Történetek

S a fiú egyszer csak ott volt. A hőn áhított pogány világban, s már nem kívánta a halált. Kunyhója, melyet maga ácsolt a havasokban, igazi otthonként várta.
Az egész világ békésen mosolygott Erdély bérceire, amit újra az ősi nép vehetett birtokába. A fiú boldogan várhatta kedvesét, kinek nevét háza minden deszkájába belerótta. De a lány ígérete ellenére nem jött, hiába állt készen egy teljes világ fogadására...

Zeusz lelki szemei előtt már ott látta a szép női alakot, aki a női ruha felett erős páncélt és sisakot viselt, a kezében pedig lándzsát tartott, de a harcias külső ellenére szereti az embereket, főleg a bátor és leleményes embereket. Nem sokkal ezután Zeuszt szörnyű fejfájás kezdte gyötörni, az istenek szánva nézték a szenvedését, de segíteni nem tudtak rajta. Végül előlépett Héphaisztosz a kovács isten és meglékelte apja fejét, a résen keresztül egy csodaszép nő ugrott ki páncélban,...

Az, hogy szeretett valaki - új értelmet adott az életemnek… Nem volt több intő, látogatás az igazgatói irodában, veszekedések, kirohanások - megszelídültem, mint a kisherceg rókája. Gyúrható anyag voltam és jó kezekbe kerültem. Szerető ujjak formáltak - végtelen türelemmel.
Kívül- belül átalakultam. A gyom, amely lelkemben elburjánzott fogyatkozni látszott. Lényem kertje kivirult- minden virág szirmot bontott…

- Az előőrs megsemmisült! Keresztül gázoltak rajtunk! A veszteség nagy!
Rood nem szólt egy szót sem, csak bámult maga elé. "Legalább a gyermekek és a dolgozók nincsenek itthon, talán ők túlélik." - gondolta
" Az összes katonát ki kell vezényelnem a település határához. Én állok az élükre,és ha kell mindannyian meghalunk. " ...

Feszült testtartásban fordult körbe, holott semmit sem láthatott, ám porcikái mind azt sajogták, hogy itt jár az erdőben. Leszállt a ménről, majd megfogta a kantárt. A ló parázsként izzó szemei különleges értelmet sugározva pásztázták végig a környéket, majd néhány bizonytalan lépés után ismét megtorpantak a paták.

Ha szeretsz valakit és csalódsz benne - jobban tud fájni. Az ellentétek kéz a kézben járnak. Nincsen öröm bánat nélkül, nincsen szeretet könnyek nélkül, de az éjszaka is más lenne, ha nem váltaná fel szikrázó napsütés...

Ahogy beléptünk, ő ágynak is esett. Ott volt még a mási két szobatársa is. Ők is pihentek. Anna a hátára feküdt, és én tudtam mi az, ami biztosan jól esne neki. Felültem az ágy szélére, és masszírozni kezdtem a vállától a derekáig. A két szobatárs lassan kiment, mert jött a csoportjuk a túra másik részéről...

Kitti kedves lány – szőke haját előszeretettel cibálja a szél, mikor fehér csizmájában sétál a komor alkonyatban. A falevelek elkerülik hulltukban. A nadrágja kiemeli csinos alakját. A lány ötvenkét kiló, selymes bőrű, karcsú teremtés. Miért is ne emelné hát ki?
Mosolyogva vár a szerelemre, mely felsejlik, ha eljön a sötét...

Hana minden egyes érintésre összerezzent - sok időbe telt, mire hozzászokott, és megértette, hogy a kéz nem csak fájdalmat közvetíthet. Zavarta, ha megsimogattam a vállát, mikor beszéltem hozzá, de az is, ha megfogtam a kezét...

Senkit sem érdekelt, hogy egy összetört ember mit Élt át, hogy ez történt vele, hogy ezzé vált. Mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, nem a mi gondunk, hagyjuk a szenvedőre. Miért is kéne segíteni? Nem is ismerjük, semmi közünk hozzá...