Kaland, kizárólag komolyan 10., utolsó rész

Már hajnali négy volt és Miguel még mindig nem ért haza. Lora úgy döntött nem vár tovább, lefeküdt. Nyugtalanul és felszínesen aludt, mint mindig, amikor Miguel nem aludt vele. Mikor reggel nyolckor felriadt, meglepve vette észre, hogy a fiú még mindig nincs otthon.
Majdnem délelőtt tizenegy volt, mikor Miguel zavartan és gyűrötten lépett be az ajtón.
- Jó hosszú legénybúcsú volt! – nevette el magát Lora. – Hagylak pihenni, megyek az egyetemre és elmegyek vásárolni. Csak este jövök. Aludj egyet, úgy látom, fárasztó dolog ez a legénybúcsú. – Odalépett a fiúhoz, egy csókot adott volna neki, de a fiú elfordította a fejét. Így Lora csak megsimogatta és elment.
Miguel zavartan állt a folyosón. Csak percek múlva tudta összeszedni magát. Undorodott magától. Egy számára ismeretlen lány ágyában töltötte az éjszakát és nem igazán emlékezett sok mindenre. A ruháit bedobta a mosógépbe és azonnal elindította a mosást. Ő maga pedig a zuhany alá állt, folyatta a fejére a vizet és próbált visszaemlékezni, hogy mi történt. Fogalma sem volt, hogy került a lányhoz és csak az ismeretlen lány undok reggeli viselkedése és félmondatai miatt remélte azt, hogy nem történt semmi, hogy annyira ki volt ütve, hogy nem volt képes semmire.
Beájult az ágyba. Nyugtalanul aludt, rémisztő álmai voltak. Arra ébredt, hogy hánynia kell. Miközben a wc felett öklendezett, az járt a fejében, hogy vajon attól hány-e, amit éjszaka megivott, vagy az undortól, amit saját maga iránt érzett. Az utóbbira szavazott. Teljesen kikészült.
Csak késő délutánra tudta összeszedni magát. Vacsorával akarta meglepni Lorát. Már majdnem végzett, mikor a lány hazaért. Átölelte hátulról, ahogy a tűzhelynél kavargatta az ételt.
- Mi finomat főztél? – kérdezte vidáman és a fiú nyakába csókolt.
Erre a mozdulatra Miguelt iszonyatos lelkiismeret furdalás fogta el. Már a főzés közben is az járt az eszében, hogy elmondja-e Lorának, ami történt, de még most sem tudta, hogy mit tegyen.
Végül is, berúgott, aludt valahol, de más nem történt. Más nem történt? Törte a fejét, hátha eszébe jut valami, de nem emlékezett semmire.
- Elugrom egy üveg borért! – mondta hirtelen és húzta a pulcsiját.
- De hiszen van itthon. – csodálkozott Lora.
- Valami másikat akarok. A múltkor láttam itt a boltban. Mindjárt jövök. Megterítenél? – már ott sem volt.
Lora megkövülten bámult a fiú után, de aztán túllépett a dolgon, gyorsan megterített, aztán lezuhanyozott.
A bor csak indok volt. Ahogy kilépett a kapun, Carlost hívta. Ő szervezte a bulit és ő hívta oda a lányokat is. Kénytelen volt nyílt lapokkal játszani.
- Szia Carlos! Kemény volt ez a buli. Nagyon berúgtam és olyan ágyban ébredtem, ahol nem kellett volna.
- Hát Miguel, bevallom, még sohasem láttalak ilyen állapotban. Valamelyik hülye csaj hozott valami anyagot, szerintem attól volt. Én is soká tértem magamhoz. – válaszolta a fiú röhögve.
- Anyagot? – képedt el Miguel. – Nem emlékszem semmire, Carlos.
- Szerintem Juanita volt.
- Juanita? – Miguelnek fogalma sem volt, hogy ki az a Juanita.
- Egész este melletted sündörgött, ő cipelt el magával, de ki voltál ütve. Hát, ha csak nem erőszakolt meg, te biztosan nem tudtál tenni vele semmit. Pedig jó csaj volt. Én hiába próbálkoztam nála, csak rád volt beindulva. – nevetett a fiú. Mikor hallotta a szinte döbbent csöndet a telefon másik végén, folytatta. – Nyugi haver, tényleg nem történt semmi. Mert gondolom, ez izgat. Panaszkodott Margaritának, hogy annyira ki voltál ütve, hogy csak hortyogtál az ágyban.
- Ki a fene az a Margarita? – kérdezte Miguel.
- Akinek az ágyában én ébredtem. – nevetett Carlos.
- Nem mondanám, hogy megnyugtattál. – válaszolta Miguel. – Még sohasem veszítettem el ennyire az önkontrollomat.
- Figyelj, legénybúcsú volt. Ennyi belefér. De én tartom a szám. Az én barátnőm sem lenne oda a gyönyörtől, ha megtudná, hogy mi történt. Ezt javaslom neked is.
Miguel elgondolkodva tette le a telefont. Azért arra jól emlékezett, hogy mezítelenül ébredt a lány mellett, aki szorosan hozzásimulva aludt. 
Beszaladt a boltba a borért, már majdnem elfelejtette, hogy milyen indokkal jött el.
A vacsora szokatlanul csendesen telt el. Mintha Lora érezte volna, hogy történt valami, szótlanul figyelte a fiút.
Miguelt feszélyezték a történtek, nem akart hazudni Lorának. De azt sem tudta, hogy mit tegyen.
- Elmegyünk moziba? – kérdezte Lora hirtelen.
- Menjünk. – felelte megkönnyebbülten a fiú.
Miguel számára szörnyen telt az éjszaka. Ott feküdt mellette a nő, akit imádott, de ő elhúzódva aludt tőle, mert az lett a rögeszméje, hogy talán összeszedett valamit. Mert semmiben sem lehetett biztos.
Másnap elment orvoshoz és minden létező vizsgálatot elvégeztetett. Az a néhány nap, amíg meglettek az eredmények, borzalmasan telt. De legnagyobb megkönnyebbülésére, minden lelet negatív volt.
A baj csak az volt, hogy annyira furdalta a lelkiismeret, hogy nem tudta túltenni magát a történteken.
Eldöntötte, hogy elmond mindent Lorának.
- Maradjunk itthon. Beszélni szeretnék veled Lora. – kezdte a fiú néhány nap múlva este. – A legénybúcsúról.
Gyorsan belevágott a történetbe, mielőtt meggondolta volna magát.
Lora szinte elborzadva hallgatta a történetet, valami anyagról, a lányról, aki ráindult Miguelre, hogy nem emlékezik semmire, de mellette ébredt mezítelenül. Hogy megcsináltatott minden vizsgálatot és nem szedett össze semmit.
- Nem történt semmi, de más ágyában ébredtem és fogalmam sincs, hogy kerültem oda. Lora, én nem akarok hazudni neked és semmit sem akarok eltitkolni. Soha. – fejezte be a fiú.
- Pedig most jobban tetted volna. – mondta hosszú hallgatás után a lány.
Érezte, hogy Miguel várakozva néz rá.
- Most mit vársz? – fakadt ki dühösen és felpattant az asztaltól. – Hogy felmentselek? Végül is nem történt semmi vagy inkább nem emlékszel semmire!
- Lora! Kérlek, bocsáss meg! – könyörgött Miguel.
A lány dühösen nézett rá.
- Ennyivel el van intézve, igaz? Bocsássak meg. És mi lesz, ha megbocsátok? Bebújunk az ágyba és megkefélsz? Aztán megkönnyebbülten felsóhajtasz, hogy végül is nem szedtem össze semmit? Ezt akár felelősségteljes viselkedésnek is nevezhetnénk, legyek hálás, hogy gondolsz rám? – kiabálta.
- Lora, kérlek ne légy igazságtalan. Hibát követtem el, de őszinte voltam és nagyon megbántam. És soha nem keféltem veled és nem is fogok. – védekezett a fiú.
Lora kapta a kabátját.
- Át kell gondolnom, Miguel. Elmegyek. Nem akarok veszekedni veled.
- Jó, de hova mész? Éjszaka van. – aggodalmaskodott a fiú.
- Barcelona biztonságos hely, nem? – mondta a lány szárazon. - Csak a fiúkat fenyegeti veszély! – vágta oda gúnyosan.
Bevágta az ajtót és kirohant az utcára. Energikus léptekkel indult el, fogalma sem volt, hogy merre. Üres volt a feje, nem bírt gondolkodni.
Már nagyon fázott, leintett egy taxit és Manuel bárjába vitette magát. Remélte, hogy még nyitva van, mert fogalma sem volt, hogy mennyi az idő.
A bár már üres volt, Manuel csodálkozva nézett Lorára.
- Hogy kerülsz ide?
A lány csak megrázta a fejét.
- Adsz valami erőset?
Manuel szó nélkül töltött egy nagy adag Bacardit és Lora egy húzásra megitta.
- Látom, súlyos a helyzet. – állapította mega fiú. Öntött még egyet. Lora azt is megitta. Csak egy kicsit lett jobb. A gyomra égett és enyhén szédült. De a lelkén nem segített.
- Aludhatok nálatok? – kérdezte hirtelen. Nem volt kedve hazamenni és Miguellel egy levegőt szívni.
- Persze. – válaszolt a fiú csodálkozás nélkül. – Egy órán belül otthon lehetünk, de Xavier hazavisz, ha akarod.
- Nem kell. Jó lesz később. – mondta Lora.
- Azért nem bánod, ha felhívom Miguelt, hogy ne aggódjon? – kérdezte Manuel.
- Azt teszel, amit akarsz. Nem hiszem, hogy Miguel túlzottan aggódna miattam. – Lora még egy italt kért és távolabb ment a bárpulttól. Nem akarta, hogy Manuel faggassa, bár a fiúnak eszébe sem jutott, hogy kérdezősködjön.
Manuel és Xavier a következő napokban is kérdés nélkül gondoskodtak Loráról, még akkor sem szóltak, mikor látták, hogy a lány kisírt szemmel üldögél a nappaliban.
Manuel Migueltől tudta, hogy Lora nem veszi fel a telefonjait sem. Az öccse nagyjából elmesélte a történteket és nem igazán tudta megvigasztalni.
- Azt hiszem, ebben mindenkinek más a tűrőképessége. Végül is nem rúgott ki. – próbálta vigasztalni.
- Végül is nem rúgott ki, csak otthagyott. – állapította meg Miguel. – Szerinted van különbség?
- Nüansznyi. Még nem döntött.
Lora egy hét után mondta el a történteket, de nem Manuelnek, hanem Xaviernek. Nem szívesen tette, de valakivel beszélnie kellett róla.
Xavier kérdései és megállapításai gondolkodásra késztették.
- Tudod, Lora, talán nem kellene ennyire a szívedre venni a dolgot. A férfiak néha tesznek ilyen meggondolatlan dolgokat. Amik nem jelentenek semmit, csak megteszik. Miguel jó fiú és szeret téged. De azon kívül, hogy akkor be volt rúgva és nem igazán volt magánál, talán belül meg van ijedve ettől a komoly kapcsolattól. Talán csak arról próbálta meggyőzni magát, hogy még másnak is kell. Lehet, hogy valójában be van rezelve az elkötelezettségtől. De az is lehet, hogy hülyeséget beszélek.
- Lora rendben van köztetek minden? Úgy értem, biztosan nem tekinthető ez a dolog valamiféle hiány kielégítésének? Úgyis érted, miről beszélek. Tudom, hogy szeretitek egymást, de elegek vagytok egymásnak? A szex fontos része egy kapcsolatnak, ott is meg kell találni az egyensúlyt. Csak találgatok Lora, hogy miket érdemes végiggondolni, de lehet, hogy marhaság.
- Talán túl sokat gondolkozol rajta, nincs is jelentősége a dolognak. A kérdés, hogy lesz-e hatása a kapcsolatotokra. Ha nincs jelentősége, akkor túl kell lépni rajta. Mégpedig gyorsan. Teljesen és örökre. Feltétel nélkül. Mindkettőtöknek. De ha nem tudod megbocsátani, akkor mondd meg a fiúnak, mert már bele van betegedve a lelkiismeret furdalásba.
Lora még napokig próbálta megválaszolni magában Xavier kérdéseit, de nem jutott mindenben dűlőre.
Két hét után ment haza, mikor végül néhány döntést meghozott. Az indulat már elmúlt belőle, de Miguel érezte, hogy ez sokkal rosszabb, mintha a lány indulatos lenne.
Lora szenvtelenül közölte vele a döntését.
- Elutazom.
- És visszajössz? – kérdezte a fiú riadtan.
- Fogalmam sincs. – válaszolta Lora és a hangja meglepően határozatlan volt. – Szeretlek Miguel, de nem tudom, hogy meg tudok-e bocsátani annyira, hogy sohasem vágjam a fejedhez ezt a dolgot. Mert a megbocsátásnak csak abban az esetben van értelme, ha feltétel nélküli. Fogalmam sincs, hogy meg tudlak-e valaha ölelni anélkül, hogy eszembe jutna a dolog. Ahogy neked is végig kell gondolnod, hogy a lelkiismeret furdalásodat magad mögött tudod-e hagyni, mert annak sincs értelme, hogy ez határozza meg a viselkedésedet.
- Végig kell gondolnunk, hogy biztosan elegek vagyunk-e egymásnak. – folytatta Lora. – Abban biztos vagyok Miguel, hogy nem akarok osztozni rajtad semmilyen tekintetben, sem az érzelmek, sem a szex vonatkozásában. Úgy értem, hogy nem viselem el, hogy más kapcsolatod legyen mellettem, még ha kizárólag csak a szexről szólna. És nem fogok veled swinger klubba járni és nem akarok arra gondolni, hogy mással is szeretkezel.
- Miért mondod ezeket? – kérdezte a fiú csodálkozva.
- Mert nem tudom, hogy miért történt. – mondta Lora.
- Figyelj Lora! Nem vagyok büszke arra, ami történt. Megtörtént. Ennyi. Nincs mögötte semmi, berúgtam és olyan helyen ébredtem, ahol nem kellett volna. Szeretlek Lora és nem vágyom senki másra rajtad kívül. Nem álmodozom senkiről, nem akarok mással szeretkezni, csak veled. Kettesben. – Miguel szemei megteltek könnyekkel. – Kérlek Lora, ne menj el, maradj velem!
Lora elsírta magát. Átölelte Miguelt.
- Értsd meg Miguel, el kell mennem. Ha folytatni akarjuk, végig kell a dolgokat gondolnunk. Én nem akarom, hogy örökösen bocsánatot kérj, én feltétel nélkül akarlak szeretni. – zokogott. – De most nagyon fáj, érted? Még nem tudok megbocsátani. Átölellek és azt látom, hogy mást ölelsz.
- De hát nem öleltem! – tiltakozott kétségbeesetten a fiú.
- Vagy csak nem emlékszel.
- Lora, kérlek, bocsáss meg! – ölelte szorosan a fiú.
A lány kibontakozott az ölelésből.
- Látod, ezért kell most elmennem. Megyek Miguel. Szeretlek.
Mire a fiú felocsúdott, Lora már ki is ment az ajtón.
Csak állt megkövülten a történtektől. Az, hogy Lora elmegy, a legpesszimistább verziójában sem szerepelt. Milyen őrült messze jártak attól a tavaly januári naptól, mikor Grazban, Lora kórházi ágya mellett megkérte a lány kezét és ő igent mondott.
Talán Lora csak azt várja, hogy utána menjen és visszahívja. Kirohant, beugrott a kocsiba és, mint az őrült hajtott ki a reptérre. Végigrohanta az indulási csarnokot, de nem látta a lányt. Megnézte az induló járatokat és Budapestre csak este indult repülő. Még csak délután kettő volt. Hova mehetett Lora?
Manuelt hívta.
- Tudsz valamit Loráról? – kérdezte türelmetlenül.
- Loráról? – csodálkozott a bátyja. – Hazament hozzád. Ennyit tudok.
- Itt hagyott. Azt mondta, hazautazik, de itt vagyok a reptéren és csak este indul járat. Nem tudom, hova mehetett.
Miguel hangja olyan kétségbeesett volt, hogy ez már Manuelre is átragadt. Próbált értelmesen gondolkodni.
- Hívd fel!
- Gondolhatod, hogy próbáltam. Ki van kapcsolva.
- És nem lehet, hogy nem egyenesen megy haza? Talán átszállással.
- De, az lehet. Lehet, hogy Bécsbe megy, oda háromkor indul a járat. – nézte az induló járatokat Miguel elkeseredetten. – Akkor nyilván ezzel utazik. Akkor elment.
- Gyere el. Ne keseregj, ezen már nem tudsz segíteni. Ülj be a kocsiba és gyere el hozzánk. Most már igazán szeretném tudni, hogy mi történt. – mondta Manuel határozottan.
Fél óra múlva már ott ült Manuelnél. Xavier is otthon volt.
Miguel előadta a saját verzióját.
- Marco legénybúcsúján történt. Iszonyatosan berúgtam. Pedig nem emlékszem, hogy sokat ittam volna. Nem emlékszem, hogy mi történt, de másnap egy idegen lány ágyában ébredtem mezítelenül. Semmire sem emlékszem. – Miguel a fejét fogta. – Carlos azt mondta, hogy a lány egész este rám volt kattanva és ő hozott valami anyagot, más is kiütötte magát. Azt mondta, hogy nem történhetett semmi, mert olyan állapotban voltam. Azért másnap megcsináltattam minden tesztet, hogy nem szedtem-e össze valamit, de minden lelet negatív lett.
- Végre valami jó hír. – dünnyögött Manuel.
- Nem bírtam, elmondtam az egészet Lorának. Aznap éjjel hagyott ott. Pedig csak őszinte akartam lenni és végül is semmi nem történt. – védekezett Miguel.
- Hát öcsém, neked teljesen elment az eszed. Minek kellett elmondanod? Néha jobb a hallgatás. – mondta Manuel elgondolkodva.
- És más oka nincs, hogy ez történt? – kérdezte Xavier. – Tudod, Lora nekem elmondta. Nagyon szét volt esve, beszélnie kellett a dologról. Azután sokat beszélgettünk. Nem lehet, hogy ez csak egy indok arra, hogy elmeneküljön? Vagy neked egy indok, hogy vége legyen?
Miguel ingerülten kapta fel a fejét.
- Hülye vagy, Xavier? Ha szerinted, végre megvan az indok, hogy Lora szakítson velem, akkor mi a fenének nyüszítek itt nektek? Nem volt semmi oka, hogy ez történt. Ne játszd nekem a pszichológust!  Én nem akartam, hogy így legyen, berúgtam és ez lett belőle. De nem akarattal. Megtörtént és kész. Vagy inkább arra gondolsz, Lora csak okot keresett, hogy elhagyjon engem? És én tálcán kínáltam neki?
- Nem gondolok semmire. – válaszolta Xavier nyugodtan. - Egyszerűen feltűnt, hogy Lora túl gyorsan lelépett. Hogy nem túl nagy a kapcsolatotok tűrőképessége. Egyikőtök sem küzd túlságosan, pedig láthatóan szeretitek egymást. Mikor Lora balesete volt, ott voltál mellette éjjel-nappal. Most hibáztál, Miguel, de hol van belőled a tűz? Még sokat fogsz hibázni az életedben, de ami fontos, azért küzdened kell. Vagy Lora nem fontos annyira már? Vagy már megvan és elbíztad magad?
Miguel csodálkozva nézett Xavierre. És elgondolkodott. Lehet, hogy Lora menekül? Az elkötelezettség elől?  Vagy ő tényleg elbízta volna magát? Már nem küzd úgy, mint régen?
- Szeretem Lorát. Ugyanúgy, mint eddig. De lehet, hogy igazad van Xavier. Hogy ez a dolog nem csak arról szól, mint ami a felszínen látszik.
- Én nem tudom Miguel, ezt neked kell tudnod. De én nem engedném el őt. Menj utána és hozd vissza. – mondta Xavier.
- Egyetértek. – szólt közbe Manuel. – De várj egy kicsit. Adj neki időt. Hogy megnyugodjon és rájöjjön, hogy veled akar lenni. Lora érzékeny, de erős. És konok. Ne indulj túl korán, mert bekeményít. De ne hagyj neki túl sok időt sem, mert elfogadja a helyzetet, nagyon alkalmazkodó.
- Most sokkal okosabb lettem. – gúnyolódott Miguel.
- Két hét. Maximum két hetet adj neki. – válaszolta Manuel nyugodtan.
Lora egész úton csak bámult ki a repülőgép ablakán. Bécsbe utazott, mert biztos volt abban, hogy Miguel utána megy a reptérre. És nem akarta, hogy elérje, mert akkor visszament volna azonnal. Már most tudta, hogy vissza fog menni Miguelhez, de akart adni magának egy esélyt, hogy valóban megbocsásson a fiúnak. Szerette Miguelt. És tudta, hogy Miguel is szereti, ez az egész, ami történt vele csak meggondolatlanság volt, amiért nem büntetheti örökké. De rettenetesen csalódott volt. Sohasem gondolt arra, hogy Miguel megcsalhatná, de most annyira közel volt ez a lehetőség.
Késő este volt, mire hazaért a pesti lakásba, bezárkózott és szinte alig tette ki a lábát. Csak egy csoporttársával tartotta a kapcsolatot, hogy a tanulásban le ne maradjon, de egyébként csak gondolkodott. Mikor az anyja telefonon hívta, akkor sem mondta meg, hogy Pesten van és nem mondta, hogy mi bántja, mikor Eszter anyai ösztönei ráéreztek, hogy Lora bajban van. Néhány nap alatt jól kisírta magát és magában megbocsátott Miguelnek. És már tervezgette, hogy mikor tér vissza hozzá.
Miguel még aznap este megvette a repülőjegyét, amikor Lora elutazott. És visszafelé is, de vissza két jegyet vásárolt.
Minden nap hívta Lorát. De a lány csak tíz nap múlva vette fel a telefonját.
- Miguel? – szólt bele, ugyanazon a magabiztos örömteli hangon, ahogy régen szokott.
- Hiányzol Lora. – mondta a fiú nyugodtan, de kevésbé magabiztosan.
- Tudom. Te is hiányzol, Miguel. – válaszolta a lány.
- Akkor?
- Gyere el. Gyere el hozzám. – kérte Lora.
- Már megvan a jegyem. Holnap utazom. – már Miguel hangja is nyugodtabb volt.
- Honnan tudtad? – csodálkozott Lora.
- Nem tudtam. Mindenképpen mentem volna érted. – a fiú hangja már magabiztos volt.
- Jó. Szeretlek, Miguel.
- Én is szeretlek, Lora.
Lora izgatottan várta Miguelt a reptéren. Épp, mint első alkalommal. Meglátta és újra elöntötte a bizonyosság. Ez a fiú az ő embere. Nem mintha eddig nem tudta volna, de a bizonyosság immár végleges lett.
A fiú futva sietett feléje, ragyogó mosolyú szerelme elé. Mikor odaért, megtorpant előtte, ledobta a táskáját és várta a lány reakcióját. Lora habozás nélkül ölelte át. Arcát belefúrta a fiú nyakába és szorosan hozzásimult. Még a kabáton keresztül is érezte, hogy izgatottan ver Miguel szíve. És a sajátja is. Aztán a fiú kissé eltolta magától, két kezébe fogta Lora arcát és megcsókolta. Hosszú percekig csókolta, nem törődve a körülöttük hullámzó tömeggel. És micsoda csókot kapott vissza, forró, vágyakozó, kutató, szerelmes csókot.
Aztán Lora kibújt a karjaiból és kézen fogta a fiút.
- Menjünk haza, Miguel.
Otthon terített asztal és gyertyafényes vacsora várta a fiút.
Lora kitett magáért. Miguel csak mosolyogva imádta, ahogy a lány vendégül látta. Mindent tökéletesnek érzett, mert Lorától kapta.
- Jót tesz nekem ez a lakás. – mondta Lora mosolyogva a vacsora után. – Megnyugtat és végig tudok gondolni mindent.
- És most mit gondoltál végig? – kérdezte Miguel kíváncsian. Bár biztos volt a lány döntésében, a gyomrán enyhe idegesség futott át.
- Hogy sokkal többet el bírok viselni, mint amit gondoltam. És hogy gyáva vagyok, pedig már azt gondoltam, hogy megértem az elkötelezettségekre. És hogy vannak fontos dolgok és olyanok, amik nem számítanak, ha kellő távolságból nézem a dolgokat.
- És mi az, ami számít? – kérdezte a fiú.
- Csak te és én. Ez számít. Hogy mit érzünk egymás iránt és mit akarunk együtt. Nekem csak ez a fontos.  Te vagy fontos, Miguel. Hogy szeretsz engem és mellettem voltál, amikor nagy bajban voltam. Hogy éppen akkor nem engedted el a kezem, amikor a legnagyobb szükségem volt rád. És tudom, hogy ez mindig így lesz. És tudnod kell, hogy én is így teszek. – vallotta Lora, nyíltan a fiú szemébe nézve.
- És mi az, ami nem számít? – kérdezte Miguel.
- Nem számít az az éjszaka, nem számít az a reggel. Az számít, hogy őszinte voltál, még ha fájt is. Szeretlek Miguel és ezért a szerelemért el tudom viselni, ha néha megbántasz. Mert túl tudok lépni rajta. Meg tudok bocsátani, feltétel nélkül.
Miguel odalépett a lányhoz és megfogta a kezét.
- Ígérem, hogy utoljára kérek bocsánatot. Furdal a lelkiismeret, de elfogadtam, hogy ami történt, megtörtént. Soha nem akartalak megbántani, Lora, ezt tudnod kell. Végtelenül szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Azt akarom, hogy velem legyél boldog, mindent megteszek ezért. A szerelmedből merítettem a bátorságot, hogy eljöjjek érted. Hiszen feladtál mindent gondolkodás nélkül értünk, az életedet adtad nekem, mikor odaköltöztél hozzám. És vigyázni fogok erre a kincsre, amit kaptam tőled. Hozzám tartozol és én boldoggá teszlek.
A fiú felemelte Lora kezeit, belecsókolt a tenyerébe, aztán felhúzta magához és átölelte. Lassan végigcsókolta az arcát, végül belemerült az ajkaiba. Lora megkönnyebbülten sóhajtott fel és ő is kalandra indult a fiú száján.
- Meddig maradsz? – kérdezte Lora levegő után kapkodva később.
- Amíg te. – simogatta meg szerelmesen Miguel. – De van két repülőjegyem Barcelonába, öt nap múlva.
- És biztos vagy benne, hogy megyek? – kérdezte Lora incselkedve.
Miguel elnevette magát.
- Most már biztos. – elgondolkodott. – Addig pedig elmehetnénk Szegedre, megkérném a barátnőm kezét. Az anyukájának is ideje tudni erről.
Lora elpirult.
- Már említettem neki. De azt hiszem tényleg így lenne illendőbb. – mélyen a fiú szemébe nézett. – Velem alszol, Miguel?
A fiú határozottan bólintott, elfújta a gyertyákat, lekapcsolta a villanyokat, felkapta a lányt és ölbe bevitte a hálószobába.
Miközben gyengéden kibogozta ruháiból Lorát, a fülébe súgta:
- Gondolkodj, hogy mit tegyek veled a nászéjszakánkon. Emlékezetessé szeretném tenni.
Lora hallgatott, aztán magához húzta a fiút és kuncogva a fülébe súgta:
- Csinálhatnánk egy daliás kisfiút. – elhallgatott egy pillanatra. – Vagy egy gyönyörű kislányt.
Miguel elfelejtett levegőt venni.
- Én kész vagyok rá. – suttogta Lora. – Te kész vagy rá?
- Jó! – Miguel akkorát rikkantott örömében, hogy a lány összerezzent alatta. – Addig pedig szorgalmasan csiszoljuk a technikát. – ezzel birtokba vette Lorát és nem is engedte szabadon, csak mikor már hosszasan könyörgött a pihenőért.
- Június 17-én szeretnélek feleségül venni. Azon a napon, amikor két évvel ezelőtt beléptél a Del Nino-ba és megláttalak. És elkápráztattalak a paella de Miguel-lel. – mondta Miguel és gyengéden megsimogatta a lány arcát.
- Én pedig szeretném, ha végigsétálnánk a modernista úton, ahogy első éjszaka. – folytatta Lora.
- És elszöknénk a vendégek elől és kettesben elmennénk éjszakai fürdőzésre. Utána megpihennénk és összehoznánk azt a gyönyörű kislányt. – mondta a fiú.
- Vagy azt a daliás kisfiút. – tette hozzá a lány.
- Aztán elviszlek egy gyönyörű helyre, ahol csak magunkkal törődünk.
Szorosan ölelték és csak hallgatták a másik lélegzését.
- Biztos vagy ebben? Magadban, bennem, mindenben? – kérdezte Miguel később.
- Én biztos. – válaszolta határozottan Lora, a fejével még bólogatott is hozzá. – És te?
- Még semmiben sem voltam biztosabb. – Miguel hangja is határozottan csengett.
- Akkor jó. – nyugodott meg Lora.
- Minden rendben lesz. – nyugtatta a fiú és maga is biztos volt ebben.
Másnap újra azt a boldogságot próbálták megfejteni, ami a lelkükben tombolt. Este nem bírták tovább, beültek az autóba és lerohantak Szegedre. Muszáj volt megosztani a boldogságukat valakivel.


Éjjel tizenegykor kopogtattak Péter ajtaján és mikor az kinyílt, két riadt szempárral néztek szembe.
- Csak azért jöttünk – perdült be Szonja, - hogy elmondjuk, összeházasodunk. Június 17-én.
Eszter kissé megnyugodott a riadalom után, de nem értett semmit. Erre számított a legkevésbé. Mikor az elmúlt héten Lora hajlandó volt beszélni vele, mindenféle volt, csak boldog nem.
- Elmesélitek? Mikor érkeztetek? – kérdezősködött, mikor végre lecsillapodtak a kedélyek és Lora is hajlandó volt leülni.
- Lora két hete, én tegnap. – válaszolta Miguel.
- Két hete? Lora, nem is mondtad? – kezdte Eszter szemrehányóan.
- Nem voltam emberbaráti állapotban. Emésztettem a dolgokat és végig kellett gondolnom, hogy mit szeretnék. – mondta Lora kissé kuszán.
Eszter Miguelre nézett.
- Volt egy nehéz időszakunk. Én elkövettem egy hibát és ez mindkettőnket arra kényszerített, hogy gondoljuk végig a dolgokat. Szerencsére ugyanarra a következtetésre jutottunk. Hogy egymás nélkül sokkal rosszabb lenne. – mondta a fiú.
- Szeretjük egymást és együtt akarunk élni. Biztosak vagyunk magunkban, egymásban, mindenben. – folytatta Lora. – És családot szeretnénk, kisbabát, esküvőt, nászutat, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
- Én a magam részéről gratulálok a döntésetekhez! – szólalt meg Péter. – Nagyon szerencsések vagytok, hogy egymásra találtatok és egymás mellett is maradtatok. Nagyon-nagyon örülök, hogy így döntöttetek és hogy ilyen boldogok vagytok. Jó ezt látni. – érzékenyült el.
- De hát én is nagyon örülök nektek. – Eszter kicsit szégyellte magát, hogy lemaradt az örömben, de annyira meg volt lepődve, pedig már régóta tudta, hogy egyszer ez lesz a folytatása ennek a kapcsolatnak. – De miért pont június 17-én? Az már olyan közel van.
- Mert aznap ismerkedtünk meg. Két éve. Lora akkor sétált be az életembe. – Miguel elnevette magát. – Vagyis az éttermembe.
- Hívjuk fel Manuelt! – rángatta Miguel karját Lora izgatottan.
- Máris. – Miguel tárcsázott. Azután odaadta a telefont Lorának. – Neked sokkal jobban fog örülni.

- Manuel? – Lora hangja vidáman csengett.
- Lora! – Manuel örömében rikkantott egy nagyot. – Bearanyoztad a napom. Jól vagy, szépségem?
- Nem lehetnék jobban, Manuel. Nagy hírem van! – lelkesedett Lora.
- Ne kínozz, kislány! Mesélj! – bíztatta a fiú Lorát.
- Férjhez megyek, Manuel! – Lora kezében néma maradt a telefon.
- Itt vagy Manuel? – szólt bele izgatottan a telefonban.
- Itt vagyok, Lora. – Manuel hangja feszült volt.
- Csodálkozol? – Lora hangja simogató volt. – Az öcsédhez megyek férjhez! Miért, másra gondoltál?
Lora majd megsüketült, ahogy hallotta, hogy Manuel odakiált, nem, odaüvölt Xaviernek.
- Lora és Miguel összeházasodnak!
Még a többiek is hallották, ahogy a bárban kitör az üdvrivalgás.
- Hallod Lora? Hallod ezt a tombolást? Nektek szól! – kicsit elhallgatott, hogy Lora is hallja a gratulációkat. – Örülök, hogy megjött az eszetek. Már az első nap tudtam, hogy te leszel az igazi. Szeretlek Lora! Nekem lesz a legszeretetreméltóbb sógornőm! Elárulom, Xavier a szemeit törölgeti a meghatottságtól. – nevetett Manuel felszabadultan. – Adnád az öcsémet, hercegnőm?
- Imádlak Manuel! – nevetett Lora és Miguel kezébe nyomta a telefont.
- Nem tudom, hogy mit tettél öcskös, de jól csináltad. Szeretnélek átölelni és megcsókolni! – lelkesedett Manuel. – A legjobbat tetted, amit tehettél. Mennyi időm van? Mindent megszervezek.
Miguel hangosan nevetett.
- Június 17. Ez lesz a nagy nap.
- Tökéletes.
- Mikor jöttök?
- Három nap múlva otthon leszünk.

- Igyunk egyet a nagy örömre, aztán tegyük el magunkat holnapra. – mondta Péter és poharakat készített elő.
Lora és Miguel Péter vendégszobájában ájult be az ágyba. Az egész napos boldogság annyira kimerítette őket, hogy szinte mozdulatlanul aludtak reggelig.

- Holnap beszélek Lorával. – suttogta Péter Eszter fülébe, mikor ők is lefeküdtek. – Azt hiszem, jobbkor nem is jöhettek volna.


Másnap délután Péternek furcsa kérése volt.
- Lora! Nincs kedved sétálni egyet a Füvészkertben?
A lány csodálkozva bár, de bólintott.
- Beszélni szerettem volna veled. – magyarázta Péter, ahogy kiléptek a kapun.
- Ez valami titkos beszélgetés? – nevetgélt Lora zavartan.
- Nem, de valójában inkább téged érint. Kérdezni szeretnék tőled valamit. – Péter elgondolkodva hallgatott el, Lora pedig nem tudta elképzelni, hogy miről lesz szó. Tudta, hogy fontos, mert Péter ugyanolyan zavartan viselkedett, mint amikor feleségül kérte az anyját.
- Emlékszel Zsófikára? – kérdezte Péter.
Lora lázasan gondolkodott. Aztán eszébe jutott az a bájos kislány, akivel Péter szülőfalujában ismerkedtek meg és kölcsönösen szívükbe zárták egymást. De hogy jön ide Zsófika?
- Persze, hogy emlékszem. Az a kislány, akit a nagybátyádék nevelnek. Bűbájos kislány. – felelte Lora.
- Igen, róla van szó. – sóhajtott Péter. – Tudod, a nagybátyámék már öregek egy ilyen kisgyerek neveléséhez. – ránézett Lorára, aki tágra nyitott szemmel próbálta megérteni, hogy Péter miről beszél. – Arra gondoltunk édesanyáddal, hogy magunkhoz vennénk Zsófikát. Mostanában sokat voltunk náluk és nagyon összebarátkoztunk vele. A nagybátyám is panaszkodott, hogy nehéz nekik egy ilyen kisgyerekkel. Tulajdonképpen ők vetették fel a dolgot. Zsófikának jobb élete lenne velünk.
Péter elhallgatott, várta, hogy Lora reagál valamit.
- Lora, tudod, hogy mi történt a családommal. És én nagyon szeretnék saját családot. Nem tudja a kislányomat pótolni semmi, de úgy gondolom, hogy van bennem elég energia és szeretet, hogy felneveljek egy kisgyermeket. Ha édesanyád vállalná, én tőle szeretnék gyermeket, de megértem, hogy nemet mond. – szinte esdeklőn nézett a lányra. – Lora, én téged is szeretlek, mintha a saját gyermekem lennél, de már felnőtt nő vagy és épp most lépsz egy olyan útra, ami végleg elvisz innét. Szeretném átélni azt az élményt, ami egy gyermekkel jár, kiskortól a felnőtt korig. És Eszter támogat ebben.
- Te most engedélyt kérsz tőlem? – csúszott ki Lora száján.
- Valami ilyesmi. – nevetett zavartan a férfi. – Édesanyád ragaszkodik ahhoz, hogy egyetérts a döntésünkkel és én is egyetértek ezzel. Neked is igent kell mondanod, hogy elfogadod a döntésünket.
- És mi van Zsófika szüleivel? - kérdezte Lora. – Már nem emlékszem rá, mi történt a szüleivel. Miért került a nagybátyádhoz?
- Az apja még születése előtt elhagyta őket, az édesanyja pedig nagyon beteg. Őszintén szólva, nem fogja megérni a gyermeke felnőttkorát. A nagybátyámék már öregek, István bátyám már nyolcvan és a néne is közel van hozzá. Zsófika pedig még csak négy éves. – mesélte Péter. – A kislánynak is sokkal jobb sorsa lenne velünk. És ha látnád, mennyire ragaszkodik hozzánk, ha ott vagyunk, úgy kapaszkodik Eszterbe, mint egy kiscica. Annyira vágyik a szeretetre és tőlünk megkaphatná. – Péter hangja elcsuklott.
Lora szembe fordult a férfival. Aztán átölelte, amit elég ritkán tett, pedig valójában nagyon kedvelte a férfit. Vagyis inkább szerette.
- Szerintem csodálatos dolog, amit akartok. Én szeretlek Péter, de a kislányod már valóban nem lehetek. És ha a támogatásom kell, egy feltétellel támogatni foglak benneteket. – Lora szeretettel nézett a férfi szemébe, arcán huncut mosoly táncolt. – Csak akkor, ha jut elég szeretet az unokáitoknak is.
Péter arcán a feszültség lassan engedett fel. Egymás után emésztette Lora szavait és lassan elmosolyodott.
- Tudtam, hogy nagylelkű leszel hozzánk. És kösz az unokákat előre is.
Lora lazán belekarolt a férfiba. Még sohasem voltak ilyen bizalmasak egymással.
- Szó nincs arról, hogy nagylelkű lennék. Én komolyan gondolom, hogy csodás, amit akartok. De miért nem fogadjátok Zsófikát örökbe? Nektek is és neki is biztonságosabb lenne.
Most Péter fordult szembe a lánnyal. Őszintén nézett a szemébe.
- Az igazat megvallva megfordult a fejünkben, a szülők hozzá is járultak elvileg. De fel sem mertem tenni a kérdést.
- Azt értem, hogy te bolond vagy, Péter, de az anyám hogy lehet ilyen bolond? – rázta a fejét Lora. – Kérdezzetek, csak kérdezzetek bátran. – Szeretettel rángatta meg Péter karját. – Mindig szerettem volna egy kistestvért.
Péter magához húzta a lányt és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Tudtam, hogy nagyszerű lány vagy Lora. De csodálatosan nagylelkű is vagy. Igyekszem tanulni tőled.
- Tényleg bolond vagy. Semmit nem kell tanulnod tőlem, te így vagy jó. Csak szeresd anyát, annyit nélkülözte a szerelmet. – kérte Pétert.
- Tudod, hogy szeretem. A legcsodásabb nő, akivel találkoztam.
- Szerintem is. És jó, hogy összeakadtatok.
Teljes egyetértésben sétáltak vissza a házhoz. Eszter feszülten várta őket, de mikor meglátta, hogy karolva jönnek, kicsit felengedett. Közben ő is elmesélte Miguelnek a beszélgetés tárgyát és a fiú is kíváncsian várta, hogy Lora miként birkózik meg a helyzettel. Bár magában biztos volt a lány válaszában.
- Kistestvérem lesz. – mondta nevetve Lora Miguelnek. – Anya és Péter örökbe fogadnak egy kislányt.
Aztán szeretettel korholta az anyját.
- Mondd Anya, mégis mit gondoltál? Hogy nem járulok hozzá? – elhallgatott. – Persze, van egy feltételem.
Eszter zavartan nézett rá.
- Az unokáknak is kell szeretet. Az összeset nem osztogathatjátok szét.
Eszter könnyes szemekkel ölelte át Lorát.
- Tényleg? Tényleg akartok kisbabát?
- A nászéjszakára van beütemezve. – nevetett Lora.
- És az egyetemmel mi lesz? – kérdezte Eszter aggódva.
- Hát nem volt kizáró ok a házasság és a gyerek. Majd Miguel babázik, amikor tanulok. – Lora a fiúra nézett. – Igaz, szívem?
Miguel élénken bólogatott és valami hihetetlen melegséget érzett magában és maga körül is. Csodás helyen volt. Egy szerető családban.


Az idő gyorsan repült. Június 17-ig napok, órák voltak hátra. De Lora és Miguel nyugodtak voltak, Manuel mindent megszervezett. Egy csodálatos esküvői partit, ahol minden meglepetés volt az ünnepelteknek.
Lora az utolsó hétre hazautazott és a lánybúcsú után, az utolsó előtti napon érkezett meg Eszterrel, Péterrel, Zsófikával és a barátaival. Miguel is ezalatt tartotta a legénybúcsúját, ahonnét kitiltott minden nőnemű személyt és mindenféle anyagot.
Az esküvőjük előtt egy szabályt tartottak be, az utolsó éjszakát és az esküvő napját külön töltötték.
- Holnap délután öt órakor találkozunk a parton. – búcsúzott Miguel 16-án este hosszú csókkal Lorától. – Ott várlak! Nehogy lelépj!
Lora boldogan csókolta vissza és útjára indította fiút, aki Manuellel töltötte a hátralevő időt.


Másnap Lora nem tett magával semmi különöset. A barátnői kisminkelték, elkészítették a frizuráját, aztán belebújt vállpántos fehér mini ruhájába, ami egyszerre volt dögös és kislányos. A mell alatti lyukacsos részen kihívóan átvillant testének barnasága, a derekától induló hosszú uszály pedig titokzatossá tette megjelenését. Kezébe vette a gyönyörű csokrot, amit Manuel küldött neki és a tengerpartra autózott Eszterrel, Péterrel és Zsófikával.
Az esküvő nem volt túlságosan nagyszabású.
Lora családján kívül, aminek már Zsófika is a része volt, a barátai voltak ott, akik vele tartottak Szegedről.
Miguel részéről Manuel, Xavier és Xavier szülei – akik éppen itt nyaraltak a fiúknál – és a barcelonai barátok voltak ott.
És szemlélődőként a turisták, akik éppen arra jártak és megcsodálták őket.

Manuel egy barátjuk tengerparti vendéglőjét használta helyszínnek. Nem volt semmi extra, egy hatalmas U-alakú asztal volt feldíszítve, minden fehérben pompázott.
A szertartást a tengerparton tartották.
Miguel láthatóan elérzékenyült, mikor meglátta Lorát, gyönyörűen, izgatóan, titokzatosan, hófehérben. Varázslatosan szépnek találta kedvesét. Feltűnés nélkül próbálta törölgetni szemeit és csak Manuel viccelődése segítette át, hogy ne bőgje el magát a meghatottságtól.
Lora is megbabonázva nézte a fiút, aki barna bőrével, fekete hajával olyan vonzó volt fehér öltönyében, hogy minden nő szeme megakadt rajta. Lora hihetetlennek találta, hogy ez a szexi adonisz őrá vár, őt készül feleségül venni. Olyan szerelmes volt ebbe a fiúba, hogy bármit, mindenét odaadott volna érte.
Péter és Zsófika kísérte oda Miguelhez. Péter szinte jobban meg volt hatódva, mint Eszter, megtisztelve érezte magát, hogy ő adhatja át Lorát Miguelnek.
Lora nem izgult, nem volt különösebben meghatott sem, csak úgy érezte, hogy rögtön szétrobban a boldogságtól. Elindultak a fiú felé, elkapta Miguel pillantását és végig a szemébe nézve alig várta, hogy ott álljon mellette. Elbúcsúzott Pétertől és Zsófikától, odalépett Miguel mellé, kezét a kezébe süllyesztette és ott álltak szorosan egymás kezét fogva, ahogy az életüket szándékoztak leélni.
A szertartás rövid volt és egyszerű, két különleges pillanat kivételével.
Az egyik, mikor Lora és Miguel elmondták a saját fogadalmukat a másiknak, ami nagyon személyes volt és inkább volt szerelmi vallomás, mint házastársi eskü.
- Miguel Alejandro Gutierez, akarod feleségednek a mellett álló Hevesi Lorettát?
Miguel nem mondhatta volna határozottabban az igent.
- Hevesi Loretta, akarod férjednek a melletted álló Miguel Alejandro Gutierezt?
Lora is határozott és jól érthető igennel válaszolt.
Az első házastársi csókot követően Miguel felkapta Lorát és még mindig csókolva, örömében körbe-körbe forgatta.
- Senora Gutierez, nem tudom elmondani, hogy mennyire boldoggá tettél! – súgta a lány fülébe.
- Senor Gutierez, én még sosem voltam boldogabb, soha az életben. – Lora átölelte Miguel nyakát és elsírta magát örömében. – Annyira szeretlek Miguel. El sem tudom mondani.
- Boldoggá teszlek, szívem. Ígérem, hogy egész életedben boldog leszel mellettem, kicsi Lorám. – csókolta meg újra és újra Miguel.
Mikor lecsillapodtak, következett a másik felemelő pillanat, mikor Manuel és Xavier, a két tanú, felidézték Lora és Miguel kapcsolatának legfontosabb pillanatait és próbálták mondatokba önteni azokat az érzelmeket, amiket Lora érkezése és ez a házasság okozott, nekik, a családjuknak.
- Lora berobbant közénk és minden megváltozott. Mintha életet lehelt volna belénk. Lebontotta a falat, amivel Miguel körbevette magát, védekezve az érzelmi sérülésekkel szemben. Visszaadta az öcsém hitét a szeretetben, minden védelmi vonalát feltörte, és visszakaptunk egy boldog, szerelmes, vágyakozó férfit, aki igazi társat talált magának.  Lora, mióta köztünk vagy, újra a család melegét érezzük, újra családot teremtettél körénk a feltétel nélküli szereteteddel, a gondoskodásoddal, a jó kedveddel és a boldogságban való hiteddel. Megérdemled az öcsémet és Miguel is megérdemel téged. A szüleink nagyon szeretnének téged és büszkék lennének rátok. – fejezte be Manuel és a laza, könnyed fiú szemében is könnyek csillogtak a meghatottságtól.
- Köszönöm Manuel! – suttogta Lora elérzékenyülve. Tudta, hogy Manuel szereti, de fogalma sem volt, hogy ilyen mélyen érez iránta.
Az esküvői szertartás észrevétlenül alakult át délutáni partivá. Mindenki jókedvűen beszélgetett egymással, Lora megismerkedett Xavier szüleivel, akik mindjárt egy meghívással kedveskedtek az ifjú házasoknak.
Tíz órakor Lora és Miguel meglépett a vendégsereg elől és úgy, ahogy voltak esküvői öltözékben, egymást átölelve kényelmesen végigsétáltak az a modernista útvonalon, ahogy első éjszaka tették, nagy örömöt okozva a sétáló közönségnek, akik lelkesen fényképezték az ifjú párt. Aztán visszamentek a tengerpartra és feltűnés nélkül elvonultak egy titkos éjszakai fürdőzésre. Csókolózva, ölelkezve, mezítelenül élvezték a tenger lágy simogatását. Lora bódultan gyönyörködve simult Miguel izmos, magabiztos karjaiba, Miguel pedig nem győzte újra és újra bejárni Lora csábító, buja vonalait.
Már nem tértek vissza a vendégsereghez. A tengerparti szállodában, ahol Manuel lakosztályt foglalt nekik, sóhajtozva, kuncogva, felhevülve ismételték megunhatatlanul a mozdulatokat, amik elengedhetetlenek voltak a gyerekprojekt megvalósításához.
Mikor megpihentek, csak szótlanul néztek egymás szemébe, szavak nélkül is értették egymást. Hogy azután újra és újra elmerüljenek egymásban.
- Én azt hittem, hogy már nem lehetnek gyönyörűbb éjszakáink! – sóhajtotta Lora és elpilledve gyönyörködött a férjében. Ujjaival újra és újra végigrajzolgatta a tetoválásait – De nem tudok betelni veled. Iszonyatosan szexi vagy. – kuncogott.
- És ezt csak most mondod? – nevetgélt Miguel. – Micsoda mázlista vagyok, feleségül vettem és még mindig nem tud betelni velem. Nekem van a legcsodálatosabb feleségem!
Lora simulva feküdt a férje karjaiban. Láthatóan elmerült a gondolataiban. Miguel szerelmesen simogatta és úgy érezte, hogy révbe ért. Még sohasem volt ennél boldogabb és elégedettebb.
Lora megcirógatta.
- Mi van szívem? – kérdezte a fiú.
- Miguel, elmondanád? Elmondanád újra, amit a kórházban mondtál nekem. Mikor visszajöttem. Hozzád. – kérte a lány.
- Emlékszel rá? Tényleg emlékszel rá? – kérdezte Miguel.
- Mindenre pontosan emlékszem. Sokkal jobban, mint másra. Mintha a szavaid az emlékezetembe vésődtek volna. Mintha ott ragyognának belül. Kérlek, mondd el újra. – kérte Lora.
- Megpróbálom. Ha nem pontosan mondom, majd segítesz. – Miguel nagy levegőt vett és megpróbálta szó szerint felidézni, hogy mit mondott Lorának, mikor kómában feküdt a betegágyon. Ő maga is olyan világosan emlékezett a mondataira, mintha tegnap mondta volna azokat.
- Szeretlek Lora. Tiszta szívemből. Te vagy a legfontosabb ember az életemben. Veled akarok élni Lora, ahhoz pedig vissza kell jönnöd. Minden nap melletted akarok lefeküdni és másnap melletted ébredni. Persze közben őrült módon szeretkeznénk, minden kívánságodat teljesíteni akarom. Ahogy eddig. Képzeld el, hogy mellettem fekszel. Simogatom a bőröd, végigcsókolom a tested, a lábad ujjától a fejed búbjáig. Persze a kedvenc helyeimen elidőzök egy kicsit, mert tudom, hogy imádod, amikor végigcsókolom a combod belső felét, miközben az ujjaim a mellbimbóiddal játszanak, a nyelvem bele-belecsúszik a hüvelyedbe, miközben játszik a csiklóddal. Te vágyakozva sóhajtozol és befogadsz engem. Megengeded nekem a világ legcsodálatosabb dolgát, hogy egyesüljek veled, hogy felszabadítsalak minden gátlásod alól, hogy szeretkezzem veled. Úristen, elképzelted már Lora, hogy varázslatos életünk lesz együtt?  Hogy a szeretkezésinkből majd csodálatos gyermekeink születnek, olyan szépek és okosak, mint te és remélem, hogy tőlem is örökölnek valamit. Mondd Lora, te szeretnéd ezt?
Lora az emlékektől elérzékenyülve ölelte át férje nyakát. Ő maga is suttogta a szavakat, amik úgy beleivódtak az emlékezetébe, mint egy versnek a sorai. A könnyei meleg patakként folytak le Miguel vállára.
- Igen, én is szeretném. Én is ezt szeretném. – suttogta zaklatottan. – Nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek Miguel. Minden te vagy nekem, a társam, a barátom, a szeretőm, a férjem és te leszel a gyermekeim apja. Már mindent megkaptam a sorstól, amit soha nem is reméltem. Ígérem, hogy vigyázni fogok rá. Én vagyok a világ legboldogabb felesége és a világ legboldogabb férjévé teszlek. Soha-soha nem fogom elfelejteni, hogy mennyire szeretsz engem és kérlek, te se felejtsd el soha. Bármi történik, én a tied vagyok.
Miguel felhevülten merült el Lorában, mikor a csókok között váratlanul megakadt a szeme valamin a szoba félhomályában. Csak most vette észre az apró szívet, benne a saját nevével Lora ágyékán. A felesége magára tetováltatta a nevét, ez hihetetlen módon megérintette lelkileg. Mint egy visszavonhatatlan ígéret. Mint egy véglegesen elfogadott dolog.  Egy végtelen szerelem. Kicsordultak a könnyei és forrón folytak Lora bőrére. Ő is épp ezt érezte a lelkében. A végtelen szerelmet Lora iránt.