Vasárnapi ebéd New Yorkban

- Drágám, borzalmas ez a szag, nem gondolod? kérdezte fintorogva a dáma egy előkelő étteremben a Five Avenue-n. Régen jártak itt, és ő nem is akart idejönni a barátnői jó ideje lesajnálóan nyilatkoztak a ChickenChuck-ról. Arabella igyekezte megértetni a férjével, hogy a hely már egy ideje nem menő a Nagy Almában. Nagyjából azóta nem, hogy Bush papa leköszönt, és ismét a féleszű demokraták ültek a kormányrúdhoz. Jamie Olivernek az a kijelentése pedig, hogy ő Amerikában egyedül a Chuck-ban evett jó kacsacombot, már szinte özönvíz előttinek tűnt, nem is emlékezett rá senki.
- Ugyan legyintett erre Rick. Az a fafejű Jessica barátnőd megint telebeszélte a fejedet. Azért, mert az a barom könyvelő férje félévente egyszer kiizzadja a hitelkártyáiból, hogy megetesse őt a Del Prosztóban, attól még a legfinomabb kacsasültet a Chuckban tálalják, és punktum.
Arabella nem akart vitába szállni a férfivel, csak annyit jegyzett meg:
- Állítólag már nem olyan finom a kacsájuk. Túlfűszerezik, vagy ilyesmi.
- Nos, kipróbáljuk. Ha nem ízlik, visszafizetik az árát, azt elhiheted nekem.

A nő elhitte, hiszen ismerte a férjét. Kevés nála rámenősebb szemétládához volt szerencséje élete során.
Ám a bűzre ő sem számított. Nem sokáig állta meg, hogy ne tegye szóvá, és látta, hogy Rick is érzi a szagot. Rángatóztak az arcizmai rendesen, és a nő tudta, hogy ez nem sok jót ígér.
- Igen, Arabella mondta a férfi fojtott hangon. - Azt hiszem, az a kalapos fazon csinálja, aki a sarokban ül.
A sarokban valóban egy kalapot viselő tag ült, beletemetkezve a Times-ba. Csak a kalapja látszott, arcát eltakarta az újság. Tömény bűz áradt felőle. A pincérek is már nagy ívben elkerülték, de Arabella szerint nem ELÉG nagy ívben.
- Ez kacsaszag, drágám? kérdezte Arabella, ráncolódó fitos orrocskájával. Ugyanakkor meglátott valamit, ami teljesen zavarba ejtette, sőt nyugtalansággal töltötte el. Akkor érezte először, hogy valami nagyon nincs rendben.
A pincérek közül némelyik vigyorgott. És a szemüket forgatták, azon a sunyi, összeesküvő módon.
Különös. Lehet, hogy az étterem már lecsúszott a tízes listáról, de ez...
A férje, úgy tűnik, mindezt nem vette észre. Arabella nem csodálkozott. Ha elkapta az indulat, Rick világa beszűkül, mint egy macska pupillája verőfényben.
- Egen, azt hiszem a tag kacsát evett mondta Rick. - Határozottan kacsaszagúakat ereget.
- Na de drágám! kiáltott föl Arabella méltatlankodva, majd egy parfümmel átitatott zsebkendőt szorított az orrához. Látta a férjén, hogy egyre ingerültebb, és ha indián volna, már festené a harci díszt. Jobb lenne, ha távoznánk, nem gondolod? Van elég vendéglő ebben a városban.
Rick nagy levegőt vett, és a feleségére nézett.
- Nem hinném, hogy nekünk kellene távoznunk, drágám. Azért jöttünk, hogy elköltsünk egy ebédet a huszadik házassági évfordulónk alkalmából. És én el fogom költeni azt ebédet, és szerintem amennyit KÖLTÖK majd rá, annyiért igazán elvárhatom, hogy ne kelljen egy Times-ot bújó barom kacsaszagú fingját szagolnom!
Rick a végén már szinte kiabált, és Arabella kínosan feszengve nézett körül, hogy elnézést kérjen férje viselkedése miatt. Azt látta azonban, hogy minden asztalnál dühös emberek ülnek, akik helyeslően bólogatnak.
- Ezért aztán folytatta Rick, szinte mézédes hangon; Ha a pincérek nem képesek intézkedni, majd intézkedem én.
Arabella ijedten nézte, ahogyan férje szép, nagydarab Wall Street-i ragadozó feláll, és elindul a kalapos férfi felé. Az még mindig a Times-ba temetkezett, semmi jelét nem adta, hogy hallotta volna Rick szavait.
- Figyelj, pajtás mondta Rick, és megállt Mr. Kalap előtt. Most azonnal bedugaszolod azt a lyukat, amin ülsz, vagy elhordod magad innen. Felfogtad?

Mr. Kalap nem reagált semmit, hallgatott tovább, és tartotta maga elé a Times-t. Rick döbbenten látta, hogy a fazon ujjain, amikkel az újságot fogja, hártyák vannak.
Hártyák.
Rick dühe azonban már túl nagy volt ahhoz, hogy ez érdekelje. Előrelendült, hogy kitépje az újságot a fazon kezéből.
- Na elég volt ebből, te nyavalyás bűzgörnye, tedd le azt a kibaszott újságot, amikor hozzád be...
Zizegve hullt a földre a papír, és amikor Rick meglátta, mit takargatott vele eddig a fickó, felkiáltott.
Egy kacsa feje meredt rá.
Hatalmas, szürkésbarna fej volt, hosszú csőrrel, melynek kétoldalán apró, szénfekete szemek ültek. A kalap karimája sötét árnyékot vetett rájuk. Rick azonban a rajta eluralkodó döbbenet fátylán keresztül látta, hogy a fej nem teljesen hasonlít egy kacsáéra.
Benyomását megerősítette, amikor a csőr szétnyílt, és benne Rick nem recéket látott.
Hanem hatalmas, tűéles fogakat.
Mr. Kalap sziszegni kezdett. És óriási fogaival Rickre vetette magát.
A férfi felordított, és hátraugrott. A fogak csupán centiméterekkel vétették el a torkát. Rick megperdült, és futni kezdett a pincérek felé, akik, jézus isen, mintha nevettek volna. Közben a szeme sarkából látta, hogy a felesége kirohan az étteremből.
A gyáva kurva, gondolta.
Rick rohant. Meg volt rémülve, és nem mert hátranézni. Nem is akart hátranézni, mert a lelke mélyén meg volt róla győződve, hogy ez nem a valóság. Valaki a bolondját járatja vele, azt pedig nem tűrheti. Végtére is ez egy Michelin-csillagos zabálda, a rohadt életbe! Az ízetlen tréfáknak is megvan a határa.
Lassított a léptein, és várta, hogy a kacsajelmezbe bújt fazon a háta mögött mikor neveti el magát. Jó tréfa, haha!
De senki nem nevetett. A vendégek sikoltozva rohantak ki az étteremből.
Ezen kívül csak a baljós sziszegést hallotta, és hatalmas, hártyás lábak totyogását.
Rick bevetette magát a bárpult mögé. Pincért már egyet sem látott. Zihálva megfordult, majd ismét ordítani kezdett.
Ha ez trükk, hát istentelenül ügyes.
Rick közvetlen közelről bámult Mr. Kalap fekete szemébe, és a pult fölé hajoló szörny kinyílt csőre alig pár centire volt az arcától.
A következő pillanatban a csőr összezárult, és letépte a férfi orrát.
Rick felsikoltott az éles fájdalomtól, de villámgyorsan reagált. Az orrából (illetve a helyéről) ömlött a vér. Kivágódott jobbra, és rohanni kezdett a konyhahelyiség lengőajtaja felé.
És orr híján nem érezhette, micsoda bűz árad ki odabentről.
A férfi berobbant a konyhára, és abban a pillanatban hanyatt vágódott. Üvöltve csúszott végig a linóleumon, ami valamiért rohadtul csúszott. Csak miután kóvályogva négykézlábra vergődött, akkor látta, hogy mitől.

Vér. Vértől volt iszamos minden. Vér folyt a padlón, vér csordult le a hatalmas konyhapulton, a rozsdamentes acélból készült berendezéseken. Rick az iszonyattól kóválygott, amikor meglátta, hogy nem csak vér borít mindent, hanem...
Testrészek! Emberi testrészek, karok, lábak, fejek mindenfelé...
A férfi meghallotta a háta mögött a sziszegést.
Mielőtt megfordult volna, hogy pániktól félőrülten szembenézzen Mr. Kalappal, még látott egy-két dolgot. Mindenekelőtt azt, hogy a pultnál három másik Mr. Kalap áll, és emberi testrészekből kotyvasztanak valami borzalmas szagú ragut. Ezeken a lényeken a kalapokon kívül nem volt ruha, és csupaszságuk leleplezte, mennyire idomtalanok és undorítóak is valójában. A pult végében, egy sarokban pedig két megkötözött emberi alak egy férfi és egy nő kuporgott, a szájuk leragasztva. Csupán fojtott nyögéseket voltak képesek hallatni, de a szemük forgott a kíntól. Hát persze, mivel az egyiknek hiányzott a keze, a másiknak a lába, a szörnyetegek élve darabolták őket a levesbe, és...
Az egyik lény ránézett. Kezében egy villát tartott, melyen egy puhára főtt fül gőzölgött.
- A maga fajtának nehéz a kedvére tenni - mondta szinte sajnálkozva. A maga fajtája szerint mindig sótlan az étel, vagy éppen túlsózott, vagy légy van a levesben. A bárzenét túl hangosnak találja, és rinyál, ha valaki rá mer gyújtani fél kilométeren belül. De ezért most kár volt, miszter. Szegény Donald csak a pihenőjét töltötte, maga pedig belekötött, csak mert...
A szakácsszörny kitátotta hatalmas csőrét, és dühösen sziszegett egyet.
- Csak mert túlérzékeny VOLT az a kibaszott orra.
A rémek valamennyien röhögni kezdtek, éles, bántó hangon.
Rick sikoltva próbált talpra kecmeregni, de akkor Mr. Kalap rávetette magát.
A rettenetes csőr elől nem tudott kitérni. A lény két gyors mozdulattal kivájta a szemeit, aztán két nagyon is emberi (de rettentően erős) karjába kapta, és vonszolni kezdte a konyhapult felé. Rick, mielőtt teljesen elborította volna a fájdalom és a reménytelenség, saját üvöltésén át még ennyit hallott:
- Dagobert, ezt a faszit most készítsd el rozmaringgal. Jól dörzsöld át vele, miután kibelezted. Állítólag úgy majdnem olyan finom úgy, mint az unokatesóink.