Kaland, kizárólag komolyan 2.rész

Mikor visszamentek a partról, alig maradt néhány óra arra, hogy elkészüljenek. Miguel bevetette magát a konyhába, Xavier és Lora nevetgélve kuktáskodtak mellette. Már szállingózni kezdtek a barátok, mikor végeztek a vacsora elkészítésével. Aztán lassan megtelt minden szoba és a kert is zsúfolásig tele volt fiúkkal, lányokkal. 
Lora próbálta megjegyezni, hogy ki kicsoda, de végül feladta a dolgot. Már csak egy dolog érdekelte, kicsoda az a titokzatos Maggie.
Maggie elég későn érkezett, már majdnem tíz óra volt. Hosszú szőke hajú, hosszú combú lány volt, hihetetlenül mini szoknyában és hihetetlen magabiztossággal. Szinte mindenkit ismert, bár ezt Lora nem értékelte kifejezett előnyként, mert vele is mindenki nagyon kedvesen és közvetlenül társalgott. Sőt azt is észrevette, hogy Manuel olyan publicitást biztosított neki, hogy a fiúk úgy döngtek körülötte, mint a méhek a méhkirálynő körül.
Maggie, ahogy bejött a házba, azonnal Miguelhez indult, átölelte, szorosan hozzásimult, mintha hozzá tartozna és apró csókot lehelt az ajkára. Lora figyelmét nem kerülte el, hogy a lelkesedés egyoldalú, a csók egyirányú volt és Miguel mozdulatai beszédesen árulták el a tartózkodását. Nem volt vevő a lány bizalmas mozdulataira. Ez valamiért megnyugtatta, de újabb hódolója érkezett és vele fecsegett udvariasan. Úgy látszott, hogy ezen a partin Manuel az ünnepelt, ő pedig az uniqum, aki valamiért mindenki számára kihívás volt. Alig bírta lepattintani a fiúkat, akik mindannyian italt hoztak neki és táncolni akartak vele. Ha minden italt megivott volna, már rég részegen feküdt volna a kanapén.
Maggie is odaült mellé később.
- Még nem láttalak itt. Maggie vagyok.
- Szia. Lora vagyok.
- Manuel mesélte, hogy itt nyaralsz. Meddig maradsz? – kérdezte ártatlan hangon, de Lora antennái női praktikát jeleztek.
- A jövő hét végén utazom haza. – válaszolta és nagyon kíváncsi volt, hogy mire megy ki a játék.
- És mióta ismered Manuelt? – folytatta Maggie a csevegést.
- Ma találkoztunk. Nagyon kedves fiú. Miguel-lel jöttem.
- Aha. – tett úgy Maggie, mintha nem tudta volna. – Miguel csodás fiú. Két évig voltunk együtt, aztán hazamentem Angliába és Miguel nem jött velem. De most visszajöttem, ősszel itt folytatom az egyetemet. – Egyenesen Lora szemébe nézett. – Ti mióta vagytok együtt? – Maggie hangja kissé ellenséges volt.
Lora állta a tekintetét, aztán lassan felállt.
- Nyugi Maggie, mi nem vagyunk együtt. Épp csak összefutottunk. Szabad a pálya előtted. – mondta aztán faképnél hagyta a lányt és odasétált a többiekhez.
A buli hangos, szórakoztató és egyre vadabb lett, Lora már vágyott volna egy kis nyugalomra, de ez reménytelen volt. Miguel, mintha kitalálta volna a gondolatait, egyszer csak a háta mögül a fülébe súgta:
- Mit szólnál egy éjszakai fürdőzéshez?
A lány hitetlenkedve nézett rá.
- Csak kettesben. – folytatta Miguel suttogva. – Csendre és nyugalomra vágyom, és úgy látom, te is. Öt perc múlva itt vagyok.
Lora nevetve bólintott.
Miguel eltűnt. Néhány perc múlva a teraszról integetett Lorának, hogy feltűnés nélkül menjen ki, aztán mikor a kapu előtt találkoztak, kézen fogta és futva indultak el.
- Ha észreveszik, képesek utánunk jönni. – magyarázta, mikor már gyalogolva haladtak tovább.
- Hova tűnt a barátnőd? – kérdezte Lora. – Nem fog hiányolni?
- Kicsoda? – a fiú hangja értetlen volt.
- Hát Maggie. – bökte ki a lány.
- Maggie? – kérdezett vissza Miguel. – Maggie már rég nem a barátnőm. Tudom, hogy úgy viselkedik, de én már rég lezártam. Már nem jelent semmi komolyat.
- Nem kell megmagyaráznod. – mondta Lora egykedvűen.
- Tudom. – hagyta helyben a fiú.
Úgy siettek a tengerpart felé, mintha valaki kergetné őket. Lora hirtelen megtorpant.
- A fürdőruha! Nincs nálam a fürdőruha.
- Itt van minden a táskában. – mutatta fel a kezében lóbált hatalmas táskát Miguel. - A csak a lényeget takaró bikinidet elhoztam. Bár mondhatom, ezt igazán felesleges felvenned, akár mezítelenül is fürödhetnél.
- Disznó! – próbálta elérni Lora a már hangosan nevető, futva menekülő fiút.
Teljesen egyedül voltak a tengerparton, a lámpák fénye is csak halványan világított a sétány felől.
- Na, itt jó lesz. – jelentette ki Miguel, ledobta a táskát a homokba és leült.
- Hol fogok levetkőzni? – kérdezte Lora körbetekintgetve.
- Én elfordulok, más pedig nincs itt. Bár amit mondtam a bikiniről …. felesleges szégyenlősködnöd. – nevetett hangosan a fiú. – Fordulj el, kérlek, vetkőzöm. – incselkedett.
Lora odament hozzá és próbálta beledögönyözni a homokba, de Miguel sokkal erősebb volt a vártnál. Hangosan nevettek, miközben próbáltak egymáson felülkerekedni. A vége az lett, hogy Lora ott feküdt leteperve a földön és Miguel még mindig csiklandozta.
- Hagyd abba, kérlek! – könyörgött Lora. A nevetéstől szinte fuldoklott és összegörnyedve feküdt a homokban.
- Győztem! – jelentette ki diadalittasan Miguel, és a lány karjait szétfeszítve kétvállra fektette.
- Jó, győztél. – duzzogott Lora és próbált kiszabadulni.
Szinte teljes sötétségben voltak, Lora inkább érezte, mint látta, hogy Miguel arca lassan közelít felé. Szinte visszafojtotta a lélegzetét izgalmában. Szikrázott a levegő köztük, de a fiú váratlanul megállt.
- Na gyere, vetkőzz le! – mondta, aztán lazított a szorításán és végül felhúzta a lányt. – Fürödtél már éjszaka a tengerben? – kérdezte és vetkőzni kezdett.
- A Balatonban. Ott többször fürödtem. – Lora keresgélni kezdte a bikinijét.
- Lora, komolyan mondom, felesleges. Koromsötét van és csak ketten vagyunk. Én nem látok semmit.
- Nem tudom. Nem miattad. Csak fürdőruha nélkül olyan mezítelenül érzem magam. – Lora elnevette magát, mert olyan abszurd dolgot mondott.
- Majd meglátod milyen jó, amikor a víz akadály nélkül simogatja a tested. – mondta Miguel és magában arra gondolt, hogy szívesen lenne a víz helyében. Már levetkőzött, befutott a vízbe.
- Gyere, isteni a víz! – biztatta a lányt.
Lora végül hagyta a bikinit, gyorsan ledobta a ruháit és ő is beszaladt a vízbe. Tényleg jó érzés volt, ahogy a hullámok nyalogatták a testét.
- Nagyon finom! – lelkesedett és egy ugrással úszni kezdett.
- Azért nem menj tőlem túl messze! – szólt utána Miguel és sürgősen követni kezdte a lányt. Még nem derült ki számára, hogy Lora mennyire úszik jól és a sötétben csak a csobbanásokat hallotta.
- Merre vagy? – kiáltott.
- Erre! – kiáltotta Lora, de már a kiáltás közben változott a hang iránya.
Miguel sietve elindult arra, amerre sejtette a lányt. Érzékelte, hogy Lora is óvatos, mert inkább a parttal párhuzamosan, mint befelé haladt, de a sötétben arra is figyelniük kellett, hogy a ruháiktól se távolodjanak el túlzottan. A fiú gyorsan tempózott, végre utolérte a lányt.
- Ne menj olyan messze! – fogta meg a karját. – Túl merész vagy Lora.
A lány állva tempózott az orra előtt.
- Csak nem izgulsz miattam? – hangja incselkedő volt, Miguel szinte maga előtt látta a kaján mosolyt az arcán. – Nyugi, jól úszom.
- Jó, de éjszaka van és ez a tenger. – rótta meg a fiú.
- Oké, apu. – Lora faképnél hagyta Miguelt és beljebb indult, aztán kis kanyart leírva visszafordult és kifelé úszott.
Igaza van Miguelnek, észnél kell lenni. Már leért a lába, megállt és próbálta megállapítani, hogy merre van a fiú. Nem hallott semmit, csak a hullámok susogását. Sokáig fülelt és egyre rémültebb lett. Nem hallotta a fiú zaját.
- Miguel! Merre vagy?
Semmi.
- Miguel!
Nem jött válasz.
- Miguel!– Lora hangja olyan rémült volt, hogy maga is meglepődött. – Miguel! Merre vagy?
Most sem történt semmi. A rémület belekúszott a gyomrába.
Már újra kiáltani akart, amikor érezte, hogy valami hozzáér a bőréhez.
Annyira megijedt, hogy nagyot sikított. A valami hirtelen kézzé változott és felfelé siklott egészen a válláig. Hátulról két kar szorosan záródott össze rajta és egy test simult hozzá.
- Ne haragudj Lora, nem akartalak megijeszteni. Hülye vicc volt.
Lora megfordult és megfeledkezve arról, hogy mindketten mezítelenek, szorosan átölelte a fiút. Mérges volt rá, mert megijesztette, de megkönnyebbült, hogy előkerült.
- Nyugi, kislány! – simogatta Miguel a lányt. – Csak nem aggódtál miattam?
- De aggódtam. – vallotta be halkan Lora. – Igazad van. Éjszaka van és ez a tenger.
- Nyugi, jól úszom. Évekig vízilabdáztam. – nevetgélt a fiú.
- Szóval azért vagy ilyen daliás. – csúszott Lora száján.
- Daliás? Ez jó. Még sohasem voltam daliás. Ezzel azt akarod mondani, hogy tetszem neked? – incselkedett Miguel és közben egyre szorosabban fonódott a karja a lány derekára. Érzékelte, hogy a lány bólint. – Te pedig gyönyörű vagy, Lora. – elhallgatott, majd halkan hozzátette. – És nagyon tetszel nekem.
Lassan cserkészte be a lány száját és mélyen, érzelmesen megcsókolta. És meglepődött, mert Lora vehemensen csókolta vissza. Sós ízű és vizes volt a csók, de mégis csodálatosan édes.
Miguel lassan kibontakozott Lora karjaiból és kifelé húzta a lányt.
- Gyere, menjünk, nem akarom, hogy megfázzál.
Meglepően gyorsan visszataláltak a cuccaikhoz, Miguel gyakorlatiasan szedte elő a törölközőket, aztán mikor viszonylag szárazra törölték magukat, elővette a kapucnis köntösöket.
- Nagyon csinos vagy! – belebújtatta Lorát, megkötötte az övet, a kapucnit a fejére húzta és egy lágy csókot adott a szájára. Felöltözött ő is, és mint két világító hóember, kézen fogva sétáltak vissza a villába a fehér köntösben.
Lorának fogalma sem volt, hogy mennyi időt voltak távol, de a bulinak már vége volt. Az nyilvánvaló volt, hogy nem mindenki találta meg a szobáját, néhányan ott hortyogtak a kanapén a földszinten.
Óvatosan felosontak a szobájukba. Mivel ehhez a szobához tartozott külön fürdőszoba, nem zavartak senkit az éjszakai fürdéssel. Míg Lora lezuhanyozott, Miguel gyakorlatiasan kiakasztotta a nedves ruhákat a teraszra, a ruhájukból pedig kirázta a homokot.
- Kérsz egy italt? – kérdezte, mikor a lány végzett és egy köntösben kiült a teraszra.
- Csak valami egyszerűt.
- Hozok fel sangriát. – mondta Miguel és eltűnt.
Halkan közlekedett, letette a kancsót az asztalra, töltött egy pohárba és odanyújtotta a lánynak.
- Megvársz?
- Nem vagyok álmos.
Miguel is gyorsan végzett. Kiült ő is a teraszra. Csak ültek hallgatagon.
- Miért nem beszélgetünk? – kérdezte hirtelen Lora.
- Kislány, mindjárt hajnali négy óra. Inkább le kellene feküdnünk, különben lemaradunk a sitges-i élményekről.
- Jó. – állt fel megadóan a lány és bement a szobába. – Melyik oldalon akarsz aludni?
- Voltaképpen azon, amelyiken te. – felelte őszintén a fiú, aztán elnevette magát zavarában. – Válassz.
Lora a jobb oldalt választotta és úgy, ahogy volt, köntösben bebújt az ágyba.
Miguel lekapcsolta a lámpát és bebújt a másik oldalra.
- Jó éjszakát! – mondta Lora és nem mozdult meg.
- Aludj jól! – felelte Miguel és ő is a határvonalon kívül maradt.
Feszülten, nyitott szemmel feküdtek az ágyban, szinte levegővételük sem hallatszott.  Mégis érezhető volt a feszültség, ami kettejük között vibrált.
Lora tíz perc után nem bírta tovább. Épp olyan éber volt, mint amikor lefeküdtek.
- Alszol? – kérdezte halkan Miguelt.
- Nem. – hangzott a válasz szinte azonnal.
- Te sem vagy álmos?
- Egy cseppet sem.
- Nem beszélgetünk? Csak így a sötétben.
- Miről beszélgessünk?
- Nem tudom. Bármiről.
- Nem beszélgetni akarok veled Lora.
- Nem?
- Nem.
- Szóval nem.
- Nem.
- Akkor?
- Szeretkezni akarok veled.
Hosszú csend. Aztán suttogó válasz.
- Akkor menjek a te feledre?
- Vagy inkább én a te feledre?
Megint hosszú csend.
- Mi lenne, ha találkoznánk középen?
- Indulok.
- Én is.
A másodperc tört része telt csak el és már középen fonódtak össze. Miguel gyengéden magához szorította a lányt és szenvedélyesen csókolta. Lora buján csókolta vissza és csak hagyta magát, élvezte a kényeztetést és keze akkor indult el a fiú testén, mikor Miguel már a köntös alatt kalandozott.
Még rajtuk volt a ruha, mikor a fiú iszonyatos önuralmat tanúsítva lelassított és vággyal teli hangon beszélni kezdett.
- Lora! Mondanom kell valamit.
Lora nem bírt leállni.
- Gyorsan. – suttogta, miközben kezei fáradhatatlanul simogatták Miguel testét és szorosan hozzásimult.
- Lora, én nem ígérhetek semmit.
- Nem is kértelek.
- Tudom, de nagyon tetszel nekem. Csak gyűlölöm a távkapcsolatokat.
- Tudom.
Döbbent csend.
- Honnét tudod?
- Mondtad Manuelnek.
- Te beszélsz spanyolul?
- Ez enyhe túlzás.
- Akkor legközelebb óvatosabb leszek és katalánul beszélek Manuellel. – kuncogott Miguel. - Mindent értettél?
- Nem mondtál semmi olyat, ami ne tetszett volna. – Lora óvatosan puszit nyomott a fiú fülcimpájára.
- Lora! – sóhajtott jóleső érzéssel Miguel és a bőrét az izgalom forrósága öntötte el ettől a piciny mozdulattól. - Még ha beléd szeretek, akkor sem kezdek veled, mert nem bírom kezelni a távolságot.
- Nem férjhez akarok menni hozzád, csak szeretkezni akarok veled. – kuncogott Lora és megérezve a fiú izgalmát, újabb puszikat nyomott a nyakába.
- Biztos? – Miguel már alig bírt magával.
- Biztos. – sóhajtott a vágytól Lora.
- Akkor a jövő hét végéig?
- Addig.
- Lora, kívánlak.
- Akkor …
Lorának nem volt módja folytatni, mert Miguel szája már szorosan simult az ajkára. Hamarosan lekerült róla a köntös, Miguelről a póló, az alsónadrág és felajzva tapadtak egymáshoz. Lora kinyílt és Miguel meghódította. Nem egyszer, sokszor. Sóhajtva, nyöszörögve, suttogva, hangtalanul kiabálva élveztek el újra és újra.
Lora reggel felriadt, mert olyan érzést tapasztalt, amit már régen. Egy kar nehezedett rá, bensőségesen átölelve a derekát. Óvatosan kinyitotta a szemét és belezuhant a valóságba. Egy fiú feküdt mellette, akit alig ismert. Nem, ez így nem volt igaz. Egy fiú feküdt mellette, akit persze egy kicsit már ismert, de otthon elképzelhetetlen lett volna ez a helyzet pár napos ismeretség után. Lassan odafordította a fejét és elmerült Miguel gyönyörű testének látványában. A fiú izmos, arányos teste hosszan nyúlt el mellette, fejét Lora felé fordította és mélyen aludt. Elégedetten, mint egy kisgyerek. Kielégülve, ahogy csak egy férfi tud. Lora hallgatta Miguel szuszogását, szemeivel simogatta az arcát, a testét, végül kicsit oldalra fordult, karját becsúsztatta Miguel karja alá és átölelte a fiú vállát. Milyen isteni volt élvezni a bőrét! Lora mozdulatára a fiú álmában még szorosabbra húzta a karját a lány derekán.
Lora úgy érezte, nincs Miguel ágyánál és karjánál csodásabb hely a világon, lehunyta a szemét, szorosabban ölelte a fiú vállát, hallgatta Miguel egyenletes lélegzetét, aztán újra elaludt. Álmodott, egy csodálatosan biztonságos, ölelő világról.
Mikor délelőtt összegabalyodva ébredtek, nem szóltak egymáshoz, inkább mélyen elmerültek egymás szemében. Miguel olyan természetesen csókolta meg Lorát, mintha ezer éve együtt lennének. Hanyatt feküdt, magára húzta a lány testét, ujjait végigfuttatta rajta. Kisimította a lány arcából a haját, szorosan átölelte, magához húzta és önfeledten újra megcsókolta. Lora borzongva csókolta vissza, aztán lecsusszant a fiúról, de csak azért, hogy szorosan hozzásimuljon. Hosszan elgyönyörködött a fiú megfestett férfitestében, ujjaival újra és újra végigrajzolta a mintákat, hogy Miguelnek bizsergett a bőre az izgalomtól. És amikor fickósan jelezte, hogy újra meghódítaná Lorát, józanul, tiszta fejjel, világosban, felelősen gondolkodva is mindketten akarták, kívánták és hihetetlenül élvezték egymást.
Mikor dél körül lekecmeregtek, Manuel huncut szemekkel rájuk kacsintott és hangosan megjegyezte:
- Remélem, Lora, kellemes éjszakád volt. Ugye nem volt gond a közös ággyal?
Lora kicsit elpirult, megrázta a fejét, aztán segélykérően nézett Miguelre.
- Rég volt ilyen kellemes álmom. Azt álmodtam, hogy egy csodálatos lánnyal töltöttem az éjszakát. – mondta Miguel kuncogva.
Lora még jobban elpirult és megrángatta Miguel karját.
- Nem beszélheted ki a legbensőbb titkaidat, még a testvérednek sem.
Miguel átölelte a lányt, a fülébe súgott valamit, aztán belecsókolt a nyakába.
- Rendben, nem dicsekszem el Manuelnek, hogy életem legizgalmasabb és legélvezetesebb éjszakáját töltöttem itt.
Lora durcásan belebokszolt Miguel karjába, aki cserébe magához vonta és a száját csókolta meg.
Manuel nevetett rajtuk, aztán sürgetni kezdte őket.
- Igyekezzetek, egy óra múlva indul a hajó. – Lora kérdő pillantására folytatta. – Kibéreltem egy kis jachtot a barátaimnak.  Xavier már elment a kajáért, dobjuk össze a frissítőket és induljunk. Hajókázunk egyet, aztán este újra buli, de már a klubban.
- A többiek? – kérdezte Miguel, miközben készített egy kávét maguknak.
- Azt hiszem ők alvásra használták az időt. – mosolygott Manuel.
Lora elnevette magát.
- Micsoda pazarlás!
Manuel odaperdült mellé és egy hatalmas puszit nyomott az arcára.
- Határozottan kedvellek Lora!
Míg a többiek zajosan szórakoztak, ugráltak a vízbe és sikongattak, mint a gyerekek, Lora és Miguel az úszás után elterültek a hajó egy nyugalmas szegletében a törölközőn és élvezték a napsütést.
- Minden turistalányt, aki betéved a vendéglődbe, elcsábítasz? – kérdezte hanyagul Lora lecsukott szemmel hanyatt fekve.
A fiú először nem is tudta, hogy komolyan vegye a kérdést, végül elviccelte.
- Ahhoz szerencsére túl jól megy az üzlet. – nevetgélt. – Általában csoportban járnak a turistalányok, hangosak és félelmetesek. Inkább a magányos turistalányokra vadászom, de ilyen csak hébe-hóba tér be.
- Izgalmas lehet. – sóhajtotta Lora még mindig lehunyt szemmel. Érezte, hogy Miguel közel hajol hozzá, szinte a fülébe suttog.
- Azt a helyzet, hogy állati válogatós vagyok. Csak ritkán téved be olyan, aki igazán érdekel.
Lora érezte magán a fiú leheletét, de nem nyitotta fel a szemét, csak izgatottan várta, hogy mi fog történni. És nem tévedett, Miguel nyelve végigsimogatta az ajkát. Összerezzent a vágytól. Aztán a fiú nyelve a nyakán kezdett kalandozni, hogy újra visszatérjen az ajkához. Lora kicsit szétnyitotta a száját és a fiú szája azonnal rátapadt, nyelve kalandra indult a lány szájában, kezét birtoklón rátette Lora hasára és egyre mélyebben elmerültek a csókban. Aztán Miguel keze elindult lefelé és már az apró bikini alsóban kalandozott.
- Miguel! Ne csináld! – sóhajtotta Lora erőtlenül, de érezte, ahogy elönti a vágy.
- Mindenki a vízben van. – suttogta a fiú, közelebb csúszott Lorához, miközben a keze egyre mélyebben kalandozott. Ujjai élvezték Lora forró és nedves punciját, a farka majd kipattintotta az úszónadrágot.
- Nem tudom, mit teszel velem, Lora. Megőrjítesz. – suttogta Miguel.
Lora ellenállása romokban hevert, riadtan körbepillantott, de csak Miguel vágyakozó tekintetét látta. Hasztalan próbált védekezni, az esze ellenállt volna, de a teste nem engedelmeskedett. Őrülten vágyott a fiúra. Miguel egyre jobban birtokba vette, míg egyik keze a puncijánál kalandozott, a másik a melleit szabadította ki, miközben végtelen üzemmódba kapcsolva csókolgatta mindenütt.
Lora már megállás nélkül simogatta a fiú felső testét, aztán ahogy egyre jobban elkapta a hév, benyúlt Miguel nadrágjába, megmarkolta a farkát és masszírozni kezdte. A fiú csak erre várt, hogy Lora begerjedjen. Letolta az úszónadrágját, levette Lora bikinijét és azonnal mélyre merült a lányban. Energikusan haladt egyre beljebb, egyre mélyebbre és folyamatosan csókolta Lora száját, hogy egyre erősödő nyögéseit halkítsa. Lora belecsimpaszkodott, erősen szorította és már ő tapasztotta be Miguel száját a nyögések ellen. Miguel érezte, hogy Lora teste megfeszül, ujjai a hátába marnak, kicsit lassított a mozgásán, hogy aztán újult erővel hatoljon be. Lora hátravetette a fejét, felsőteste megfeszült, háta ívbe merevedett, karjai hihetetlen erővel szorították Miguelt, ahogy elélvezett.
- Gyönyörű vagy Lora, gyönyörű, mikor élvezel! – suttogta Miguel és még vadabb fokozatra kapcsolt, aztán az ő teste is megfeszült és a magja forrón áramlott Lorába.
Lora nem tudta, hogy viselkedjen. Pihegett, alig kapott levegőt, szorította magához Miguel testét, közben mégis szégyellte magát, hogy ennyire elkapja a hév ettől a fiútól. Ijesztő volt, hogy gyakorlatilag bármilyen helyzetben odaadja magát neki.
Miguel mintha érezte volna, lágyan megcsókolta, ráadta a bikinijét, megigazította a felsőt is, felhúzta a nadrágját, oldalára fordulva odafeküdt Lora mellé és folyamatosan simogatta.
- Az a baj, hogyha be is téved egy olyan turistalány, aki érdekel, néhány nap és már el is utazik.
Lora titokzatosan rámosolygott és magához megszorította a fiú kezét.
- Ettől turista a turista. Nem hiszem, hogy komolyan akarnád, ha itt maradna. Mármint a turistalány.
Miguel mosolya mintha egy kissé elszomorodott volna, legalábbis Lora így érzékelte, mikor megszólalt.
- Fogalmam sincs. Inkább használjunk ki most minden percet.
- Következmények nélkül. – suttogta Lora és megcsókolta a fiút.
Este a buliban, mikor Miguel egy percre magára hagyta Lorát, azonnal több lovagja is akadt. Mivel nem akarta, hogy lecsapják a kezéről, kénytelen volt a társaság tudomására hozni, hogy a lány vele van, Lora az övé. Már egy percre sem engedte el, összesimulva táncolt vele, és mikor újra és újra meglepődve tapasztalta, hogy Lora minden érzékszervét tűzbe hozza, felhevülten csókolózott vele. Aztán ellopta a lányt a társaságtól, egymást szorosan átölelve éjszakai sétára indultak, aztán hazaosontak és szinte másodpercek múlva arra eszméltek fel, hogy egymásba gabalyodva a másik gyönyörét akarják mind hosszabbra nyújtani.
Mindketten lubickoltak ebben a következmények nélküli kapcsolatban. Lazák és őszinték voltak, nem méricskélték a másikat, hogy vajon hosszú távon működne-e, nem kellett a viselkedésüket megzabolázni a következmények miatt. Csak a percnek éltek, szórakoztak, élvezték egymás és a többiek társaságát. Mikor kettesben akartak lenni, szégyenkezés nélkül tűntek el, minden percét élvezték a hétvégének.
- Induljunk Lora, még be akarok nézni a Del Nino-ba, hogy rendben volt-e minden. – sürgette vasárnap este Miguel a lányt.
- Jó, jó, csak még elbúcsúzom Manuelről és Xavier-től. – szólt vissza Lora, miközben átölelte a fiúkat.
- Minek annyit búcsúzkodni, a héten még találkozol velük. Gyere már!
Lora nem hagyta sürgetni magát, újra átölelte és megpuszilta Manuelt.
- Köszönöm Manuel, mindent köszönök.
- Én nagyon örülök, hogy összeakadtál Miguel-lel. Jó fiú, nagyon jó fiú és megérdemel egy jó barátot. Fogadjunk, hogy odavan érted! – súgta bizalmasan Manuel a lány fülébe. – És köszönöm az ajándékokat, majd Miguelnek áruld el, hol szerezted be. És bármikor szívesen látlak itt Sitges-ben, komolyan bármikor.
Alig egy óra múlva Miguel csikorogva fékezett Lora háza előtt.
- Bejössz később a Del Nino-ba? – kérdezte sürgetve.
- Inkább nem. Muszáj kialudnom magam. Fárasztó dolog ez a bulizás.
A fiú ránézett a lányra, aki kissé el volt anyátlanodva.
- Felvigyelek ölben? – kérdezte nevetgélve.
- Dehogy. – mosolyodott el Lora. - Ennyire nem rossz a helyzet. De kösz az ajánlatot. És a hétvégét.
A lány kászálódni kezdett.
- Holnap? – kérdezte Miguel. – Mi a program holnap?
- Tényleg jössz velem? – kérdezte Lora hitetlenkedve.
- Ki nem hagynám. – vágta rá a fiú. – Menjünk holnap Figueres-be? Kilencre itt vagyok érted.
- Jó. Kilencre.
- Vagy … mi lenne, ha kedden mennénk Figueres-be? – gondolta meg magát a fiú. – Nincs kedved eljönni velem? Holnap reggel megyek beszerző körútra. Vidékre. Biztosan érdekes lenne számodra, csupa kedves vidéki emberrel találkozom. Jó árut náluk lehet kapni.
Lora csillogó szemmel hallgatta Miguelt.
- Csak egy kicsit korábban kellene kelned. Hétkor indulok, de ígérem, jól fogsz szórakozni. Aztán délután majd lazítunk. – folytatta a fiú.
Lora elégedetten elmosolyodott.
- Tényleg elvinnél magaddal?
- Naná. Legalább elszórakoztatsz az úton. Akkor jöjjek reggel hétkor érted, Lora? Fel tudsz kelni?
A lány játékosan beleöklözött a fiúba.
- Nem vagyok olyan elkényeztetett kislány. Persze, hogy felkelek. És kösz mindent.
Mire Lora összeszedte a cókmókját, Miguel már kipattant az autóból és lovagiasan kinyitotta az ajtót. Miután kisegítette, karja a lány derekára fonódott és szorosan magához húzta.
- Máris hiányzol. – suttogta Lora fülébe és szenvedélyesen megcsókolta. Aztán újra és újra. Végül elengedte, kezébe nyomta a táskáját, még egy utolsó csókot lehelt az ajkára és elbúcsúzott.
- Akkor hétre itt vagyok érted. Pihend ki magad, rendben?
Lora felvánszorgott a lépcsőn, kipakolta a táskáját, végighevert az ágyon és úgy érezte, azon nyomban elalszik. Mégis órák múlva is nyitott szemmel feküdt és azon elmélkedett, hogy mi történt vele az elmúlt nyolc napban. Vagy inkább az elmúlt három napban. És hogy vajon az a lány, aki leszállt vasárnap délelőtt a repülőgépről, ugyanaz-e, mint aki itt fekszik az ágyban. Mintha évek óta eljött volna otthonról.  Fogalma sem volt, hogy mit kezd majd ezzel a Miguel-üggyel és hogy hová fog ez fajulni a hét végéig. Hihetetlen gyorsasággal haladtak valami felé, amit vasárnap közös akarattal mindketten palackba zárnak és az életük kamrájában egy polcra tesznek. Majd később néha levesznek a polcról, leporolják, elmosolyodnak, ahogy az emlékmorzsák összekavarodnak.
Miguel gyorsan elrendezte dolgait, kiadta az utasításokat és ő is hazament. Ráfért a pihenés, mégis képtelen volt elaludni, Lora járt a fejében, régen érezte ilyen izgatottnak és hihetetlenül magányosnak magát. Bár igyekezett nem tudomást venni az érzésről, Lora ölelése, testének melege iszonyatosan hiányzott neki.
A fiú pontban hétkor állt meg a kis furgonnal a lány háza előtt és a kapu abban a pillanatban kinyílt. Lora két poharat egyensúlyozott a kezében. A szeme álmos volt, de a mosolya élénk.
- Szia! Hoztam kávét. – ült be az autóba és a fiú kezébe nyomta az egyik poharat.
- Nézd csak! – nevette el magát a fiú és rámutatott a pohártartóban álló poharakra. - Én is gondoltam rád.
- Úgy látszik, egy rugóra jár az agyunk. – bólogatott Lora.
Miguel belekortyolt a kávéba, aztán indított. Gyors ütemben hagyta el a várost, forgalom még alig volt.
- Álmosnak látszol. – állapította meg, miután egy piros lámpánál jól megnézte a lány arcát.
- Nehezen tudtam elaludni. – vallotta be Lora.
- Csak nem rólam álmodoztál? – incselkedett Miguel.
Lora elgondolkodott azon, hogy mit is mondjon.
- Ez azért így nem igaz. – bökte ki végül.
A fiú érdeklődve figyelt rá, de a lány már nem mondott semmit.
- Hiányoztál. – mondta Miguel, mikor már szigorúan az útra koncentrált.
Lora nem válaszolt, ő is az utat figyelte, mintha tudta volna, hogy merre járnak. Jó pár percig hallgattak, csak mikor Miguel lekanyarodott az autópályáról, akkor kezdtek újra beszélgetni.
A lány érdeklődve nézett ki az ablakon, figyelte a megművelt földeket.
- Nagyon szép itt. Kicsit olyan, mint Toscana-ban.
- Jártál már ott? – kérdezte a fiú.
- Néhányszor. Anya imádja Olaszországot, gyakran utaztunk oda. – mesélte a lány. – De tavaly óta én lecseréltem a kedvenc országomat. Eddig nekem is Olaszország volt a kedvencem, de tavaly, mikor Barcelonában jártunk, úgy éreztem, mintha már jártam volna itt. Most mintha hazajöttem volna.
- Én jobban ismerem Közép-Amerikát, mint Európát. Mióta visszaköltöztünk, alig tettem ki a lábam Spanyolországból. Imádom, itt megvan minden, amit szeretek. Olyan, mintha egész életemben nyaralnék. – mesélte a fiú.
- Azért érdekes lehetett Közép-Amerikában. Mesélj valamit. Kicsit zűrzavarosnak tűnik ott minden. – kérte Lora érdeklődve.
- Csak európai fejjel. Voltaképpen szerettem volna ott, ha egy évnél többet töltöttünk volna egy helyen. De állandóan költöztünk. Mire lettek volna barátaim, már nem voltunk ott. Na, megérkeztünk. – a fiú fékezett és megállt. – Gyere, gyönyörű gazdaságot fogsz látni.
Miguel pörgő katalán beszéddel köszöntötte az eléjük siető nőt. Bemutatta Lorát, mint egy kedves barátját, aki éppen nála tölti a szabadságát és hagyta, hogy a nő gondjaiba vegye. Közben ő bepakolta az odakészített zöldséges és gyümölcsös ládákat.
A nő, Maria, nagyon barátságos volt. Lelkesen mutatta Lorának a zöldségfeldolgozót, a hűtőházat, megkínálta gyümölcsökkel. Az egy óra alatt, amit ott töltöttek, Lora degeszre ette magát gyümölcsökkel.
Ő is úgy búcsúzott el a nőtől, mintha ezer éve ismerné.
- Milyen érdekes, hogy ilyen fiatalon zöldségtermeléssel foglalkoznak. Én mindig azt gondoltam, hogy ez a munka érett embereknek való, akiknek már van elég tapasztalata a földről. – elmélkedett Lora.
- Régen én is így gondoltam, de szerencsére ők nem így gondolták. Különben nagy bajban lennék beszerzésnél. – nevetett Miguel. – Nem unatkozol?
- Dehogy! – tiltakozott Lora. – Nagyon élvezem. És még sohasem ettem ennyire finom gyümölcsöket. Egész életemben kísérteni fognak ezek az ízek. Te nagyon érted a dolgod, Miguel. Olyan szakértő szemmel válogatsz, mintha ezer éve ezt csinálnád.
- Megyünk még egy kört, rendben? – mondta a fiú és indított. Aztán megindult a nyelve és Lora ámulva hallgatta Miguel történetét, az éttermet, az ételeket, a történeteket a különleges vendégekről. Mintha nem is ugyanazzal a laza fickóval ülne, egy céltudatos üzletember meséjét hallgatta, a terveit, elképzeléseit és kétség nem fért ahhoz, hogy mindent meg fog valósítani. Sok újat megtudott Manuelről és Xavierről, fogalma sem volt, hogy ők is ilyen céltudatos emberek.
- Milyen jó nektek, hogy ennyire tudjátok, hogy mit szeretnétek elérni. – sóhajtotta vágyakozva. – Nekem fogalmam sincs, hogy mit csinálnék szívesen. Szeretem és érdekel, amit tanulok, de olyan távol vagyok a valóságtól.
- Talán azért mert a pszichológia kissé elvontabb dolog, mint a főzés vagy a koktélkeverés. – vigasztalta Miguel. – Hogy ne keseredj el annyira, mihelyt visszaérünk, főzök neked egy isteni ebédet. Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk a Sagrada Familia-ba és a Güel-parkba? Már régen jártam mindegyik helyen.
- Jó! – csillant fel Lora szeme.
- Most pedig körülnézünk itt. – fékezett le Miguel egy hatalmas istállószerű épület előtt. – Hogy állsz az állatokkal? – kérdezte viccelődve miközben kiszálltak. – Itt megismerkedhetsz néhánnyal.
Átölelte Lora vállát és úgy léptek be.
Egy férfi jött üdvözlésükre, majd Miguel kért pár percet, hogy megbeszélhesse vele a megrendeléseket. Aztán kézen fogta a lányt és otthonosan mutatta a látnivalókat. Tyúkokat, kacsákat, libákat, kecskéket, marhákat. Kéz a kézben sétáltak a poros úton, mintha egy állatkerti sétán lettek volna.
- Megcsókolhatlak? – kérdezte váratlanul a fiú és szembefordult a lánnyal.
- Mióta vagy ilyen illedelmes? – kuncogott Lora.
- Tehát igen. – állapította meg Miguel. Átkarolta Lora derekát, magához húzta és ajka kalandra indult a lány ajkán. Lora lehunyta a szemét, ellenkezés nélkül élvezte a csókokat, aztán átkarolta Miguel nyakát és visszacsókolta. Sokáig csókolóztak, egyikük sem akarta abbahagyni. Végül Miguel két kezébe fogta a lány arcát, kissé eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen. Csak elmerült Lora csillogó szemeiben, aztán újra egy csókot adott a szájára.
- Megőrjítesz. – Állapította meg egykedvűen, aztán az autóhoz vezette és beültette.
Visszafelé alig beszélgettek. Lora el volt foglalva, minden gondolatát Miguel kötötte le. Váratlanul feltörő érzéseit igyekezett kordában tartani és egy nyári kaland következményeinek betudni. Már tisztában volt vele, hogy Miguel túl nagy hatással van rá. Elképzelhető, hogy beleesett, mint egy csitri. Hétfő van. Még hat nap van hátra. Már csak hat nap van hátra.
Megrendszabályozta gondolatait, már szólni akart a fiúhoz, de látta, hogy ő is el van merülve a gondolataiban.
Miguel is épp Lorához való viszonyát elemezgette magában. Már az is eszébe jutott, hogy ejti a programjait Lorával, hogy nem kísérgeti, de nem volt szíve megtenni. Tudta, hogy nagy szarban van. Megint egy külföldi lány érdekli, ráadásul mindennél jobban. Sokkal jobban, mint bárki más eddig. Ránézett a lányra és észrevette, hogy Lora figyeli őt.
- Mi van? – kérdezte hanyagul.
- Semmi. – válaszolta Lora félvállról.
Miguel megsimogatta a lány kezét.
- Minden percet élvezek veled.
- Én is épp erre gondoltam. – Lora elpirult zavarában. – Nagyon jól érzem magam veled, Miguel.
- Tökéletes. – a fiú már az étterem elé kanyarodott. – Most segítesz nekem kipakolni, én pedig isteni ebédet készítek neked. Így jó lesz?
- Nagyon. – Lora ragyogott az örömtől.
Becipekedtek, persze a többiek is segítettek, aztán Miguel kötényt kötött és nekilátott, hogy elkápráztassa Lorát.
- Nincs kedved sétálni egyet? – kérdezte. – Egy jó fél óra kellene nekem.
- Eszemben sincs. – válaszolta Lora. – Csak itt állok a sarokban. És nézlek. Nem beszélek, ígérem.
Így is tett. Csak figyelte Miguel gyakorlott mozdulatait. Egyszerűen el volt varázsolva. Ez a csodás fiú neki főz. Ez a fiú, aki annyira, de annyira vonzó volt, akiről sok minden eszébe jutott az embernek, csak az nem, hogy egy konyhatündér, neki készít ebédet. És milyen jól áll neki. Lora megkapaszkodott a falba, hogy ne szédüljön el. Legszívesebben odabújt volna Miguelhez hátulról és átölelte volna. Észre sem vette, hogy a fiú figyeli, pedig már hosszú másodpercek óta őt nézte.
- Ne fogd vissza magad, Lora! – szólalt meg halkan, mikor elkapta a lány pillantását.
Lora a fiú háta mögé lépett és megtette, amire annyira vágyott. Odabújt hátulról a fiúhoz és szorosan átölelte. Miguel a hátában érezte Lora szívdobogását. Egy kis ideig élvezte az érzést, azután lefejtette magáról a lány karjait. Szinte érezte, hogy Lora teste megfeszül, azt hitte elutasítja az ölelését. Pedig csak meg akart fordulni, hogy magához szorítsa. Mikor megfordult és a karjaiba zárta, a lány szorosan hozzásimult és lassan ellazult.
- Jó veled. – suttogta a fiú és belecsókolt Lora nyakába.
Lora felnézett rá, a száját csókra nyújtotta és hosszú percekig merültek el egymásban. Olyan békés volt ez a pillanat és egyáltalán nem következmények nélküli.
Miguel betartotta az ígéretét. Miután megebédeltek, elmentek a Güel parkba, és miután végigjárták a parkot, megcsodáltak mindent, leültek megpihenni, közben végighallgattak egy rögtönzött koncertet, amitől még jobb kedvre derültek.
Aztán elindultak a Sagrada Familiaba. Lora nagyon izgatott volt, mert élénken emlékezett arra, hogy előző évben mennyire mélyen hatott rá ez a különleges hely. Miguel csak nevetgélt a lány izgalmán, de aztán ő is bevallotta, hogy minden alkalommal, amikor belép az épületbe, különlegesen hat rá a templom aurája, mint amikor egyszer az édesapjával kalandoztak a közép-amerikai őserdőben. Lorának nem volt őserdős tapasztalata, de ő is éppen így érzett, mintha az anyatermészet nyugalmát és biztonságát árasztaná a hely.
Lora feje a fiú vállán nyugodott. Már régóta ültek békés csendben a padon a Sagrada Familiaban.
A lánynak fogalma sem volt, hogy Miguel hogy intézte el, de a borzalmasan hosszú sor ellenére tíz perc alatt bejutottak. Egymás kezét fogva újra és újra végigsétálták a templom minden szegletét. Lora újra ugyanazt a felemelő nyugalmat érezte, mint amikor először járt itt. Csak most még jobb volt, mert valaki fogta a kezét. Aztán leültek és élvezték a csodás perceket.
- Te vallásos vagy? – kérdezte Miguel, miközben még mindig áhítattal tanulmányozta a templom belső terét.
- Nem. De ezt lehet, hogy át kell értékelnem. – Lora elgondolkodott, aztán megrázta a fejét. – Nem, azt hiszem, nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben. Furcsa, hogy ezt épp egy templomban mondom, de én ezt nem is templomnak érzem. Vagyis nem Istennek szóló templomnak. Inkább a felsőbb erőknek, a természetnek, a végső mozgatónak szól ez az áhítat.
- Akkor mégis hiszel Istenben? – kérdezte Miguel mosolyogva.
- Azt hiszem vallásos értelemben nem. – felelte Lora komolyan. – De hiszem, hogy van irányítója a dolgoknak. Hogy nem pusztán materialista szabályok vannak. Azt hiszem, van emberek fölötti szabály, van emberek feletti világ. De nem tudnék rituálékat eljárni és imákat elmorzsolni vallási értelemben.
- Ezen elgondolkodom. – nevetett Miguel.
Következő nap Figueres-be mentek és csodásan érezték magukat. Az idő pompás volt, Lora pedig felkészült. Csak ontotta az információkat séta közben, Miguel néha tátott szájjal hallgatta.
- Olyan lelkesen mesélsz erről a fickóról, hogy a végén meg fogom szeretni. Eddig azt gondoltam, hogy kissé bolond volt és nem is igazán értettem, hogy a világ miért csodálja ennyire. – mondta Lorának. – Most kezdek sejteni valamit.
És a lány vérszemet kapott. Annyit elemezte, annyit dicsérte Miguel-nek Dalit, hogy a fiú feltartott kézzel adta meg magát.
- Mától a kedvenc festőm Dali.
Éjszaka értek haza, mindkettőjüknek zsibongott a feje, Lorának Dali-tól, Miguel-nek pedig Lorától.
Miguel tartotta az ígéretét, másnap is járta a várost Lorával és szinte úgy érezte magát, mint egy turista, képes volt a lány szemével látni Barcelonát. A lány könyvéből egyre jobban fogytak a cetlik és már Miguel-nek is alkalma nyílt arra, hogy a saját kedvenceit is megmutassa.
Egész nap a városban csatangoltak. Lora már úgy érezte magát, mint egy bennfentes, úgy mozgott a városban, mintha világéletében ott élt volna.
Miguel lazításképpen elvitte az akváriumba, aztán beültek az imexbe, de az élmény helyett végigcsókolózták a filmet.
Miguel késő délután vitte haza a lányt egy gyors zuhanyozásra és átöltözésre.
- Sohasem hívsz fel, pedig szívesen megvárnálak. – dünnyögte mielőtt Lora kiszállt az autóból.
- Csak azért, mert egy idegen lakásában vagyok. Én is rosszul érzem magam, de akkor végképp rosszul lennék, ha úgy viselkednék, mintha az enyém lenne. Mintha megsérteném az intimitását. – a lány kiszállt az autóból, miután egy csókot dobott a fiúnak. – Később találkozunk.
Néhány óra múlva újra találkoztak, Lora azt akarta, hogy újra menjenek végig a modernista úton.
Átfogták egymás derekát és úgy andalogtak órákon keresztül, csak élvezve a látnivalókat. Szinte alig beszélgettek, csak élvezték, hogy összesimulva sétálnak.
- Nem aludnál nálam? – kérdezte Miguel, mikor hazáig kísérte Lorát és nem mutatott hajlandóságot arra, hogy eleressze. Lora kérdőn nézett a szemébe.
- Nagyon hiányoltalak tegnap éjszaka. – vallotta be a fiú.
- Okos dolog ez Miguel? – kérdezte Lora elgondolkozva.
- Talán nem okos. De mindenképpen élvezetes.
- Te is hiányoztál nekem. De mindjárt itt van vasárnap. – mondta Lora.
- Addig. Gyere Lora, van egy tiszta fogkefém.
- Költözz ide Lora! – suttogta felhevülten Miguel, miközben a szeretkezést követően csókolgatta Lora testét. – Csak pazaroljuk az időt, mikor nem vagyunk együtt. Minden perc számít, minden másodperc, amit külön töltünk.
- Meg akarsz unni, mielőtt elmegyek? – nyögte Lora, mert a fiú nagyon érzékeny helyeken csókolgatta.
- Unalomról szó sincs. – nevetett Miguel.
- Miguel! – sóhajtotta Lora, miközben a teste ívbe feszült az élvezettől.
- Na, ideköltözöl? – incselkedett a fiú és hirtelen abbahagyta a kényeztetést.
Lora teste tombolt. Nem bírta elviselni a szünetet. Magához húzta Miguelt, s miközben a fiú kezét a megfelelő pontra illesztette, szájával elkezdte kényeztetni a farkát. Teljesen be volt indulva, de ezzel csak pár másodpercig volt egyedül, mert a fiú is folytatta, amit abbahagyott.
- Te vagy a legkedvesebb, a legokosabb, a legizgalmasabb és a legbujább lány, akivel találkoztam! – vallotta lihegve Miguel, miután hatalmasat élvezett Lora szájától.
- Minden éjjel ezt kapom? – kérdezte a lány levegő után kapkodva.
- Azt megígérem. – csókolta a melleit Miguel.
- Költözöm. – sóhajtotta Lora és belebújt a fiú karjaiba. – Szeretlek. – suttogta alig hallhatóan. Miguel, bár hegyezte a fülét, nem értette, mert a lány számára idegen nyelven beszélt. Próbálta megjegyezni, hogy majd később a neten megnézze, de mire elaludt, már elfelejtette.
Másnap délelőtt, míg Miguel intézte az éttermek ügyeit, Lora kitakarította a lakást, amit kölcsön kapott, köszönő levelet írt a lakás gazdájának, akit soha nem látott, odatette mellé a korábban megvásárolt pálinkákat, gondosan bezárta az ajtót és átcuccolt Miguel-hez. A hátralevő három és fél napra.
Este Manuel-nél ünnepelték a döntését, összebújva táncoltak, láthatóan elmerültek egymásban. Manuel mosolyogva figyelte őket és magában megállapította, hogy Miguel-t rabul ejtették. Az öccse ritkán mutatta ki a valódi érzelmeit, de itt és most nem tudott parancsolni magának. Minden mozdulatán látszott, hogy gyengéd érzelmek fűzik a lányhoz. Leste minden szavát, lágyan, birtokolva ölelte, féltékeny tekintettel figyelte, mikor észrevette, hogy más fiúknak is megakad a szeme a lányon. Manuel is észrevette, hogy a vonzalom kölcsönös, Lora elfogadta és szenvedélyesen viszonozta a fiú rajongását.
Az álom vasárnap délelőttig tartott. Az ágyból kibújva mindketten felvették a megállapodás szerinti távolságtartó énjüket és udvariasan, szinte zavartan kerülgették egymást.
- Hívj egy taxit, légyszíves. – kérte Lora délután. A gépe hatkor indult.
- Kiviszlek. – mondta a fiú.
- Ne vigyél ki a reptérre, felesleges. – Lora lassan körbenézett a házon, ahol néhány napig úgy érezte magát, mintha otthon lett volna, aztán lágyan átölelte a fiút. – Kösz mindent Miguel. Nagyon örülök, hogy megismertelek. – Megpuszilta a fiút, aztán megfogta a bőröndjét. – Mennem kell.
- Lora! – a fiú a karjánál fogva visszatartotta a lányt. – Ne így menj el.
- Hát hogy menjek el? – kérdezte gyengéden a lány. – Ebben állapodtunk meg Miguel. És jól van ez így. – szeretettel simogatta meg a fiú karját. – Csak szép emlékem van erről a városról és rólad. Csodás volt itt. És veled is csodás volt. Szia! Mennem kell.
- Veled is csodás volt! – mondta a fiú, miközben Lora kisétált az életéből és beszállt a taxiba.
Lora a sarkon túl már nem bírta visszatartani a könnyeit. A taxis aggódva figyelte a tükörben, de nagyjából sejtette az okot. Szerelmi bánatra tippelt.
- Jól van? – kérdezte a lányt, mikor összeakadt a tekintetük.
A lány bólintott és megtörölte a szemét.
Mire a reptérre értek, már megnyugodott. Beállt a sorba és próbált nem gondolni semmire. Becsekkolt, megszabadult a csomagjától és indult a járata felé.
Miguel a semmiből bukkant fel. Egyszerre csak ott állt vele szemben, keze a lány derekára fonódott. Lora gondolkodás nélkül ölelte át, Miguel pedig épp olyan ösztönös módon kereste az ajkát, ahogy az elmúlt napokban tette. Szenvedélyesen csókolóztak, s közben Lora könnyei újra eleredtek.
- Miért jöttél ide? Minek nehezíted meg? – hüpögte, de szorosan ölelte a fiút.
- Ha itt lennél … ha itt lennél … - kezdte Miguel, de Lora félbeszakította.
- De nem leszek itt. Ennyi volt Miguel. Ennyi. – lány kiszabadította magát és elindult.
A fiúnak nem volt ideje elmondani, hogy lehet, hogy mégis megpróbálná, a lány már eltűnt.
Szédelegve ült be az autójába és otthon alig bírta elhinni, hogy csak egy használt fogkefe és néhány fotó maradt Lora után.