Összetört Álomvilág 3.rész

Az Erikkel való szakításunk óta, sok minden megváltozott bennem. Megállás nélkül száguldoztak a gondolataim, s a történteken töprengve rájöttem 2 fontos dologra.
Az egyik az, hogy talán az én hibám is volt, hogy idáig jutottunk, türelmesebbnek, megértőbbnek kellett volna lennem Vele, és el kellett volna hagynom az oltós poénokat, lehet zavarták már az egoját.
A másik fontos felismerés az volt, hogy rá kellett ébrednem, hogy nem szövögetek már több közös álmot, szerintem végleg itt a vége!
- Ami azt illeti a második felismerés sokkal jobban marta a lelkemet, mint az első. S bár a napok teltek, Erik hiánya még mindig kínzónak hatott, úgy éreztem, hogy a lelkemen tátongó űrt senki sem tudja elnyomni.
A z gondolataimban folyton csak az pörgött, hogy Ő biztosan elfelejtett már engem, elfelejtette az öleléseim emlékét, az együtt átélt boldog pillanatokat, s ha meg is maradtam az emlékében, már csak a múltba kapok helyet nála. – ezek a gondolatok duplán fájtak.
A péntek délelőttöt egy kiadós cigizéssel kezdtem meg, egy csésze kávé kíséretében- noha utáltam a kávé ízét, valahogy elhitettem magammal, hogy jó dolog, mert felébredek tőle, és oldja a stresszt.
Ha arra gondoltam, hogy holnap egy szülészeti intézmény vendéglátó ipari egységében kell dolgoznom, sőt mit több egész hétvégén… hogyis mondjam, elborzadtam.
- Fura, hogy amikor az ember kapcsolatban él, fel sem tünnek neki a mellette elsuhanó boldogan mosolygó párok, akik egymás kezét szorongatják. Viszont amikor elsodor az élet a szerelmed mellől, hirtelen mindenhol a szerelmesek tűnnek fel, ha jobbra nézel csókcsatát látsz, ha balra akkor azt hallod „szeretlek”, ha előre pont előtted sétál egy pár kézen fogva. – Irigység, vagy fájdalom fog el ilyenkor? –talán mindkettő.
- Egy közösségi oldalra fellépve ma délelőtt egy régi osztálytársnőm állapota fogadott „már nincs kapcsolatban, hanem egyedülálló.”- fanyarul elmosolyodtam. Majd jöttek a lány szomorú, szívszaggató kiírásai, miszerint fut még a szeretett fiú után. – megsajnáltam, lelki társamnak éreztem, annyi különbséggel hogy én egy naplót írok a fájdalmaimmal álnéven, ő pedig kiteregeti a szennyesét.  – bár tulajdonképpen ugyanaz a kettő.
- Lehet gonosz dolog, de néhány percig, amig a lánnyal beszéltem jólesett más bajait olvasnom, addig sem törődtem a sajátommal. – egy dolog azonban biztosan közös volt bennünk: mindketten szerettünk, tisztán, őszintén, fájdalommal telve akartuk azt a két fiút, aki fájdalmat okozott nekünk. – hiába.
- A sorstól azt kapjuk, amit érdemelünk. Ő felesleges köröket fut a fiú után, hiszen szereti.
Én némán írok ide, és mesélem Nektek a bánataimat, és énis szeretem Eriket.
Mindketten szeretünk, de mégsem egyformán, mást jelent a szerelem a lánynak, s mást jelent nekem.
- Mert mindenki csak annyira tud szeretni, amennyi szeretetet az életében másoktól kapott.- ezt visszük bele az adott párkapcsolatokba.
- Csak ülök, gépelek, és töprengek. Erik nélkül már semmi sem a régi, s ki tudja mennyi időre van még szükségem, hogy újra megtaláljam önmagam.
Egy idézettel zárom soraimat, amely talán mindegyik párkapcsolatra igaz lehet:
„Nincsen boldogság, csak boldog pillanatok.”
(folyt. köv)