Lorának szörnyű útja volt. Azt kérdezte magától, hogy mit mesél majd otthon, hogy mitől ilyen lelombozott. Kéthetes szerelem. Inkább egyhetes. Ez jutott neki.
Mire hazaért, azért összeszedte magát. Lelkesen mesélt a látottakról, az ismeretségekről, amik szövődtek, de mélyen hallgatott Miguel-ről.
A fiú másnap felhívta, hogy szerencsésen megérkezett-e, jól van-e. Bár a hangja kissé bánatosnak tűnt, nem utalt egy szóval sem a közös kalandjukra. Később is hívta Lorát rendszeresen, mégis a hangján valahogy az érződött, hogy próbál kedves ismerőse maradni, de semmi több. A hívások sűrűsége a hetek elteltével egyre ritkult.
Az igazi meglepetés az volt Lorának, hogy Manuel viszont néhány naponta felhívta, néha csak azért, hogy megkérdezze, hogy van. Nevetgélve beszélgettek, mint két jó barát és Miguel-nek még a nevét is kerülték.
- Szívesen találkoznék veled újra, Lora. Istenien szórakozom veled. – mondta nevetve Manuel egy alkalommal, mikor már majd egy órája beszélgettek.
Kapóra jött, hogy jött a Sziget-fesztivál augusztus közepén. Mikor Lora Manuel-nek legközelebb megemlítette, nagyon lelkes lett. A program teljesen feldobta. Azon nyomban elhatározta, hogy Xavier-rel együtt ők elutaznak Budapestre.
- Szerinted Miguelt is érdekelné? – kérdezte Lora bátortalanul.
- Biztosan, bár Miguel nem szokta nyáron magára hagyni az éttermeit. De mindenképpen kérdezd meg tőle. – javasolta Manuel.
- Nem nagyon szoktunk beszélni. – vallotta be Lora szomorúan. Aztán, mivel a fiú nem reagált, hozzátette. – Talán, hogy ne higgyünk többet arról, ami történt, mint ami.
- Örülni fog, ha felhívod. – jelentette ki Manuel magabiztosan.
Lora nagy levegőt vett és felhívta Miguelt. Felesleges volt aggódnia, a fiú nagyon örült neki. Sokáig faggatta, hogy mi van vele, hangján érződött, hogy lelkiismeret furdalása van, amiért nem hívta a lányt.
Lora csak a végén nyögte ki, hogy voltaképpen miért is hívta.
- Gyere el, Miguel, kérlek. Manuel és Xavier is jön.
- Nem hiszem, Lora, ez túl hosszú idő. Nem tudom ennyi ideig itt hagyni az éttermeket. Ez a főszezon.
- Csak pár nap. Ennyit biztosan megengedhetsz magadnak. – kérlelte a lány.
- Nem megy Lora. Túl messze van, hosszú az út. – ellenkezett a fiú.
Lora nem értette.
- Túl hosszú? Csak két és fél óra repülővel.
A csend túl hosszúra nyúlt. Lora ideges lett.
- Miguel! Itt vagy? Ugye, nem miattam mondasz nemet? Tudom, hogy miben állapodtunk meg. Gyere el, mint egy jó barát, semmi több.
Még mindig nem jött válasz.
- Miguel! Kérlek! – könyörgött a lány.
Hatalmas sóhajtás hallatszott.
- Nem erről van szó. – kezdte a fiú vontatottan.
- Ha van barátnőd, nyugodtan hozhatod. – vágott közbe Lora.
- Nem erről van szó. – jelentette ki Miguel egy kicsit élesen. Aztán a hangja megváltozott. – Lora, én nem ülök repülőre. Soha. És autóval túl hosszú az út.
A lánynak elállt a szava.
- Hogyhogy nem ülsz repülőre? – kérdezte értetlenül.
- Lora, a szüleim helikopterrel zuhantak le. Nem bírok repülőre ülni. Irtózom a repülőgép minden fajtájától. Rosszul vagyok tőle. – vallotta be.
- Sajnálom. – kezdte döbbenten a lány. – Ó, Miguel, annyira sajnálom, hogy ilyen érzéketlen voltam. Hogy nem is gondoltam erre. Kérlek, ne haragudj. Csak annyira jó lett volna találkozni veled. – csúszott ki a száján.
- Igen, én is szívesen találkoznék veled. Igazából, nagyon hiányzol Lora.
Mindketten érezték a telefon két végén, hogy változik meg a beszélgetésük hangulata.
- Nem tudok segíteni? Úgy szeretnék segíteni neked! – suttogta a lány a telefonba. – Kitalálok valamit, nem szabad, hogy a fóbiáink elhatalmasodjanak rajtunk.
- Hagyd ezt Lora. Én értem, hogy segíteni akarsz, meg jó alany is vagyok egy pszichológus hallgatónak...
Lora dühösen vágott közbe:
- Hülye vagy Miguel. Nem akarlak meggyőzni semmiről. Ne is beszéljünk róla. Megértem, ha nem jössz el.
Mielőtt a fiú megszólalhatott volna, már el is búcsúzott. Miguel még percekig tartotta hitetlenkedve a telefon, aztán dühösen dobta le a készüléket.
Miguel nyitott szemmel feküdt az ágyon és az esti telefonbeszélgetés járt a fejében. Reggelre végre bevallotta magának, hogy jobban szeretne találkozni Lorával, mint amennyire a repüléstől fél.
Felhívta Manuelt.
- Foglaltál már repülőjegyet? – kérdezte mindenféle magyarázkodás nélkül.
- Ma akarok. – Manuel kimondatlanul is pontosan tudta, hogy miről van szó.
- Nekem is foglalj. És fogd a kezem a repülés közben. – nevette el magát kesernyésen Miguel. – Végül is a bátyám vagy, nem igaz?
A gyomorgörcs ettől a pillanattól állandó vendég lett testében.
Lorát este hívta fel.
- Na kislány, nagy fába vágtam a fejszémet. Elmegyek hozzád, repülővel. De akkor most szedd össze magad, mert szükségem van a segítségedre.
Lora meg sem tudott szólalni meglepetésében, csak azt hajtogatta, hogy nem hiszi el. A könnyei potyogtak örömében és nem sejtette, hogy ezek a hangok, amiket hasztalan próbált titokban tartani, milyen örömmel töltötték el a fiút kétezer kilométerrel távolabb.
Lora másnapra már kész tervvel állt elő.
- Egyszerűen ne vegyél tudomást arról, hogy a repülőn ülsz.
- Hát ettől nem biztos, hogy el tudok vonatkoztatni. – nevetett Miguel, és már a gondolatára is rosszul volt, hogy repülőre kell ülnie.
Lora eltökélten folytatta.
- El kell vonni a figyelmed a fóbiádról. El fogom vonni a figyelmed. Ott leszek veled Miguel, fogni fogom a kezed és vigyázni fogok rád.
- Eljössz ide, hogy velem utazhass? – kérdezte a fiú csodálkozva.
- Nem, a fejedben leszek veled. Lefoglalom a gondolataidat, elvonom a figyelmedet, veled leszek Miguel. – lelkesedett Lora, de részleteket nem mondott. – Megoldom, hidd el.
- Jó elhiszem. Remélem, ügyes leszel, mert akkor visszafelé még nagyobb bajban leszek. – nevette el magát Miguel.
Lorának két hete maradt, hogy kivitelezze a tervét. Minden idejét ezzel töltötte. Aztán az utolsó pillanatban küldte el Miguelnek.
- Másold rá egy lejátszóra, a telefonodra, mindegy. Amint felszállsz a repülőre, tedd fel a fejhallgatód és indítsd el. És ott leszek melletted. Vigyázok rád Miguel. Azt szeretném, ha itt lennél velem és jól éreznéd magad.
Miguel próbált nem gondolni a napra, amikor önként fogja halálra kínozni magát. Tisztában volt vele, hogy nem azért száll repülőre, mert annyira bízik Lora trükkjeiben, hanem azért, mert találkozni akar vele. Mindent megtett, amit Lora mondott, de a repülőre felszállva legszívesebben megfogta volna Manuel kezét, ha nem szégyellte volna. Magán érezte Manuel és Xavier aggódó pillantásait.
A gyomra összeugrott az idegességtől, kiverte a hideg verejték, szinte már a levegővétel is nehezére esett. Elhelyezkedett az ülésben, becsatolta a biztonsági övet, fejére tette a fejhallgatót, elindította a lejátszót és lehunyta a szemét. Pontosan követte Lora utasításait, bár legszívesebben felugrott és leszállt volna. Erősen koncentrálnia kellett arra, amit hallgatott, a félelme örökösen el akarta vonni a figyelmét.
„ Figyelj rám Miguel, kérlek, erősen figyelj rám! Légy szíves, tartsd csukva a szemed és hallgasd, amit mondok. Hallod, Miguel? Maradj itt velem, arra koncentrálj, amit mondok, mindegy mi történik körülötted! Ott vagyok veled, érzed? Fogom a kezed, simogatom a kézfejedet. Nyugodtan, megnyugtatva téged. Most elmondom, hogy mi történik, miközben beszélek hozzád. Elrepülsz hozzám, ott várlak Budapesten. Meglátlak, átölellek és nagyon boldog leszek, hogy sikerült. Most rám figyelj, kérlek! Fogom a kezed, érzem, mintha egy kicsit remegne. Nyugi, fiú! Együtt fogjuk eltölteni ezt az időt, mesélek neked mindenféléről, lejátszom a kedvenc zenéimet, olvasok neked a kedvenc könyveimből ….”
Lora hangja ott csiripelt Miguel fülében és egy idő után a fiú ellazulva ült az ülésében, néha el-elmosolyodott a lány mókáin, ujjaival ütötte a zene ütemét a karfán, az idő és a hely valahogy jelentéktelenné vált. Lorával volt és jól érezte magát.
„ Most érints meg Manuel kezét, ha megszorítja a te kezed, nyisd ki a szemed, már megérkeztél. Várlak, Miguel! Kint várlak!”
Manuel megszorította a karját. Miguel kinyitotta a szemét.
- Megérkeztünk. – közölte egykedvűen Manuel. – Kellemes út volt. Jól vagy?
- Azt hiszem. – felelte határozatlanul Miguel. – Budapesten vagyunk? Nem hülyülsz?
- Nem. Leszálltunk.
Miguel kissé kábult volt a történtekről és nem is igazán tudta eldönteni, hogy végigaludta-e az utat, vagy Lorát hallgatta, de egyben biztos volt, a lányt akarta látni azonnal.
Mikor meglátta néhány perc múlva a váróban, gyökeret vert a lába és csak bámulta. Nem tudott betelni a látványával. Ott állt izgatottan keresve őket, napszemüvegét bájosan feltolta a feje búbjára, szeme idegesen cikázott, formás lábaival türelmetlenül tipródott. Miguel teste a szíve tájékán átforrósodott, már biztos volt abban, hogy ez a lány az, akit soha nem akar elveszíteni és nem vágyott semmire jobban ebben a pillanatban, mint hogy a karjában tartsa őt.
Lora órák óta a reptéren várt. Tulajdonképpen mióta elindult a gép Barcelonából. Rettenetesen ideges volt, mert ez a „veled vagyok” dolog jól hangzott, de fogalma sem volt, hogy működik-e. És ha nem működik, akkor Miguelt komoly kockázatnak tette ki. Az is lehet, hogy Miguel rosszul lett és ápolásra szorult. Egyre inkább elhatalmasodott az érzés, hogy mennyire önző volt, hogy talán rosszul mérte fel és veszélynek tette ki a fiút. Hiszen maga miatt akarta, hogy Miguel is eljöjjön. Látni akarta. Vele akart lenni újra. A gondolatok cikáztak az agyában, a rosszullét kerülgette az izgalomtól. Perceként nézte a kijelzőt, hogy mikor ér be a gép. Végre kiírták a járatot. Rohant a kiérkező oldalra, hogy mielőbb megbizonyosodhasson, nincs semmi baj.
Idegesen toporgott a bejárat közelében, onnét teljesen átlátta az egész teret. A tenyere izzadt izgalmában. Mikor meglátta a fiúkat, az arca felragyogott az örömtől. Mindhárman jöttek és Miguelnek láthatóan nem volt baja, bár egy kicsit sápadt volt. Nem törődött a tömeggel, odafutott hozzájuk és megölelte őket. Először Manuelt, aztán Xaviert. Végül megállt Miguel előtt, hitetlenkedve simogatta meg az arcát, mély aggodalommal és szeretettel, nem tudta titkolni érzéseit.
- Jól vagy Miguel! Biztosan jól vagy?
Mikor a fiú határozatlanul bólintott, szorosan átölelte.
- Megcsináltad, fiú! Annyira örülök, hogy itt vagy! Már órák óta várlak. Annyira izgultam. Annyira aggódtam érted. Attól féltem, hogy túl önző voltam, mert látni akartalak és veszélybe sodortalak. Lora szemei könnybe lábadtak az aggodalomtól.
Miguel átkarolta Lora derekát, aztán lassan, óvatosan megsimogatta. Végül is ezért jött. Loráért. Megkereste a tekintetét és mélyen a szemébe nézett. A lány összerázkódott az izgalomtól. Miguel keze már a tarkójánál kalandozott, megtámasztotta Lora fejét és óvatosan megcsókolta. Ő pedig ellenkezés nélkül csókolta vissza, éppolyan forrón és izgatón, ahogy mindig is szokta.
- Hiányoztál kislány! – súgta Miguel és újra elmerült a lányban.
- Te is nekem. Nagyon hiányoztál, Miguel! – Lora meghatottságtól könnyes szemét a fiú nyakába rejtette, nem tudta titkolni az érzéseit.
Kész. Eddig tartott a visszafogottság. Boldogan simultak egymás karjaiba, a külvilág megszűnt.
Lora percek múlva bújt ki Miguel karjaiból.
- Menjünk!
Lora külön szobát készített Miguelnek.
A fiú magában kissé csodálkozott, mikor a lány megmutatta neki a szobáját, de szó nélkül foglalta el. Délután csavarogtak a városban, Lora fecsegett, be nem állt a szája, a fiúk élvezettel hallgatták a történeteit. Aztán este a Duna korzón kiültek egy étterem teraszára és nem győzték csodálni és dicsérni a panorámát. Különösen akkor lelkesedtek, mikor esti pompáját mutatta meg a város. Gyalog sétáltak hazafelé, Manuel és Xavier egy közeli szállodában szálltak meg, így Miguel és Lora elkísérte őket. Aztán hazaindultak Lora lakásába.
Miguel szó nélkül kézen fogta Lorát, ujjai szorosan kulcsolódtak a lány ujjaira. Most, hogy kettesben maradtak, kis feszültség támadt köztük. Mindketten össze voltak zavarodva. A fiút meglepte a külön szoba, Lorát pedig az, hogy Miguel nem tiltakozott. Így mindketten elgondolkozva hallgattak. Mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak, a reptéri forró csók csak a találkozás izgalmának a következménye lehetett.
- Mi van veled Lora? Barcelonában annyi mindent meséltél nekem, most pedig csak hallgatsz, pedig azt gondoltam, hogy itt sokkal több mondanivalód lesz. – szólalt meg Miguel. – Szívesen hallgatnám a történeteidet.
Lorának is épp ez járt az eszében, hogy miért feszélyezi Miguel jelenléte. Nem tudott mit mondani, de szerencsére megérkeztek a ház elé. Miközben a lépcsőn lassan sétáltak fel, a fesztivál programjairól mesélt. Miguel betéve ismerte a programot, érdektelenül hallgatta a lányt.
- Most tényleg a programokról akarsz beszélni? – kérdezte nyugtalanul.
Lora megtorpant, mint akit rajtakapnak valamin, zavartan nézett a fiúra, aztán megvonta a vállát és újra elindult.
Mikor beléptek a lakásba, azonnal a fürdőbe terelte a fiút.
- Menj nyugodtan zuhanyozni először te. – biztatta Miguelt.
A fiú szótlanul ment fürödni. Mikor egy szál törölközőt a derekára tekerve kijött a fürdőszobából, Lora kerülte a tekintetét és gyorsan beslisszant a fürdőszobába. Talán arra számított, hogy Miguel bemegy a szobájába, de rosszul tette. A fiú letelepedett a nagyszobában, kapcsolgatta a tévét és láthatóan várta a lányt. Mikor Lora végre belépett az ajtón, váratlanul megkérdezte:
- Valami baj van Lora?
Lora leült mellé a kanapéra. Nem bújt oda hozzá, ahogy szokta kettesben, nem ült távolra tőle, mint egy idegen, de mégis tartott egy kis távolságot kettejük között. Kicsit gondolkodott, hogy mit is mondjon.
- Csak nem tudom, hogy viselkedjek. Azt hittem könnyebb lesz csak barátként találkozni veled. - felelte őszintén.
- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Miguel és a szemét a lányra szegezte.
Lora lehajtotta a fejét, mint aki bűnben van.
- Hogy nem tudok eltekinteni attól, ami kettőnk között történt.
Miguel könnyedén átölelte.
- Én nem is akarok eltekinteni attól, ami kettőnk között történt.
Lora érdeklődve nézett fel, de látszott rajta, hogy nagyon feszült.
- Nekem is fura, hogy külön szobába költöztettél. Úgy értelmezem, hogy nem akarsz jobban elmélyülni ebben a kapcsolatban. – folytatta Miguel.
- Kapcsolatban? Milyen kapcsolatban? – kérdezte a lány döbbenten. – Megállapodtunk, nem? Nem te mondtad, hogy nem bírod a távkapcsolatokat? Azt mondtad, hogy akkor sem kezdenél velem, ha belém szeretnél.
- Igaz. Ezt mondtam. – értett egyet Miguel. – És nem tiltakoztál.
- Ez is igaz. – bólintott Lora és már nagyon kíváncsi volt, hova lyukadnak ki.
- De ezt még azelőtt mondtam, hogy megtörtént. Akkor annyira egyértelműnek éreztem. – mondta a fiú vontatottan.
Lora emésztette a hallottakat.
- Ez mit akar jelenteni?
- Azt, hogy ha nem alszol mellettem, inkább szállodába megyek. - Miguel lassan ejtette ki a szavakat. – Ha nem vagy velem, akkor elviselem ezt, de azt nem tudnám elviselni, hogy ott alszol a másik szobában és nem mellettem. Ha a közelemben élnél, egy napot sem hagynék ki, hogy találkozzam veled. De így, hogy ilyen távol vagy tőlem, minden lehetőséget meg akarok ragadni, hogy velem legyél. Persze, ha te is akarod.
Lora nem szólt, próbálta megfejteni a fiú szavainak értelmét.
Miguel nézte a lány arcát, de nem tudott semmit leolvasni róla. Nagyot sóhajtott.
- Megértem, ha nem akarod, mert nem tudok ígérni semmit.
A lány még mindig nem szólalt meg.
- Rendben. Elmegyek. - Miguel lassan felállt és bement a szobájába.
Lorába belehasított a fájdalom. Csak ült letaglózva, megtörölte váratlanul előre törő könnyeit és lázasan gondolkodott, hogy mit tegyen. Aztán az ösztöneinek engedelmeskedve bement Miguel után. A fiú háttal volt neki, az ablak előtt állt mozdulatlanul.
Lora megállt és várta, hogy a Miguel talán odafordul hozzá, de nem történt semmi. Így óvatosan odament a fiú mögé, lassan hozzásimult hátulról és szorosan átölelte.
- Ne menj el, kérlek! – suttogta zaklatottan. – Kérlek, maradj velem, Miguel. Nem kell ígérned semmit.
A fiú lassan megfordult, a szemei ragyogtak a megkönnyebbüléstől. Megfogta a lány arcát, lehajolt hozzá és gyengéden megcsókolta.
- Nagyon hiányoztál nekem, Lora, éjjeleken át álmodoztam arról, hogy újra mellettem leszel. – Szorosan átkarolta a lányt, szinte ringatta a karjában. – Őrülten hiányoztál.
A lány csak simult hozzá, élvezte az ölelést és lassan elöntötte a bizonyosság.
- Te is hiányoztál Miguel. Nagyon hiányoztál.
Hosszú percekig csak ölelték egymást és emésztették azt az érzést, ami a szívükben égett.
Miguel váratlanul ölbe kapta a lányt.
- Melyik szobába vigyelek? – kérdezte nevetgélve.
- Az enyémbe. Ott kényelmesebben elférünk.
- Rendben. – egyezett bele a fiú. – Bár én bárhol elférek veled kényelmesen. – egy puszit nyomott gyengéden a lány feje búbjára.
Átvitte a másik szobába és óvatosan az ágyra fektette. Aztán levette magáról a törölközőt, odafeküdt mellé és hasra fekve nézte a lányt.
- Mi van? – nevette el magát Lora és feljebb csúszott, felhúzta a lábait, úgy ült a párnának támaszkodva.
- Te már annyi mindent tudsz rólam, én pedig alig tudok valamit rólad. – válaszolta Miguel elgondolkodva és óvatosan körözött ujjaival a lány combján.
- Mi az a sok minden, amit tudok rólad? – kérdezte Lora csodálkozva. Most úgy érezte semmit sem a fiúról.
- Sok bizalmas dolgot. Hogy félek a repülőn. Hogy a bátyám meleg. Hogy meghaltak a szüleim és nem tudom nekik megbocsátani. Hogy utáltam, hogy annyit költöztünk gyermekkoromban. Hogy talán emiatt, nem tudom elképzelni, hogy elhagyom az otthonom. Hogy a misszionárius a kedvenc pozícióm veled, mert szeretem látni, ahogy élvezel. A lakásomban aludtál és láttad, hogy betegesen szeretem a rendet. És hogy nem vagyok oda a távkapcsolatokért. Én meg azt sem tudom, hogy ezekről neked mi a véleményed. – sorolta Miguel komolyan.
- Akkor elmondom, hogy mit gondolok ezekről, rendben? – mondta Lora és mikor a fiú bólintott, elkezdte. – Már túlléptél azon, hogy félsz a repülőn, hiszen itt vagy. Ezért nagyon bátornak tartalak és tudnod kell, hogy nagyon féltettelek. A bátyád egy nagyon aranyos, jólelkű, rendes fiú, aki vigyáz rád. És teljesen mindegy, hogy a fiúkat kedveli vagy a lányokat. Legalább egy vetélytárssal kevesebbel kell megküzdened. Hogy normális, ha fáj a szüleid halála és nem kellene haragudnod rájuk. Hogy sokkal jobban becsülöd az otthont, mint mások, mert régen úgy érezted, hogy nélkülözöd. Ezért teremtettél magadnak saját otthont, amit gondolkodás nélkül megosztottál velem. Hogy gyönyörű otthonod van és még azt is elviselted, hogy én rendetlenséget csinálok ott. Hogy őszinte vagy és nem árulsz zsákbamacskát a „kapcsolat-dolgokban”. Hogy szeretsz élvezetet nyújtani és sosem csak magadra gondolsz. És szeretem érezni, mikor velem élvezel.
Miguel elgondolkodva hallgatott egy pár percet, aztán belecsókolt Lora tenyerébe.
- Jó veled.
Felhúzódott a lány mellé és megcsókolta a vállát.
- Kérdezhetek? – Lora kezét a sajátjába zárta és a lányra nézett.
- Amit csak akarsz. – bátorítva megszorította a fiú kezét.
Miguel azon gondolkodott, hogy mivel kezdje. Mindenre kíváncsi volt, ami Lorával volt kapcsolatos.
- Hol vagyunk? – kérdezte körbenézve. – Vagy ez is egy kölcsönlakás? Bár akkor nyilván nem lennék itt.
- Ez az én lakásom. Az apám szüleitől örököltem. Még csak néhány hete fogtam ahhoz, hogy kipakoljak belőle. – úgy tűnt, hogy Lora folytatta volna, de Miguelnek feltűnt valami.
- Miért azt mondod, hogy az apád szülei? Miért nem azt, hogy a nagyszüleid? És nem azt mondtad, hogy Szegeden élsz?
- Hosszú történet. És nem is vidám. Akarod hallani? – kérdezte Lora.
- Mindenképpen. – vágta rá Miguel.
- Én nem ismertem az apámat. Meghalt, mielőtt megszülettem volna. – Lora önkéntelenül Miguel kezébe süllyesztette a tenyerét, mintha onnét akarna bátorságot meríteni. Kevesen ismerték a történetét teljes valójában. A fiú gyengéden megszorította a kezét, mintha jelezni akarná, hogy biztonságban van.
- Anya és az apám egy munka kapcsán ismerkedtek meg. Nem tudom, hogy szerelem volt-e első látásra, de Anya hat hónapos terhes volt, mikor összeházasodtak. Az apám szinte naponta ingázott Budapest és Szeged között és egyszer hazafelé leszorították az útról. Sohasem derült ki, hogy nem direkt történt-e, mert voltak gyanús jelek. Belehajtott az árokba és szörnyethalt. – Lora olyan szenvtelenül mesélte a történetet, mintha egy film tartalmát mesélné. – Anya nyolc hónapos terhes volt. Velem. Két hónapja volt feleség és huszonnégy éves korára özvegy lett. Úristen, de utálom ezt a szót. Meg azt, hogy árva. Gyűlölöm. – a lány most először mutatott igazi érzelmeket, mióta elkezdte a történetet. – Látni a szörnyülködő és sajnálkozó tekinteteket, mikor kimondod, hogy az apád meghalt, mielőtt megszülettél. És akiről nem tudsz semmit, mert az anyád úgy menekül a fájdalom elől, hogy nem beszél róla soha.
Lora arcán legördültek az első könnycseppek.
- Az apám apja, a „nagyapám”, soha nem bírta megbocsátani, hogy megszülettem. Az anyámat és engem okolt azért, mert a fia nem lett ügyvéd. Pedig az apám fiatal fejjel sikeres vállalkozó volt, de az apja már rég eldöntötte, hogy majd ő fogja átvenni az ügyvédi praxisát. Anyám próbálkozott néhányszor, hogy szerez nekem apai nagyszülőket, de mindig kudarcba fulladt a próbálkozása. Az apám anyukája néhányszor meglátogatott bennünket titokban és évekkel ezelőtt belehalt a bánatába, hogy nemcsak a fiát, hanem az unokáját is elveszítette. Nem mert szembeszállni a férjével. Szóval nem is ismertem ezt a konok embert, mégis én örököltem a lakását, az emlékeit, a pénzét, mert én voltam a legközelebbi hozzátartozója. Kicsit fura volt idejönni, de túlléptem a dolgon. Próbálom gyakorlatiasan szemlélni. Az apám helyett anyagi biztonságot kaptam. Másnak ennyi sem jut. – Lora hangja kissé cinikus volt - Még nem pakoltam mindent ki, azért ilyen fura a lakás.
- És ez minden, amit tudsz az apádról? Vagy nem is akarsz tudni többet? – kérdezte Miguel rátapintva a lényegre.
- Nem tudom. – sírta el magát Lora. – Nem tudom. Anya egy rossz szót sem mond róla, vagyis inkább nem mond róla semmit. Egyszerűen elfogadta, hogy ez történt. Nekem az apámat a temető jelenti, a sír, ahol el van temetve. Lehet, hogy Anya azért nem beszél róla, mert ő sem akart bennünket, engem. Nem akarja, hogy ennél jobban fájjon.
- De ez egyáltalán nem biztos. – vágott közbe Miguel és valamiért nagyon fájt neki ez a történet.
- De nagyon valószínű. – ellenkezett Lora. Aztán folytatta. – Mindig kettesben éltünk Anyával, igazi szimbiózisban. Ő a biztos pont az életemben. De mostanában félek, hogy túl nagy ára lesz annak, hogy ekkora áldozatot hozott értem. Hogy soha többet nem volt férfi az életében, hogy soha többet nem keresett párt magának.
- És te? Neked soha nem volt barátod? – kérdezte Miguel.
Lora szomorúan elmosolyodott.
- De voltak barátaim és mikor komolyra fordultak volna, én leléptem a színről. Senkit nem engedtem magamhoz igazán közel. – a lány hangja elakadt, mintha valamit észrevett volna.
- Mi van? – kérdezte Miguel aggódva.
Lora hitetlenkedve rázta meg a fejét.
- Még soha nem mondtam el ezeket senkinek. Te vagy az első, nem is értem, hogy neked miért mondom el. Talán, mert tudom, hogy soha nem hagynád ott az otthonodat. – mondta szinte önmagának és új felfedezést tett. – Nekem tökéletesen megfelel ez a „nem ígérek semmit” kapcsolat. Én sem tudok ígérni semmit. – meredt maga elé. Aztán hirtelen elsírta magát, mint akinek egyáltalán nem tetszik ez a felfedezés.
- Csssss Lora! – csitítgatta Miguel. Szorosan átölelte és magához húzta. Ő már magában átértékelte az életét és kevésbé látta sötéten a dolgokat. És még valamit érzett. Hogy ezt a lányt akarja óvni, megvédeni mindentől, őt akarja dédelgetni, szeretni.
Lora ott aludt el könnyes szemekkel Miguel karjaiban és a fiú egyáltalán nem bánta, hogy így alakult. Ő csak gyönyörködött benne és hálás volt a sorsnak, hogy néhány héttel azelőtt beküldte az éttermébe. Még akkor is ébren volt, mikor Lora felriadt és olyan szorosan bújt hozzá, mintha menekülne valami elől. Miguel gyengéden megcsókolta és a következő pillanatban már őrült féktelenséggel szeretkeztek. A fiú boldogan elégítette ki a lányt az ujjaival, a szájával, aztán a farkával belefeszült a lány testébe és hosszú percekig nyújtva a lány gyönyörét, hangosat kiáltva élveztek el egymásban. Levegő után kapkodva pihegtek egymás karjában és olyan erővel csókolták egymást, mintha attól féltek volna, hogy elsodorja őket egymás mellől az ár.
- Szeretlek Miguel! – suttogta Lora az anyanyelvén és szinte fájdalmasan zárta magába a fiút. Miguel most sem értette, de tudta, hogy mit suttog a lány.
- Én is szeretlek Lora! – suttogta Miguel és érezte, hogy újra erekciója van. Csókolgatni kezdte Lora nyakát, magához szorította a lány fenekét és óvatosan mozogni kezdett benne. A lány teste megfeszült, kezei durván markolták a fiú hátát és akadozó lélegzettel nyögdécselt egyre hangosabban. Miguel megőrült ettől a hangtól, nemcsak látni, hanem újra és újra hallani akarta, hogy Lora élvez. Egyre erőteljesebben mozgott, Lora egyre hangosabban nyögött és hüvelye egyre szorosabban szorította a fiú farkát. Még mélyebbre, szinte durván hatolt be, Lora szinte sikoltott és olyan erővel szorította a fiút, hogy majd kiszorította belőle a szuszt. Miguel farka lüktetett, úgy érezte, ha nem élvez el, szétrobban. Még egy utolsó mozdulat, Lora hüvelye az élvezettől összerándulva szinte beszippantotta Miguel farkát.
- Miguel! – sikoltotta Lora, teste remegett és teljesen összeforrt a fiú testével, miközben a fogát Miguel vállába mélyesztette.
- Lora! – kiáltotta a fiú, miközben teljes erővel behatolt a lányba és ondója rakétasebességgel száguldott a hüvelyébe.
Miguel ernyedten, izzadtan omlott a lányra, aki fáradhatatlanul, gyengéden simogatta a fiú testét.
- Drága, kicsi Lora! – suttogta elérzékenyülve Miguel és szorosan ölelte a lányt. – Még soha senkivel nem volt ilyen jó, mint veled.
- Miguel! – suttogta Lora, miközben a karjait a fiú nyaka köré fonta, mint egy kisgyerek. – Nekem is veled a legjobb. Kérlek, szeress!
- Nem kell ilyet kérned, butuska. Már régen téged szeretlek. De nem fogsz elmenekülni előlem, ugye?
Lassan minden feszélyezettség elmúlt belőlük, összebújtak és úgy aludtak, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Miguel ébredt korábban. Kibújt Lora karjaiból és a konyhát keresve felderítette a lakást. A két szoba kivételével, amit este megismert és ami új, modern bútorokkal volt berendezve, minden ódon hangulatot árasztott. A lakás többi része értékes, antik bútorokkal volt berendezve. Végre megtalálta a konyhát. Bekapcsolta a kávéfőzőt, Lora már este bekészítette, lefőzte a kávét, tálcára rakta a bögréket és úgy ment vissza a hálóba.
Lora már nyitogatta a szemét és hálásan nézett rá, mikor megérezte a kávéillatot.
- Jó reggelt! – köszöntötte csókkal Miguel. – Jól aludtál?
- Hetek óta a legjobban. – mondta Lora és behúzta a fiút az ágyba. – Jó hatással vagy az álmaimra.
- Te is az enyémre. – Miguel a lány kezébe nyomta a bögrét. – Örülök, hogy itt vagyok.
A telefon ebben a pillanatban szólalt meg.
Lora felvette, aztán nevetve közvetítette Miguelnek:
- Manuel száz százalékon pörög. Azt mondja, sürgősen keljünk életre és szórakozzunk.
Megbeszélte a fiúval, hogy hol találkoznak és nyakukba vették a várost. Késő délután meg adtak egy kis pihenőt maguknak, aztán kimentek a fesztiválra. Célirányosan válogatták ki a programokat, mert tudták, hogy be kell osztani az erejüket a hétre.
Váratlan meglepetés is érte őket, hol spanyol ismerősökkel futottak össze, hol Lora egyetemista barátaival.
Többet nem feszegették a kapcsolatuk jellegét, élvezték az együtt töltött időt, a fesztiválon összesimulva hallgatták a koncerteket. Lora legjobban azt szerette, mikor Miguel a háta mögött állva, hátához simulva átölelte őt, kezét a lány teste előtt összekulcsolva. De az is jó volt, mikor felszabadultan táncoltak és énekeltek.
Miguelt meglepetésként érte, hogy Lora mennyire bírja a kemény zenéket és tulajdonképpen az is, hogy a lánynak mennyi barátja van, eddig kicsit úgy érezte, hogy Lora kissé magának való lány. De ez nem volt így, pezsegtek körülötte a fiúk és a lányok, nem győzte lepattintani a kéretlen lovagokat. Lora nevetve tűrte ezt a lovagias védelmet és élvezte, hogy a lányok mennyire ki akarják sajátítani Miguelt, aki megunva a dolgot, csókokkal hozta a többiek tudomására, hogy foglalt.
Volt néhány olyan pillanata a hétnek, amit Lora soha nem akart elfelejteni. Mikor kedvenc zenekarának egyetlen lágy dalát végig ölelkezték és csókolózták Miguellel. Vagy amikor egyik éjszaka kissé kapatosan Miguelnek megeredt a nyelve és – nem titkolva legtitkosabb vágyait sem - olyan szerelmi vallomást suttogott Lora fülébe, hogy ő reszkető térdekkel simult a fiúhoz és minden szavát komolyan véve végérvényesen beleszeretett.
Miguelnek is voltak elraktározott pillanatai. Mikor egyik hajnalban hazaérve, Lora minden gátlásáról megfeledkezve úgy elcsábította őt, ahogy nő még sohasem, teljesítve minden kimondott és kimondatlan kívánságát. Vagy amikor egy igazán közepes zenekar szentimentális dalát hallgatva elkapta Lora pillantását, amiben benne volt minden, amit a lány gondolt róla, amit érzett iránta és amit biztosan nem akart volna a tudomására hozni, mert roppant sebezhetővé tette. És ahogy nő még sohasem nézett rá.
Visszavonhatatlanul, őszintén szerelmesek lettek egymásba. Semmi másnak nem volt jelentősége, a távolságnak, a helynek, a múltnak, csak a jelennek.
Mikor elbúcsúztak a reptéren, nem volt sírás, hosszú búcsúzkodás, Lora Miguel kezébe nyomott egy mp3 lejátszót, átölelte és a fülébe súgta.
- Itt a visszafele út. Az utasítás ugyanaz, mint idefelé. Vigyázz magadra. Szeretlek Miguel! Veled leszek mindig.
A fiú hálásan nézett rá, magához húzta és hosszan megcsókolta.
- Én is szeretlek Lora. És köszönöm, hogy törődsz velem.
Nem tettek és nem kértek ígéretet, egyszerűen elbúcsúztak egymástól, egy szót sem ejtve arról, hogyan tovább.
