Lora céltalanul sétálgatott a szűk utcácskákban. Csodálta a gyönyörűen megmaradt középkori házakat. Néha készített egy-egy fotót, bár nem volt arról meggyőződve, hogy látszódik majd valami a képen.
Már elmúlt este kilenc óra, a forróság mégis szinte sütött. Már órák óta járta a várost - a gépe vasárnap kora délután szállt le -, és maga is meglepődött, hogy mennyire kiismeri magát. Egy évvel ezelőtt tavasszal itt töltött egy hétvégét Barcelonában, akkor rövid idő alatt jól bejárták a várost. Most kedve volt az ismerős utcákat felkeresni, szinte otthon érezte magát.
A lába még vitte volna tovább, de a gyomra jelzett. Iszonyatosan éhes volt, reggel óta alig evett.
Megállt egy kisvendéglő előtt. Tavaly is éppen ilyen kisvendéglőben ették a legfinomabb kaját. Megnézte volna a kifüggesztett étlapot, de fura módon csak katalánul voltak kiírva az ételek. Bár túlzottan nagy meglepetésre nem számíthatott, mégis szívesen megnézte volna még az utcán a kínálatot, de ez apró helyi tapas bárnak látszott, ahova inkább csak a helyiek járnak. Végül bement.
Meglepődött, mert a vendéglő sokkal nagyobb volt, mint amire számított, hátrafelé több helyiség is nyílt.
Az első helyiségben volt egy üres kétszemélyes asztal, oda ült le. Innét kiláthatott az utcára, látta, hogy mi történik a bárnál és az ott ülők lármáját és beszélgetését is figyelhette.
Nem mintha ki akarta volna hallgatni őket, inkább csak alakuló spanyol nyelvtudását tette próbára. Biztos volt abban, hogy vissza fog térni Barcelonába, ezért az előző látogatása után újra elkezdett spanyolul tanulni. A saját értékelése szerint sokat haladt az elmúlt időszakban, de itt azzal szembesült, hogy az olvasott szöveg megértése sokkal sikeresebben ment, mint az emberek pörgő beszédének megértése. Nem is beszélve arról, mikor ő szólalt meg spanyolul, a helyiek nem nagyon értették meg azt. Ezt még nem tudta megfejteni, hogy miért van.
Már nem érte meglepetés, mikor ázsiai pincérlány lépett oda hozzá. Tavaly hozzászokott, hogy általában bevándorlók dolgoznak pincérként.
- Mit kérsz? – kérdezte a lány spanyolul.
- Vacsorázni szeretnék, étlapot kérek. – válaszolta Lora lelkesen spanyolul, de hamar elmúlt a lelkesedése, mert a lány értetlenül nézett rá.
Bepróbálkozott az angollal. A pincérlány kedvesen elmosolyodott és odanyomott egy katalán nyelvű étlapot.
- Nincs angol nyelvű? – kérdezte Lora.
A pincérlány mosolyogva bólintott és szó nélkül átadott neki egy angol nyelvű étlapot.
- Inni? – kérdezte kezdetleges angolsággal.
- Sangriát kérek. Pezsgőből. Fél litert. – magyarázta Lora tagoltan.
A pincérlány bólintott.
Néhány perc múlva visszatért, egy nagy kancsó sangriával, ami nyilvánvalóan több volt, mint fél liter. És nem is pezsgőből.
Lora elnevette magát.
- Pezsgőből kértem. És csak fél litert. – mondta ügyelve a lassú és érthető angol kiejtésre, de a lány reakció nélkül, kedvesen mosolyogva nézett rá. Láthatóan egy szót sem értett abból, amit Lora mondott.
- Mindegy. – Legyintett Lora és nekiveselkedett a következő kérdésnek. Amíg várt a sangriára, kiválasztott egy paella-t, de pontosan tudni szerette volna, hogy miből készül.
A pincérlány figyelmesen hallgatta, bólogatott, de nem tudott válaszolni, látszott, hogy egy szót sem ért abból, amit Lora beszél. Otthon már rég felhúzta volna magát, de itt csak nevethetnékje támadt. Jól hatott rá az itteni lazaság. Azért most aggódott egy kicsit, mert tudni szerette volna, hogy mégis mi lesz a vacsorája, kissé kétségbeesve nézett körül segítségért. A bárpultnál állt egy fiatalember, tekintetük egy pillanatra összeakadt, de Lora nem pincérnek nézte, ezért nem is intett neki.
Újra nekiveselkedett.
- Mivel készül a paella katalana? Hús? Zöldség? Tenger gyümölcsei? – lassan, tagoltan beszélt, de eredménytelenül.
A fiú a bárpultnál állt. Éppen a vendégek asztalait pásztázta, de mindenki előtt ott volt a rendelés és sehol nem voltak üres palackok. A lány határozatlanul lépett be a vendéglőbe. A fiú azt hitte, hogy vissza fog fordulni, mikor az ajtóban megtorpant, de aztán mégis beljebb merészkedett és leült az egyetlen üres asztalhoz az első teremben. Turistának látszott, kis hátizsák volt nála, egy ásványvizes palack kandikált ki belőle. A kezében pedig egy útikönyv Barcelonáról. Nem tudta eldönteni, hogy honnét jött, de biztosan európai lány volt, nem volt benne semmi harsányság. Kicsit várt, hogy a lány kényelmesen elhelyezkedjen, a pult felé fordult, hogy kezébe vegye az itallapot és az étlapot. Már indult volna, de látta, hogy Moi, az ázsiai lány már odalépett a lány asztalához. Szeme sarkából követte az eseményeket. A lány sangriát rendelt, Moi azt tette le az asztalára. Kicsit csodálkozott, hogy egy ilyen fiatal lány egy teljes üveg sangriát rendel, de már nem lepődött meg semmin. A lány az étlapot lapozgatta és faggatta Moit. A pultig nem hallatszott el, hogy milyen nyelven beszél. Aztán felfigyelt valamire és a lány pillantását is elkapta. Csak átsuhant rajta, de mintha segítséget kért volna. Miguel azonnal tudta, hogy annál az asztalnál rá van szükség.
A fiú a bárpulttól váratlanul termett ott az asztalánál. Valamit odaszólt a pincérlánynak, aki sarkon fordult és elment.
- Segíthetek? – kérdezte spanyolul. Aztán megismételte angolul.
- Igen. – felelte Lora megkönnyebbülten. – Sangriát kértem, fél litert, pezsgőből. Ez egy kicsit sok nekem. – mutatott a kancsóra. – És nem is pezsgőből van.
- Elnézést. Rögtön kicserélem. A lány igazából a konyhában dolgozik, csak beugrott pár percre kisegíteni. – szabadkozott.
- Semmi baj. Nagyon kedves lány. – mosolygott Lora.
- Ételt sikerül választani? – kérdezte a fiú.
- Igazából épp azt akartam megtudni, hogy a paella katalana miből készül.
- Jobbat ajánlok. Elkészítünk egy olyat, ami a te ízlésed szerint való. Mivel készüljön? – kérdezte a fiú és ragyogó mosolyát Lorára villantotta.
A lány határozatlan volt.
- Igazából fogalmam sincs. Talán csirkével, sült zöldségekkel, de gombát nem kérek bele és lehet enyhén csípős. A többit rád bízom. – vonta meg a vállát Lora.
- Rendben. – fordult el a fiú és egy perc múlva ott volt ismét, hozta a sangriát. Pezsgőből.
Udvariasan töltött a lány poharába.
- Megkóstolod? Remélem, ízlik.
Lora könnyedén eleget tett a kérésnek, mert már nagyon szomjas volt. Próbált nem mohón belekortyolni az italba és elégedetten elmosolyodott.
- Nagyon finom. Nagyon ízlik – mondta.
- Akkor rendben. Pár perc és kész a paella. Érezd jól magad. – a fiú színpadiasan kissé meghajolt és elment.
Lora nagyot kortyolt a sangriából, aztán körbenézett a vendéglőn. Mikor már minden szegletet elraktározott a fejében, elővette útikönyvét és azt kezdte olvasgatni. A könyv úgy nézett ki, mint egy színes sündisznó. Különböző színű papírnyilakkal voltak megjelölve azok a helyek, dolgok, amit semmiképpen, nem, vagy ha lehet nem akart elmulasztani. A különböző színek a különböző fontosságot jelezték. Szinte minden második oldalra került egy ilyen jel. Még jó, hogy a könyv csak kétszázötven oldalas volt. Arra gondolt, hogy ma éjszaka még végigjárja az azt útvonalat, amit az útikönyv írója említett, hogy mindenképpen meg kell nézni éjszakai kivilágításban. Jó indítás lenne erre a két hétre. Ránézett az órájára, még csak fél tíz és cseppet sem volt fáradt. Belefeledkezett a könyvbe.
A fiú a konyhában szokatlanul határozottan adta ki az utasításokat. Máskor csak a rendelést tette le, de most végignézte, ahogy Paco elkészíti a paellát.
- Tegyél bele csirkét, zöldségeket, de gombát ne. Kicsit, csak kicsit csípősen. Jó, így jó lesz. Kösz Paco.
- Valami különleges vendég van itt, hogy itt sertepertélsz? – nevetett Paco.
- Talán.
Paco a fiú a kezébe nyomta a serpenyőt, aki kicsit összerázta és már sietett is ki vele.
Lora mélyen el volt merülve a könyvébe, észre sem vette, mikor a fiú odalépett a vacsorájával.
- Tessék, itt a paella a la Miguel.
Lora riadtan kapta fel a fejét. A fiú bocsánatkérően mosolygott.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
Lora tágra nyitott szemmel nézett a serpenyőre. Iszonyatos méretűnek tűnt.
- Te jó ég! Mit kezdek ezzel? – nevette el magát. – A la Miguel? Te vagy Miguel? – kérdezte, miközben megadóan odébb rakta a könyvet.
- Ott a pont. – mondta a fiú, miközben letette a serpenyőt a lány elé.
- Jól néz ki. És nagyon jó az illata. – szagolt bele Lora és a nyál összefutott a szájában.
- Remélem, ízlik majd. Jó étvágyat! – a fiú újra szertartásosan meghajolt és otthagyta a lányt.
Lora újra szemrevételezte az ételt és kíváncsian belekóstolt. Isteni volt. Lassan evett, élvezte az ízeket és felidézte az előző évi estéket, amiket jókedvűen, sokat nevetve töltött el egy gyakorlatilag vadidegen társaságban. Jól esett a nosztalgiázás, miközben kiélvezett minden falatot. Szemével megkereste a fiút, aki a bárpultnál állt, de őt figyelte. Nemzetközi jellel jelezte neki, hogy isteni a vacsora.
Észre sem vette, de szinte az egészet megette. Ahogy befejezte az evést, a fiú azonnal ott termett.
- Ízlett?
- Isteni volt – felelte Lora elégedetten.
- Még valamit? Nagyon finom desszertjeink vannak – ajánlotta a fiú.
- Dehogy, nem fér belém egy falat sem. Nem kérek, köszönöm – szabadkozott Lora. – Fizetni szeretnék.
- A vendégünk voltál – mondta a fiú.
Lora hitetlenkedve meredt rá.
- Szó sem lehet róla – nyögte ki végül. – Légy szíves, hozd a számlát.
- Szó sem lehet róla – ismételte a fiú határozottan a lány szavait. – Elnézést a kezdeti nehézségekért.
- De hát nem történt semmi! – tiltakozott Lora.
- Dehogynem. Abban reménykedem, hogy talán ennek ellenére jó hírünket kelted. – mutatott az útikönyvre. – Meddig maradsz?
- Két hétig – felelte Lora. – Ma érkeztem.
- És már meg is találtad a legjobb helyet. – nevette el magát Miguel és a könyvre bökött. - Mik ezek a jelzések? – kérdezte érdeklődve.
- A fontossági sorrendet jelzik. A rózsaszínű, amit mindenképpen látni akarok. A zöld, amit látni akarok. A sárga, amit ha lehet, látni akarok – magyarázta Lora.
A fiú elnevette magát. A könyv olyan volt, mint egy futurista sündisznó.
- Jelöletlen lap is van?
- Nem igazán – nevetett Szonja. – Ma még meg akarom nézni a modernista útvonalat éjszaka. Azt írja az útikönyv, hogy ezt mindenképpen meg kell nézni éjszaka.
- Modernista útvonalat? Az micsoda? – képedt el a fiú. – Megnézhetem?
Lora lelkesen nyitotta ki a könyvet és odadugta a fiú orra alá. A fiú figyelmesen tanulmányozta a térképet, aztán látszott, hogy elvonta a figyelmét a számára érthetetlen nyelven írt szöveg.
- Ez valóban szép séta. Már rég láttam éjszaka, mert általában itt vagyok. – mondta, aztán érdeklődve kérdezte. – Milyen nyelven íródott ez a könyv? Honnét jöttél?
- Magyarul van. Magyarországról jöttem. Lora vagyok. – Lora kezet nyújtott a fiúnak.
- Miguel. – válaszolta a fiú. – Csak egyedül?
- Igen. Így alakult. Úgy volt, hogy jönnek a barátnőim is, de mégis egyedül jöttem. – Lora közben szedelőzködni kezdett.
- Olyan hátizsákos lány vagy, aki ide-oda utazik? – kérdezte Miguel és nyíltan szemrevételezte a lányt. Fogalma sem volt, hogy a magyarok általában hogy néznek ki, de a lány délies típus volt. Középmagas, formásan rövidre vágott sötét haja össze-vissza állt, a bőrén már jócskán meglátszott a nap színe. Zöldeskék szeme élénken csillogott, a mosolya ingerlően vonzó volt. Az öltözéke laza volt, farmer térdnadrágot és egyszerű pólót viselt, a lábán a most divatos bőrsarut hordott. Napszemüvegét lazán a feje búbjára tolta.
Lora elnevette magát.
- Nem éppen. Bőrönddel jöttem. És csak ide, két hétre. De azért a környéket is meg szeretném nézni. Mindenképpen el szeretnék menni Figueres-be.
- Bocs, hülye kérdés volt. – a fiú is nevetett.
- Nem volt hülye. – állt fel Lora. – Indulok, mert a könyv szerint két és fél óra ez a séta és még oda is kell jutnom. Akkor kösz a vacsorát és tényleg nagyon finom volt.
- Bejössz még hozzánk? – kérdezte a fiú, miközben kísérte a lányt a kijárat felé. – Van még más finom kajánk és a desszertjeink is kitűnőek. Ahogy a sangriánk is.
- Biztosan járok még erre. Még egyszer köszönöm a vacsorát. Hola Miguel!
Lora elköszönt és elindult. Lassan lépkedett, Miguel látta, hogy kiélvez minden látnivalót. Felnézett ő is a házakra és meglepődött, hogy milyen szépek. Itt jár nap mint nap és már észre sem veszi a körülötte levő szépséget. Hirtelen elfogta a vágy, hogy úgy lássa a szülővárosát, olyan lelkesen, ahogy egy turista.
- Lora! – kiáltotta a lány nevét és futva indult utána.
A lány csodálkozva fordult vissza.
- Zavarna, ha elkísérnélek? – kérdezte a fiú, ahogy odatoppant elé.
- Nem. – mondta Lora határozatlanul. – De miért jönnél velem?
A fiú megvonta a vállát.
- Mert szeretném turista szemmel látni Barcelonát. Lehetnél az idegenvezetőm, úgy tűnik, jól felkészültél. – bökött a könyv felé.
- Nem ismered Barcelonát? – kérdezte értetlenül a lány.
Miguel elnevette magát.
- Dehogynem. Itt születtem. Csak szeretném más szemmel látni. – tette hozzá.
Lora titkolózás nélkül vizsgálta a fiú arcát, de nem látott benne semmi hátsó szándékot. A szinte fekete szemek érdeklődve meredtek rá.
- Ha akarod? Részemről rendben. - vonta meg a vállát.
- Kérek öt percet, addig elrendezek mindent. Megvársz?
- Persze. – mire Lora kimondta, Miguel már futott is vissza az étterembe. Arra gondolt, talán két perc múlva a fiú odakiabál neki, hogy mégsem jön, mert nem engedte el a főnöke. Nekidőlt a ház falának és az étterem bejáratát figyelte, hogy mikor tűnik fel a fiú. És öt perc múlva Miguel valóban megjelent az ajtóban és elindult felé. Lora most feltűnés nélkül megfigyelhette. Miguel átöltözött, fekete ingét testhez simuló sötét pólóra cserélte, ami kiemelte izmosra dolgozott felsőtestét. A póló ujja izgalmasan megfeszült bicepszén és Lora csak most vette észre, hogy mindkét karján színes tetoválást visel. A fiú jó magas volt, tán százkilencven centi is lehetett, sportos, energikus mozgása szemet gyönyörködtető volt. Haja teljesen rövidre volt nyírva és nagyon fiatalnak nézett ki. Már messziről magabiztosan mosolygott Lorára és pár másodperccel később ott állt vele szemben.
- Mehetünk. Vagy fogjunk egy taxit? – kérdezte.
- Inkább sétáljunk. Olyan hangulatos és nem sietek sehova. – mondta Lora. – Ilyen engedékeny a főnököd? – kérdezte miközben elindultak.
Miguel hangosan nevetett.
- Valahogy úgy. Én vagyok a főnököm. A vendéglő az enyém.
Lora kissé zavarba jött, mert ez meg sem fordult a fejében. Újra megnézte magának a fiút és túl fiatalnak tűnt, hogy saját vendéglője legyen. Kicsit elbizonytalanodott, úgy vélte, hogy a fiú lódít. Miguel mintha a gondolataiban olvasott volna.
- Már három éve ezt csinálom. A bátyámmal közösen van két vendéglőnk és két éjszakai klubunk. Én felügyelem az éttermeket, ő a klubokat. Már huszonöt vagyok, ha nem is látszik. – Magában jól szórakozott Lora zavarán. – Te mit csinálsz?
- Most az anyám vállalkozásában dolgozom. Rendezvényszervező irodája van, ott segítek neki. De valójában pszichológiát tanulok, azzal szeretnék foglalkozni. – mesélte Lora.
- Akkor az a munka jó tanulóidő is, nem? – nevetgélt a fiú. – A másik vendéglőnkben gyakran vannak rendezvények és találkoztam már jó pár elvarázsolt figurával, akinek a fantáziája utolérhetetlen volt.
- Na igen, van néhány extra eset. – értett egyet Lora.
- És te hány éves vagy? – kíváncsiskodott Miguel.
- Huszonkettő.
- Épp ennyinek is látszol – állapította meg a fiú és kíváncsian vizslatta a lányt.
Lora igyekezett nem tudomást venni a kéretlen pillantásokról, kissé zavarban volt.
Egy darabig szótlanul mentek egymás mellett, Lora tanulmányozta az épületeket, néha fotózott is, bár már sötét volt és Miguel próbálta az ő szemével látni a várost.
Végre odaértek ahova igyekeztek. Barcelonának ezen a részén gyönyörű, különleges palotákat építettek a tizenkilencedik század végén, a modern építészet jegyében. Gazdag, különleges épületek voltak, Lora szinte szerelmes volt beléjük. Egyszerűen hihetetlennek tartotta, hogy ilyen korlátlan formagazdagság létezhet. Nappal is gyönyörűek voltak, de éjszaka kivilágítva varázslatosnak látszottak. Nem hagyta sürgetni magát az idővel. Kiélvezett minden szögletet, közben elővette az útikönyvet és miközben olvasott, Miguelnek angolul mesélte el, mit ír a szerző.
Miguel figyelmesen hallgatta, ritkán kérdezett, inkább felhívta a lány figyelmét néhány dologra, ami neki ragadta meg a képzeletét. Elszórakoztatta a lányt a fantáziájában szövődő történetekkel, hogy milyen lehetett ezekben a palotákban élni. Néha eljátszotta a gazdag mecénás szerepét, aki vitatkozik az építésszel a takarékosság jegyében.
Lora hangosan nevetett ezeken az előadásokon, ő is elengedte a fantáziáját és továbbfűzte a történetet.
Abban egyetértettek, hogy gyönyörű helyen vannak, Lora kiérezte Miguel mondataiból, hogy imád ebben a városban élni, Miguel pedig észrevette, hogy Lora a legodaadóbb Barcelona-imádó, akivel találkozott.
- Jártál már itt, ugye? – kérdezte a lányt.
- Igen, tavaly néhány napot. – mesélte csillogó szemekkel. – És tudtam, hogy vissza kell jönnöm. Csodálatos város, őszintén irigyellek, hogy itt élsz.
- De olyan, mintha már minden szegletét ismernéd! – csodálkozott a fiú. – Miért ez a vonzódás?
- Fogalmam sincs – mondta Lora és még mindig nem bírta levenni a szemét a Casa Batllo-ról. – Mert itt olyan emberi léptékű minden. És olyan, mintha egy játék mezőin haladnál, mindenhol, a lábad alatt, a szemed előtt, a fejed felett különlegességek vannak és minden olyan életteli, fantáziadús és vidám. Talán itt nincsenek is depressziós emberek.
Miguel elnevette magát.
- Hát most jónak lelkesedsz. Én imádom Barcelonát. Minden szegletét. Nem tudtam volna így megfogalmazni, ahogy te, de teljesen egyetértek veled. Itt, ha kimegyek az utcára, rögtön jó kedvem lesz. Mintha nem is egyedül lennék, Barcelona mindig velem van.
- Irigyellek. – sóhajtotta a lány. – Hogy itt élsz.
- Hát, végigjártuk. – sóhajtott sajnálkozva néhány perc múlva Lora, de megkönnyebbülten is, mert mostanra már jól elfáradt. – Csodás volt.
- Kösz, hogy veled tarthattam. – hálálkodott Miguel. – Határozottan jó idegenvezető vagy.
- Azért elég fárasztó volt a fordítgatás. Szerintem, te sokkal többet tudsz ezekről a házakról, mint amit én mondtam. – mondta kissé szemrehányó hangon a lány.
- Dehogy. Például azt a vicces történetet Güel lányáról még sohasem hallottam – tiltakozott a fiú. – Most hova?
Lora ránézett a telefonjára.
- Te jó ég, már két óra múlt. Megyek aludni. Még ki sem pakoltam a bőröndömet. Tegnap reggel hat óra óta ébren vagyok. – sopánkodott.
- És hol laksz? – kérdezte a fiú. – Elviszlek taxival.
Lora mosolyogva ingatta a fejét.
- Kösz, de nem kell. Itt lakom kétutcányira. Kiváló szállásom van, a barátnőm barátjának …. szóval hosszú. Lényeg az, hogy egy ismerősöm ismerőse ismerősének lakásában lakom. – magyarázta, de elnevette magát, mert voltaképpen fogalma sem volt, hogy kié a lakás. – Szóval, gőzöm sincs, hogy kinek a lakása, de ő most éppen Párizsba utazott a barátnőjéhez.
- Ez elég jó környék. – vetette közbe Miguel.
- Azt észrevettem. A lakás is szuper. Látszik, hogy a gazdája nem sajnálja a pénzét a menő berendezésekre. – mondta Lora. – Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért adta kölcsön egy vadidegennek. Ráadásul fizetnem sem kell érte. Bár úgy tűnik, mostanában nem gyakran fordul meg itt a gazdája.
- Elkísérlek. – mondta a fiú.
- Felesleges. Odatalálok.
- Tiltakozni is felesleges. Én is arrafelé lakom. – felelte Miguel. Azt nem árulta el, hogy csak az irány megfelelő, ő jóval messzebb lakik, a kertvárosban.
- Ha akarod? – vonta meg a vállát a lány és elindult.
Csak negyedórát sétáltak és Lora megállt a ház előtt.
- Megérkeztünk.
- Holnap mit csinálsz? – kérdezte Miguel ártatlanul.
- Fogalmam sincs. Gondolom, a mai nap után jó sokáig fogok aludni. Aztán majd meglátom, hogy mihez lesz kedvem.
- Nem fogsz unatkozni egyedül? – faggatózott a fiú.
- Most jól esik az egyedüllét. – zárkózott be a lány.
- Értem. – Miguel visszavonult, érezte, hogy a lány távolságtartóbb lett. - Este benézel hozzánk?
- Nem tudom. – szólalt meg Lora határozatlanul. – Esetleg. Csak ha hagysz fizetni.
- Megegyeztünk. – nyújtott kezet a fiú. – Holnap te fizetsz. És kösz, hogy elkalauzoltál. Klassz volt.
Lora elmosolyodott.
- Kösz, hogy eljöttél. Nagyon szórakoztató volt. Megyek, mert állva elalszom. – nyitotta ki a kaput.
- Jó éjszakát. Aludj jól! – búcsúzott el Miguel és elindult. A következő sarkon fogott egy taxit és Manuel bárjába vitette magát.
Lora úgy vánszorgott fel a lépcsőn.
Csak előkotort egy pólót, aztán lezuhanyozott és beájult az ágyba. Mélyen és álomtalanul aludt, de még alvás közben is majd szétvetette a jó érzés, hogy itt van. Mintha otthon lenne.
Hétfőn Miguel szokatlan módon, már este nyolckor bement a vendéglőbe. Előtte persze ellenőrizte a másik helyet, egyeztette a rendeléseket, de nyolckor már türelmetlenül toporgott a Del Nino Rincon-ban. A kettő közül ez volt a kedvesebbik helye, de ritkán fordult elő, hogy két nap egymás után megjelent. Meg is lepődtek a többiek, főleg akkor, amikor este tizenegy után ingerülten ráförmedt az ázsiai lányra. Ilyet sohasem tett korábban. Ő is érezte, hogy ez durva volt, ezért összeszedelőzködött és elhagyta a terepet. Átgondolta az estét és rájött, hogy a lány miatt ideges. Mert Lora, ígérete ellenére, nem jött el. Miközben határozott léptekkel vitte a lába valahova, amiről fogalma sem volt, hogy hova, iszonyatosan bosszantotta, hogy Lora nem tartotta be az ígéretét.
Meglepődve vette észre, hogy már annak az utcának a sarkán áll, ahol a lány lakott. A bár a sarkon még nyitva volt, ezért bement és kért egy sört. Szinte egy hajtásra megitta és azon gondolkodott, hogy mit tegyen. Aztán úgy döntött, nem tesz semmit, fogott egy taxit és hazament.
Másnap visszatért az élete a rendes kerékvágásba és mivel este nem ment be az étterembe, fogalma sem volt arról, hogy Lora viszont benézett délután és őt kereste.
Lora úgy gondolta, hogy élvezni fogja az egyedüllétet, de Miguel már első este felborította a tervét, olyan jól érezte magát vele. Ettől függetlenül nem kellett megerőltetnie magát, hogy élvezze a nyaralását, egész nap csak sodorták az események, élvezte a napot. De mikor éjszaka hazaért, már sajnálta, hogy nem ment vissza a vendéglőbe.
Másnap újra nyakába vette a város, és délután megnyugtatva lelkiismeretét, benézett a Del Nino Rincon-ba, de Miguel nem volt ott. Egész este ott csavargott a Rambla környékén és a gótikus negyedben, végül egy nagy séta után már este tízkor otthon volt. Letöltötte a laptopjára a rengeteg fényképet, amit készített, aztán újra és újra megnézte őket, de valahogy nem szórakoztatta a dolog.
Szerdán is a várost járta fáradhatatlanul, bement néhány múzeumba is, bevásárolt mindenféle finomságot a piacon és este behabzsolta. Szinte kényszerítette, hogy jól érezze magát, ami egész nap egész jól ment, de tudta, hogy nem az igazi. Volt valami határozatlan hiányérzete, de nem tudta meghatározni, hogy mitől.
Csütörtökön nem volt kedve semmit csinálni, már kissé eltelt a látnivalókkal, ezért úgy gondolta, hogy strandol inkább. Magához vette a könyvét, lement a partra és lazított. Néha észrevette a tekergő fiúk elismerő pillantását, de nem volt kedve a flörtöléshez. Pedig helyes fiúk voltak. Késő délután indult haza, út közben még bement néhány üzletbe, vásárolgatott, hogy jobb kedvre derüljön. Ma kifejezetten magányosnak érezte magát. Alig egy órát töltött otthon, épp csak rendbe szedte magát és újra nyakába vette a várost. Jól akarta érezni magát, de nem sikerült. Magányosnak érezte magát. Nem bánta meg, hogy egyedül elutazott Barcelonába, mert a város tökéletes volt, de… A Ramblán kiült egy teraszra, csipegetett egy kicsit, de valójában éhes sem volt. Nem volt kedve semmihez. Nézegette az útikönyvét, amitől már elválaszthatatlan volt, azt keresgélte, hogy talál-e valami olyan helyet a közelben, ahol zenét lehet hallgatni.
A New York of Barcelonát választotta. Ott volt a gótikus negyedben, elsétált hát oda. Elég füstös helynek látszott és tömve volt. Kért egy koktélt magának, aztán a tömegtől kissé félrehúzódva a zenére figyelt. Hamarosan már nem tudott félrehúzódni, ezért leült a bárpulthoz egy éppen megüresedő helyre. Faggatta a mixer fiút, hogy milyen programok várhatók még a következő hét végéig és próbálta megjegyezni. A fiú szabad másodperceiben mindig odament Lorához, hogy tovább szórakoztassa, de végül csak nevettek, mert a nagy hangzavarban alig hallották egymás hangját.
Már éjfél elmúlt, de Miguelnek nem volt kedve még hazamenni. És nem volt kedve Manuelhez sem. Kicsit körülnézett a programok között, aztán látta, hogy a New Yorkban egy amerikai indie zenekar játszik. A zenekart ugyan nem ismerte, de az indie zenét kedvelte, ezért úgy döntött, elsétál oda. A második söréért ment vissza a bárpulthoz, mikor meglátta Lorát. Koktélt iszogatott, ujjaival ütötte a zene ritmusát és láthatóan jól érezte magát. Miguel azon gondolkodott, hogy mi lenne a legmegfelelőbb kifejezés a lányra, de nem tudta eldönteni, hogy a kedves, a bájos vagy egyszerűen a szép. Most egyáltalán nem sportosan volt felöltözve, miniszoknyában és magas sarkú szandálban volt, kigombolt felsője néha láttatni engedte melltartójának csipkéjét. Talán még a szexi is megfelelő kifejezés lenne, jutott eszébe. Kicsit gondolkodott azon, hogy odamenjen-e hozzá, végül úgy döntött, hogy nem megy oda. Elvette a sörét, visszament a tömegbe. Hallgatta a zenét, de az esze nem ott járt. A lányon gondolkodott. Hogy vajon miért nem ment másnap vissza. Aztán azon, hogy mi a csudáért rágódik ezen már napok óta. Talán azért, mert az az esti városnézés olyan kellemes volt, igazából az az egész este olyan meglepő és jó volt. Sokat beszélgettek, nevetgéltek, egy csomó közös dolgot találtak, ráadásul a véleményük is általában hasonló volt. Hirtelen úgy érezte, hogy jobban meg akarja ismerni Lorát.
Visszaindult a bárpult felé és kedvetlenül vette tudomásul, hogy a lány eltűnt. A széke még üres volt, tehát csak pár másodperce távozhatott. Miguel a kijárat felé pásztázott, de nem látta a lányt. Rossz kedve lett és hiányérzete, mintha elszalasztott volna valamit.
Lora a mosdóból ment visszafelé a tömegben, mikor úgy érezte, hogy a hát, ami néhány lépéssel előtte magasodik, mintha ismerős lenne. A gyomra összerándult az izgalomtól. Közelebb lépett, hogy tényleg jól lát-e. Tényleg Miguel volt. Láthatóan a kijáratot figyelte, mintha keresne, várna valakit. Lora fura izgatottságot érzett, de nem tudta eldönteni, hogy a fiú örülne-e neki, ha megszólítaná. Néhány másodpercig tétovázott, aztán megszólalt.
Miguel már percek óta bámulta a kijáratot, azon gondolkodott, hogy elinduljon-e. Titokban azt remélte, hogy mégis rálel a lányra. Már majdnem elindult.
- Miguel? – szólt egy kissé bátortalan hang a háta mögül. Mikor megfordult, Lorával találta szembe magát, aki láthatóan őszintén örült neki. Miguel minden kétségét elfelejtette ebben a pillanatban, csillogó szemekkel mosolygott a lányra.
- Szia Lora! – köszöntötte lelkesen a lányt.
- Úgy örülök, hogy látlak! – lelkendezett a lány és valóban ez látszott rajta. – Milyen érdekes, hogy te is épp idejöttél.
- Hát a vendéglőben hiába vártalak. Nem jöttél, pedig megígérted. – válaszolta Miguel közben megfogta a lány karját és kiterelte a tömegből. Mikor kissé kiszabadultak, szembe fordult a lánnyal és szemrehányóan nézett rá. – Vártalak.
Lora esdekelve nézett rá.
- Ne haragudj. Olyan „egyedül akarok lenni” hangulatom volt. És akkor nem vagyok emberek közé való. De kedden délután kerestelek. Nem mondták?
Miguel magában megkönnyebbült valamiért. Aztán válaszolt.
- Azóta nem jártam a Del Ninonban. Viszont hétfőn este ott szambáztam az utcádban. – csúszott ki a száján.
- Tényleg? – Lora átható tekintettel nézett a szemébe.
- Tényleg. – Miguel rettentő zavarba jött.
- És miért? – Szonja nem hagyta.
- Fogalmam sincs. Egyszer csak ott voltam. – vallotta be. – Nincs kedved táncolni? – ütötte el a zavarát.
- Valójában nincs, de ha akarod, táncolhatunk. – vonta meg a vállát Lora.
- De ha nem akarsz ….
- De, menjünk.
Végül Lora húzta be a tömegbe Miguelt, ahol nem táncolni, de lépni sem lehetett. Néhány percet összelapulva töltöttek, de mindkettőjüket feszélyezte, hogy nem tudnak beszélgetni, így nevetgélve hagyták el a terepet.
- Igyunk még egyet? Egy Mojitot? – kérdezte Miguel.
- Igen, szívesen. – bólintott Lora.
A fiú odament a bárpulthoz és néhány perc múlva az italokkal tért vissza.
- Nagyon csinos vagy. – mérte végig a lányt, miközben a kezébe adta a poharát. Az apró farmerszoknya láttatni engedte Lora igencsak formás lábait. Gézinge pedig sejtelmesen takarta csipkés melltartóba rejtett melleit.
- Kösz. – pirult el bájosan el Lora. – A parti öltözékemet vettem fel.
- Más vagy, mint vasárnap. – állapította meg a fiú.
- Akkor az elmélyülős, kirándulós formámat adtam elő. – nevetett Lora.
- És hétfőn?
- A hagyjatok békén szerkómat vettem fel.
- Kedden?
- A szelíd, vonzó, megkeresem szerelést.
- Szerdán?
- A nem találom helyem együttest.
- És ma?
- Az elegem van, unatkozom, strandolok fürdőruhámat.
- Az milyen?
- Olyan csak a lényeget takarom bikini. – nevetett Lora.
Miguel élvezte a társalgást és próbálta elképzeli a lányt az apró fürdőruhában, amint végignyújtózik a homokon.
- Vicces lány vagy Lora, jól szórakozom veled. Mit szólnál, ha elindulnánk? Hazakísérlek.
- Úgy gondolod, hogy már nem vagyok partiképes. – állapította meg a lány. Ezen el is gondolkodott magában, mert már négy Mojitot megivott, bár nem érezte az alkohol hatását.
- Ó, dehogy. – tiltakozott Miguel és közben terelte kifelé. Hirtelen ötlettől vezérelve folytatta. – Csak holnap időben fel kell kelned és már hajnali négy. A hétvégét Sitges-ben töltöm, szeretném, ha velem jönnél. Délre megyek érted. Hozd el a csak a lényeget takarom bikinidet és parti öltözékedet is.
- És miért gondolod, hogy én is szeretném? – kötekedett Lora.
- Nyaralni jöttél, nem? Sitges-nél nincs jobb hely a nyaralásra. A bátyám vendégei leszünk.
- Rendben. – adta meg magát Lora és viccesen feltartotta mindkét karját.
Már lassú léptekkel sétáltak hazafelé.
- És most mesélj, hogy haladsz a cetlikkel? A rózsaszínekkel végeztél?
Lora elcsodálkozott, hogy Miguel még emlékszik a jeleire.
- Dehogy, egy csomó hátra van. Picassoval végeztem és a modern művészetekkel. És a gótikus várossal. Hátravan a Sagrada familia és Gaudi újra, Figueres, a Neu Camp, még sok-sok minden.
- Csatlakozhatok? – kérdezte Miguel nevetgélve. – Állatira élveztem az éjszakai városnézést.
- Szeretném. – csúszott ki akaratlanul Lora száján. De nem bánta. – Veled érdekesebb volt, mint egyedül.
- Kösz. – mondta Miguel elégedetten.
Már a ház előtt ácsorogtak és egyikük sem tudta, hogy búcsúzzon.
- Akkor, délben jössz értem? – kezdte Lora.
- Itt leszek, pontosan. – ígérte Miguel. – De ne szívódj fel.
- Semmiképpen. Nagyon örülök, hogy újra összefutottunk. Szia. – búcsúzott a lány.
- Én is örülök. Szia.
A lány már beszaladt volna a kapun, de Miguel elkapta a karját.
- Lora! – Visszahúzta a lányt. Megfogta a vállát, közelebb húzta, aztán óvatosan megpuszilta az arcát. – Jó éjszakát! Aludj jól!
- Te is! – Lora egy apró, alig érezhető csókot lehelt Miguel ajkára, ami akár véletlenül is történhetett, aztán beszaladt a kapun.
Annak ellenére, hogy olyan későn feküdt le, Lora már kilenckor felébredt. Egy kicsit lustálkodott az ágyban, azon gondolkodott, hogy mit is tegyen. Miguel említette, hogy tulajdonképpen a bátyjának a születésnapjára mennek és utált üres kézzel menni, főképp egy olyan helyre, ahol senkit sem ismert. Lázasan gondolkodott, hogy mit tegyen, fogalma sem volt, hogy mit illene vinni egy huszonnyolc éves fiúnak, akiről a világon semmit sem tud. Váratlanul ugrott be neki, hogy Barcelonában nyílt egy magyar bolt, talán az lenne a legjobb, ha onnét vinne valami férfiasat, amit a spanyolok talán nem ismernek. Kiugrott az ágyból, bekapcsolta a laptopját és reménykedett, hogy megtalálja, amit akar. Szerencséje volt, gyorsan megtalálta a szükséges információkat és egy óra múlva már a metrón ült. Könnyen megtalálta az üzletet és mikor belépett, elcsodálkozott, hogy mennyien vásárolnak ott. És nem is magyarok. Körbenézett és elbizonytalanodott. Nem is tudta, hogy mit vár, de főként élelmiszereket árusítottak.
- Segíthetek? Mit keres? – kérdezte egy hang a háta mögül, magyarul.
Lora megfordult.
- Honnét tudja, hogy magyar vagyok? Ennyire látszik?
A középkorú nő elnevette magát.
- Egyáltalán nem látszik. Csak észrevettem, hogy elolvassa a feliratokat a termékeken. Van valami konkrét dolog, amit keres?
Lora elkeseredetten ingatta a fejét.
- Fogalmam sincs, hogy mit keresek. Egy tökéletesen ismeretlen férfinak ajándékot a születésnapjára.
A nő kérdőn nézett rá.
- Meghívtak egy születésnapi partiba. Az ünnepelt az újdonsült ismerősöm bátyja, most lesz huszonnyolc éves. Mivel fogalmam sincs, hogy mit vigyek, viszont üres kézzel mégsem mehetek, eszembe jutott, hogy láttam egy riportot erről a boltról. Gondoltam, itt találok valamit, ami nem szokványos, de elbizonytalanodtam.
A nő szeme felcsillant, mikor Lora a riportot említette.
- Itt él Barcelonában?
- Nem, csak nyaralok. – mondta Lora. – Szép ez az üzlet. – nézett újra körbe és tekintete kereste az ajándéknak valót.
- Valamit csak tud erről a fiúról?
Lora lázasan gondolkodott. Minden információt átpörgetett az agyán, de így sem ment sokra.
- Hát azt, hogy huszonnyolc éves. Az öccse és ő éttermeket és bárokat vezetnek. Ő vezeti a bárokat. És a buli Sitges-ben lesz. Ennyi. – sóhajtott Lora.
- Nos, ez is több mint a semmi. Ha a vendéglátásban dolgoznak, akkor bizonyosan tudják értékelni a kiváló minőséget. Mi lenne, ha összeraknánk egy szép csomagot. Egy száraz vörös bor, egy késői szüretelésű fehérszőlőből készült desszertbor, egy-két ízesített ágyas pálinka, lehetne különleges, például bodzából, de van igazi, „kerítésszaggató” házi pálinkánk. Tehetnénk hozzá egy szarvasgombával ízesített szalámit és valami édességet, mert az itteni férfiak nagyon szeretik az édességet, mondjuk kézzel mártogatott konyakos meggyet. Van díszdobozunk, szépen becsomagoljuk ez egészet és biztosan sikere lesz.
Lora egyre lelkesebben hallgatta a nőt.
- Tökéletes, köszönöm szépen.
- Nos, akkor válogassunk.
Körbejárták az üzletet és mindent beleraktak a csomagba, amit a nő javasolt. És a csomagban gyönyörűen nézett ki, mivel a fedele átlátszó volt.
Lora hálálkodva ment ki a boltból, fogott egy taxit és nagyon elégedett volt magával. Úgy gondolta, bárki szívesen elfogadná a csomagot.
Mikor hazaért, a lakásban gyorsan rendet tett – sosem hagyott rendetlenséget maga után, mert mindig attól tartott, hogy a lakás gazdája bármikor betoppanhat -, összecsomagolt és délben teljes nyugalommal várta, hogy Miguel megérkezzen.
A fiú másodpercre pontos volt, Lora integetett neki az ablakból és lement.
Mire a lány leért, már kiszállt az autóból, átvette tőle a dobozt és nagyot nyögött meglepetésében, miközben berakta a csomagtartóba.
- Te jó ég, Lora, mit cipelsz? Ez jó nehéz. – Kíváncsian nézegette a dobozt. – Mi van benne?
- Semmi, ami a tied lenne. El a kezekkel! – nevetett.
- Mondtam, hogy ne hozzál semmit! – kinyitotta az autó ajtaját és betessékelte a lányt. Közben odahajolt hozzá és egy puszit nyomott az arcára. – Szia. Felkészültél? Fergeteges buliban lesz részed.
- Igyekeztem. Micsoda autó! – szertartásosan széttárta a kezét. – Egy BMW Z4 Roadster. Gyönyörű, Miguel. – dicsérte. – Illik hozzád.
- Na igen, kiválasztottuk egymást. – dünnyögte a fiú. – Olyan meglátni és megszeretni pillanat volt.
- Ezek szerint jól megy az üzlet. – állapította meg Lora, miközben szemrevételezte az autót és arra gondolt, hogy neki jóval olcsóbb álmai vannak. De azok is távol.
Miguel elindult és a kocsi hangja gyönyörű volt. Lora szakértő élvezettel hallgatta és Miguelnek nagyon tetszett, ahogy a lány elengedte magát.
- Szóval, az üzlet elég jól megy, de ezt nem annak köszönhetem. Ez a szüleim öröksége. Hosszabb időre elutaztak Közép-Amerikába, aztán meghaltak egy helikopter balesetben. – mondta a fiú, de a hangja már nem az akut fájdalmat tükrözte, inkább a csendes belenyugvást.
Lora megfogta a kezét.
- Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy ez történt.
Miguel ránézett a lányra és szomorúan elmosolyodott.
- Már túl vagyunk rajta. Már öt éve történt. De köszönöm az együttérzést.
Lora elgondolkodva hallgatott. Aztán kicsúszott a száján.
- Nem hiszem, hogy ezen valaha túl lehet lenni. Inkább csak el lehet fogadni.
Miguel ránézett. A tekintete kissé szemrehányó volt.
- Már majdnem elfelejtettem, hogy pszichológiát tanulsz. – mondta, aztán szigorúan az útra koncentrált. Lezárta a témát.
A csend majdnem kínos lett, mindketten az autó zaját hallgatták. Miguel tempósan haladt és Lora élvezte a sebességet. A fiú gyorsan, de magabiztosan vezetett.
Néhány perc telt el így, aztán Miguel békítően megszólalt.
- Fura, hogy még nem ismerek senkit, aki magyar, pedig sokan jönnek ide nyaralni tőletek, ezt írták a neten. Te hova valósi vagy?
Lora megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Szegedről jöttem.
Miguel próbálta felidézni a térképet magában, amit reggel megnézett.
- Az merre van?
- Délnyugaton, a határ közelében. A Tisza partján.
- Tisza? Miért ismerős?
- A második legnagyobb folyónk. Kettészeli a várost. – Lora gondolkodott, hogy miről ismerhetné Miguel a Tisza nevét. – Kajak-kenu világbajnokság? Többször rendezték ott.
- Lehet. Milyen város?
- Szerintem gyönyörű. Széles utcák, parkok, a Tisza-part. Barátságos, életteli hely.
- Szóval, nem szívesen költöznél el? – kérdezte Miguel vigyorogva.
- Még nem gondolkoztam ezen. Miért, te szívesen elköltöznél Barcelonából? - kérdezte Lora érdeklődve.
- Soha. – jelentette ki Miguel kategorikusan. – Mikor gyerekek voltunk, rengeteget utaztunk, attól függően, hogy apám merre dolgozott. Én utáltam. Mire barátaim lettek, már továbbálltunk. Én szeretem az állandóságot. Manuel, a bátyám viszont azóta sem bír megülni egy helyben.
- Mesélj róla! – próbált kíváncsiskodni Lora.
- Nyughatatlan lélek. És vigyázz vele, a lányokra végzetes hatással van. – nevetett. – Ez csak vicc volt. Jó fej a bátyám, tényleg. Na, mindjárt megérkezünk.
Már Sitges-ben voltak. Miguel végighajtott a városon, Lora érdeklődve nézett ki az autóból. Gyönyörű volt a hely, ápolt, rendezett, tele virágokkal és turistákkal.
- Nagyon szép város. Manuel itt lakik? –kérdezte és mivel Miguel lassított, kíváncsian nézelődve próbálta kitalálni, hogy hova is mehetnek.
- Csak nyáron. Inkább nyaralónak használja. Tudod, hogy bevágódjon a barátainál. Egy ház Sitges-ben, nos, ez nagyon megnöveli a vonzerőt. – viccelődött a fiú és behajtott egy kovácsoltvas kapun. – Megérkeztünk.
Leparkolt, kiszállt az autóból és szertartásosan kinyitotta Lora előtt az ajtót.
Egy fiú sietett eléjük, aki alig látszott idősebbnek Miguelnél, de különbözőbb nem is lehetett volna. Alacsonyabb volt Miguelnél egy fél fejjel, nem is volt olyan sportos, inkább vagányan elegáns. Az arca szinte arisztokratikusan szabályos, fekete haja a vállát súrolta. Sötét szeme élénken csillogott. Látszott, egy kicsit meglepődött, hogy az öccse nem egyedül érkezett, de aztán jól palástolta érzéseit.
- Hello! Örülök, hogy ideértetek! – üdvözölte őket széles mosollyal spanyolul.
Lora már nyitotta a száját, de Miguel közbevágott.
- Angolul, Manuel. Lora, ő a bátyám, Manuel. Manuel, ő Lora, egy kedves ismerősöm. Lora magyar.
Manuel bólintott és rögtön angolra váltott. Megölelte és megpuszilta Lorát.
- Légy üdvözölve az otthonomban. Örülök, hogy itt vagy.
Lora már éppen szólni akart, hogy neki a spanyol is megfelel, de aztán mégsem tette. Pedig már sokat fejlődött a spanyoltudása a héten. Gyakorlatilag mindent megértett és őt is megértették.
- Én is örülök. Miguel ragaszkodott hozzá, hogy jöjjek el vele, én pedig nem hagyhattam ki a lehetőséget. Sitges gyönyörű és a házad is csodás. – válaszolta Lora angolul.
Kipakolták a csomagokat, aztán bementek a házba. A két fiú közben spanyolul kezdett beszélgetni.
- Nem tudtam, hogy hozol vendéget. Nem azt mondtad, hogy többé nem kezdesz külföldivel? Nem is tudtam, hogy buksz a turistalányokra. – mondta Manuel nevetve.
- Nem bukom. Tudod, hogy utálom a távkapcsolatokat. De így alakult. Kedves lány. Jól szórakozunk együtt. – válaszolta Miguel könnyedén. Lora ebben a percben értette meg, hogy a fiúnak fogalma sincs, hogy ő ért spanyolul, angolul kezdtek beszélgetni az első este és ez így maradt. Látszólag érdektelenül nézelődött a nappaliban, mint aki nem ért egy szót sem, de közben nagyon is hegyezte a fülét.
- Roppant szemrevaló teremtés. Nagyon csinos. – Manuel hangja elismerő volt.
- Csak barátkozunk. Várost nézek vele. Nagyon kellemes idegenvezető. – mondta Miguel sejtelmesen.
- Na, igen. – Manuel hangja viccesen kételkedő volt. – Csak az a probléma, hogy meghívtam Maggie-t.
Miguel megvonta a vállát.
- Na és?
- Nem hiszem, hogy Maggie díjazni fogja, hogy egy szobában alszol a lánnyal. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy szívesen folytatná veled. – magyarázta Manuel.
Lora szerencsére épp hátat fordított a fiúknak, mert azonnal észrevették volna, hogy érti a beszélgetésüket. Ugyanis belesápadt abba, hogy Miguel-lel egy szobában lesznek. De ez a Maggie téma is érdekesnek hallatszott. Talán egy régi barátnő?
- Ezt én is észrevettem. Az utóbbi időben gyakran hívogat és újból levelekkel bombáz, de el sem olvasom őket. Nem érdekel, hogy mit akar Maggie. Már rég befejeztük és éppen ő döntött így. És nem is kezdem újra. Részemről Maggie lezárt ügy. – jelentette ki Miguel és a hangja egy kissé bosszús volt. – A kérdés, hogy Lora mit szól a közös szobához.
Manuel Lorához fordult. Persze angolul.
- Miguel azt mondja, hogy barátok vagytok. Remélem, akkor nem fog gondot okozni, ha meg kell osztoznotok a szobáján. Sok vendégem lesz, minden szoba foglalt.
Lora úgy tett, mintha elgondolkodott volna.
- Nos, majd a földön alszik. – nevette el magát. – Gondolom, megbirkózunk a problémával. Ne haragudj, hogy így hívatlanul betörtem hozzád, de Miguel nem nagyon adott választási lehetőséget. És őszintén szólva nagyon vonzó volt ez a buli-ajánlat. Visszautasíthatatlan.
Manuel halkan kuncogott.
- Örülök, ha megismerhetem az öcsém barátait. Jó, hogy eljöttél. Garantáltan jól fogod érezni magad.
Lora felvette a dobozt és odavitte Manuelhez.
- Boldog születésnapot, Manuel!
Manuel szélesen elmosolyodott, láthatóan nagyon jól esett neki Lora figyelmessége és meglepetésként is érte az ajándék. Átvette a dobozt és két hatalmas puszit adott a lány arcára.
- Nem csak csinos, ráadásul elbűvölő a barátnőd, Miguel.
- Pedig én mondtam, hogy nem kell hoznia semmit. – szabadkozott Miguel.
- Persze, persze. – helyeselt Manuel. – De nem érhetett volna kellemesebb meglepetés. Nagyon köszönöm Lora, tényleg nagyon köszönöm. Nem az ajándék miatt, a meglepetés miatt szereztél magadnak egy őszinte barátot. Tudod, az emberek viselkedése annyira kiszámítható és te most nagyon megleptél engem.
Manuel annyira elérzékenyült, hogy Lora egyáltalán nem is értette, hogy mi a helyzet. Először arra is gondolt, hogy gúnyolódik, de mikor látta, hogy a doboz tartalmát milyen lelkesen nézegeti, megnyugodott, hogy jól választott.
- Ezek mind magyar különlegességek? – kérdezősködött és egyenként tanulmányozta, hogy mit tart a kezében. Annyira lelkes volt, hogy Miguel is nagyobb figyelmet szentelt a dolognak.
- Szerinted koccinthatnánk valamelyikkel? A megismerkedésünk örömére. Őszintén izgalmasnak tűnnek ezek az üvegek. – lelkesedett Manuel.
- Talán a házi pálinkával. – javasolta Lora. – Nagyon erős, de otthon kifejezetten vendégköszöntő ital.
Manuel poharakat kerített, kinyitotta az üveget és öntött mindegyikőjüknek.
Koccintottak és egy hajtásra lehúzták az italt. Szinte egyszerre rázkódtak össze az erejétől. És ettől nevethetnékjük támadt. Manuel újra töltött.
- Boldog születésnapot Manuel! – Lora újból nyomott egy puszit a fiú arcára, koccintottak és lehúzták az italt. Most már simábban ment.
- Estig négyesben leszünk, a többiek később csatlakoznak. – mondta Manuel, miközben még mindig a pálinkásüveget tanulmányozta. – Jó ez a valami Lora. De üres gyomorra életveszélyes. Xavier az étteremben vár minket, pakoljatok ki, aztán induljunk. – javasolta.
Lora és Miguel felment a szobába, ahol egy hatalmas franciaágy foglalta el a legnagyobb helyet. Kettesben voltak.
- Úgy látom, a földön alvás feltételei nem a legjobbak. – dünnyögte Lora.
- Azért remélem, hogy elférünk az ágy két szélén. – nevetett Miguel. – Ne mondd, hogy nem aludtál még egy ágyban fiúval.
- Ne aggódj, megbirkózom a problémával. – felelte a lány és kipakolta a táskáját.
Miguel leült az ágyra és nézte őt. Láthatóan mondani készült valamit.
- Figyelj Lora! Mondanom kell valamit. Talán előbb kellett volna, de nem gondoltam rá, mert ez nekem természetes.
A lány várakozóan nézett rá, de sejtette, hogy Miguel mit akar.
- A bátyám meleg. Egy fiúval él együtt.
- Ne aggódj Miguel, ez nekem is természetes. Nincs ebben semmi különös. A bátyád szexuális irányultsága a legbensőbb magánügye. Az én baráti körömben is vannak melegek és így szeretjük őket. – Lora váratlanul elnevette magát. - Csak a lányok veszítettek megint egy jóképű pasit. A bátyád nagyon jól néz ki.
Miguel megkönnyebbülten nevette el magát.
- Na, gyere, újdonsült barátnőm. Már biztosan éhes vagy. – átölelte Lora vállát, aztán hármasban elsétáltak az étterembe, ahol Xavier várta őket.
A megismerkedés után Manuel lelkesen mesélte el Lora meglepetését, láthatóan szívébe fogadta a lányt. Folyamatosan faggatták Lorát és nem győzték cukkolni, hogy egyedül jött nyaralni, bár mindegyik mondatuk végén kijelentették, hogy ennél jobb döntést nem hozhatott volna. Annyira viccesek voltak, hogy Lora könnyesre nevette magát.
Csak délután indultak haza.
- Menjünk le egyet fürdeni a partra! – javasolta Manuel, mikor hazaértek és tíz perc múlva mindannyian útra készen álltak.
Lora is csak felkapta a bikinijét és négyesben lesétáltak a tengerhez.
Ledobták a cuccukat és a fiúk már készen is álltak a fürdésre.
- Gyere Lora! – sürgette Miguel a lányt.
- Mindjárt megyek, induljatok csak. – válaszolta Lora és sürgősen el kezdte pakolni a holmiját, miközben titokban a fiúkat figyelte.
Te jó ég, ha látnák ezt a lányok! - sóhajtott és mivel a fiúk már háttal voltak neki, feltűnés nélkül bámulhatta őket. Mindhárman túl jól néztek ki, és ahogy hülyéskedtek a víz felé menet, olyanok voltak, mint a szeretetreméltó kisgyerekek. Miguelről gyakorlatilag nem tudta levenni a szemét. A fiú egyszerűen gyönyörű volt, arányos, izmos, sportos, a mozgása harmonikus. Lora újra elcsodálkozott a tetoválásokon, korábban kifejezetten nem tetszett neki, ha egy fiú tele volt tetoválással, de Miguelnek nagyon jól állt, sőt kifejezetten szexissé tette. Mintha egy szobor lett volna, a színek kiemelték és nem elnyomták a formákat. A fiú hirtelen hátrafordult és elkapta Lora pillantását.
Ő titkolózás nélkül szemrevételezte a lányt, pillantása szinte simogatta a testét. Lora érezte, hogy elpirul.
- Úgy látom, ma nem az elegem van, unatkozom, strandolok fürdőruhádat hoztad magaddal. – nevette el magát csillogó szemmel Miguel. – Ez inkább a vigyázz velem, elcsábítalak bikinid! – A fiú elhallgatott egy percre és továbbra is pofátlanul mustrálta a lányt. Láthatóan tetszett neki, amit látott. – Jössz már, Lora? Vagy kapjalak fel és dobjalak a vízbe.
Lora futásnak eredt és faképnél hagyta a fiúkat. Megállás nélkül befutott a vízbe, aztán erős csapásokkal úszott. A fiúk egy perc múlva ott voltak mellette, aztán mikor jött egy nagyobb hullám, felváltva kapták fel és ugrottak vele a hullámba. Hangosan visongattak, mint a gyerekek. Lora nem hagyta magát, hol Manuellel, hol Xavierrel párban próbálták Miguelt lenyomni a víz alá.
Mikor kijöttek a vízből, mindannyian fáradtan rogytak a törölközőre.
- És én azt hittem, hogy szárazföldi lány vagy! – nevetett Manuel.
- Folyóparti városban nőttem fel. Volt alkalmam az úszásra. – felelte Lora csukott szemmel, így nem vette észre, hogy mindegyik fiú elismerően méregeti.
- Mást is kipróbáltál? – faggatta Manuel.
- Aha! – Lora váratlanul az oldalára fordult és kinyitotta a szemét. – Kajakoztam egy kicsit. De nem volt kitartásom. – Aztán nevetve hozzátette, mikor látta, hogy a fiúk milyen pillantásokkal bámulják. – A kajakozás jó erős karizmot csinál. Meg tudom védeni magam.
Még incselkedtek egy kicsit nevetgélve, aztán mindegyikük végignyúlt, hogy leszáradjanak.
