Történetek

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Unalmasan és szürkén. Felébredve felhajtott egy bögre kerítésszaggatót, kidörgölte szemeiből az álmot, megmosakodott, majd a Népszabadsággal a kezében kivonult a retyire. Miközben elvégezte kis, és nagy dolgát, kiolvasta még utoljára az utolsó oldalig az újságot. Aztán bevonult a házba. Az első lapot ráterítette a hokedlira abrosznak. Miközben falatozott kiolvasta az utolsó vezércikket...

Látod, kiskutyám, mivé lesz az ember? Mit látsz abban a tükörben, egy vén, ráncos boszorkányt? a kutya panaszosan közbevakkantott, de az öregasszony leintette. Ne, ne kiskutyám! Ne tiltakozz: ez van. Ezzé lettem: öreg múmiává... Jegyezd meg: az ember nem öregszik meg soha, ha lélekben fiatal marad. A test, az bizony öreggé válik, s ha a lélek megrokkan, és jaj, akkor: meghal a szív is...

Az öböl mélyén borostyán muzsikál
közel a tenger ide, kedvesem...

Bev a nappali és a hálószoba között szinte már kikoptatta a nemrég lerakott padlót. Annyira várta haza barátját, , hogy minden másodperc egy órának tűnt. Pedig csak egy egyszerű szakmai konferencia, ráadásul alig három napot volt távol mormolta magában. De érezte, hogy valami történt. Nem tudta, mi az oka, miért érzi, de úgy érezte, ismét működésbe léptek a csalhatatlannak mutatkozó női ösztönök...

Követtem őt, és csak reméltem, hogy olyan helyen tudom elkapni, ahol van valamilyen lejárat. Egyrészt ezt a nagydarab herét még megemelni se tudtam volna, de ha mégis, valakinek biztos feltűnne, hogy egy embert cipelek a hátamon.
Á, ez jó, ismerős sikátorba fordult be. Az utcáról nyíló alagsorok egyike folytatódik a föld alatt...

Összeszedem a gondolataimat, és már éppen mondanám a dolgokat, amikor mondja, hogy sajnálja, de nem nagyon emlékszik, hogy mi történt a bulin, ő csak ma tudta meg, hogy egyáltalán ismer engem. Na, ez fasza, gondolom magamban, de igazából hálát adok az istennek, mert ezek szerint nem csak én vagyok ilyen iszákos...

Miska, mindenki fuvarosa a latyakos őszidőben szorgalmasan fuvarozta a portákra a Tűzépről a szenet, tűzifát. Történt egyszer, hogy a tüzelő házhoz szállításakor a nagy sárban elakadt a kocsi az Alvégi úton. Hiába biztatta a hatalmas muraközi lovakat.– hé, Sári, Manci! Ne, te ne! Hé’! –ordított kiveresedett arccal, s leugorva a bakról maga is beállva a lovak mellé próbálta kizökkenteni a kocsit a kátyúból...

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki...

Ekkor egy pillanatra úgy érezte, mint ha Patrick egy hatalmasat rántott volna láthatatlan pórázán, amivel őt maga mellett tudta tartani. Torkán érezte a nyakörv szorító érzését, a fojtó karabiner hideg, fémes érintését. Egyre biztosabban tudta, hogy meg kell szabadulnia Patricktól...

– Főherceg úr, alázatosan esedezem, tegyen le a katonai biztosítás nélküli nyílt utcai felvonulásról. Merénylők golyónak eshet áldozatul! A rendőrség nem tudja a tömeget kiszűrni! Végveszélybe sodorhatja magát.– a trónörökös gőgösen veregette meg a polgármester vállát.
– Hát, bizony ez a különbség közöttünk, ízig, vérig katonaemberek és gyáva polgári nyuszik között. Ti, rögtön megijedtek a szellőtől is, én pedig a viharral is dacolva szembeszállok az istennyilaival is...