Történetek

Itt most nincs helye habozásnak, szűzies tartózkodásnak. Nem lesz félénk, vagy szégyenlős. Soha nem vágyott arra, hogy más férfi így érintse meg. Nem kívánta más férfi csókját, ölelését. Braden az egyetlen férfi, aki lángra lobbantotta szenvedélyét, a pokolba hát a félelemmel!...

Egyszer, nagyon régen, talán meg sem történt, de mégis volt valami ehhez hasonló mese, élt egy tündérleány, Mimirilla. Ő volt az első tündér a bolygón, még mikor pár nappal a teremtő 6 napos munkája után éppen csak kezdett kifejlődni a bolygónk, élt ez a tündér. Mivel az első ő volt, rengeteg dolgot adott neki a sors: Gondoznia kellett az eget, hogy ne fakuljon meg a kéksége, a virágoknak illatot kellett adnia, a füvet és a fát zölden és oxigéndúsan kellett tartania...és még sok egyéb...

Forró csókban összeforrva borultunk az ágyra, kezeink egymást kezdték felfedezni. Először ő kezdett el engem vetkőztetni, csak az alsónadrágomat hagyta rajtam. Utána rajtam volt a sor, lassan érzéki csókokkal borítva testét kezdtem el levetkőztetni...

Körül nézel a homályos szobában, minden csendes, melletted fekszik valaki, akit igazán szeretsz, de amint meglátod, elveszik az álmod utolsó megmaradt érzése is...
Érzed elmúlt a nyugalom, a béke...

De arra sosem gondolt, hogy a halála előtti utolsó napjaiban ennyi bonyodalmat okoz majd annak, akit a legjobban szeret. Hiszen az csak egy ártatlan búcsúcsók volt! De hát ezt az a szegény fickó nem tudhatta, ő csak az alapján ítélt, amit látott: a menyasszonya nem sokkal az esküvőjük előtt csókolózik egy idegen férfival. A reakciója teljesen természetes volt.
Tamás sziszegve tapogatta meg a szeme alatt éktelenkedő vörös monoklit...

- Ne tedd ezt...-kérleltél és egy új könnycsepp jelent meg a szemedben.
A bűntudat egy szikrája suhant át rajtam, teljesen elvesztettem az irányítást magam felett.
- Nem! - ordítottam, majd a vállaidnál fogva visszalöktelek a padlóra.
Fájt, hogy fájdalmat kell okoznom, igaz nem látszott, hogy komolyabban megsérültél volna, csak a térded és a könyököd horzsolódott fel. Nem tehettem mást, az az indulat ami bennem volt, nem bírtam ki...

- Nem sokat árult el róla, de most kérdőre vonom. Mindent kiszedek belőle, mert mióta elment, nincs egy nyugodt percem... Mindig kishitű volt, sosem érzett elég önbizalmat magában...
- Akkor hogy mehetett bele egy ilyen...
- Azt mondja... az ember nem a szemével választ, hanem a lelkével! Maga érti ezt? Hogy lehet beleszeretni egy... hangba?! ...

Másnap tényleg nekifogott a munkának.
- Emese, ne haragudjon, de ha arra szeretném kérni, hogy a kép kedvéért viseljen egy ruhát, megtenné?
- Természetesen.
- Vegye fel ezt a ruhát, kérem! Ebben szeretném lefesteni…-A szekrényhez lépett. Jeges dermedtség futott végig rajtam, az a fehér ruha volt, amit a felesége viselt a képen...

Emily hallotta, hogy első alkalommal fájdalmas lehet, de az égető fájdalom mellett a szinte kibírhatatlan vágyakozás sürgető érzése is megjelent. A férfi lassan mozgott és visszavonult, amíg Emily könyörgött neki, hogy jöjjön vissza, aztán olyan mélyen kitöltötte, hogy a lány azt kívánta, bár sose lenne vége...

- Egyszer például megesett, hogy át akartam változni galambbá, egy kedves angyal megtréfálásából, és hát, mint te is mondtad, nem minden kutyának van szárnya, ahogy a galamboknak sincs uszonyuk... - majd mindketten felnevettek és Lány egy finom, leheletnyi köhintéssel jelezte, hogy várja a választ...