzt, s bármilyen gaztettet kellett is, hogy elkövessen érte, bátran vállalta a feladatot. Amúgy is vegyült valamilyen érdekes szadizmus jellemébe, mely akkor mutatkozott meg, ha rendkívüli jókedve volt. S ez legtöbbször a rablásokkor tört ki belőle...

Én akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk de Ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. Én megkaptam a szörnyű hírt…

Minden gyilkosságot nyilvántartott, újra és újra átrágta magát a jelentéseken, de továbbra sem tudott rájönni az összefüggésekre. „ Vajon mi lehet az indíték?” Már nem csak egy megoldatlan úgy volt a sok közül. Már személyessé vált. Ugyanis a három gimnazista diák közül, az egyik kollégájának, és legjobb barátjának egyetlen gyermeke volt...

Mikor úgy éreztem, akkor magamra szorítottam a csípőjét, hogy ne tudjon rajtam mozogni, így várva meg, hogy elmúljon az inger. Nagyon vágytam már az igazi orgazmust (a prostiknál ez csak olyankor volt meg, ha szájjal elégítettek ki), de ugyanakkor nem akartam abbahagyni a szeretkezést, egyszerűen nem tudtam betelni a csókjaival, az ölelésével, azzal, ahogy hozzám ért, ahogy simogatott...

Bemegyünk a lakásba. Leül az asztalhoz. Mögé kerülök, és bilincset kattintok a csuklójára.
- Mit csinálsz? –kérdezi.
- Megvendégellek. – válaszolom mosolyogva.
Megkötözöm és beviszem a kazánházba. Begyújtom a régi, szenes kazánt és bedobom. Nem kell sokáig hallgatnom a kiáltozását. Most sem használtam a bozótvágót.
Miután kihűlt, a hamvait eltemetem a kertben. Oda, ahova az előző hármat is temettem...

Hagyjak nekik levelet? Minek? Azzal csak még szánalmasabbá tenném magamat, és elérném, hogy a halálom után is röhögjenek rajtam. Idegességemben földhöz baszkodtam egy borotvát. Kijött a pengéje. Vékony volt és csodálatos. Megtört rajta a hold fénye. Egy ideig álltam még, és néztem, néztem mintha ezzel a fürkésző, érdeklődő nézéssel szóra tudnám bírni. Remegett a kezem. Nem voltam benne biztos, hogy ezt tényleg akarom-e...

Csak ülök és gondolkozok. Visszajön az összes régi emlék. Az első csók Billel, az első átbeszélgetett éjszaka, az első találkozás. Könnyek csak csurogtak végig az arcomon. De eszembe jutott az is, amikor benyitottam a SAJÁT szobámba és ott vetkőztette azt a ribancot…

- Több éves igazgatói munkám során nem tapasztaltam ehhez foghatót! Amit ti műveltek tizenkét éves korotok óta... először a napkő, aztán a Zombik Völgye, aztán Dawin, Retó... Azon gondolkozom, hogy elküldenélek titeket egy küldetésre.
Sanyi összevonta a szemöldökét.
- Miféle küldetésre?
Eleshar égnek emelte a tekintetét, úgy felelte:
- Egy jeges bolygóra kéne utaznatok holnapután...

De itt, a Földön, emberként, felszabadult benne a szerelem. Tom is megérzett valamit az angyalban végbemenő változásból, mert gyengéden rámosolygott, és magához ölelte a remegő testet. Szótlan megegyezés alapján indultak el, egymást átkarolva, de nem tudták merre mennek. Végül a fiú házánál kötöttek ki. Tom kérdőn nézett az angyalra, aki bólintott. Halkan fellopakodtak a fiú szobájához, és kulcsra zárták az ajtót. Tom, talán életében először, nem azért vitt fel egy lányt a szobájába, hogy...

- Sophie, ha nem tévedek – mosolyodott el.
- Honnan tudja a nevemet? - kérdeztem kíváncsian.
- Megkérdeztem a takarítótól – mosolygott a pasas továbbra is, megrázva a fejét, amitől a haja még jobban a vállára omlott.
- Ilyenkor nem dolgoznak takarítók az épületben – húztam el halványan én is a számat. - Nem akarja megmondani, honnan szerezte az értesüléseit velem kapcsolatban? ...