Az erőd

A levegőből nézve: ahogy a madarak látják; szabályos nyolcszög, 135 fokos belső szögekkel, semmi plusz vagy mínusz, az építők értették a dolgukat. Egyetlen, magas torony mered ki belőle, akár egy óriás ujja. Hogy kik lehettek, akik felhúzták eme ódon, mégis modern architektúrát, annak ma már senki nem tudója. Az erőd története a múltba vész, régi emlékekbe, mendemondás ködökbe. Alighanem már a középidő hajnalán itt terpeszkedett, a síkság szélén, a hegyek alatt. Persze akkoriban a hegyek, amelyek ma már inkább csak magas dombok, még egészen mások voltak. Fűrészes fokú tornyokként meredtek az égbe, véresre hasogatva az északról délre áramló felhőket.

- Az idő tájt vad világot éltünk mondta egyszer Captain Morvay, az erőd mostani parancsnoka a vacsoraasztalnál. A katonák és a szolgák áhítattal lesték minden szavát, miközben a férfi méretes mócsingokat hajigált a földre a kutyáinak, és bort ivott. Sokat kutakodtam a régi papírosok között. Úgy vélem, ez a hely egy mocsár kellős közepén feküdt, egy szigeten. Szörnyű sok szúnyog volt erre. A falakat átfűteni nem lehetett. De tűrték, viselték büszkén a Nagy Marconák.
Az emberek bámulták. Morvay nagy és erős ember volt. Izmai csak úgy duzzadtak szakadt bőrzekéje alatt.
- Ezért én azt mondom, most arany időket élünk. Sipkás! Zengd kedves dalom, ide, egyenesen a fülembe.
A csörgősipkás bolond, előmászva az aranyozott trónus alól, dülledt szemekkel, nyálzó szájjal Morvay füléhez hajolt, és énekelni kezdett:

Élj boldogan,
Gondtalan,
Ebben az aranykorban

Soha rabszolgasorban
Nem élt ennél még senki jobban...

Morvay egy ideig fintorogva hallgatta, aztán eltaszította magától a bolondot, aki végigcsúszott a márványpadlón.
- Ez hamis, bazdmeg! Vágjátok le a fülét.
A fogdmegek már rajta is voltak. A bolondot sikoltozott, míg törékeny koponyáját a vacsoraasztalra préselték, és az egyik lovag kardjával lemetszette a jobb fülét. A vér végigcsorgott a díszes szövésű terítőn. Morvay egy hajtásra kiitta a borát, majd a serlegben fogta fel az áradó vörösséget. A bolond közben üvöltve dobálta a fejét, amelyről lehullott a csörgősipka.
Morvay és a lovag összenéztek, a kapitány bólintott. Suhogott a kard, és a bolond feje másodperc alatt a földre hullt. A vér mindent elborított, csöpögött az asztal széleiről, Morvay pedig gondosan megtöltötte vele a kupát. Végül ajkához emelte a kelyhet, és kortyolt belőle. Az asztaltársaság elhűlve bámulta.
- Igyatok ti is szólalt meg a kapitány rekedten. Vörös volt a szája.
Senki nem ellenkezett, de az arcok merevvé váltak. Járt körbe a kupa, falfehér bőrű varázslók, inas harcosok és dús idomú asszonyok között, és nemsokára mindannyiuk ajka piroslott a vértől.
- Bolond időket élünk mondta végül Morvay, mikor a serleg visszaért hozzá.
Elmélázott egy kicsit, csönd volt. Csak a lefetyelés hallatszott, ahogyan a kutyák fölitták a földről a vért.
Morvay felpattant, dülledt szemmel, bűzlő szájjal, és felüvöltött:
- Bolond idő! Bolond vér!
A kupát a kandallóba hajította, be is horpadt az, aranyos csendüléssel.
Morvay fekete árnyéka a falon egy karvaly képét formálta. A társaság lélegzetvisszafojtva figyelte a férfit, aki vigyorgott, vörös ajkai villogó fogaival.
- Olykor meg kell ízlelnünk az őrültek vérét. Ezt apám mondta nekem. Úgy vélte, ha nem tesszük, visszanőnek fölénk a hatalmas hegyek. És visszatérnek a szúnyogok.

A kapitány végighordozta súlyos tekintetét az egybegyűlteken. Azok megszeppenve nézték pokolfényű szemeit, duzzadó izmait. Hirtelen egy hatalmas szélroham feltépte a lovagterem ablakait. Sokan ijedten az asztal alá bújtak, mások megrettenten nézték az alkonyi égen függő fekete, halált jósló fellegeket.
Morvay tekintete meg sem rebbent.
- Most távozom mondta. - Igyatok még. Ha nem vért, hát bort.
Felállt, és belerúgott a földön heverő fejetlen testbe.
- Ezt a szart meg takarítsátok fel.
Döngő léptekkel ment a nagyterem óriási, faragott ajtaja felé, de még egyszer, utoljára visszanézett.
- Apámnak tökéletes hallása volt, tudtátok?
Senki nem felelt, csak nézték az urat, csillogó szemmel.
Morvay bólintott, és kilépett a teremből.
Néhány perc múlva irtózatos vihar kélt odakünn, végigsöpört a vidéken, és örökre elpusztította az erődöt.