I Run Away

Egy szép nyári napom, épp a munkaidőm kellős közepén láttam meg őt, ki utána életem nagy szerelme lett. Sosem felejtem... mintha villám csapott volna belénk, és megfordult volna a világ. Mindketten remegtünk, és nem mertünk egymáshoz szólni, de kénytelenek voltunk, mivel én egy üzletben dolgoztam, és muszáj voltam megkérdezni: "mit adhatok?" Erre ő elvékonyodott remegő hangon mondta, hogy 2 pogácsát. Pár másodperc múlva fizetett... remegett a keze, és lesütötte a szemét. Attól a naptól kezdve folyamatossá vált a várakozás. Minden reggel lestem az órát, mikor lesz már 7:50. És minden reggel pontosan megjelent, ugyan azt kérve, és remegő kézzel fizetve. De egy nap nem volt ott 8-kor. Féltem vajon mi lehet az oka... Már 10 óra felé járt az idő, mikor meghallottam halk, de nagyon nyugodt hangját. Ismét a szokásos reggeliét kérte, és fizetett, de mikor oda adtam a visszajárót, nekem is iszonyatosan remegni kezdett a kezem... Elment. Én aznap már nem bírtam dolgozni, folyamatosan kerülgetett a sírás, remegett a kezem, és egész testemben éreztem a hiányát. Majd augusztus végén abba hagytam a munkát. Nagyon sajnáltam, hogy ott kell hagynom a helyet, az embereket, és ŐT, de kezdődött az iskola.

Bár a kollegámnak, akit szívből szerettem megadtam a telefonszámomat, de reménykedni sosem mertem. Még szeptemberben is sokat jártam vissza a kisboltba, de Marcsi (a kollégám) mindig azzal fogadott, hogy: "mióta elmentél nem láttam a srácot, már nem jár be ide..." Egy délután ismét arra jártam és gondoltam benézek... Marcsi mosolyogva mondta: "Tegnap ismét itt volt és elkérte a számod!" Nagyon boldog voltam, a remény ami akkorra már meghalt bennem újra feltámadt. De teltek a hetek, hónapok és semmit nem tudtam a fiúról. Aztán egy hideg téli nap December 26-án megszólalt a telefon. Ő volt az... Sokat beszélgettünk, és 29-ére lefixáltunk egy találkozót. Eljött a nap, nagyon izgatott voltam, de délelőtt 10 órakor megpillantotta, és egész testem ismét remegni kezdett. 6 órán keresztül beszélgettünk. Én rögtön beleszerettem. De tulajdonképpen már nyáron is.

Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor. Másfél hónap. Ennyi ideig voltunk együtt, de azalatt mindent megtudtam róla, és egy percre sem csökkent az a mély érzelem. Egy nap viszont megváltozott minden. Február 10-e volt, négy nappal Valentin nap előtt. Már ekkor meg volt az ajándék, melyet kapott volna... Felmentünk a Budai Várba, és délután 16:03-kor kimondta azt a mondatot, mely ketté törte az életem. VÉGE. Egy világ dőlt bennem össze. 3 évig mindenkiben őt kerestem. Sosem tudtam lezárni magamban, talán azért, mert nem tudtam a miértet. Miért lett vége? Minden párkapcsolatom kudarcba fulladt, mert egyik fiú sem olyan volt mint Ő, de én nem tudtam másra gondolni. Szerettem. Annak ellenére ami történt.

Eltelt három év, és találtam valakit akibe beleszerettem annyira, mint Őt, vagy talán még jobban is. Egyszer sem jutott az eszembe a múltan gondolkodni, csak a jelennek és jövőnek éltem, boldogan, tele tervekkel. Minden jól alakult, az összeköltözést tervezgettük már, mikor egy pillanat alatt összedőlt a felépített kártyavár... Felhívott.3év után és találkozni akart. Felszakadt bennem minden régi seb. Mint már mondtam sosem tudtam elfelejteni. És most itt van a dilemma, találkozzak-e vele és majd meglátjuk mi lesz, vagy ne. A kérdés csak az, hogy hogyan hatna rám a találkozás, és mi lenne a jelenlegi kapcsolatommal, mit mellesleg nem szeretnék feladni.

2 lehetőség van:
- Találkozok a régi nagy szerelemmel, eszembe jut minden pici emlék, és ki tudja mi történik...
- A másik lehetőség, nem találkozok vele, és talán sosem tudom meg amit annyi ideje tudni szeretnék: MIÉRT? Félek. Ez a 22-es csapdája. Akár melyiket választom, jól nem jöhetek ki belőle. Így csak egy választásom marad... I RUN AWAY....... (Futok tovább...)