Lány és Fiú

Egyszer, nagyon régen, talán meg sem történt, de mégis volt valami ehhez hasonló mese, élt egy tündérleány, Mimirilla. Ő volt az első tündér a bolygón, még mikor pár nappal a teremtő 6 napos munkája után éppen csak kezdett kifejlődni a bolygónk, élt ez a tündér. Mivel az első ő volt, rengeteg dolgot adott neki a sors: Gondoznia kellett az eget, hogy ne fakuljon meg a kéksége, a virágoknak illatot kellett adnia, a füvet és a fát zölden és oxigéndúsan kellett tartania...és még sok egyéb nehéz munkája volt...
Dehát ennyi nehéz munkát nem lehet egyedül végezni, háát gondolta, megkéri az Istent, hogy adjon neki egy társat:
- Istenem, ha hallasz, adj valami tanácsot; hogyan tudnám könnyebben végezni a földönvégzendő munkámat?

Ekkor megdörgött az ég, és óriási szikrák és villámok között, megszólalat az Isten:
- Miért hívtál lányom?- mennydörögte az Úr...
- Nehéz nekem, ez az egész napos munka, mindennnap virágok, fák, állatok, élőlények, még amit t teremtettél... nem tudnál segíteni?
- Persze, persze...a munkád, a segítséged megteremteni elkövetkezendő világunkat...a megoldás csak annyi, kell neked egy társ, aki segít...
- Pontosan én is erre gondoltam! Tudnál nekem készíteni egy társat? Úgy, ahogy engem is teremtettél???
- Sajnos nem, lányom! De te igen!Most teremtettem egy világot, egy egész univerzumot, elfáradtam....pihennem kell...sajnálom, nincs már több energiám, de ha okos kis tündér vagy, neked sikerülnie kell!!!
- Rendben, végülis nem várhatom el tőled, Uram, hogy mindig segíts, pihenj csak, mejd én ápollak, ha kéred...- Mondta Mimirilla leplezetlen csalódottsággal. - Szólj ha bármi kell..!

*****

Teltek a hetek, hónapok, évek és Mimirilla egyre gyengült, a folyamatos munkában... Nem bírta, úgy érezte, most "okos tündérke" lesz és készít magának egy segítőt, egy második embert.
Fogott hát bársonyt, ebből lett a bőre, egy darab húst kivágott magából, ebből lett a teste, két égszínkék gyémántból a szeme, rubintból az ajkai és felkunkorított selyemszálból a haja... Ő lett a világon az elő ember, egy nő... a neve: Lány...
Hatalmas fényesség közepette elkészült, Mimirilla nagyon örült, mikor végre megérkezett az életbe...

Lány először kinyitotta égszínkék szemeit, és körbe forgatta, hogy mindent megláthasson, haja csak úgy lobogott, mikor megfordította fejét. Mikor meglátta tündéranyát, meglepettem félre bólintotta a fejét és elcsodálkozott, mondani akart valamit, de nem tudott beszélni... mikor megmozdította, szóra nyitotta ajkait, és érezte, hogy él, hogy mozog egy tagja gyorsan a szájához kapott. Mikor érezte, hogy bőre is hozzáért a szájához, mégjobban meglepődött és elnevette magát. Ettől aztán végképp megijedt, és megrázkódott...

Mimirilla odament hozzá és átkarolta, megijedt ugyan, de mikor érezte a tündér szívének dobogását és az ölelés jóleső melegét, megynugodott és visszaölelt. Anyja boldogan nézte művét és elcsodálkozott...:
- Szóval, ha Istenem csinált volna, ugyanilyen jól sikerültél volna?Vajon megcsinált volna egyáltalán? De ez most nem fontos, Lány, üdvözöllek itt, én vagyok a mamád.. én teremtettelek, nagyon szép lettél...jobban talán nem is sikerülhettél volna! - mindkettejük szeme csiloogott az örömtől...még Lányé is, pedig azt sem tudta miről beszél az anyja.
- Szi...szi..szia. a..anyu! - Szólalt meg bizonytalanul és eltűnődött, azon, hogy mit csinál, mi ez a fura bizsergés a szájában és a torkában?? megszólalt!! Csak akkor tudatosult benne, hogy mit csinált.
- A...Anyu! Mi...iii..mi e...z??
- beszélsz gyönyörűségem, beszélsz, úgy ahogyan én, csak még akadozol, de már egész jól megy!! gratulálok!
- E..ez mi...iii?- mutatott rá testére.
- Ez a te tested. ebbe tettem a lelkedet, és még sok szervedet, érzed, mikor ez csinálod,- jó mélyet sóhajtott, mutatva lányának a légzés "művészetét"- hogy bizsereg a melled és a torkod?
- Ii..ggen..igen érrr..ze..mm.- majd ő is sóhajtott. - Ez naggy..gyon jól ess....ssi...k...

Mimirilla átkaroolta gyermekét, majd legyintett ujjával és csillagporos, sötét, feketés, kék ég jött le, beesteledett...
- Most menjünk aludni, Lány.
- Jjj..jjó! - Utoljára megpuszilta kislányát és elmentek aludni.

******

Újjabb napok, hetek, hónapok teltek el és Mimirila sikeresen folyékonyan megtanította beszélni lányát. Lány már olyan tisztán beszélt, hogy az már gyönyörűséges volt...A madarak sem csiripeltek szebben az ő beszédénél.
Isten a magányt nem szűntette meg végérvényesen hiszen...
(folytatása következik)