Csak szeretni akartalak

Csak szeretni akartalak.
Suhanok az úton.
Mögöttem a sötétség, mint száz fekete paripa, mintha el akarnák nyelni az utat, az autót, és vele engem is. Bekapcsolom a rádiót, ami rám zúdítja a híreket, de ma valahogy nem érdekelt a „ki, kit, kivel, mikor, hogyan hányszor” című össznépi játék. Benyomom a CD-t, hátradőlök az ülésen, és élvezem a zenét. Loreena ismét elvarázsolt, benne mindig bízhatok. Felcsendül a hangja, és lúdbőr lesz osztályrészem. Hallgatom, és rád gondolok. Előttem az út, amit ezerszer végigjártam már. Automatára kapcsolok, és hagyom, hogy a képzeletem előre vetítse, ami rám vár nálad.

Tudom, hogy a ház előtt vársz rám, tárt karokkal, és forró öleléssel. Átkaroljuk egymást, és a lépcsőház bejáratáig hátramenetben rákolunk, egymás szájára tapadva. Csak négy lépcső a lakásod ajtajáig, de a lépcsők akadályoznak minket, és lassítanak. Remegő kézzel dugod a kulcsot a zárba. Belépünk. Mélyen magamba szívom a lakásod illatát, ami minden szegletében olyan, mint te. Markáns, meghatározó, eltéveszthetetlen, kicsit fanyar, de nekem a legszebb illat. Ha meg lehetne kóstolni, olyan íze lenne, mint neked. Mintha a válladba harapnék. Felédfordulok, már szorosan előttem állsz. Úgy nézem az arcod, mintha először látnám. Magas homlokod csókért kiált, orrnyerged végigsimítom, ajkadra tapasztom ajkam, először finoman kóstolgatlak, de türelmetlenséged győz, és egymásnak esünk. Kezed a pólóm alatt a hátamat simogatja. Az érzés elomlik bennem. Válladba harapok, hajamba fúrod az arcod, és fülembe súgod, hogy megőrjít az illatom. Megfogom az arcod, elhúzódok, szemedbe nézek, és látom benne a szerelmet. Újra megcsókollak.

Egy elhúzó autó dudája visszarángat a jelenbe, az éjszakai országútra, az autóba. Megriadok a gondolattól, hogy bár rólad álmodozom, hozzád sietek, figyelmetlenségem miatt elveszthettél volna. Hogy magamhoz térjek, rágyújtok. Mélyen leszívom, és lassan fújom ki a füstöt. Jólesik. Fájón érzem a hiányodat. Az autó nem halad elég gyorsan. A zene csak erősíti a magányomat, hisz együtt hallgattuk, karjaidban feküdtem, az elalvás határán andalított. Vágyom a karjaidba. Melletted úgy érzem magam, mint fióka a fészek melegében, tudván, hogy semmi baj nem érheti. CD-t váltok. Tina Turner hangja tölti be az utasteret. Együtt énekelek az eleven vulkánasszonnyal, dobolok a kormányon, és majdnem hogy táncolok az ülésben. –Notbush City – üvöltöm bele az éjszakába. Lehúzom az ablakot, a langyos szél arcomba vág, hajam örvényként kavarog mögöttem. Szabad, és boldog vagyok. Hangosan felnevetek, mert elképzelem az arcodat, mikor meglátod majd a boci mintás lábtyűbet. - On Silent Wings – a következő dal a lemezen. Ezt nem szeretem, inkább ismét lemezt váltok. Ronan Hardiman keserédes melódiái olyanok, a léleknek, mint a csokoládé a nyelvnek. Lágyan omlik el, és boldogságot, kellemes érzést nyújt.

Messze mögöttem felbukkannak egy autó fényszórói. – Jé – megörültem – van még élet a földön. Gyorsan közeledik, pedig én sem haladok lassan. Lehalkítom a zenét, normálisan elhelyezkedek az ülésen, és figyelmemet az útra terelem. Aggaszt, hogy ilyen gyorsan mögém ért. Hallom hogy ott is zenét hallgatnak, és már azt is tudom, hogy fiatalok vannak mögöttem hazaúton a diszkóból, akik még nem tombolták ki magukat, és még egy kicsit szórakoznának. Úgy döntök, lassítok, hogy jobban tudjak koncentrálni, és könnyebben meg tudjanak előzni. Rátapadtak a hátsó lökhárítómra, bevárják, hogy a szemből közeledő autó, ne foglalja a bal sávot. Elhaladt végre mellettünk, a hátam mögött elkezd pislogni az index, én lassan megkönnyebbülök, hogy újra egyedül maradok, és elkerültem egy újabb balesetet.

Ahogy az autó megkezdi az előzést, veszem észre a kanyart. Próbálok jelezni a fiataloknak, integetek, kiabálok, de ők azt hiszik, azért integetek, mert örülök nekik. Négyen ülnek az autóban, mindegyik kezében valamilyen ital. Füligérő szájjal integetnek, és kiabálnak. A sofőr, egy fiatal srác, csókokat dobál nekem, a mellette ülő lány kibuktatja mellét a blúzából, a mögötte ülő fiú pedig simogatja azt. Mivel mind a négyen engem néznek, nem veszik, nem vehetik észre a kanyarból előbukkanó autót. Csak mikor a lámpái rájuk világítanak. De akkor már késő. Próbálnak visszasorolni mögém, én fékezek, mert a szemből jövő is fékez, kicsúszik az autó hátulja, és egyenesen felém, rohan. Ezután minden gyorsan, megállíthatatlanul történik.

Csattanás! Fém sikít a fémen. Porfelhő száll, kavicsok kopognak az alvázon, és a szélvédőn. Rettenetes a zaj, és a káosz. Eltart egy ideig, mire végre csend lett. Mintha vattába csomagolták volna az agyamat, lassan eszmélek. Fájdalmat érzek a lábamban. A harmonikává gyűrt motortér rágyúrta magát, mind a két lábamra. Próbálom a táskámat elérni, ami a földre zuhant, hogy felhívhassalak, de nem bírok mozdulni. Körülnézek, látom a másik két kocsit. Valaki elhaló hangon segítségért kiállt, de nem bírok szólni, hogy válaszolhassak neki. Reménykedem benne, hogy meghallja a zenét, ami még mindig szól, és amit már nem érzek helyénvalónak, mert a boldog szerelemről szól. Mivel nem tudok mást tenni, hátrahajtom a fejem, és a sírás fojtogat. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ott fogsz várni rám a ház előtt, de én nem jövök. Nem szívhatom magamba többé az illatod, nem csókolhatlak, és nem láthatom összeszűkülő pupilláidat az orgazmus pillanatában. Csuklómmal letörlöm a homlokomból csorgó vérpatakot, és csak bámulom a saját véremet. Újra hátrahajtom a fejem, behunyom a szemem, és rád gondolok. Fejemben cikáznak az emlékek. Látlak nevetni, sírni, látom, ahogy ülsz az íróasztalnál, ráncolod a homlokod, és gondolkodsz. Látlak vezetni, kezem a combodon, érzem az izmok játékát a kezem alatt sebességváltáskor.

Annyira szerettem veled lenni! Hihetetlen hogy mindez véget ér.

Egyre nehezebben lélegzem, a szívem zakatol a mellemben, és a szívgyógyszerem a táskámban a földön. Csak karnyújtásnyira az élet. Közeledő szirénák hangját hallom. Még látom a kék villogást a kanyar mögül, de már nem élem meg, mire odaérnek hozzám.

Érdekes állapot: lebegek. Látom az autókat, látom a mentőt, látom, hogy két fiatal mentős próbál újraéleszteni, és hallom a zenét. Ír zene száll a fémroncsok felett, és ez az érzés lesz úrrá rajtam: „én csak hozzád akartam menni, csak veled akartam lenni, csak szeretni akartalak.