bogu kaland: Guatemala

Guatemalában az emberi jelenlét legrégibb bizonyítékai i. e. 10 000-re mennek vissza. A régészeti leletek szerint a korai guatemalai emberek vadász-gyűjtögető életmódot folytattak. Peténben és a csendes-óceáni parton talált virágpor-minták szerint i. e. 3500 körül kezdődött a kukoricatermesztés.
A régészek a Kolumbusz előtti Közép-Amerika történetét három szakaszra osztják: a preklasszikus kor i. e. 2000-től i.sz. 250-ig, a klasszikus kor 250-től 900-ig, a posztklasszikus kor 900-tól 1500-ig. Mostanáig a preklasszikus kort kunyhókban élő farmerek kis falvainak képzelték, kevés állandó épülettel, de a legújabb felfedezések nyomán változik a nézet, mert monumentális építményeket találtak. A mai El Mirador akkoriban messze a legnépesebb hely volt Amerikában. Itt volt az első politikailag szervezett állam Amerikában. 26 városa volt, amelyeket utak kötöttek össze. Ezek az utak világosan láthatóak a levegőből Közép-Amerika legbujább, érintetlen esőerdőiben.

Az ország a hajdani Maja Birodalom központja volt. A maja kultúra 300 és 900 között élte virágkorát. A spanyolok 1523-ban Mexicó felől törtek be ide. Guatemala 1524-től mintegy 300 éven át a közép-amerikai spanyol gyarmatok egyfajta közigazgatási központja volt. Az ország első spanyol települését, amely a Guatemala nevet viselte Pedro de Alvarado alapította 1527-ben az Agua és Fuego-vulkán között, a Guacalate folyó völgyében.
Ez 900 körülig tartott, akkor a klasszikus maja civilizáció összeomlott. A maják legtöbb városukat elhagyták, vagy az aszály okozta éhínségben elpusztultak. Vitatott, hogy pontosan mi okozta a klasszikus maják pusztulását, de a legelterjedtebb az aszály elmélete, amire bizonyítékot szolgáltattak a tavak medrének vizsgálata, pollenvizsgálatok és egyéb kézzelfogható bizonyítékok. Az ismétlődő tartós aszályok időlegesen elsivatagosították a vidéket, megtizedelve a majákat, akik az esőre vártak.
A klasszikus korban virágzott a maja civilizáció. Ennek számtalan emléke van Guatemala szerte, legnagyobb koncentrációban Petén megyében. Városokat építettek, független városállamok alakultak ki, kapcsolatba kerültek más közép-amerikai kultúrákkal. A posztklasszikus időben helyi királyságok alakultak. Ezek a városok sok tekintetben megőrizték a maja kultúrát, de sohasem érték el a klasszikus kor városainak méretét vagy hatalmát.

Az ország első spanyol települését, amely a Guatemala nevet viselte Pedro de Alvarado alapította 1527-ben az Agua és Fuego-vulkán között, a Guacalate folyó völgyében. 1541-ben a várost földrengés és iszapár pusztította el. Az új főváros ettől a helytől néhány km-el északabbra 1543 és 1773 között épült föl. 1773-ban azonban egy hatalmas erősségű földrengéssorozat csaknem a földel tette egyenlővé. A rombadőlt város Antiqua Guatemala falai közé többé sohasem tért vissza az élet. Történelmi emlékhely, idegenforgalmi nevezetesség lett belőle.
Forrás: Wikipédia
***




1993. november közepén érkeztünk meg Guatemala City repülőterére, hatfős kis csoportunkkal. Ketten beszéltünk angolul, egy németül, egy olaszul, de spanyolból csak a legszükségesebbeket tudtuk. Éppen annyit, hogy el ne adjanak bennünket. A fővárosban a helyi Turista Irodában egy németül és angolul beszélő helyi idegenvezetőt fogadtunk fel. Így megoldódott a kommunikációs probléma.

Egy vadonatújonnan átadott szálloda első lakói voltunk, és 50%-os kedvezményt kaptunk mindenből. Kár, hogy csak három nap élveztük a bőséges vendégszeretet, mert országjárásra indultunk. Elsődleges célunk Tikal, a maya királyság ősi fővárosának felkeresése volt. Guatemala City nyüzsgő metropolis. A lakosság nyolcvan százaléka eredeti maja indián őslakos leszármazottnak vallja magát.

Már Ecuadorban is sok indián őslakossal találkoztunk, de itt mindenhol indiánokkal voltunk körülvéve. Fekete, barna és piros lámaszőrből préselt kürtős kalapjaikkal, tarka, bőszoknyákban, szájukban az elmaradhatatlan pipával, cserzett fekete arcukkal igencsak emlékeztettek a mi cigányainkra. Természetesen a Cityben a többség, az fehér ember, főleg spanyol leszármazott volt.

Este királyi vacsorát kaptunk. Mondjuk, azt, amit kisilabizáltunk, és a pénzünkért megrendeltünk. Másnap amerikai reggeli, majd megjött idegenvezetőnk és városnézésre indultunk kisbuszunkkal. A szokásos Közép Amerikai városkép tárult a szemünk elé. Volt a spanyol templomokkal fémjelzett főtér. Aztán a kormányépületek és spanyol barokk lodzsás paloták. Innen a pár kilométerre fekvő előző főváros, Antiqua megtekintésre indultunk.

Antiqua hatalmas kolostorváros, és erődítmény volt egyszerre. A földrengés, néhol leomlasztotta ugyan a falakat, de a főhomlokzatok megmaradtak. Sokat fényképezkedtünk és videóztunk ebben a félelmetes múltat árasztó romvárosban. Innen egy kerthelyiségbe mentünk ebédelni. A 45 fokos hőségben jólesett a hűs, szellős árnyékban lerogyni a padokra. Az udvar egyik sarkában, egy asszony dagasztotta, formázta, és nyílt tűzön sütötte ebédre a tortillákat. Az udvar végében ketrecekben voltak a kutyák. Rezignáltan, bánatos szemeket meresztve ránk, vártak a sorsukra. A séf megkérdezte, hogy melyiket választjuk. Előd rámutatott egy tarkakutyára.

Ez lesz a mai ebédünk! mondta és a jéghideg pinacoládába fojtottuk undorunkat. Mivel már én Ázsiában, és Peruban is megismerkedtem a kutyahússal, nem nagyon izgatott a dolog. Jöttek a saláták, dresszingek, majd a finom Chilei borok. Hamarosan elkészült a kutyasült is. Szépen, tetszetősen tálalták fel. Úgy nézett ki, mint egy újévi, ropogósra sült szerencsemalac. A húsát a pincér szeletelte fel. Kiszortírozta tányérjainkra, és avokadó garnérungot tett melléje. A főétel után jött a darált hússal töltött összetekert vékony kukoricalepény palacsinta.

Éhünket elverve délután szabadidőnkben sétálgattunk a városban, és sokat videóztunk. Este királyi vacsora, majd alvás. Reggel kisbuszunkba ülve végig buszoztunk a Gajakil folyó völgyében. Célunk az országos 3 napos kirakodó vásár megtekintése volt. Gajapoxilba érve letáboroztunk a piac főépülete mellett. Mondanom sem kell, hogy a nyílt vizelde húgyszagától ájuldoztunk, de ez volt a kijelölt, biztonságos parkoló.

Volt látni és vásárolnivaló bőven. Végigmentünk a malacok, kecskék, juhok, lámák, vikunyák és baromfiiak vásárán. Aztán jöttek a zöldség és gyümölcsárusok. Innen átmentünk a fazekasok, és bőráru készítők sorára. Majd a szőnyeg, poncsó árusok közt akadtunk el, mert Előd, egy hatalmas majamintás szőnyegre alkudozott. Végül is megvette és hóna alatt cipelte a kisbuszig. Én egy mumifikált, öklömnyire összeaszott spanyol lenyúzott skalpját vettem meg. Szemei helyén üvegszemek voltak. Füleiben rézkarikák. Szóval jellegzetes emlék ez nekem. Ha ránézek, akkor mindig a spanyolok barbársága, és az őslakosság harciassága jut eszembe róla.

A buszhoz érve, el kellett mennem a vizeldébe, mert csőrepedésem volt és a hazafelé utat nem bírtam volna ki. A rettenetes bűz, ami a nyitott pöcegödör mellett fogadott majd hanyatt vágott vizelés közben. Késő délután értünk szállodánkba. Lecsutakoltuk magunkat, majd bőséges vacsorával zártuk a napot. Harmadik nap reggel irány Tikal megtekintése. Santa Elenában szálltunk meg egy hospedályban. Ez a városka volt a legközelebb a dicső romokhoz.
Az őserdő övezte romvároshoz érve a fogadóállomáson, egy hatalmas maketton bemutatták a várost,ahogyan kinézhetett fénykorában .A helyi idegenvezető elmondása szerint:
Tikal egyike volt a maja civilizáció fő kulturális és populáris központjainak. Monumentális épületeket emeltek itt már a Kr. e. 4. században. A várost a maja klasszikus korban tökélyre fejlesztették kb. Kr. u. 200 850 között. Azután már nem építettek több nagy műemléket, néhány nemesi palota leégett és a népsűrűség jelentősen megtizedelődött, mígnem a helyet teljesen elhagyták a 10. század végére.
A `Tikal` név azt jelenti maja nyelven, hogy ` A hangok helye` vagy `A nyelvek helye`, mely a város ősi neve lehetett, habár az ókori hieroglifák gyakran Mutalra vagy Yax Mutalra utalnak, melynek jelentése `Zöld Halom` és metaforikus szempontból talán az `Első Próféciára` utal.
Ez után a bevezető után kimentünk az irtásra ahol három monumentális piramis állt. Én a legmagasbbra másztam fel és ott a főpap fehérre meszelt szentélyében nézelődve letekintettem az udvaron lévő társaimra. Apró hangyaemberkéknek látszottak. Levideóztam őket. Az udvaron lévő óriási Bugenvilia fa alatt piknikeltünk. A pikniket idegenvezetőnk prezentálta. A falatozgatást kellemesebbé tette a megjelenő vadpulykák, deguk, és a több száz, a Bugenvilia virágainak nektárját szívogató kolibrik látványa.
Miután felfrissültünk, és új erőre kaptunk, elindultunk az esőerdőben lévő legősibb maya királysírok, masztabák és piramisok megtekintésére. Itt együtt temetkeztek a főpapok, királyok és főnemesek. A százhúsz lépcsős legmagasabb piramis megmászásra én, már nem vállalkoztam. Inkább levideóztam szobatársamat, Lacikát és Elődöt amint felkaptattak a meredek falépcsőkön.
Késő délután végeztünk a világ egyik csodájának a megtekintésével. Jól kifáradva tértünk hospedájunkba. Vacsora, tisztálkodás és alvás. Reggel nagy út áll előttünk. Az Atitlán tóhoz látogatunk. Esquipulas városkájában lesz a szállodánk. A szálloda hatalmas, azúrkék tó partján helyezkedett el. Teljesen modern, hatalmas uszodával. Az uszodához rododendronokkal befuttatott pergola alatt vonultunk ki egy reggeli uszikálásra.
Reggeli után elindultunk az Atitlán tavi sétahajózásra. Ilyen gyönyörűséggel ritkán találkozik az ember. A valószínűtlenül kék ég összeért az azúrkék tó felületével. Szellő sem rebbent. Másfélórás hajóút végeztével kikötöttünk a túlparton Panajachel városkánál, a fekete Krisztus templomának a helyszínén. Én szutyokfalvának neveztem el a helységet.
A kikötőben vagy húszegynehány indián lányka, asszonyok mostak, sulykolóval püfölték a kiáztatott ruhákat, a sulykoló padokon. Volt, aki térdig, mások derékig álltak a vízben. Egyesek hajat mostak, mások a gyerekeket fürösztötték, s közben maguk megbuktak a hűs habokban. Levideóztam őket és kiballagtunk a hajópallókon a városka egyetlen több kilométeres főutcájára. Ott végigmentünk ezen, az eredeti indián településen. Nem is volt bajunk, amíg a piacra nem értünk. Ezen a bűzt, mocskot árasztó piacon kellett átvágnunk, hogy a templomba érjünk. A végén, már orrunkat befogva rohanvást menekültünk a templomba.
Az arannyal dúsan borított templom főhelyén helyezkedett el a fekete ébenfából faragott, keresztre feszített Krisztus. Keresztet vetve térdet hajtottunk előtte és szótlanul elhagytuk a helységet. Kifelé menet alamizsnát dobtunk a perselybe, hogy szerencse kísérjen bennünket utunkon. Visszafelé, mint Zrínyi Szigetvárból, mi is kirohantunk a templomból és ürgevágtában vágtunk keresztül a bűzpiacon. Hajónk védelmébe menekülve, újra élveztük a hús tavi szellő cirógatását orcáinkon.
Este tisztálkodás után vacsora, majd jóleső úszás a kristálytiszta uszodában. Korán feküdtünk, mert reggel nehéz út állt előttünk. Hatkor ébresztő és irány Honduras. Meglátogattuk a feltárás alatt álló hatalmas piramis együttest. A határt átlépve pár kilométer után a helyszínre érkeztünk. A hatalmas paloteggyüttes nagyon impozánsan festett. Rengeteg feliratos és embert, jeleneteket, ábrázoló sztélét láthattunk. De a hatalmas piramis eddig feltárt labdatere, az áldozati oltár és a palotaeggyütes Észak-déli falai monumentálisak voltak.

A német régészek dolgoztak lenn a sírkamrában és Kopán alapító királyának, a felékszerezett maradványait, mentették, konzerválták. Oda, nem léphettünk be. A Múzeumban megtekinthettük a mekettvárost, milyen is volt fénykorában Kopán. Délután léptük át visszafelé a határt és barátságos szállodánkba igyekeztünk. Elfogyasztottuk vacsoránkat és nekiálltunk összepakolászni. Másnap reggel indulás Guatemala Citybe, hogy egy napos akklimatizálás után transzferezzünk a reptérre, és búcsút intsünk Közép Amerikának.