Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Fordítás …. Eredeti történet: THE COLD CASE OF THE PIERCED WOMAN .... Szerző: Ronde .... Literotica;...
A mostani történetem az erotikustól a fantasy-ig terjed, benne bdsm és egyéb elemekkel. Jó...
Korábbi két történetemmel párhuzamosan fut a történet.
Fordítás …. Eredeti történet: COLD CASES AND HOT NIGHTS …. Szerző: Ronde ... Literotica; 2023<br...
Ketten különleges születésnapi ajándékot kapnak. Egy showműsor felejthetetlen zárószámmal...
Friss hozzászólások
kaliban: Ez nagyon jó lett! Gratulálok!
2024-04-24 16:25
kaliban: A sztori jó, megért volna egy...
2024-04-24 16:00
kaliban: Továbbra is tetszik! Várom a f...
2024-04-24 13:37
laci78: nem semmi továbbra sem! Reméle...
2024-04-23 17:20
CRonaldo: Nagyon jó ez a story! Nekem te...
2024-04-23 12:09
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Vertige - Ösvény a semmi felé XIV

XIV. FEJEZET

A kantinban tartott sikeres beszédet követően igyekeztem megismerkedni új lakásommal, mert tény, hogy ezt a sötét, nedves helyet otthonnak nem nevezhettem. Alice a történtek után nagyon kimerült volt, ezért a nap nagy részét a szobánkban töltötte, mivel új barátomnak, a főbányásznak sikerült egy ágyat szereznie a számunkra. Szívesen maradtam volna vele én is, viszont muszáj, volt informálódjak a környékről és az itt dolgozó emberekről.


Gerhard Stone, a bányászok egyik legbölcsebb egyénisége több napon keresztül, lelkesen mutatta be a bányák minden zugát. Megmutatta nekem a kantin melletti konyhát, az egyenruhatárat, valamint a fürdőt is, ami úgy nézett ki, mintha pockok tartanának bennük medencés bulit. Stone büszke volt rá, hogy itt ő a legtekintélyesebb munkás, akire a többiek nagy része felnéz. Sajnos ő sem volt a legragyogóbb elme, akivel találkoztam, de a szíve a helyén volt, és az büszkeségében sem szerettem volna kárt tenni azzal, hogy beleszólok a történeteibe, hiszen egy ehhez hasonló helyen áldás az embernek egy pillanatnyi lelkesedés is. Így hát végighallgattam az óriás véget nem érő meséit, remélve, hogy majd azok engem is felvidítanak. Stone pajtásom mesélt mindenről, ami eszébe jutott. Egyszer, amikor a déli folyósón sétáltunk végig, hogy leltárt tarthasson a promicin raktárban, részletes ismertetőt tartott nekem a bányák dolgozóiról:


- Pajtikám, nem is tudod te, mennyi őrültség történik itt, sőt, mennyi őrült van bedugva ebbe a pocoklyukba, és az idő múlásával mindenki csak hülyébbé teszi a másikat.


Nem szóltam semmit, tudtam, hogy úgysem áll be a szája és folytatni fogja a mesét…


- Látod azt a bejáratot ott, a műhellyel szemben? – mutatott vastag karjával a tőlünk pár lépésre levő mély üregre a falban.


- Ja. Miért, mi van ott? – kérdeztem megjátszott érdeklődéssel. Nem mintha nem kedveltem volna szegény Stonet, de most épp jobb dolgom is volt annál, minthogy ajtókat nézzek. Szökési terven gondolkodtam.


- Ott, pajtás, kupleráj van. Oda jár a sok ö… langyos bányász, ha kényeztetésre vágyik, de én be nem tenném oda a lábam, még öt másodpercre sem!


- Kupleráj? De az hogy a francban lehet, mikor én még egy nővel sem találkoztam Alicen kívül, amióta itt vagyok?


- Azért nem találkoztál nővel, mert nem is nagyon akad itt olyan! Akik abba a helyiségbe járnak, mind buzik. Elvesztették minden hitüket a szabadulásban és emberi kapcsolatokat kerestek, hogy ne őrüljenek meg. Így egymáson istentelenkedve szereznek maguknak örömet pár percig. Így élik túl ezeket a körülményeket.


Amikor ezt meghallottam az öreg Gerhard szájából, azt hittem leesik az állam. Nem volt nekem az égvilágon semmi bajom a melegekkel, de egy ilyen váratlan információtól szerintem még a legközömbösebb ember szíve is nagyot dobbant volna. Alig jutottam szóhoz, de valamit már mondanom kellett szegény Stone-nak, hogy ne tűnjek érdektelennek. Nem sokat tudtam mondani, de a kidülledt, álmélkodó szemem biztos elárulta a megdöbbenésemet. Végül, miután pár másodperc néma bámulás után összegyűjtöttem a gondolataimat, és megfogalmaztam magamban valami értelmes mondatot, kinyílt a szám és annyit mondtam.


- Basszus!


- Basszus bizony! – felelt elmosolyodva az új cimborám. – Történnek itt fura dolgok, pajtikám, ezek ellen nincs mit tenni. Egyrészt megértem ezeket a szerencsétleneket, mert átérzem a szenvedésüket, de én inkább puskacsövet dugnék a torkomba, minthogy engedjem, hogy seggbe… pfoajj! Drága jó Istenem, hová jutott ez a világ? – tört ki lázadva, csalódottan a bányászok példaképe.


Eközben lassan odaértünk a promicin raktárhoz, ahol Gerhardnak dolga volt. Eltűnődtem magamban: mennyi kitartás és hit lehet ebben az emberben? Raktárakban dolgozik, irányítja a bányászokat, foglalkozik a rabokkal… és mindent a semmiért tesz, mert itt ugyan se fizetést nem kap, sem semmiféle egyéb jutalmat.


Stone nem engedhetett be a raktárba, mert állítólag a szabályzat egyedül csak a leltárfelelős munkás léphet be és ő is csak szigorúan heti egyszer, hétfőn 14:00 és 16:00 között, mintha nem lenne egyformán sötét a bányában a nap minden órájában. Nem értettem mire való ez a nagy elővigyázatosság, ezért rákérdeztem új barátomra. Társamnak nem nevezhettem őt, mivel csak szegény Arthur érdemelte ki ezt az elnevezést a szememben, és most, hogy ő nincs, már senki nem méltó rá.


- Hé, Stone! Miért őrzik ennyire a raktárt? Ki akarna az innen promicint lopni, hogyha úgysem viheti sehova és a bányában sem veszi hasznát? – kérdeztem értetlenkedve.


- Hát a fertőzöttek miatt…- válaszolta, mintha nekem négy itt töltött nap után tudnom kellett volna mindent a bánya életéről.


- Fertőzöttek? Milyen fertőzöttek? – nem értettem semmit, abból, amit magyarázott.


- Bocs, pajti, most mennem kell, mert nem lesz időm elkészíteni a leltárt. Holnap mindent elmesélek, most menj vissza az északi részlegre, pontosan azon az úton, amelyen jöttünk. Ha más úton mész, az veszélyes lehet. Légy jó!


- Jó munkát! –szóltam, azután sarkon fordultam és indultam vissza a cellám felé.


Már idegesített a sötét folyosók végtelennek tűnő sorozata, a gondolat, hogy Isten tudja, mikor fogom érezni a levegőhűsítő csiklandozását, a nap sugarainak bizsergető simogatását. Hiányzott az erdő illata, ahová minden évben eljártunk szórakozni a többiekkel. Emlékszem, Ted minden alkalommal madarakat akart lőni, hogy aztán megsüssük őket, de végül mindig megsajnálta őket. Sam egész éjjel Jennyre próbált nyomulni, hogy ne ezáltal elrejtse, hogy valójában meleg. Alice kedvenc helye volt az erdő. Ő imádta azt a helyet, imádta a természetet, a felszabadító, korlátlan terek csendjét, a nyugalom harmóniáját és sosem akart visszamenni Prestonba. Mindig azt mondta: „Az ember alapjában véve jó, de ahogy kikerül a természetből, a lelke elértéktelenedik. Csak a természetben lehetünk olyanok, amilyennek teremtettek minket.”


Vidám napokat töltöttünk abban az erdőben, tudom, hogy mennyire egyedül éreztem magam ott, mégis milyen boldog voltam. Nem igazán foglalkoztam a többiekkel, csak élveztem az egyedüllétet, a szabadságomat. De szép emlékek ezek, kár, hogy a pokol porában bandukolva jutnak eszembe!


Nem sokkal az után, hogy visszafelé indultam az apró szobámba a déli részlegről, nosztalgiámat női hangok, vagy inkább nyögések sorozata zavarta meg. A folyosó egy elágazásban végződött: a nyögések jobb oldalról hallatszottak, a szobám pedig az ellenkező irányban volt. Eszembe jutott, hogy Gerhard megtiltotta, hogy letérjek az útról, mert állítólag veszélyes, de korábban azt is mondta, hogy Alicen kívül nincsenek nők a bányában, én pedig női hangot hallottam. Tehát Gerhard nem mondott nekem igazat, hazug ember parancsát nincs értelme figyelembe venni, különben is: talán szegény nő segítségre szorul valamiben.


A főbányász utasításait figyelembe nem véve letértem hát a biztonságos útról, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat. Lassan, ahogy egyre közelebb értem a célomhoz, kirajzolódtak a megpillantott nő vonásai a fáklyák nem éppen erős fényének köszönhetően. Szörnyen nézett ki szegény asszony. Körülbelül negyven éves lehetett, de valamilyen kórság iszonyatosan elcsúfította a bőrt a végtagjain, a ruhája piszkos, a fekete haja ápolatlan és kócos volt. Hófehér arcáról nem rejthette el a gyötrődés és szenvedés nyomait. Sokkal soványabb volt az itt élő bányászoknál, pedig azok is éppen eléggé éheztek. A nő már a lábán sem tudott állni, egy sziklának támaszkodva feküdt a porban. A látványától megrémültem, de meg kellett tudnom, hogy mi történt vele és vajon, hogy segíthetek rajta. Leguggoltam mellé és megkérdeztem:


- Asszonyom, rosszul érzi magát? Segíthetnék valahogy önnek?


A nő lassan felém fordította a fejét, égszínkék tekintetével megvizsgált, majd elfojtva a fájdalmait a szemembe nézett, majd rekedt hangon hozzám szólt:


- A fiamat akarom, a kisfiamat! Hol van a kisfiam?


- Sajnálom hölgyem, de itt még egy gyerekkel sem találkoztam. De maga segítségre szorul, engedje meg, hogy elvigyem az északi részlegre, ott majd találunk magának egy orvost.


- Te csak folytasd az utadat, Leonard. Vidd végbe, amit elkezdtél, de óvakodj a kígyótól. Ő a gonoszság megtestesítője, óvd magad és hozd vissza a fényt a kastélyba.


Nem tudtam, hogy az asszony honnan ismeri a nevemet, de épp eléggé megrémített ahhoz, hogy rögtön eltűnjek onnan. Amilyen gyorsan csak tudtam, hátat fordítottam az őrült nőnek és visszasiettem a cellám felé vezető úton. Néha még hallatszódtak a nyögései, valamint a kisfia keresése, szólítgatása, de ez most már még inkább ösztönzött a menekülésre. Gerhardnak mégis igaza volt, furcsa dolgok történnek itt. A szobámhoz tartva éreztem, hogy egyre jobban elgyengülök, szédülni kezdtem és alig tartott meg a lábam. Miután nehezen visszaértem, rögtön lefeküdtem egyszerű fáradtságra gyanakodva. Alice már aludt, ezért nem ébresztettem fel. Egyre csak a kígyón járt az eszem, amiről az asszony beszélt. Végül elaludtam.


Másnap még gyengébbnek éreztem magam, ezért behívtam Gerhardot a szobámba, aki megpróbálta kideríteni, vajon mi bajom lehet. Elmondtam neki, hogy a tegnapi kijelentésében tévedett az itt élőket illetően, hiszen én találkoztam egy nővel, aki a fiát kereste. Amint ezt a barátom meghallotta, a fejét fogta és mintha felrobbant volna a feje az idegességtől:


- Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak csinálod? Szerinted viccből mondtam, hogy ne menj le az útról? Mert kurvára nem! Az egyetlen út, ahol az a dög nem mer mászkálni, mert fél, hogy elkapjuk. Pajtikám, szerencséd volt találkozni Mrs. Vertigevel, személyesen, bárcsak ne találkoztál volna!


- Micsoda? Az öreg bezárta a saját feleségét? – kérdeztem hitetlenkedve.


- Nekem ez már nem meglepő, ismerve őt. Állítólag a felesége félig-meddig boszorkány, egyszer pedig azon kapta őt a nagyúr, hogy az egyik áldozatát próbálja megszöktetni. Ezért a bányákba zártatta, az asszony pedig az gyermekétől távol, bekattant. Ezután elkapta a fertőzést is, ami csak súlyosbított a helyzetén, és nem engedi, hogy segítsünk rajta, csak összevissza járkál a folyosókon a fiát keresve. Ha valaki az útjába kerül, azt akaratlanul is megfertőzi, elkapni pedig lehetetlen, mert a bányászok is félnek tőle.


- És mi ez a fertőzés, amit elkaptam tőle? Ez gyógyítható? – kérdeztem gyenge, rekedt hangon.


- Remélem, hogy még nincs késő hozzá pajti, de ide már Humera lesz szükség. – mondta aggodalommal teli arckifejezéssel.

Előző részek
2203
Vertige - Ösvény a semmi felé
2237
Vertige - Ösvény a semmi felé
2092
Vertige - Ösvény a semmi felé
2311
Vertige - Ösvény a semmi felé
2084
Vertige - Ösvény a semmi felé
Hasonló történetek
3638
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
10192
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: