Az angyal

Először az utcán jött vele szembe az angyal. Egy röpke pillanatra összevillant a tekintetük, aztán mindketten mentek tovább, a maguk útján. Még nem jött el az idő, hogy találkozzanak.

Tom Kaulitz ismét részeg volt. A testvére és a barátai vitték haza az újabb „fergeteges” partiról, ahol ők voltak a fő attrakció. A Tokio Hotel. Mióta megalakult a banda, így ment ez, már hozzászokhattak volna. Látszólag így is volt, de belül fájt. Szenvedtek, de ezt senki nem láthatta. Utálták már az egészet, már nem volt meg bennük a kezdeti lendület. Amikor még csak vágytak a hírnévre, a sikerre. Már mindent megkaptak, amit csak kívántak, de most csak egyszerű örömökre vágytak, arra, hogy saját magukért szeressék őket. Mind a négyen másképp vezették le a feszültséget. Tom azzal, hogy ivott, bulizott, minden este más lányt vitt az ágyba. Nem érzett irántuk semmit. A szívét már régen jégpáncél rejtette. Nem akart már szeretni, talán nem is tudott volna. Reggel, mikor ismét másnaposan ébredt, és az arcát mosta, hogy magához térjen, hirtelen egy rég hallott mondás visszhangzott a fejében: „Az istenek gyakran akkor a legkegyetlenebbek, amikor teljesítik a kívánságainkat.” Olyan hirtelen és élesen villant belé a gondolat, mintha valaki hangosan kimondta volna. Belenézett a tükörbe, és egy pillanatra mintha a sajátja mellett egy másik arc is feltűnt volna. Ekkor látta másodszor az angyalt.

Az angyal egy tizenhat éves lányként jött le a Földre. Feladatot kapott, vagyis kért. Még csak most kapta meg a szárnyait, de már bizonyítani akart. Segíteni akart az embereken. Konkrétan egy emberen. Mikor a felhők szélén ülve a lábát lógatta, és figyelte, hogy mi történik a Földön, akkor vette észre a fiút. Egészen a felhőkig felért a fájdalma. A friss angyal a saját szívében is érezte a szenvedését. Azonnal tudta, mit kell tennie. Meg kell tanítania a fiút szeretni. A megbízást megkapta, és egyszerre a Földön találta magát. Egy erdő szélén ébredt, és csodálkozva vette szemügyre az új testét. Gyönyörű volt. Karcsú, fehér bőrű, fekete hajú, sötét szemű lány lett. Elégedetten szemlélte magát a tó vizében. Mert hiszen miért ne élhetne egy cseppnyi hiúság még az angyalokban is?! Mikor aztán kigyönyörködte magát, munkához látott. Keresni kezdte a fiút. Tudta, hogy a közeli városban megtalálja. Érezte, hogy nehéz lesz a feladata, szállást kellett keresnie. Isteni sugallatra egy asszony befogadta, és a házbeliek hamarosan saját családtagjuknak tekintették. Úgy kellett viselkednie, mint más tizenhat éves lányoknak, de ez nem jelentett számára gondot. Eleget figyelte a földlakókat, mondhatni, tanulmányozta őket. Egy hete volt itt, már többször látta az utcán a fiút, mikor egy este érezte, hogy eljött a cselekvés ideje. Bulizni ment a szomszéd lányokkal, és a diszkóban ott volt a fiú is. Észrevétlenül melléügyeskedte magát – nem volt könnyű dolga a többi lány mellett -, és táncolni kezdtek. Az angyal élvezte a dolog újdonságát, még soha nem csinált ilyet. Aztán amikor a fiú kézenfogta, engedelmesen követte a diszkó melletti sikátorba. Nem beszéltek, a fiú tudta, hogy mit akar. A sötétben a falhoz lökte a lányt, és lassan a szája felé közelített.

- Tom – szólalt meg lágyan az angyal. – Ezt ne!

A fiú elcsodálkozott. Ilyen még nem történt vele, hogy visszautasították volna. Lassan felemelte a fejét, és a szemébe nézett. Valami rég elfelejtett bizsergést érzett a szíve táján.

- Ki vagy te? – kérdezte remegő hangon, mire az angyal felkacagott.

- Mit szeretnél, ki legyek?

- Valaki, aki mellett újra szerethetek… - suttogta a fiú önmagát is meglepve.

- Akkor az vagyok – válaszolta simogató hangon az angyal. Megfogta a fiú kezét, és lassan a szájához emelve gyengéd csókot lehelt az ujjaira. Tom nem tudott tovább ellenállni, odahajolt, és száját a lány ajkaira tapasztotta. Különleges, új érzés járta át a testét, amikor az angyal megremegett… és viszonozta a csókot. Mikor végül elszakadtak egymástól, mindketten ziláltak, mint akik mérföldeket futottak. A szívük majd’ kiszakadt a mellkasukból, a térdük remegett, és megbabonázva néztek egymás szemébe. Hogyan is történhetett ez? Az angyal nem tudhatta, hogy amikor emberi testet kapott, megkapta vele az emberek érzelmei közül a legszentebbet, a szerelem érzését. Most értette meg, miért vágyott annyira segíteni ennek a fiúnak. Nem valami homályos emberbaráti szeretetből, nem kötelességtudatból, bizonyítási vágyból, hanem ott, a felhők szélén ülve, ahogyan a fiú fájdalma felett érzett szenvedésében a könnyei esőcseppként értek földet, lassan beleszeretett. Tudat alatt persze, hiszen egy angyal nem gondolhat efféle érzésre.

De itt, a Földön, emberként, felszabadult benne a szerelem. Tom is megérzett valamit az angyalban végbemenő változásból, mert gyengéden rámosolygott, és magához ölelte a remegő testet. Szótlan megegyezés alapján indultak el, egymást átkarolva, de nem tudták merre mennek. Végül a fiú házánál kötöttek ki. Tom kérdőn nézett az angyalra, aki bólintott. Halkan fellopakodtak a fiú szobájához, és kulcsra zárták az ajtót. Tom, talán életében először, nem azért vitt fel egy lányt a szobájába, hogy kihasználja. Csak maga mellett akarta tudni, mert az elválás gondolata szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott neki. Lefeküdtek az ágyra, de még mindig nem szóltak semmit, csak érezték a másik megnyugtató közelségét. Végül Tom törte meg a csendet, egy nagyon egyszerű kérdéssel.

- Mi a neved?

Az angyal elgondolkozott. Eddig nem volt szüksége névre.

- Nevezz… Arielle-nek.

- Miért vagy itt?

- Hát nem tudod? – kérdezte mosolyogva az angyal. A fiú bólintott.

- De ki küldött? – faggatózott tovább.

- Én akartam jönni. Mert szükséged volt rám. És… nekem is szükségem volt rád.

- Akkor hát… te is szeretsz?

- Szeretlek – mondta ki az angyal azt a szót, amire Tom oly sóvárogva várt. Nem is volt szüksége többre. Közelebb húzódott Arielle-hez, és ismét megcsókolta. Sokáig csókolóztak a sötétben, mígnem Tom keze az angyal derekáról kissé elkalandozott. Pedig tudva tudta, hogy egy igazi angyalt tart a karjában, de a vágy erősebb volt nála. Az angyal elmosolyodott. Nem akarta elveszíteni az ideiglenesen kapott test tisztaságát, de nem bírt ellenállni. Most tapasztalta meg, hogy a szerelem érzése mellett az emberi gyengeséget is megkapta. Mert ahogyan a fiú keze egyre intimebb tájakon simogatta, ő egy csapásra megfeledkezett a szárnyairól, és bátortalanul, de lassan ő is elkezdte felfedezni a fiú testét. Egyre mohóbban vágytak egymásra, a beteljesülés csodájára. Tomnak is olyan volt most, mintha az első lett volna. És amikor végre megtörtént, egyszerre sóhajtottak fel. Utána Tom elaludt a lány karjaiban. Az angyal féltő szeretettel simogatta a haját, őrizve az álmát. Már majdnem elszundított ő is, mikor meghallotta a hangot, amitől annyira rettegett. Pedig ez a hang lágyan suttogott.

- Angyal! Vagy nevezzelek Arielle-nek? Ideje visszatérned!

- De én nem akarok! – szakadt fel belőle az elkeseredett kívánság.

- Muszáj. Gondolj a szárnyaidra!

- Nem érdekelnek a szárnyaim! – feleselt. – Kérlek, hadd maradjak!

- A küldetésed már teljesítetted. Megtanulta a leckét, tud már szeretni. Nincs már szüksége rád!

- De igen! És nekem is szükségem van rá!

- Tehát így döntöttél? – kérdezte a hang. – Figyelmeztetlek, hogy nem jöhetsz vissza! Az emberlét sok fájdalommal jár, te sem leszel kivételezett helyzetben.

Az angyal vett egy mély lélegzetet.

- Maradni akarok!

- Rendben – sóhajtotta lemondóan a hang. – Akkor, sok szerencsét!

Arielle csak most fogta fel, hogy mit választott, de ahogyan a mellette fekvő Tomra nézett, a szíve máris könnyebb lett. Befészkelődött a karjai közé, és arcán boldog mosollyal aludt el.