Kaland, kizárólag komolyan 9.

Lorának hirtelen sok dolga akadt. Még mielőtt elutazott, meg kellett szerveznie Eszter és Péter esküvőjét, amit augusztus első felében terveztek megtartani. Nem akartak nagy esküvőt, de Lora szerette volna, hogy minden tökéletes legyen. Mire mindent elintézett és a dolgait is összecsomagolta, a pesti lakás ügyeit is elrendezte, Miguel és Manuel is megérkezett, összeszedték Lora cókmókját és elköltöztették Barcelonába. Még nem volt túl fájdalmas a búcsú, mert az esküvőre is visszajöttek és az egész olyan volt, mintha Lora csak nyaralni ment volna. A fiúk a több mint húsz órás utat lelkesen, szinte pihenés nélkül tették meg, anélkül, hogy engedték volna Lorát vezetni. Most Lorát sem érdekelték a látnivalók, csak minél előbb ott akart lenni Barcelonában. Szinte végig nevették és énekelték az utat, felszabadultak és jókedvűek voltak mindvégig.
A meglepetés akkor érte Lorát, amikor megérkeztek. Miguel teljesen berendezkedett két személyre, már nyoma sem volt a rendezett agglegénylakásnak, ahol tavaly töltött néhány napot.  Az egyik szobát kiürítette Lorának, olyan dolgozószoba-félének, a gardróbban pedig gondosan előkészítette a helyet Lora holmijának. A fürdőszobában is mindenből kettő volt kirakva, a lány boldogan foglalta el a helyét. Az egész ház illatos virágoktól pompázott és Xavier friss étellel várta őket.
Lora el tudott volna repülni a boldogságtól.
Tudta, hogy Miguel fáradt, mégis – mikor kettesben maradtak – rábeszélte a fiút egy kis sétára. És ő ellenkezés nélkül mondott igent. Egymáshoz simulva álltak a tengerparton és Lora könnyei váratlanul elindultak. Átölelte a fiút, arcát a nyakába fúrta és csak sírt.
- Mi történt? Megbántad? – kérdezte Miguel, miközben nyugtatgatva simogatta a lányt.
- Dehogy. – törölgette a szemét Lora. – A boldogságtól sírok. Még sohasem voltam boldogabb.
- Ezt én is elmondhatom, szívem. – vallotta be a fiú.
- Egy év. Mennyi minden történt velünk egy év alatt! Mennyi csodás dolog! – lelkendezett Lora és a könnyei is lassan felszáradtak. – De ígérd meg, Miguel, hogy őszinte leszel hozzám, ha bármi megváltozik, azonnal megmondod nekem.
Miguel elnevette magát.
- Semmi nem fog megváltozni. Ne reménykedj. Örökre hozzád vagyok láncolva. – kuncogott. – Viszont ha nem akarsz ölben hazavinni, akkor indulnunk kell Lorám, mert összeesem a fáradtságtól. – tette hozzá.
- Várj! – kérte a lány. Átölelte a fiú nyakát és a fülébe suttogott. – Tudnod kell, hogy bármi történik, egy valami nem fog megváltozni. Ez a pillanat, ez az érzés, ez a szerelem. Bármi lesz Miguel, ha mérgünkben a tányérokat vágjuk majd egymás fejéhez, én akkor is szeretni foglak. Mindig a tiéd leszek, mindig szeretni foglak.
- Tudom. Én is így érzek. – csókolt bele a lány nyakába Miguel. – Menjünk szívem, kezdjük meg a közös életünket.
Hazataxiztak és néhány perc múlva Miguel megfeledkezve fáradtságáról, a fürdőszobában kényeztette Lorát, hogy aztán az ölébe emelve addig nyújtsa a gyönyört, hogy Lora szaggatott lélegzettel könyörögjön a beteljesülésért.
Szinte beájultak az ágyba, egymásba fonódva, egymást szorosan ölelve, mozdulatlanul aludtak reggelig.
Mindent ott folytattak, ahol az előző nyáron abbahagyták. Reggelenként Lora elment Miguellel a beszerző körútra, aztán a fiú ebédet készített, délután pedig kettesben járták a várost. Befejezni Lora előző évben félbehagyott útikönyvét. Este Lora ott gyönyörködött Miguelben, ahogy az étteremben sürgött-forgott.
Éjjel… éjjel pedig felváltva kényeztették egymást és nem bírtak betelni a másikkal.
- Miguel, Miguel! – szólt elfúló hangon Lora, mikor a fiú szinte belebújva a lány testébe kényeztette. – Nem tudom, hogy lesz ez tovább. Nem tarthat örökké ez a szinte elviselhetetlen boldogság.
- Egész életünkben tartani fog ez a boldogság. – csókolta végig Lora hasát Miguel, aztán szétsimította a lány lábait, térdeit a karjainak támasztotta, rásimult a lány testére és óvatosan behatolt a forrón, nedvesen tátongó mindenségbe.
Lora teste összerándult a gyönyörtől, ahogy a fiú farka becsúszott a hüvelyébe, csípőjét előre tolta, hogy még mélyebben magába érezze szerelmét. Miguel élvezettel figyelte, ahogy Lora elengedi magát, engedi, hogy azt tegyen vele, amit akar és ő egyet akart. Látni, ahogy Lora elélvez a karjaiban, hallani, ahogy apró sóhajai kiáltásokká erősödnek a gyönyörtől. Előre lökte a csípőjét. Lora arca megvonaglott, keze mélyen belemart a fiú fenekébe. Újra lökött egyet és Lora hangosan felsóhajtott. Újra és újra behatolt. Lora szerelmesen suttogott és ujjait fehéredésig belemélyesztette Miguel karjába. Újra és újra döfött, egyre erőteljesebben és Lora már hangosan kiáltotta a nevét. Érezte, hogy közel vannak. Lora hüvelye erőteljesen szorította farkát, ritmusosan szorította, elengedte, szorította, elengedte. A forróság az ágyékába összpontosult, mint a kitörni készülő vulkán, ott fortyogott. Ritmusosan mozogni kezdett. Megemelte Lora fenekét és az ágyékához szorította. Hallotta a saját egyre ziháló nyögéseit, miközben Lora a vágytól eltelve suttogott, szinte önkívületben. Még egy mozdulat és ágyékából, mint a rakéta röpült ki a forróság és mélyen Lorában landolt. Lora felkiáltott, teste ívbe feszült, hüvelye a fiú ágyékának feszült. Miguel keze, mint a satu tartotta Lora fenekét, farka belefeszült a lány hüvelyébe és hangos kiáltással élvezett el.
A gyönyör, a forróság, a fény átjárta testüket az utolsó sejtükig. Megkönnyebbülve ernyedtek el és gyengéden omlottak egymás karjaiba. Lora könnyei kicsordultak a feszültségtől és a szerelemtől.
- Annyira szeretlek, Lora, annyira szeretlek! – Miguel karjai féltőn ölelték át a lányt és lecsókolták a könnyeit.
Lora átkarolta a fiú nyakát és buja csókokkal halmozta el az arcát.
- A tiéd vagyok, Miguel. – Lora hangja olyan őszinte odaadással csengett, hogy az mindent elmondott. – Már mindenem a tiéd. Fogalmam sincs … fogalmam sincs …. – a lány hangja sebezhető volt és szinte rémült. Mintha valami nagy felismerésre jutott volna. Nem fejezte be a mondatot, de Miguel tudta, hogy mit akar mondani.
- Nem kell aggódnod Lora. Soha nem fogok az érzéseiddel visszaélni. Nem is tehetném, mert Manuel megölne, ha ezt tenném. – Miguel suttogva folytatta, mintha valami titkot árulna el. – Én a tied vagyok Lora. Örökké. Örökké szeretni foglak.
Lorát, ahogy előző évben is, megváltoztatta a barcelonai élet. Örökösen laza volt és vidám. Azon is csak nevetett, mikor észrevette, hogy Miguelt körülrajongják a lányok. Miguel nem titkolta, hogy barátnője van, de a lányokat ez kevéssé zavarta.
Lora néhány hét után elunta a nézelődést, nyaralást, semmittevést és unalmában, miközben az étteremben szórakozottan követte az eseményeket, elkezdte rendbe rakni a vállalkozás papírjait.
- Elképesztő, hogy te, aki olyan gondosan ügyelsz a rendre, a papírokat illetően ilyen trehány vagy! – dünnyögte Miguelnek, mikor már harmadik alkalommal rendezte össze ugyanazt a halom papírt. – Tényleg muszáj mindig mindent teljesen feltúrnod?
A fiú meghökkenve nézett a lányra, látszott, hogy készületlenül érte ez a kritika. Az egész napot végigdolgozta, fáradt volt és ingerült.
- Nem kell összeraknod. Majd én rendbe teszem. – vágott vissza.
Lora a maga számára is váratlanul dühödött be. A feszültség, ami semmittevésből eredt, kirobbant belőle. Felborította a papírhalmot.
- Akkor rakd rendbe te! - ezzel felpattant és kirohant az étteremből.
Miguel megrökönyödve bámult utána, moccanni sem bírt a meglepetéstől. Mikor feleszmélt, tudta, hogy felesleges Lora után mennie, már rég eltűnt valamerre.
Lora bóklászott egy órácskát, némileg lehiggadt, aztán benézett Manuel bárjába. Szerencsére ott találta.
- Szia kincsem. – köszöntötte puszival a fiú. – Mi van, meguntad az öcsémet?
Lora csak megrántotta a vállát.
- Keverj nekem valami finom koktélt, kérlek! – mondta a válasz helyett.
Manuel szó nélkül kevert egy Mojitot, tudta, hogy az Lora kedvence és letette a lány elé.
- Mi a baj? – kérdezte.
A lány kortyolt egy nagyot, aztán ránézett.
- Fogalmam sincs.
- Na, induljunk neki még egyszer. Mi a baj Lora? – kérdezte Manuel.
Lora határozatlanul megrázta a fejét.
- Tényleg fogalmam sincs. Olyan elveszettnek érzem magam.
- Miguellel van baj? – faggatta a fiú.
A barátja nevének hallatára Lora arcán átsuhant egy megkönnyebbült mosoly.
- Dehogy. Miguel csodásan tűri, hogy egész nap a nyakán lógok.
- De?
- De olyan haszontalannak érzem magam. – vallotta be Lora. – Otthon mindig minden percem be volt osztva.
- Segíthetnél nekem! – mondta Manuel. – Rengeteg a turista, sok szervezett programunk van. Rengeteg az intézni való és Xavier el van foglalva a borászattal. Már oda is szerettem volna szervezni csoportokat, de nem jut rá időm.
Lora hitetlenkedve nézett rá.
- Azt mesélted, segítettél Eszternek a rendezvényszervező irodában. – magyarázkodott Manuel értetlenkedve, mert nem igazán értette Lora reakcióját.
- Rám bíznád? Tényleg rám bíznád? – kérdezte a lány boldogan.
- Persze, hogy rád bíznám. Igazából én nem szeretek ezzel foglalkozni, csak rajtam maradt, mint szamáron a fül.
- Akkor?
- Akkor gyere be holnap tizenegyre és átbeszéljük a dolgokat. Komolyan, Lora, nagy terhet veszel le rólam. – hálálkodott Manuel és komoly hangjának hatására Lora hajlott arra, hogy valóban elhiggye azt, amit hallott.
Miguel már bezárt, mikor Lora teljesen feldobott hangulatban visszaért az étterembe. Belépett az ajtón és azt látta, hogy Miguel ül az asztalnál és rosszkedvűen rendezi a papírokat.
- Várj, segítek. – Lora leült és percek alatt immár negyedik alkalommal összerakta időrendben a papírokat.
- Lora! – szólt a fiú bátortalanul. – Rosszul érzed magad itt? Megbántad, hogy így döntöttél?
A lány már rég elfelejtette az összezörrenést.
- Dehogy! – mosolygott jókedvűen a fiúra. – Miért gondolod ezt?
- Mert olyan rosszkedvű vagy. Voltál. És mintha nem éreznéd otthonosan magad. – mondta a fiú elgondolkodva.
- Miért ne érezném otthonosan magam? – kérdezte Lora, miközben az utolsó bizonylatot is a helyére fűzte.
- Mert nem látom azt a híres Lora-féle rendetlenséget. Mintha vendég lennél, nem pedig otthon érzed magad. – mondta Miguel komolyan.
- Én csak igyekszem alkalmazkodni. Nem akarom feldúlni a világodat, Miguel. Bár nem találok semmit ebben a nagy rendben. – nevette el magát Lora. – Azt mondod, hiányzik a kupi, amit egymagam képes vagyok csinálni? Most is pakolgatni akarsz utánam? – Lora finoman megsimogatta a fiú kezét. Még élénken emlékezett rá, hogy Miguel szinte minden nap elpakolt utána Szegeden, mert annyira nem bírta elviselni a rendetlenséget, ami Lorát körülvette.
Miguel a lány szemébe nézett.
- Azt nem mondom, hogy hiányzik. De szívesen megtenném minden nap, ha ez hiányzik ahhoz, hogy otthon érezd magad.
Lora elmosolyodott. Odahajolt a fiúhoz és egy lágy csókot nyomott az ajkára.
- Minden rendben, Miguel. Tökéletesen érzem magam. És ha azt szeretnéd, egy kicsit, csak egy kicsit rendetlenebb leszek. Mint otthon. Csak ….
- Ígérem, hogy nem túrom fel többet a papírokat. Kérlek, ne haragudj. – sóhajtott a fiú.
- Majd rendbe rakom. Csak túrd fel nyugodtan. A papírokban én vagyok a jobb. – Lora csillogó szemmel, izgatottan folytatta. – Manuel azt ígérte, hogy segíthetek a rendezvényszervezésben. Holnap elmagyarázza a tennivalókat. Azt mondta, hogy rengeteg munka van.
Miguel megbabonázva nézte szerelmét, aki kipirult arccal, felhevülten magyarázott.
- Olyan haszontalannak éreztem magam. Hiányoznak a tennivalók. – fejezte be a lány.
- Akkor ezért voltál olyan …
- Zizi? – nevetett Lora. – Csak akkor jöttem rá, hogy mi a bajom, mikor Manuel megkért, hogy segítsek.
- Akkor nem bántad meg? – kérdezte Miguel.
Lora boldogan ingatta a fejét.
- Dehogy bántam. Boldog vagyok veled. – arca egy pillanatra elkomorult. – Vagy te megbántad?
Miguel magához ölelte.
- Nem, nem bántam meg. Én is boldog vagyok veled. – egy apró csókot lehelt a lány ajkára. – Gyere szívem, menjünk haza.
Miguel gondosan lekapcsolta a villanyokat és bezárta az éttermet. Átkarolta Lorát és egy taxit készült leinteni.
- Várj! - állította meg Lora. – Sétáljunk egy kicsit.
Miguel nevetve bólintott, átölelte Lora derekát és úgy kormányozta hazafelé.
Lora átvette Manueltől a feladatokat és már egy hét múlva folyamatosan ötletekkel bombázta a fiúkat. Ők eleinte csak nevettek rajta, aztán végül leültek hármasban, hogy komoly üzletemberek módjára megvitassák Lora ötleteit. Aztán leültek vele is és belekezdtek a munkába. Hirtelen Lora nagyon elfoglalt lett. Eleinte az ügyintézés egy kicsit lassabban ment, mert ki kellett ismernie az ottani ügymenetet, de végül belerázódott. Volt olyan napja, mikor minden perce be volt osztva, mégis alig fért a bőrébe. Végül Manuel belátta, hogy nem dolgoztathatja Lorát fizetség nélkül, ugyanis a kis segítségből külön munkakör lett, így Lora is fizetést kapott.
Este Lora szokás szerint bement a Del Nino-ba Miguel elé. Leült a kis asztalához és figyelte a körülötte zajló életet. A ma este más volt, mint a többi. Mindenki rosszkedvűnek látszott, a vendégek elégedetlenül zajongtak. Lora hátraindult, hogy megkeresse Miguelt, de amit hallott a konyha felől, az megállította.
Miguel kiabált. Nem. Valójában inkább ordított.
- Paco! Mi az isten történt veled? Már a tizenkettedik tányért küldik vissza!
Lora nem hallotta Paco hangját. Óvatosan bekukucskált, és látta, hogy Paco, a főszakács lehajtott fejjel, megalázva áll Miguel előtt. Miguel szerint Paco volt Barcelona legjobb szakácsa és nagyon büszke volt rá, hogy nála dolgozik. Szerette és tisztelte a férfit, aki jóval idősebb volt nála és akitől rengeteget tanult. Miguel szerint Paco bármit elérhetett volna, annyira fantáziadús és tehetséges szakács volt, de hiányzott belőle a vállalkozó szellem. Boldogan dolgozott Miguelnek, morgás nélkül teljesítette minden kívánságát, imádta a munkáját. Lora mindig vidámnak és gondtalannak látta Pacot, de most valami nem tetszett neki.
Miguel dühödten csapott oda a konyhapultra.
- Tűnj el Paco! Menj haza! – Annyira dühös volt, hogy szinte fújtatott dühében, mint egy felbőszült bika. Lora még sohasem látta ilyenek és egyáltalán nem tetszett ez a látvány.
- Kirúgsz Miguel? – kérdezte a szakács, szinte félelemmel a szemében.
Miguel rámeredt, mintha a másik nem lenne normális és kissé lehiggadva válaszolt.
- Kirúgni? Megtehetném. De eszemben sincs Paco. De most menj haza. Átveszem.
A férfi megszégyenülten hagyta el a terepet, Lora épp csak, hogy el tudott bújni, hogy ne vegye észre. Mikor elment, mintha könnyek csillogtak volna a férfi szemében.
Lora visszament az asztalához, nem szerette volna, ha Miguel megtudja, hogy látta a jelenetet. De nem tudta kiverni a fejéből Miguel féktelen viselkedését.
Néhány perc múlva Miguel átöltözve bejött az étterembe. Egyenként odament az asztalokhoz, valamivel megnyugtatta a vendégeket, akik elégedetten néztek össze, amikor továbblépett. Lora ezt a Miguelt szerette. A fiú észrevette, hogy ott van, odalépett hozzá is. A lány kérdőn nézett rá.
- Be kellett ugranom. Hosszú lesz az este. Ha nincs kedved, ne várj meg. – hangja szokatlanul feszült volt.
- De van kedvem. – Lora megnyugtatóan simogatta meg a fiú kezét. – Segítsek valamiben?
A fiú elgondolkodva nézett rá. Aztán megszólalt.
- Beállhatnál felszolgálni. Most hiányzom innét.
Lora gondolkodás nélkül pattant fel.
- Egy perc és átöltözöm.
Mikor eltűntek a vendégek elől, magához húzta a fiút.
- Szeretlek. – súgta a fülébe, aztán útjára indította.
Hosszú este volt, de végül a vendégek elégedetten távoztak. Minden asztal kapott valamit a kívánságuk szerint, egy üveg sangriát, ingyen desszertet és kedvezményt a vacsora árából.
Lora már átöltözött. Lerogyott az asztalhoz és egy pohár narancslevet szopogatott.
Miguel is fáradtan ült le.
- Mi történt? – kérdezte a lány. – Mi van Pacoval? Beteg lett?
- Fogalmam sincs, mi van Pacoval. Ma minden kaját elrontott. Nem tudod elképzelni, mi volt itt! – Miguel hangja még most is dühös volt. – Hazaküldtem a fenébe.
Lora nem merte elmondani, hogy hallotta a kiabálást. Csak próbálkozott.
- De tudod, mi történt? Talán valami baj történt vele? Ha ennyi mindent elrontott, biztosan nem egyszerűen rossz napja volt.
Miguel mérgesen megrázta a fejét.
- Már megint elfelejtettem, hogy pszichológiát tanulsz! Mindegy, hogy mi a baja, ezt nem teheti még egyszer velem!
Lora megnyugtatóan fogta meg a fiú kezét.
- Ne légy dühös. Mindig tudtad értékelni, mindig felnéztél rá. Azt mondtad, ő a legjobb Barcelonában. Inkább tudd meg, mi a helyzet. Talán beteg vagy otthon történt valami.
A fiú hitetlenkedve nézett a lányra.
- Mondd, hogy csinálod ezt? Még a végén lelkiismeret furdalásom lesz. De talán igazad van. Szerinted hülyeség lenne, ha elmennék hozzá. Most már tényleg kíváncsi vagyok.
- Nem, egyáltalán nem lenne hülyeség. Menj most, ha akarod, elkísérlek.
Bár már elmúlt éjfél, Miguel nem tiltakozott.
Mikor odaértek Pacohoz, látták, hogy ég nála a villany. Paco szerény helyen lakott, egyedül, mert a családja egy 200 km-re levő falucskában élt. Becsöngettek.
A férfi ajtót nyitott és szó nélkül engedte be őket.
Miguel azonnal észrevette, hogy a férfi összepakolt, mint aki utazni készül.
- Mi a fenét csinálsz Paco! – kérdezte indulatosan.
A férfi lehajtotta a fejét. Ugyanolyan megalázottnak látszott, mint mikor Lora a konyhában látta.
- Haza kell mennem, Miguel. – mondta halkan.
A fiú ránézett Lorára. A szemében ott volt a kérés, hogy mit tegyen. Már szavak nélkül is értették egymást.
- Felteszek egy kávét. Ti csak beszéljétek meg.
Lora kisurrant a konyhába és onnét figyelte a fejleményeket. Paco távozása nagy veszteség lett volna az étteremnek és Miguelre sokkal nagyobb teher hárult volna, mint eddig. De most ez volt, ami a legkevésbé érdekelte. Kíváncsi volt, hogy mi történt Pacoval.
- Leülhetek? – kérdezte Miguel.
A férfi szótlanul bólintott és maga is leült.
- Mi történt Paco? Valami baj van?
Szinte alig fejezte be a mondatot, a férfi váratlanul zokogásban tört ki. Zavartan törölgette a szemét, de nem tudta abbahagyni a sírást.
- Mondd el Paco! Hogy segítsek, ha nem tudom, mi a baj? – bíztatta Miguel zavartan.
A férfi belekezdett. Zaklatottan, akadozva beszélt. A családjáról. A felesége nyolc hónapos terhes, a nagyobbik gyereke két éves. Kiderült, hogy az asszonynak szigorúan az ágyban kellett töltenie az utolsó heteket, de az anyja, aki eddig segítette, tegnap eltörte a lábát és szintén az ágyban fekszik. Néhány napig segítenek a szomszédok, de haza kell mennie, mert nincs más lehetőség. De ha hazamegy és elveszíti a munkáját, akkor mi lesz a családjával?
Mire a férfi befejezte a történetet, már újra zokogott.
Lora csendesen bevitte a kávét és újra eltűnt.
Miguel hallgatott egy pár percet, aztán méltatlankodva megszólalt.
- Hát ennyire tartasz csak? Hogy nem mered elmondani, ha segítségre van szükséged?
A férfi nem válaszolt. A büszkesége soha nem engedte volna, hogy gyengének mutatkozzon, de ma megtörtént. És mit kérjen Migueltől? Hogy várja el tőle, hogy tartsa az állását hetekig?
Miguel gondolkodott. Tudta, hogy Pacoéknak nagyon hosszú idő után született gyereke. A felesége első terhessége is problémás volt. És azt is tudta, ha most elveszíti Pacot, akkor örökre elveszíti.
Felállt, kiment a konyhába Lorához.
- Van kedved vezetni? – kérdezte a lányt. – Én már ittam. Haza kellene vinni Pacot a családjához.
Lora bólintott, de megrökönyödve kérdezte:
- Hát mégis elküldöd?
- Dehogy küldöm. Csak tudni akartam, vállalod-e az éjszakai vezetést.
Lora újra bólintott és visszament a fiúval a szobába.
- Látom, már összepakoltál. Van még valami? Akkor szedjük össze Paco. Hazaviszünk a családodhoz. Úgy tűnik, nagyobb szükségük van rád, mint nekem.– mondta Miguel.
- Hát mégis elküldesz? – kérdezte a férfi megsemmisülve, a szemében könnyek csillogtak.
- Dehogy küldtelek. Már megmondtam. – válaszolt Miguel ingerülten. – Maradj otthon, amíg szükség van rád. Úgy számítom, két-három hónapig. Utána visszajössz.
A férfi kétségbeesve nézett rá.
- De Miguel, ha nem dolgozom, éhen halunk. Muszáj dolgoznom. És épp nyár van, főszezon. Hogy fog működni az étterem?
- Megoldom. Majd én beugrom. Lora kicsit nélkülözni fog, de biztosan megérti. Te is szó nélkül helyettesítettél több mint négy hónapig. Menj haza nyugodtan, az állásod megvár. A fizetésed is megkapod. Ennyit én is megtehetek, te is beleadtad a lelked az étterembe. – mondta Miguel.
Paco értetlenül meredt rá.
- Egy feltételem van. – folytatta Miguel.
- Elfogadva. – vágta rá gondolkodás nélkül
- De hát nem is tudod, hogy mit kérek. – nevetette el magát Miguel.
- Bármit kérhetsz. – oldódott fel egy kicsit Paco.
- Augusztusban szükségem lenne egy hétre. Akkor be kellene ugranod. A 15-i héten. Lora édesanyjának akkor lesz az esküvője és ott van vállalt feladatom, nem mondhatom vissza. Akkor el kell utaznom. – mondta Miguel.
- Mondtam, hogy elfogadva. – Paco már teljesen magán kívül volt az örömtől.
- És még valami, Paco. Elgondolkodnál azon, hogy közelebb költözzetek? Nem akarok új szakácsot keresni két év múlva sem. Könnyebb lenne, ha a családod ideköltözne. – mondta Miguel. – Mondd fel ezt a lakást, most úgy sem lesz szükséged rá, aztán keress a környéken valami kis házat. A családodnak szüksége van rád és nekem is. Jól meglennétek itt.
A fiú felkapta a táskát, aztán elindultak.
Szótlanul ültek az autóban.
Lora a vezetésre koncentrált, Miguel pedig láthatóan ugyanúgy figyelt, mintha ő vezetett volna. Paco pedig el volt merülve a gondolataiban a hátsó ülésen.
Hajnali három volt, mikor odaértek.
Paco hálálkodva nyújtott kezet a fiúnak.
- Vigyázz magadra, Miguel. Ha valami váratlan dolog történik, szólj. És augusztusban számíthatsz rám.
- Jól van, menj már! – bíztatta a fiú nevetve. – Most kiderül, hogy mindent megtanultam-e tőled. Légy jó, Paco! És hívj, ha a bébi megszületett.
Paco hosszasan integetett az éjszakában utánuk.
Miguel fáradtan dőlt hátra az ülésben a szemét dörzsölgetve.
- Nem vagy fáradt? – kérdezte és megsimogatta Lora combját.
Lora rámosolyodott és megrázta a fejét.
- Még kezelhető. – mondta. – De te fáradt vagy.
- Inkább kissé kétségbeesett. – vallotta be. – Ne haragudj Lora, nem így terveztem ezt a nyarat.
- Jól döntöttél. Majd segítek. A nyár pedig tökéletes veled, Miguel. – jelentette ki a lány. – Pihenj! – tette hozzá és bekapcsolta a rádiót.
Miguel elaludt, Lora pedig el volt foglalva a gondolataival.
Furcsállotta, hogy egyáltalán nem bánja a plusz terheket, úgy tekintett rá, mint egy megoldandó feladatra. Szinte kívülről szemlélte az életét és kíváncsi volt arra, hogy kapcsolata Miguellel kibírja-e a nehézségeket. Valójában biztos volt abban, hogy kibírja, de néha mégis eszébe jutott, hogy nem csak valami őrült vonzerő hajtja-e a fiú karjaiba. Ránézett az alvó fiúra és arra gondolt, hogy mennyire szerelmes belé. Soha, soha nem gondolta volna, hogy valaha bír majd ennyire odaadóan, gondolkodás nélkül szeretni egy másik embert, egy férfit. Már felnőtt fejjel gondolkodott a kapcsolatukról és hihetetlenül szerencsésnek találta magát, hogy megtalálta Miguelt.
Mikor az autóval megállt a ház előtt, Miguel nem mozdult. Lora kinyitotta az ajtaját és azon gondolkodott, hogyan ébressze fel. Végül a legkézenfekvőbb megoldást választotta, behajolt az autóba és megcsókolta a fiút.
A nyár legnagyobb eseménye Eszter és Péter esküvője lett, ahova mindannyian hivatalosak voltak. Lora elment egy héttel előbb, de kedden a fiúk is megérkeztek. Az esküvőt pénteken tartották, hogy elkerüljék a szokásos szombati esküvői csúcsot. Manuel és Xavier ajándéka az volt, hogy a sitges-i házat két hétre odaadták az ifjú házasoknak, így Eszter és Péter kettesben élvezhették a nászút minden kellemes élményét, de közben – amikor kedvük tartotta – csatlakozhattak Lora és Miguel életéhez. És gyakran csatlakoztak.
Egy komoly anya-lány beszélgetésre a tengerparton heverészve került sor.
Azt a napot Lora és Eszter kettesben töltötte, vásárolgattak, kávéztak, élvezték Barcelona forgatagát, délután pedig kimentek a tengerpartra napozni.
Eszter imádta, hogy Lora ajkáról egész nap nem tűnik el a boldog mosoly.  A lány megmutatta anyjának a számára legfontosabb helyeket, amik kevéssé találkoztak az útikönyv leírásaival. Otthonosan mozgott, mint aki egész életét ott töltötte. Lubickolt a helyzetben.
- Azt látom, hogy jól érzed magad itt Lora. – kezdte Eszter.
- Anya, imádok itt. – lelkendezett Lora és közben szemét le nem vette a tengerről. – Mintha előző életemben itt éltem volna. Nézd, milyen gyönyörű itt! Csodásan érzem magam. Mintha örökösen nyaralnék.
- De nem fogsz örökösen nyaralni! – vetette ellen az anyja.
- Tudom. Még két hét van az egyetemig. Alig várom. – Lora arca elkomorodott. – Azért egy kicsit van bennem félsz, hogy fogom-e bírni. Kicsit tartok a spanyoltudásomtól és attól, hogy tudom-e mellette csinálni, amit bevállaltam.
- Azért az első a tanulás legyen. – figyelmeztette Eszter. – Ezért jöttél ide vagy nem?
Lora csodálkozva nézett az anyjára.
- Te is tudod, hogy nem. Ez volt az eszköz, hogy idejöhessek és emelt fővel vonulhassak vissza. – elhallgatott egy pillanatra. – Te is tudod, hogy Miguel miatt jöttem ide.
Eszter elnevette magát.
- Persze, hogy tudom. De az egyetemet akkor is be kell fejezned, nem gondolod?
Lora elkerülte az anyja pillantását. Gondolkodott, hogy elmondja-e neki. Belenézett Eszter szemébe és próbálta megfejteni, hogy mit gondol. De nem jutott semmire.
- Tudom. És be is fogom fejezni. – nagy levegőt vett. - Csak nem biztos, hogy Szegeden.
Eszter bólintott, így Lora megkönnyebbülten folytatta.
- Miguel azt mondta, hogy fejezzem be itt. – az anyja megnyugtatására folytatta. – Tudom a leckét Anya. Álljak meg a lábamon. Meglesz. Imádom, amit tanulok, de szeretem azt is, amit most csinálok.
Eszter nem szólt, csak kérdőn nézett a lányára.
- Miguel feleségül kért és én igent mondtam. Még januárban a kórházban.
- És most hogy gondolod? – kérdezte Eszter mosolyogva.
- Most is így gondolom, bár azóta nem beszéltünk róla. De amit Miguel egyszer kimond, azt nem gondolja meg. - Lora tekintete ellágyult, ahogy a fiúról beszélt. – Szeretem Miguelt és nagyon hálás vagyok neki azért, amit értem tett.
- De a házasság nem a háláról szól! – vetette ellen Eszter halkan.
- Ebben egyetértünk. Szerelmes vagyok Miguelbe és ő is belém. És napról napra jobban szeretem, még azt is imádom, amikor összekapunk. Ez olyan örökre szóló szerelem. Tudom, hogy furán hangzik tőlem, de így érzem. Hogy örökre vele akarok maradni, tényleg jóban, rosszban. Ő már bebizonyította, hogy mellettem van a rosszban, én pedig tudom, hogy mellette leszek, ha bajban lesz. Ez van Anya. – Lora lehajtotta a fejét. – Ugye, nem haragszol?
Eszter megsimogatta a lánya arcát, épp úgy, mint kislány korában.
- Dehogy haragszom. Örülök, hogy boldog vagy. És igazad van, jó fiút választottál, Miguel bármit megtenne érted, azt hiszem. Csak ne felejtsd el magadat sem ebben a nagy szerelemben.
- Ne aggódj, ha én elfelejteném, ő nem felejti. – Lora hirtelen témát váltott. – És Péter? Tudod, tök jó így látni benneteket, felszabadultan, boldogan. Kár, hogy nem tíz éve találkoztatok!
- Kedveled őt? – kérdezte Eszter mosolyogva.
- Nem. – felelte Lora és Eszter meghökkent. Már szólt volna, de Lora közbevágott. – Szeretem őt, Anya, jó lett volna apának is. De így is jó, mert melletted van és nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen. És nagyon jóképű. Kivirultál mellette.
- Mert már besavanyodott vénasszony voltam? – kérdezte Eszter nevetve.
- Dehogy. Mert boldog vagy mellette. – nevetett Lora. – Szerencsések vagyunk, mindkettőnknek jutott egy klassz pasi.
- Tudod, azt hiszem Miguel igazán kivételes fiú. A helyedben én is itt maradnék vele. – Eszter átölelte Lorát, aztán az órájára pillantott. – Szerinted nem aggódnak értünk? Már hét óra múlt.
- Talán magukért aggódnak, hogy a nőiket lecsapják a kezükről. – nevetett Lora és elkezdett szedelőzködni.
Majdnem nyolc volt, mire visszasétáltak a Del Nino-ban, de a fiúk nem aggódtak értük. Ott ültek négyen az asztalnál és egymás szavába vágva beszélgettek.
Lora és Eszter néhány másodpercig elmerült ebben a látványban, aztán csatlakoztak hozzájuk.
- Jó, hogy jöttök végre! – lelkendezett Manuel. – Már majdnem éhen haltunk, de nem akartunk udvariatlanok lenni. Jól telt a nap, lányok? – kérdezte és közben kedvesen átölelte a vállunkat.
- Tökéletesen. – vágta rá Lora. – Az egész havi fizetésemet elköltöttük.
- Végre! – örvendezett Manuel. – Már azt hittem, hogy sohasem fogsz úgy viselkedni, mint egy igazi nő.
- Megnyugtatlak Manuel, Lora minden tekintetben igazi nő. – dörrent a bátyjára viccesen Miguel. – Mondhatnám, álmaim nője.
- Jól van, tudom öcskös, hogy fülig szerelmes vagy. – zrikálta vissza Manuel.
Eszter és Péter mosolyogva figyelték, ahogy a barcelonai négyes teljes egyetértésben, hangosan nevetve ugratja egymást. És megnyugodva vették tudomásul, hogy Lora a csapat teljes jogú tagja, ráadásul nem csak Miguel, de a másik két fiú is leste minden gondolatát.
Eszter jókedvűen simult a férje karjaiba. Milyen furcsa volt, még csak gondolni is arra, hogy férje van.
- Jó helyen van Lora, ugye? – kérdezte Pétert.
- Manuel és Xavier testvérükként szeretik. Miguel pedig fülig szerelmes. De ami fő, mindhárman végtelenül tisztelik és elfogadják. Nem lehetne jobb helyen. Bármi bajban lesz, mindhárman ott lesznek mellette. – válaszolta a férfi.
- Jól telt a nap? – érdeklődött Eszter.
- Nagyon. Megmutatták a pincészetet, a földeket, az éttermeket és a bárokat is. Nagyon okosak ezek a fiúk, tudják, mit akarnak. Kérdeznek és meghallgatják a másikat, figyelnek a véleményekre. És Lora teljesen új lendületet vitt a rendezvényekbe, amiket Manuel már rég jól kitalált, de sosem vitte véghez. Lora kézbe vette az ügyeket és a dolgok a legjobban haladnak. Azt tudod, hogy fizetést is kap? – mesélte a férfi.
- Fizetést? – csodálkozott Eszter.
- Azt üzlet az üzlet. Manuel is ezt vallja és megfizeti Lora munkáját.
- De mi lesz az egyetemmel? – aggódott Eszter.
- Semmi. Szeptembertől visszavesznek a tempón, tudják, hogy Lorának milyen kötelezettségei vannak. Ha hallanád, hogy beszélnek róla! Mint egy földre szállt angyalról. Egy fura, de igazi szerető családba csöppent a lányod. Értem, hogy miért marad itt. - mondta Péter.
- Itt marad, ugye?
- Te is tudod, Eszter, hogy ez nyilvánvaló. Itt megtalálta a boldogságot és a párját. Így van ez rendjén. És te is tudod, hogy Miguel nagyon rendes fiú, bármit megtenne Loráért. Te nem úgy látod, hogy boldogok együtt? – kérdezte a férfi.
- Dehogynem. Irigylésre méltóan boldogok. Hihetetlen, hogy mindez egy véletlen találkozásból indult. – sóhajtott Eszter.
- Ahogy a mi közös életünk. És ahogy mi is boldogok vagyunk, Eszter.  Egy véletlen találkozás után.
- Lora azt mondta, kár, hogy nem tíz éve találkoztunk. Jó lettél volna apának. – mesélte Eszter.
- Tulajdonképpen igaza van. Én is sajnálom. – sóhajtotta Péter. – Bár a tíz évvel ezelőtti önmagamba nem szerettem volna bele.
- Mindig szerettem a kihívásokat. – kuncogott Eszter.
- Azt hiszem az inkább kamikaze vállalkozás lett volna.
- Rossz ember voltál? – kérdezte Eszter komolyan.
- Inkább elveszett. A gödör aljáról kapaszkodtam ki. – vallotta be Péter.
- Akkor talán megfogtam volna a kezed és segítettem volna. – bújt hozzá Eszter.
- Na igen, van bennetek megmentő hajlam. De nem hiszem, hogy a lányodnak be akartál volna mutatni.
- Akkor talán jobb, hogy később találkoztunk. – Eszter odabújt Péterhez és megcsókolta. – A fő, hogy találkoztunk.
Péter türelmetlenül csomagolta ki Eszter szexis hálóruhájából. A felsőrészt csak felgyűrte Eszter mellei fölé, hogy ujjai és ajka akadálytalanul játszhassanak a felesége feszülő mellbimbóival. A bugyit lassan, izgatóan simogatta le Eszter combjain, miközben a nyelve csiklandozta a nő bőrét.
- Rengeteg pótolnivalónk van. – suttogta Péter, miközben belefeledkezett Eszter combjainak hajlatába.
- Szeretlek Péter! – suttogta Eszter elfúló hangon és megfeszülő testtel fogadta a kényeztetést, aztán lassan minden titkos zugot feltárt a férje előtt.
- Megőrjítesz! – dünnyögte a férfi, hanyatt fordult és magára húzta a nőt. Eszter szinte rásimult a férfi testére, aztán nagyon lassan lecsúszott, közben a nyelvével, ujjaival izgatta párja bőrét, aztán mikor leért az ágyékához, váratlan lendülettel kezdte kényeztetni a férfi dagadó farkát. Végigcsókolgatta, a szájába kapta, újra és újra végignyalta, miközben az ujjaival gyengéden le-fel húzogatta. Hirtelen abbahagyta a kényeztetést és a férje golyóit vette a szájába. Aztán, miközben a férfi golyóit nyalogatta, újra simogatni kezdte a farkát. Először gyengéden, aztán egyre erőteljesebben.
Péter hangosan nyögött az élvezettől.
- Eszter, én mindjárt elmegyek …. – suttogta és a felesége visszafogta magát. Így egy kicsit megkönnyebbült, de a következő próbatételig csak néhány másodperc volt, mert Eszter föléje emelkedett és lassan beleült a farkába.
- Te jó ég, Eszter! – sóhajtotta Péter és csípője megemelkedett, farkát mélyen beledöfte a felesége hüvelyébe. Eszter teste összerándult a gyönyörtől, ujjai megmarkolták a férfi karjait és mozogni kezdett. Egy ütemre mozogtak, mikor Péter csípője megemelkedett, Eszter mélyen beleült a farkába.
Néhány mozdulat után a nő menekült volna a szinte fájdalmas élvezet elől, de Péter vasmarokként tartotta és egyre mélyebben merült el a testében.
Eszter már vonaglott, de Péter nem engedte, újra és újra mélyre lökte farkát. Magához szorította Eszter fenekét, aki nem bírta tovább. Szemei előtt csillagok játszottak, aprókat sikoltva nyögött, egész teste megvonaglott a gyönyörtől, mikor Péter hangosat kiáltva beleélvezett.
Ernyedten simultak egymás karjába, apró, finom csókokkal nyugtatták egymást percekig.
- Szeretlek Eszter! – suttogta Péter két csók között. – Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon.
A nő elmosolyodott, boldogan élvezte a vallomást. Aztán átölelte a férjét és megkereste a száját és buján megcsókolta.
- Te vagy a csoda, Péter, hogy ezt tetted velem. – súgta a férje fülébe a csókot követően.
Ősszel Lora élete jelentősen megváltozott. Elkezdte az egyetemet, ami jelentős energiáját emésztette fel, de ami sokkal fontosabb volt az életében, hogy új barátokra tettek szert, egy nagyon érdekes lány, Zsófi és barátja, Benito személyében. A barátságuk nagyon esetlegesen kezdődött, Zsófi és Benito gyakran megfordultak Miguel éttermében és a fiúk összebarátkoztak. Aztán egy olyan napon, mikor Lora is besegített a felszolgálásnál, teljesen véletlenül kiderült, hogy Zsófi is magyar. A beszélgetést sűrű találkák követték, a lányok gyakran csináltak külön csajos programot is, és bizalmas barátnők lettek. Néhány hét után már családilag is összejártak, mert  Zsófi anyukája is Barcelonában lakott, Benito édesapjának felesége volt, aztán megjelent Marco is, Benito öccse, aki Párizsban tanult és nagyon izgalmas, bensőséges kapcsolatok alakultak ebből a véletlen találkozásból. Lora amilyen gyakran csak tudta, meglátogatta Zsófit kis műhelyében, amit Benito alakíttatott ki a házuk mögött. Zsófi ugyanis iparművész iskolába járt és csodás dolgokat készített. Lorát már az is megnyugtatta, ha csak ott ült és nézte a lányt munka közben. Közben kitárgyalták, hogy kerültek Barcelonába. Zsófi elérzékenyülve hallgatta végig Lora történtét a nyári kalanddal és a síbalesettel együtt és nem titkolta elismerését és tiszteletét Miguel és Manuel iránt. Lorát is megérintette Zsófi és Benito nem mindennapi története, hogy lett a vadóc kamaszból felnőtt nő egy olyan férfi mellett, aki mindent önzetlenül tálcán kínált a lánynak és megkérdőjelezhetetlen hittel támogatta a tehetségét. Mert Zsófi iszonyatosan tehetséges volt. Lora először úgy látta, hogy kissé szétszórt, nem tudja pontosan mit akar, ez az ő tudatos énjének furcsa volt, de ahogy egyre jobban megismerte, rájött, hogy Zsófi hihetetlen tanulási folyamaton ment végig, beleértve a szakmai dolgokat és főként Benitoval való kapcsolatát.
Mikor egyik este Lora ott ült Zsófi mellett a műhelyben és irigykedve nézte, ahogy egy újabb különleges ruha kerül ki a lány keze alól, hangosan mondta ki a gondolatát.
- Mikor férjhez megyek Miguelhez, te fogod varrni a ruhámat.
Zsófi kuncogva nézett rá.
- Férjhez mész? Mikor?
Lora elnevette magát.
- Már rég igent mondtam neki. Mikor visszajöttem. A dolog csak technikai jellegű. – Aztán elgondolkodva folytatta. – Soha nem gondoltam, hogy képes leszek elköltözni Szegedről. De mikor Miguel mondta, hogy költözzek ide, azonnal igent mondtam. Sőt tulajdonképpen már két hét után eldöntöttem, hogy miatta képes leszek elhagyni az otthonomat.
Zsófi elgondolkodva nézett barátnőjére.
- Az én ruhámat ki fogja varrni?
- Azt nem tudom, Zsófi. Azt hiszem, az gáz lenne, ha te varrnád. De az esküvői szervezést vállalom. És a partit is. Remek ötleteim vannak. – mondta komolyan Lora.