Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
Gini a 39 éves szőke hosszú hajú nő ellökte magát és repült a levegőben. Megtehette ugyanis...
“Az ördög a részletekben rejlik.” Fontosnak tartom a részleteket, mindig megfigyelni, értelmezni,...
Asterios hős lesz, a Bányakirály hajóit pedig egy újabb drenya érkezése is boldogítja.
-A fenébe is, hogy pont belebotlottak…és utána épp az IP6944-en kötöttek ki… Ennyi véletlen.<br...
Friss hozzászólások
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
tantra: írtam Önnek mailt
2021-09-13 12:35
Szeszti90: Várható folytatás? :)
2021-09-12 22:25
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Vertige - Ösvény a semmi felé XII


XII.    FEEJEZET


Sokak szerint, a szerelem minden bajra gyógyír, azonban tapasztalataim szerint abban az esetben, hogyha életfogytig tartó szolgálatra vagy ítélve egy elmebeteg gyilkos mellé, máshogy fogod fel a helyzetet. Számomra az egész pénteki nap egy tündérmeséhez hasonló volt, mégis akadtak kisebb-nagyobb kételyeim a szerencsés végkifejletet illetően. Még mindig be voltam zsongva a tudattól, hogy elértem a célt, amiért a kastélyba merészkedtem, hiszen Alice valóban szeret és velem akar lenni. Az utolsó kiképzésen, amelyen barátommal, Arthuryal vettem részt az edzőterem csillogó falai között, óriási lendülettel pusztítottam a kijelölt célpontokat, felkészülve a holnapi esetleges harcra. Tudtam, hogy feltétlenül, mindenben helyt kellett álljak a nagy napon, egy apró hibát sem véthettem a bonyolult terv végrehajtásában, mert e múlott a szabadságom. Péntek délután, a könyvtár ajtaja előtti őrködés közben társammal végtelenszer átbeszéltük a szombati tennivalóink részleteit, mindennek tökéletesen kellett lezajlania. Este pedig, amikor újra találkozhattam Alicevel, megkértem rá, hogy addig ki se mozduljon az alapsori szobájából, amíg fel nem keresem. Így abban az esetben is, hogyha a szabadulási kísérlet közben Arthuryal elbukunk, a szerelmemre senki sem fog gyanakodni. Miután megtárgyaltam a teendők minden részletét a bűntársaimmal, én is nyugovóra tértem, hogy kipihent legyek a szökés reggelén.
Végre elérkezett a várva-várt nap. Energikusan, tele lendülettel keltem ki az apró, de mégis kényelmes ágyamból, amit valószínűleg nem láthattam többé. Arthuryal már korán reggel elindultunk az elkövetendő bűntett színhelye felé, kihagyva a mai edzést, mert szemtanúi akartunk lenni Vertige tényleges távozásának. Nagy tétek forogtak kockán a próbálkozásunkat illetően: hogyha a tervünk mégis kudarcba fullad, jobbik esetben az úr életünk végéig a barátom által említett bányákba száműz minket, de az is egy lehetőség volt, hogy azonnal megölet mindhármunkat. A könyvtár gazdagon díszített faajtaja előtt őrködve, hirtelen megpillantottunk egy különös alakot, lelépcsőzni a fenti emeletről. Mintha a kegyetlen házigazdánk, Jean Vertige lett volna ez a személy, de a megjelenése jóval elütött a megszokottól. A szokásos elegáns, ébenfekete öltönyei helyett, zöld-barna terepruhában pompázott a szemünk előtt. Óriási bőrbakancs feszült a lábán, a vad tekintetében egy vérbeli vadász gyilkos ösztöne tükröződött. Hátán egy sötét táskát, kifinomult kezében egy elegáns bőröndöt cipelt. Láthatóan jól felkészült a hosszú útra. Leérve a széles lépcsőkön még utoljára ránk pillantott, mart egy gyors intés után továbbviharzott a földszínt felé. Pár pillanattal később a kastély egyik ablakából látni véltem, ahogy az úr beszáll egy minden bizonnyal rá váró fekete limuzinba, majd eltűnik a saját, borzalmas birtoka területéről.     Amint Vertige elhagyta az udvar határait és elillant a végtelen utca rengetegjében, Arthuryal tettre készen egymásra néztünk, majd barátom megszólalt:
-    Itt az idő! Cselekednünk kell. Ezekre még szükséged lehet. – azzal előhúzta a makulátlan, vörös kabátja belsejéből a láncos buzogányt, amivel már napok óta gyakoroltam a gyilkolást, majd elővette a zsebéből a félelemkeltő injekciót, tűt, ami a kamrából lopott az erős altatót tartalmazta. A kezembe nyomta a két halálos eszközt, majd folytatta szavait:
-    Számitok rád, Leo! Menj, iktasd ki a bent szolgáló testőrt, hozd el azt a könyvet és innentől minden simán fog menni. Gondolj Alicere és menni fog! Hogyha bármi történik, értesítelek. Itt várok rád, barátom!
Ezután Arthur biztatóan megveregette vállamat, majd útnak indított. Kész voltam bármit megtenni a szabadulás érdekében, ezért a buzogányomat az övemre csatoltam, és a puszizó szerrel a bal kezemben, benyitottam az ismeretlen helyiség termébe. Miután megtettem befelé az első lépéseket, becsuktam magam mögött az ajtót és körülnéztem a rejtélyes könyvtárban. Végtelennek tűnő, királyi rezidenciának is megfelelő, terebélyes szoba fogadott. Hatalmas polcok díszelegtek előttem, amerre a szem ellát. Amint megpillantottam ezt a csodálatos, könyvekkel teli mennyországot, feltettem magamban a kérdést:
-    Mennyi tudás lakozhat ebben a sok, értékes iratban?
A tengernyi antik kötet vonzerejétől, egy pillanatra el is felejtettem eredeti célomat, de hamar észbe kaptam és elindultam a széles polcok között, megtalálni a boszorkányok szent okmányát. A fogyhatatlan bölcsesség termében barangolva, már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is megtalálom azt, amiért idejöttem. Hirtelen, élesen szemlélve a körülöttem magasló tudományhegyeket, megpillantottam egy kisebb, szinte üres részleget az óriási teremben, amit körülvesznek a polcsorok. Ezen az apró helyen egy gondosan kifaragott, márványból készült állvány ékeskedett, a tetején egy hihetetlenül nagyméretű könyvvel, illetve egy egyszerű asztal, amelyen egy láthatóan szörnyen unatkozó, vörös egyenruhás testőr pihentette a fejét. Biztos voltam benne, hogy megtaláltam a számomra megfelelő könyvet. Kissé elfogott a félelem a lehetséges kudarcra gondolva, de a tudat, hogy talán még ma, szerelmemmel elhagyhatjuk ezt a rettentő helyet, bátorságforrásként szolgált az adott helyzetben. Nagy lélegzetet véve kisettenkedtem a biztonságot nyújtó könyvespolcok rengetegéből, majd lassan, lépésről-lépésre közeledtem a nekem háttal fekvő testőrhöz. Amikor már csak pár centiméter választott el az előttem pihenő ártatlan személytől, felemeltem a balkezemet és egy határozott lendülettel a férfi nyakába szúrtam az injekciót. Egy pillanatra felriadt a szúró fájdalomtól, majd rögtön elaludt. Megkönnyebbültem, hogy már csak egyedül maradtam a hatalmas könyvtárban.
Odasétáltam a mellettem álló csillogó állványhoz, majd feltekintettem rá és elolvastam a rajta díszelgő kötet borítóját. Ez állt rajta: „Lamia Impérium 1204.” Megtaláltam a minden gondtól megszabadító kötetet és már csak annyi dolgom volt, hogy kiérve a helyiségből felolvassam a benne álló szöveget, ami felszabadítja Alice teljes hatalmát és az ő segítségével kijussunk az épületből. Mikor már megkönnyebbülten sétáltam volna ki az óriási terem falai közül, kezemben a boszorkányok ősi kódexével, megjelent előttem az, amire soha nem számítottam volna a kastélyban való tartózkodásom alatt: egy gyermek. Kék, rövid ujjú selyeminget, valamint fekete kosztümnadrágot viselő, tíz év körüli, szőke kisfiú alakja rajzolódott ki a szemem előtt. Nem tudtam, hogy megőrültem, vagy ez tényleg a valóság. A fiú megszólalt:
-    Te ki vagy? Hol van anyu? – kérdezte félénken.
-    Én Leonard vagyok. Sajnálom, nem tudom, hol az anyukád, esetleg, ha elmondod, hogy hívnak és elárulod az ő nevét is. – válaszoltam megzavarodottan.
-    Tristan Vertige vagyok és az anyukám pedig Agatha . Három éve minden nap keresem, de sose találom. Apu mindig azt mondta, hogy már jobb helyen van, és már nem jön vissza, de én akkor is megtalálom!
Úr Isten! Vertige gyereke beszél hozzám, miközben az apja lopott könyvével próbálok megszökni innen? Még azt sem tudtam, az úrnak családja van, nem hogy még a feleségét is minden bizonnyal eltüntette. Megdöbbentett a fejlemény, amit a kisfiú szájából hallottam, de valahogy mégis le kellett rázzam a terv sikeres végbevitele érdekében. Kis ideig gondolkodtam, majd beszélni kezdtem:
-    Figyelj, te keresd továbbra is itt az anyukádat, én pedig kimegyek, megnézem a folyosón, és ha megtaláltam, értesítelek.
-    Rendben. Szia. – válaszolt lelkesen a gyermek.
Miután kimagyaráztam magam a forró helyzetből, egyenesen a kijárati ajtó felé tartottam. Eddig viszonylag minden simán ment, ezért büszkén sétáltam ki a könyvtárból a második emeleti folyosóra, amikor olyan borzalmat láttam, amitől a kódex rögtön kiesett a kezemből és szinte én is összeestem. Arthur, a nemes, segítőkész bajtársam, a terem ajtajában feküdt egy nyílvesszővel a szívében. Mindig tiszta egyenruhája vértócsában úszott, szájával kapkodta a levegőt, Odasiettem hozzá, majd lehajoltam elé.
-    Arthur, ne aggódj, bármi is történt, meg fogsz gyógyulni és kijutunk innen! Ne add fel! – kiáltoztam könnyben izzó szemekkel.
-    Nem, te is tudod jól, hogy én már itt maradok – válaszolta iszonyatos köhögések közepette.
-    Nem, nem hagyom, hogy meghalj, érted? Nem hagyom!
-    Ne erőlködj, nekem már végem. Szeretnék még valamit kérni tőled, mielőtt… elmegyek.
-    Mit az? Mondd, Arthur, bármi is legyen az!
-    Öld meg azt a szemétládát és juss ki innen!
-    Esküszöm, barátom, így lesz! – üvöltöttem, miközben végső búcsút vettem a legnemesebb embertől, akit ismertem.
Mihelyt kiejtettem ezeket a szavakat, Arthur szemei végleg lecsukódtak és sápadt arcán eluralkodott a nyugalom. Elveszítettem azt a személyt, aki nélkül talán még ma sem élnék. Ő volt a mesterem, a bűntársam és a barátom is egyben. Habár csak pár napja ismertük egymást, hihetetlenül szoros barátság alakult ki köztünk, aminek most vége szakadt. Leküzdve könnyeimet, felálltam Arthur dermedt holttestétől, majd eleget téve az akaratának, elindultam, hogy kiszabadítsam Alice-t. Jobb kezemben a kódexszel, a balban a buzogányommal, nekilendültem volna a halálos csatának egyedül, a kastély népe ellen, amikor a szörnyeteg az utamat állta. Jean Vertige, a kegyetlen, hidegvérű öldöklőgép, Alice nyakát szorongatva jelent meg előttem a könyvtár emeletén. Meglátván barátom gyilkosát, könnyező szemekkel rontottam neki az öregnek, őrült tekintettel és semmitől sem elriadva, amikor a semmiből előbukkanó testőrök kiragadták a kezemből a fegyveremet, majd hosszú kínlódás árán lefogtak. Elvették tőlem a megváltást hozó kötetet és Vertige elé hurcoltak. A szörnyeteg megszólalt:
-    Szép húzás volt ez, Mr. Clayton, azt meg kell hagyni! Azonban, tudja, nem volt szép, amit tett, főleg azok után, hogy milyen engedékeny voltam önnel. Szinte már családtagként kezeltem, de maga elárult engem. Sejtettem, hogy tervelnek valamit ellenem, ezért is rendeztem meg ezt az álutazást, mindent tudni akartam és sikerült. Ez nem a legprecízebb terv volt, amiről hallottam, de első kísérletnek elmegy… Az értelmetlen próbálkozásainak a bűntársa itta meg a levét, de ne féljen, maguk is megkapják a büntetésüket a kis undorító barátnőjével együtt.
-    Velem azt csinál, amit akar, de Alice nem tudott semmiről! Őt ne bántsa! – könyörögtem térdre borulva a gyilkosnak.
-    Újabb hazugságok, Mr. Clayton, újabb hazugságok! Tudja, talán ezt az egy állítását el is hittem volna, ha nem fogtam volna el Miss. Lionst, miközben fel próbált lopózni magukhoz, a másodig emeletre. Kedves voltam magával, mindeddig a pillanatig, de egyszer nálam is bételig a pohár, és az pedig most van! Ahova most fog menni, ott lesz ideje elgondolkodni azon, amit tett. Fiúk, a bányába velük! – kiáltotta feldúltan Vertige.
Ezután az üresfejű testőrök megragadták a szerelmemet, majd engem is, és elindultak velünk lefelé a hosszú lépcsősorokon. Még nem tudtam, milyen sorsra számíthatok, mihelyt lehurcoltak az új ’’otthonomba”, de bármi is várt rám a jövőben, egyben biztos voltam: megtartom a Arthurnak tett eskümet, és egyszer, kijutok innen!
Amikor a bejárati ajtó széles küszöbéhez értünk, az egyik őr egy fényes, hosszú fémcsövet vett elő hirtelen a háta mögül. Meglendítette az eszközt, ami egyenesen a fejemet találta el és ez által mély álomba ringatott.
Folytatások
1810
Vertige - Ösvény a semmi felé
1871
Vertige - Ösvény a semmi felé
1806
Vertige - Ösvény a semmi felé
1714
Vertige - Ösvény a semmi felé
Előző részek
1618
Vertige - Ösvény a semmi felé
1626
Vertige - Ösvény a semmi felé
1591
Vertige - Ösvény a semmi felé
1528
Vertige - Ösvény a semmi felé
1594
Vertige - Ösvény a semmi felé
Hasonló történetek
9242
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony...
4298
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Hozzászólások
Marokfegyver ·
Nem ismerek minden előzményt, de az aktuális fejezet alapján jól mesélsz. Túlzottnak tartom az egyes bekezdések hosszát, a legelsőből például én min. 4-et csinálnék a helyedben, a dialógusaid kissé színpadiasak, de mindezekkel együtt jó volt olvasni.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: