Noemí III. rész 11. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a címszereplő, Noemí Leone is). Bár ez nem erotikus történet, így szexjelenetek legfeljebb csak utalás szintjén jelennek meg benne, a történetet át és átszövi a nők közötti szerelmi viszony. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. április 21.
***********************************************
Terri ijedtében ugrott egyet, amikor a csengő megszólalt. Felugrott a kanapé karfájáról, amin eddig ült, és úgy bámult az ajtóra, mintha az fenyegető ellenségként tornyosulna előtte. El se tudta képzelni, ki lehet az ilyen későn. Noemít természetesen ki lehetett zárni, hiszen neki van saját kulcsa.
– Ki az? – emelte fel a hangját.
– Victoria – jött a tompa válasz.
A lány felismerte a beszélő hangját, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Kinyitotta az ajtót, beengedte a vendégét, akit egy másik nő követett, végig őt bámulva.
– Terri, ő Michaela. Michaela, Terri – mutatta be őket egymásnak Victoria. Terri bólintott üdvözlésképpen, nem tudva elönteni, hogy ha a kezét nyújtaná, az túl sznobnak tűnne-e.
– Terri – szólalt meg ismét Victoria, észre sem véve azt a zavarodottságot, amit Michaela hosszú pillantása kiváltott a lányból. – Nem hallottál semmit?
Terri megrázta a fejét, és elhúzódott Michaelától. Valamiért kényelmetlenül érezte magát a közelében.
– Elmondanád, mi folyik itt, Victoria? – kérdezte halkan, hellyel kínálva a vendégeit. – El tudnád mondani, miért ilyen dühös Noemí? Olyan, mintha be lenne kötve a szemem.
Victoria bólintott, és a konyha felé nézett.
– Miért nem megyünk ki a konyhába? Valami frissítő jól esne – javasolta, felkészítve magát, hogy előadja a történetet. Terri követte őt, és leültek az ebédlőasztal köré egy-egy pohár hideg narancslé társaságában. Victoria felsóhajtott, és belekezdett, hogy elmondjon Terrinek mindent Noemíről, Ameliáról, a babáról, a balesetről és végül Amelia és a gyerek haláláról.
– Jövő héten lesz Amelia halálának évfordulója – csuklott el a hangja.
Terri a könnyeivel küzdött. Az ajkai remegtek. El sem tudta képzelni, mit érezhet Noemí, hogy egyfolytában a terhes szerelmére emlékezteti őt. Most már tudta hova tenni a nőt a képről, akit akkor látott, amikor tegnap először lépett be a házba.
– Hányadik hónapban járt, Victoria? – tört ki végül belőle. A szájához emelte a poharát és leerőltetett a torkán egy kortyot.
Victoria a saját poharát bámulta és homályos hangon válaszolt: – A hetedikben.
Michaela odanyúlt hozzá, és megsimogatta a nő ökölbe szorított kezét.
Terri szeme könnyel telt meg. Már nem tudta visszatartani. Minél többet tudott meg Noemí szenvedéséről, annál jobban törődött vele, és annál jobban aggódott is érte. Szó nélkül állt fel, és elhagyta a konyhát, Victoria és Michaela figyelő tekintetének kereszttüzében.

Néhány perc múlva ők is felálltak, kíváncsian és nyugtalanul követték a lányt. Miután a nappaliban nem találták, Victoria végigvezette Michaelát a hosszú folyosón Terri szobájába. A lány keresztbe tett lábakkal a földön ült, és a hátát az ágynak támasztotta. Egy tábla volt az ölében és egy ceruza az ujjai között. Sebesen rajzolt. A keze kecsesen siklott a papír fölött, jellegzetes hanggal töltve meg a levegőt.
– Mi a… – kezdte Michaela, de Victoria a vállára tette a kezét, elhallgattatva őt. A lány ránézett, majd elhúzódott tőle, megkerülve az ágyat, hogy odalépjen Terrihez. Óvatosan átnézett a lány válla felett, és meglepetten felnyögött a látványtól.
Terri megállt, és felnézett rá.
– A rajzolás megnyugtat – suttogta. – Az, hogy tudom, mi történt Noemível, nagyon elszomorított. Mindig rajzolok, ha szomorú vagyok – mosolyodott el bánatosan. – Ez magyarázza a sok festményemet – mutatott körbe a szobát megtöltő dobozokon. – Noemí megkérte az anyját, hogy vegye meg nekem ezt mind, és már azt sem tudom, hol kezdjem. Ő egy nagyszerű ember.
Victoria elmosolyodott.
– Noemíben egy angyal szíve lakozik – mondta, és leült az ágyra. Intett Michaelának, aki mellé telepedett. – Ha szeret valakit, azt teljes szívéből szereti. – Sosem mondja ki, hogy szeretlek, anélkül, hogy amögött valódi tartalom lenne. – Michaelára mosolygott, majd ismét a mellettük ülő lányra nézett. – Látta már ezt?
Terri elpirult, és odaadta a tábláját Michaelának.
Michaela elmosolyodott, látva, mit rajzolt a lány az elmúlt percekben. Noemít látta Victoria lakásában. Annyira élethű volt! Terri tehetségéhez nem is férhettek szavak. Tökéletesen ábrázolta Noemít.
– Ez csodálatos. Hogy tudsz emlékezni minden apró vonására? – csodálkozott, belemerülve a rajzolt nő szeméből sütő szomorúságra. Mintha csak egy fénykép lenne.
Terri lesütötte a szemét.
– Jól megnéztem – suttogta. – Nagyon szép. – Victoria egyetértően bólintott, és a képet elnézve Michaelának is egyet kellett értenie. – Sosem festettem még embert korábban, és amikor elmondtam neki, hogy szeretném lefesteni, hogy lássam, mi rejtőzik belül, majdnem szívrohamot kapott. Most már tudom, miért. Nem akarta, hogy lássam a fájdalmát. De mégis láttam. Már az első pillanattól kezdve.
Victoria a barátnője vállára hajtotta a fejét, és rámosolygott. Michaela továbbra is a képet bámulta, és amikor visszaadta Terrinek, irigykedő elismerés csillogott a szemében.
– Csodaszép – mondta. – Ha elkészül a festmény, szeretném látni.
Terri bólintott, és eltette a rajzot.
– Aggódom, hol lehet ennyi ideig – mondta ki végül. Biztonságban érezte magát Victoriával, és most már Michaelát is kezdte megkedvelni.
– Nyugalomra van szüksége. Egy pillanatra sem pihen abban a borzalmas irodában – mondta Victoria. – Azóta, hogy visszatérhetett a munkájához, minden nap bent van, késő éjszakáig. Ez ment egészen addig, amíg ez a dolog meg nem történt veled és Anthony-val. – Átölelte Territ és egy csókot nyomott az arcára. – Most már megyünk. Pihenésre van szükséged, drága várandós barátom – kuncogott és felkelt az ágyról. Egy hosszú pillanatig mosolyogva nézte a lányt. – Várd meg, amíg Noemí közel enged magához, és látni fogod, milyen nagyszerű ember. Amíg nem látod a saját szemeddel, nem tudod elképzelni. De ha megtörténik, látni fogod.
Terri hálásan bólintott.
– Már láttam a jó oldalát, Victoria, és tudom, hogy nem gondolja komolyan, amit dühében mond. Csak tudni kell megérteni őt – mondta és Victoria egyetértően bólintott. – Ne aggódj! – tette még hozzá. – Felhívlak, amint hazaér.
– Köszönöm – válaszolta Victoria és Terri kikísérte őket az ajtóhoz. Victoria átölelte őt, Michaela pedig barátságos mosoly kíséretében megszorította a kezét.
Terri visszatért a szobájába, és az éjszaka hátralévő részét rajzolással és gondolkodással töltötte.
***
Noemí lassan kinyitotta a szemét, és felemelte a fejét. Lüktetett a feje a fájdalomtól, a világ összefolyt a szeme előtt. Az ágy, amiben feküdt, ismeretlennek tűnt, viszont felismerte a mellette alvó meztelen, vörös hajú lányt. Noemí elfordult, ahogy az emlékei visszatértek a Melanie-val eltöltött szenvedélyes órákról. Óvatosan, nehogy felébressze a lányt, Noemí felkelt az ágyból.
Melanie órájára pillantott, és látta, hogy hajnali három van. Kiment a fürdőszobába, azon gondolkodva, mennyit alhatott. Nem érezte kipihentnek magát.
– Innom kell valamit – motyogta, üveges szemeibe pillantva a tükörben. Megragadta a mosdó szélét, előre dőlt és lehunyt szemekkel Melanie-ra gondolt.
Szeretők voltak a magán középiskolában töltött éveik alatt és az egyetemen töltött első évükben is. Lassan eltávolodtak egymástól. Csak ritkán találkoztak. Noemí más nőkkel kezdett találkozgatni, és látta, hogy Melanie is ezt teszi. Egyiküket sem viselte meg a szakítás. Mindig is barátok maradtak, annak ellenére is, hogy alig látták egymást. Sosem érzett késztetést arra, hogy visszatérjen hozzá, és arra sem vágyott, hogy megtörténjen, ami most.
– Mi a baj, drágám? – térítette magához Melanie lágy hangja. Kinyitotta a szemét és a tükörben összetalálkozott a pillantása a lányéval.
Nem válaszolt, Melanie pedig csak várt. Szomorú tekintete elárulta, tudja, mi bántja a nőt.
– Ez nem ismétlődhet meg – jelentette ki végül Noemí szárazon.
Melanie elfordította a tekintetét. Tekintete fájdalommal telt meg. Egy sóhaj kíséretében dőlt neki az ajtófélfának.
– Miért? – kérdezte.
Noemí lenézett a kezeire.
– Nem szerethetlek – mondta sajnálkozó hangon.
Melanie bólintott és beharapta az alsó ajkát. Próbálta visszatartani a könnyeit.
– Nem kellett volna ide hívnom téged – suttogta, és a szeme megtelt könnyel.
Noemí ezt arra irányuló célzásnak vette, hogy jobb, ha elmegy, úgyhogy szó nélkül ellépett Melanie mellett és felnyalábolta a ruháit. Miután felöltözött, Melanie-ra nézett, aki végig őt bámulta.
– Sajnálom – mondta, de maga sem tudta, miért.
Melanie az ajtó felé mutatott.
– Csak menj! – suttogta, és könnycseppek folytak le az arcán. Berohant a fürdőszobába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Noemí visszatartotta a bűntudat könnyeit, de belül zokogott. Csendben lépett ki a lakásból. Emlékezett, hol hagyta a kocsiját a parkolóban a Friday’s közelében. Megállt az étterem előtt és végignézett az utcán. Tekintete megállapodott a sarki báron, és arra gondolt, milyen szomjas. Odasétált, és belépett az ajtón. Odabent még javában tartott a buli. A dübörgő zene fájdalmasan hasított a fejébe, de ő nem foglalkozott vele. A zene mindent betöltött, az emberek pedig az asztalok körül ülve beszélgettek és iszogattak. Megpillantott egy üres széket a pultnál, és arra vette az irányt.
– Egy viszkit! Duplán – szólt oda a pultosnak, aki rámosolygott, miközben kiszolgálta.
Pár óráig még ott maradt, és kora hajnalig ivott, amikor a Nap már lassan elkezdett felkelni. Kitántorgott a párból a parkoló felé, és megkereste a kocsiját.
Azon gondolkodott, hogy juthatna haza. Tudta, hogy nem vezethet részegen, de igazából nem érdekelte. Később nem emlékezett, hogyan került haza. Csak az derengett, ahogy becsapja a kocsi ajtaját, a bejárathoz tántorog, átkozódva beerőlteti a kulcsot a zárba és miután bejutott, a bárszekrény felé veszi az irányt.
***
Amikor Terri végre álomba merült, a Nap már megvilágította az ég alját. Nem alhatott többet két óránál, amikor meghallotta a kulcs csörgését. Egy puffanás hangjára ugrott fel. A bejárati ajtó becsukódott és halk motyogást hallott. Kikászálódott az ágyból.
– Noemí! – kiáltotta, miközben odakintről az üveghez verődő üveg hangja hallatszott.
– Feküdj vissza, Terri – hallatszott Noemí ittas hangja. A szavai összefolytak. Terri átsétált a nappaliba. A nő a szoba közepén állt, és egy teli pohár brandy volt a kezében. A haja kócos, a ruhája gyűrött. Terri sötét foltokat látott a nyakán és felismerte a rúzsnyomokat.
– Azt mondtam, feküdj vissza, Terri – nézett rá Noemí bizonytalanul, és beleivott a pohárba.
– Hol voltál? – kérdezte a lány lágyan.
Noemí vágott egy grimaszt, és elfordult.
– Nem a te dolgod – válaszolta durva hangon.
Terri igyekezett nyugodt maradni. Már jól tudta, milyen Noemí, ha részeg.
– A családod aggódik miatt. És a legjobb barátod is. Mindenki majd megőrül, hogy hol lehetsz.
– Törődj a saját rohadt dolgoddal, Terri! – sziszegte Noemí hűvösen.
– Noemí! – könyörgött a lány, közelebb lépve hozzá. – Te is jó voltál hozzám, én pedig viszonozni szeretném. Beszélned kéne a…
– Fogd be! FOGD BE! – üvöltötte Noemí és a lány felé hajította a poharát, ami hangosan csattant a falon a lány feje mellett.
Terri érezte, ahogy a folyadék a karjára és a nyakára fröccsen és a hangos csattanás betöltötte a fülét. Ijedtében tágra nyílt a szeme, végigrohant a folyosón a szobájába, figyelmen kívül hagyva Noemí hangját, és bezárta az ajtót. Nekidőlt, és lehunyta a szemét. Az egész teste remegett. Levegőért kapkodott, és érezte, hogy a lábai elgyengülnek. Ijedtében ugrott egyet, amikor Noemí ökle koppant az ajtón. Átölelte magát, remegett.
– Kérlek, Terri! Nyisd ki az ajtót – könyörgött Noemí. – Ugye nem sérültél meg? Kérlek, Terri.
A lány érezte, hogy a gyerek odabent idegesen fészkelődik. Könnycseppek folytak le az arcán. A baba megint rúgott, ő pedig átölelte a hasát, próbálva lenyugodni. Noemí megint verni kezdte az ajtót.
– Terri, jól vagy? – kiabálta és érződött az aggodalom a hangján. – Kérlek, válaszolj! Nem akartalak bántani – zokogott, és Terri hallotta, ahogy a teste nekidől az ajtó másik felének. A hangja most már közelebbről hallatszott. – Istenem, segíts nekem, kérlek! Nem akartam bántani őt.
Terri elhúzódott az ajtótól, és a kilincs felé nyúlt. Kinyitotta, és Noemí, aki eddig az ajtónak támaszkodott, bezuhant a szobába. Felnézett a könnyes barna szemekbe.
– Köszönöm – nyögte. Feltérdelt és átölelte Terri lábát, a térdeihez szorítva az arcát és zokogott.
Terri megérintette a vállát. Noemí feltérdelt és átölelte a lány derekát, arcát a hasához nyomva. Érezte a baba mozgását.
– Sajnálom, Terri. Annyira sajnálom – suttogta. Valahonnan a lakás távoli sarkából a lány telefoncsörgést hallott, de egyikük sem mozdult, hogy válaszoljon.
Terri lenézett a másik nőre, és meglepte, mennyire együtt érez vele. Kisöpörte Noemí haját a homloka elől, és rámosolygott. Már nem félt. Noemínek szüksége volt rá, ő pedig segíteni akart. Tudta, hogy a nő sosem bántaná őt szándékosan.
– Tudom, mi történt veled – suttogta, Noemí pedig hirtelen rá nézett. – Beszélned kell róla. Vagy tönkre akarod tenni az életedet?
Noemí ismét a lány hasához szorította az arcát.
– Nem akartalak bántani – suttogta. – Nem tudom, mi lelt. – Egyre erősebben szorította Territ, majd hirtelen elengedte. – Megsérültél? – kérdezte hirtelen és megérintette a lány arcát. Terri szemébe bámult. – Kérlek, mond el az igazat!
Terri megrázta a fejét, és a kezei közé vette Noemíét.
– Jól vagyok. Az igazat mondom… Nos, egy kicsit megbántottál, de nem számít… Mind aggódtunk miattad.
Noemí felsóhajtott, és megszorította Terri kezét.
– Egy barátomnál voltam. Telefonálnom kellett volna, de én… – Elvörösödött, Terri szemei pedig ismét a nyakán lévő foltokra tévedtek.
– Tudom, mi történt. Nem kell magyarázkodnod – mosolygott, Noemí pedig viszonozta. – Csak ne tűnj el így még egyszer, kérlek. Ha baj van, beszéljük meg! Tudom, hogy csak nem régóta ismerjük egymást, de te vagy az egyetlen, aki segített rajtam. Hálás vagyok neked. Megbíztál bennem, és ide hoztál a házadba. Többet adtál két nap alatt, mint amim egész eddigi életemben volt. Miért nem bízol bennem annyira, hogy elmond, mi bánt?
Noemí elvörösödött és közelebb húzódott hozzá, átölelve a lányt.
– Tudod, miért vagyok ilyen?
Terri bólintott, halkan sóhajtva.
– Igen. Victoria itt volt az éjjel. Betegre aggódta magát miattad. Elhozta a barátját is, Michaelát. – Elhúzódott, és Noemí szemébe nézett. – Mindenkire a frászt hoztad.
Gyengéden megérintette a nő arcát. Hátrébb lépett, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Noemít.
– Most pedig – folytatta, odahúzva a nőt az ágyhoz, ami mellett ott állt a fa kiságy. – Nézd meg, mit vettünk az anyáddal! Nem gyönyörű? – mosolygott.
Noemí azonnal elérzékenyül a látványtól. Csomagok hevertek az ágy körül. Vagy tizenkét csomag ruha és egyéb.
– A babának is vettünk ruhákat. Unisex színűeket, amíg nem tudjuk, hogy lány, vagy fiú. Azt mondta, ha majd megszületik a gyerek, veszünk még. – Kérdő tekintettel nézett Noemíre. – Nem gondolod, hogy ez már túl sok?
Noemí megrázta a fejét és leült az ágyra.
– Nem – futtatta végig a tekintetét a kiságyon és a csomagokon. – Engedd! Hadd élje ki magát! Mindig is szeretett volna egy unokát, és nem érdekli, hogy nem épp a legszerencsésebb módon teljesült a kívánsága. – Ahogy a kiságyra nézett, a szeme könnyekkel telt meg. – Tudod… Amelia és én sosem vehettük meg a kiságyat a gyerekünknek.
Terri odalépett hozzá, és átölelte. Noemí lehajtotta a fejét, és a lány hasához nyomta az arcát.
– Sajnálom, Noemí – suttogta, végigfuttatva az ujjait a nő haján. Noemí vállai remegtek a sírástól. – Nekem bármit elmondhatsz. A mi titkunk marad.
Maga felé fordította a nő arcát, és megsimogatta az arcát.
– Sosem sirattad el őket?
Noemí megrázta a fejét. Hosszú ideig kómában volt a baleset után.
– Mire felébredtem a kómából, Ameliát és a babát már rég eltemették – suttogta.
Terri bólintott.
– Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a könnyek jót tesznek a léleknek.
Végigfuttatta az ujjait Noemí haján, és azon kapta magát, hogy a nő ajkait bámulja, azon gondolkodva, milyen lenne megcsókolni. „Mi van velem?” – gondolta, ahogy megtöltötte Noemí vonzereje.
Noemí rámosolygott. Megragadta Terri pólóját, és a lány száját bámulta.
– Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kedves leszel velem, Terri – suttogta. Átölelte a lány derekát, és közelebb húzta magához. Jól érezte magát a forró bőr érintésétől.
Terri is magához ölelte őt, és egy hosszú pillanat után megszólalt: – Ilyenkor megmagyarázhatatlan késztetést érzek, hogy rajzoljak. Akarsz közben beszélgetni?
Noemí elhúzódott, és körbenézett a dobozokon.
– Mikor akarod használni ezeket?
– Amint megtalálom a múzsámat. Mert te nem akarod, hogy lefesselek. – Noemí elpirult. Megsimogatta a másik nő arcát. Élvezte a közelségét. Lenézett és megpillantotta az ágy alól kilógó tábla szélét.
Terri felmászott az ágyra és a támlájának támasztotta a hátát.
– Gyere! Ülj le mellém! Mond el, mi a baj!
Noemí engedelmeskedett és a lány ölébe hajtotta a fejét.
– Örülök, hogy itt vagy velem, Terri. Örülök, hogy úgy döntöttem, ráveszlek, hogy ideköltözz, és végül beleegyeztél – mondta, és hirtelen felült. – A francba is! Mennem kell dolgozni.
Terri elkapta a karját, megakadályozva, hogy felkeljen és visszahúzta a nő fejét az ölébe.
– Meglesznek nélküled egy napig – mondta, és engedte, hogy Noemí megnyugodjon. – Most már megengeded, hogy lefesselek?
Noemí egy hosszú pillanatig csak nézett rá, majd beleegyezően bólintott.
***
– Mit csinált?! – üvöltött Anthony a telefonba, amitől hirtelen köhögésben tört ki. A cigarettafüst pamacsokban tört elő a szájából.
– A lány Noemíhez költözött – válaszolta Caesar Leone, Anthony unokatestvére. Sülve-főve együtt voltak, mint gyerekek. Egyik rosszabb, mint a másik. Amíg Anthony úgy döntött, hogy a szüleivel tartatja el magát, Caesar menedzseri karrierbe kezdett. Azt remélte, hogy egy nagy munkát kaphat Thomas bácsikája jövedelmező tészta-gyártó vállalkozásában. Igyekezett bebizonyítani, hogy érdemes erre a munkára. – Már három napja próbállak elérni, hogy szóljak.
– Hogy a francba is! – nyögött Anthony. Murphy felnézett rá a tévé előtt álló kanapéról, ahol gubbasztott. – Az a ribanc!
– Tony! Biztos vagy benne, hogy nem a tiéd a gyerek? – kérdezte Caesar. Tudta, hogy az unokatestvére esze egy pillanat alatt elmegy, ha egy nő szétteszi neki a lábait. „A pokolba is! Ha nem félne annyira Noemítől, még Ameliára is ráhajtott volna.” A gumira meg persze mindig nemet mondott. Ez okozta a bajt.
– Biztos vagyok benne! – üvöltötte Anthony. – Miért kérdezed ezt tőlem?
– Tudom, mi a véleményed a gumikról.
– Szedte a pirulákat – vágta rá Anthony, és mélyen beleszívott a cigarettájába.
– Előtte, vagy utána? – kérdezte Caesar nyugodtan.
– Utána – vonta össze a szemöldökét Anthony. – De a biztonság kedvéért a három napos pirulát is bevetettem vele.
– Száz százalék, hogy használ? – merengett el Caesar.
– A fenébe is, ember! Mit jössz itt nekem az ilyen matekos szarságokkal? – fakadt ki Anthony. Szívott még egyet, és forgatni kezdte a cigarettát az ujjai között. „Sodornom kell majd egy újat, hamarosan.” – gondolta.
– Rendben, rendben! Tégy, amit akarsz. Majd holnap hívlak, ha már többet tudunk – mondta Caesar, és sóhajtva letette a telefont búcsúszó nélkül.
Anthony odalépett a kanapéhoz és lehajolt Murphy-hez, felé nyújtva a cigarettát.
– Nem, kösz – mondta a lány kábán, eltolva a férfi kezét. – Már a szaga is épp elég. – Egy pillanatra sem vette le a szemét a tévéről, miközben folytatta: – Mi volt ez?
– Az a rohadt kurva beköltözött a nővéremhez – vonta össze a szemöldökét Anthony. A hangja csöpögött a méregtől.
– Szóval bevetetted vele a három napos pirulát is? – hagyta figyelmen kívül a hallottakat Murphy.
– Ja – vágta rá bizonytalanul Anthony.
– Rosszul hazudsz – nézett rá végre a lány. – Bármit összehordasz, csak hogy ne kelljen felelőséget vállalnod, nem igaz? – fonta össze a mellei előtt a karjait, és a fejét csóválva nézett a férfira. – Ha az unokatestvéred elhitte ezt a marhaságot, akkor nagyobb idióta, mint te. Tudod, hogy az a gyerek a tiéd, de sosem vallanád be. Tönkreteszed annak a szerencsétlen lánynak az életét.
Anthony a marihuánás cigitől fátyolos tekintettel nézett a lányra.
– Hogy pontosak legyünk, egyáltalán nincs rossz dolga. Kiélvezhet mindent, amit csak a családom adni tud neki.
– Épp ezért csodálkozom, hogy miért nem mégy vissza, hogy végre felelősséget vállalj – mondta Murphy szarkasztikusan.
– He? – nézett rá Anthony zavarodottan.
– Azt hiszed, nem tudom, hogy kezd elfogyni a pénzed? – vonta össze a szemöldökét a lány. – Úgy költekezel, mint egy mániákus, mióta Jamaicára jöttünk. Csak a szerencsejáték, a pia és a dohány.
– És mi van veled? – vigyorodott el a férfi. – Minden pénzemet rád költöttem.
– Én kifizettem mindent magamnak, köszönöm szépen – válaszolta a lány fagyosan. – Még a jegyedet is én fizettem vissza Arubába.
– Hogy tehetted ezt? – ragadta meg Anthony a lány haját.
– Már bánom azt a napot, amikor ágyba bújtam veled! – tépte ki magát a szorításból Murphy, a férfi fejéhez vágva, amit már az első közös éjszakájuk óta gondolt. – Fogalmad sincs, hogy kell bánni egy nővel. El sem tudom képzelni, hogy ejthettél teherbe valakit. – Próbált lenyugodni, és egy pillanatig csak bámulta a férfit. – Holnap elmegyek – jelentette ki végül.
– Hogy? Miért? – rökönyödött meg Anthony. Szóhoz sem jutott.
Murphy leengedte a mellei előtt összefont karjait, és hátradőlt a kanapén, csatornát váltva a tévén.
– Veled ellentétben, én dolgozom. – Csak ennyit mondott, és többet nem szólt a férfihoz.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Natalie Suliman alias Michaela Cavanaugh.