Történetek

Lassan ráeszmél Anne, hogy ez már nem is saját könnyei, záporeső áztatja a Világot, az Ég is együtt sír Anne-nel...
Homályos lesz a szeme előtt lebegő kép, most már távolodik.. és a távolsággal együtt fogynak el könnyei is.. Már csak Fényt lát.. Világosságot.. s egy arcot, egy ismerős arcot.. mely határtalan nyugalommal tölti el..

A szőke megdermedt, mintha hirtelen megfagyott volna nem mozdult. Végül a vámpír megparancsolta neki, hogy tegye szabaddá a nyakát. Mikor ez megtörtént odament a nőhöz és hátulról átölelte. Először csak félretolta a haját és puszilgatni kezdte a nyakát, majd a nyelvével végig nyalta a szőke ütőerét és szívogatni kezdte a bőrét...

Egy novemberi napon kezdődött… boldog voltam, hogy újra látlak, és hogy talán együtt, újra tudjuk kezdeni az életet… Egy csodálatos napot töltöttem veled, aminek végén, gyengéd csókkal búcsúztál. Este egy sms: „szeretlek”. Igen, ő az, aki kell nekem, mondtam magamban, és már írtam is vissza, remélve, hogy hamarosan újra találkozunk...

Te tudod, tudod jól elmondtam sokszor, voltak akik, amilyenek, fizikai érintések, egy a lelki az pedig Te. Örökre. Mikor kimondod SOHA és ami ezt követi természetes, ember érzésével játszol, aki még így soha senki iránt nem érzett. Teszek olyanokat, bár ne tettem volna, malmodra hajtják a vizet, ettől csak még inkább mondhatod dölyfösen, mennyire igazad volt, lesz, van. Telik az idő, ha bele nem is, de lenyugszom. És mi történik? ...

Ajánlás:
Ajánlom ezt a történetet Éduának a ragyogó Rock Lady-sorozatért, valamint Francisco-nak, és üzenem neki, hogy ne búslakodjon, a Szellemtanya is be lesz ám fejezve! Ajánlom e történetet továbbá Riának is, és Piros Pillének, akiktől rengeteg ihletet kaptam, és nagyon hálás vagyok a segítségükért.
Köszönetet mondok továbbá Lilinek, aki információkkal, hasznos tanácsokkal látott el, így segítve, hogy Reactorfighter visszatérhessen…

A szerző

Nem tehettem érte már semmit, elkezdtem egyre magasabbra mászni, de közben egy sikoly törte meg a halálos csendet. A társamé volt, meg se fordultam csak másztam tovább addig, míg már nem tudtam tovább menni. Közben marcangolás hangja töltötte be az éjszakai csendet...

Betti visszaemlékezett a hajszára, onnantól pörgetve vissza elméjében az eseményeket, hogy Reactorfighter eltűnt a hajó kéklő testében. Szirmabesenyőben lakott, a Pázsit utcai házban. Oda Pestről költözött, a…milyen utcából? Dandár utca, igen. Oda pedig Miskolcról…ahol megtalálta a fegyvert Alíz. Igen, úgy vélte, megtalálta a helyet.
Megfordult, és azonnal elindult Reactorfighter pincéje felé...

- Igen…és most én végzek veled. Ha az enyém nem leszel, másé se légy! Hmm… kár ezért a szép nyakért…- és ezzel megcsókolta a lány nyakát. - Viszlát szerelmem! - és a kés pengéjét lassan, élvezettel húzta végig Ilona nyakán. Ezután a szájához emelte a gyilkos szerszámot, és lenyalta róla a vért. Patrik fájdalommal, tehetetlenül, megkötözve nézte végig barátnője halálát...

Neeem. Ennél sokkal jobban megdöbbentett az, hogy nem éri eső. Úgy, ahogy mondom.
A férfi teljesen száraz volt. A páncéljával együtt. Kisöpörtem a hajam a szememből, hogy jobban szemügyre vehessem.
Bár nem mozdult, mindig előttünk volt, akár egy délibáb.
Harmincas éveiben járhatott, vonásai szigorúak voltak, szája szorosan összeszorítva sok ránccal körülvéve. Ritkán mosolyoghatott. A szeme azonban szomorú volt, ez mutatta, hogy érző lényről van szó...

- Íme, a járgányom. – mutatta be Reactorfighter büszkén a Raidert. – 180 kilométer per óra a végsebessége, a karosszériája szintén dooniumból készült, félig-meddig számítógép-vezérelt, egyedül a motorját voltam kénytelen meghagyni, mert hát ugye nem akarjuk, hogy ha valaki meglovasítaná, akkor elkezdjen tanakodni, vajon kik és hol készítették a mocimat.
Betti elgondolkozva nézte a Raidert.
- Elférünk rajta ketten is? – kérdezte bizalmatlanul. Soha életében nem ült még...