Farkasüvöltés

A semmiből jöttem,
és a semmi felé tartok
sorsom a halál
a végzet embere vagyok

I.
A semmiből jött ember
A nap lenyugvó félben volt. Minden sárga fényben úszott. Egy férfi sétált a fák lombja alatt a San Pietroból vezető ösvényen és egyre közelített a kis falucska felé. Hosszú fekete haja folyton eltakarta arcát, csak néha-néha csillantak meg gyönyörű mandula szemei. Ruhája szakadt volt, és nadrágjának szára foszlottan lógott a porba. Egyik kezében kalapját másikban kabátját szorongatta. Bár az ember ránézésre azt hinné róla: egyszerű vándor koldus, aki épp arra tévedt; igazából vonásai és kifejező tekintete elárulták, hogy nagyon is tudja, hova tart és miért jött. Cipői és fuldokló köhintései pedig arról árulkodtak, hogy ezt a szánalomraméltó külsőt hosszú útjának köszönheti, amit idáig megtett.
Mikor beért a faluba körülnézett. Úgy tűnt megtalálta a helyet, amit keresett, csak még nem tudja, merre induljon tovább. Pár perc habozás után elővett lyukacsos zsebéből egy égett papírdarabot, majd mélyen belemerült az olvasásba. Nem tudni, min töprenghetett ennyit, hisz a lapocskán csak ennyi állt: Elizabeth Silver, Sun Street 345. Valószínű, hogy újra meg újra végigbetűzhette a nevet és a címet, de vajon miért? Különös egy idegen volt. A tér közepén állva böngészte a betűket, mit sem törődve az őt érdeklődve figyelő szempárokkal.
A nap már teljesen letűnt a horizont alatt. Ekkor az alak eltette kincsét, fölhúzta tépett kabátját és jobb időket látott kalapját majd elindult észak felé. Fél óra séta után megérkezett egy átlagos ház elé. „Sun Street 345”, ez díszelgett a borostyánnal belepett kerítés oldalán. Az idegen arcán széles mosoly terült el, és keze elindult a csengő felé. A csengetésre egy idős hölgy lépett ki a kopott faajtón. Göndör őszes haja csillogott az éppen felbukkanó Hold sugaraiban.
- Üdvözletem!- köszöntötte az ember.
- Jó estét kívánok! Kit tetszik keresni itt ezen a késői órán angyalom?- kérdezte a nő az órájára nézve, ami épp akkor ütötte el a tizet.
- Egy Elizabeth Silver nevű kisasszonyt keresek. Ha jól tudom, itt lakik.
- Igen, az unokám. Ki maga, és mit akar tőle?
- Én egy jó barát vagyok; sürgős ügyben jöttem! Beszélnem kell vele minél előbb valamiről, ami nem tűr halasztást!
- Értem. –Húzta a száját Silver asszony a rongyos és kopott öltözéket kémlelve. - A lány már alszik, de ha elmondaná a nevét, és hogy mit szeretne, akkor átadhatom neki az üzenetet. – Ekkor a férfi gyilkos pillantást vetett és fejét az égre szegezte. Telihold volt, amit épp akkor készül egy felhő magaköré ölelni. Erre az idegen – a nénike legnagyobb meglepetésére- hírtelen visszafordult és a kerítésen keresztül elkapta a karját- mialatt egy percre sem veszítette el a szemkontaktust-és így szólt:
- Nézze!- mormogta- nem azért tettem meg ekkora utat, nem azért harcoltam az éh- és a szomjhalállal, hogy most minden reményem kútba fulladjon! Tessék, ezt adja oda a lánynak és mondja meg neki, hogy lent várom! – azzal, egy saját farkába harapó farkast ábrázoló medált húzott ki a pulóverje alól, ami a nyakán volt. Kibogozta a kötelet, majd a kezébe nyomta a kissé megviselt ékszert.
- Igen. – nyöszörögte.
- GYORSABBAN!- kiáltott rá eszét vesztve az idegen.
Silver nagyi eltűnt az ajtó mögött. Fölrohant a lépcsőn egyenesen unokája szobájába.
- Csillagom kelj fel!
- Mi történt?- pislogott álmosan a lány.
- Valami őrült keres, azt állítja, hogy jó barátod és sürgős ügyben kell beszélni veled, de nekem inkább egy eszeveszett koldusnak tűnik, aki nem tud különbséget tenni képzelet és valóság közt.
- Akkor meg miért szóltál? Minek menjek le egy futóbolondhoz?
- Nem is tudom… Ahogy rám nézett, volt a tekintetében valami, valami egészen különös, mintha egy vicsorgó farkas állt volna velem szemben…
- Micsoda?? Hogy néz ki?
- Hosszú fekete haja van, gyönyörű sötét szemei, és elég ápolatlan külseje. Szakadt ruhát visel és földig érő kabátot, meg egy rongyos kalapot. Jaj és majd’ elfelejtettem ezt küldi. – ezzel odanyújtotta a medált Elizának.
- Mm. Nem ismerős, de a medál… mintha láttam volna már valahol ezt a szimbólumot. – maga elé nézett és elmerült gondolataiban, de közben azért odasúgta mamájának: „Menj és szólj neki, hogy mindjárt lenn leszek!”
Elizabeth fejében millió dolog kavargott. Úgy érezte magát, mint aki, felfedez egy új utcát, de közben van egy olyan sejtelme, hogy már járt ott valamikor.
Ahogy így merengett lassacskán fölhúzta farmerját és hosszú ujjú ingjét, kilépett a szobájából és lesétált a lépcsőn a nappaliba. Nagyanyja a díványon ült, ami a kandallóval szemben állt. Épp teát töltött, – az indiai altatótea lehetett, mivel dobozán különös betűk díszelegtek, alattuk pedig egy kövér törökülésben gubbasztó csukott szemű férfi ült, ezt utoljára akkor kóstolta az unoka mikor rémálmaitól nem tudott jól aludni – nem szóltak egymáshoz semmi, a hölgy csak egy mosollyal nyugtázta, hogy növendéke lenyomja a kilincset és elindul a kertkapu felé.
Az idegen ott ült a kőfalon és várt. Az ajtónyílásra fölkapta fejét. Megpillantotta Elizát és máris talpra szökkent.
- Oh. Jó estét az ifjú hölgynek!- kacsintott a férfi és végre először elsöpörte arcából haját, csak úgy ragyogott két szeme a fényben.
- Jó estét magának is! Elizabeth Silver vagyok.
A lány hosszú barna hajával csendesen táncolt a nyári szél. Tengerkék szemeiben látni lehetett a csillagokat. Teste tökéletes volt. Igazi nővé érett immár. Az ember egy pillanatig csak állt és gyönyörködött benne, majd így szólt:
- Tudom nagyon jól ki vagy, sokat hallottam már rólad. A tragédia után ezért is siettem egyből ide hozzád, de ezt majd inkább később, most valami sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk!
- Oh! Igen? Milyen dologról? És ha nem bántom meg, megkérdezhetem honnan hallott annyit rólam?
- Magától a nagy és becses Trinitastól!
- Kitől?- érdeklődött csodálkozó pillantást vetve az idegenre.
- Jaj, én bolond! El is felejtettem, nem emlékezhetsz rá,- csapott a homlokára- de ezt ne itt beszéljük meg! Veszélyes lehet!- mondata végén megremegett és az eget kémlelte. – Telihold van!- szólt újból miután szemei visszavándoroltak Elizabethre.
- Igen, látom, de ez miért volna veszélyes?- húzta össze szemöldökét a lány.
- Nem fontos! Nem mehetnénk inkább beljebb? Itt bárki meghallhat!
- Ki hallana meg? Egy lélek se jár az utcákon ilyenkor már! Amúgy még a nevét se tudom, se hogy honnan jött és mit akar!
- Jaj bocsánat! De udvariatlan vagyok, be se mutatkoztam! Szólíts csak Lupusnak egyelőre!
- Lupus?
- Igen!- húzta ki magát- Még annak ideén az az átkozott bátyám adta nekem ezt a nevet, és azóta is így szólítanak, de ne rólam beszéljünk most! A lényegre térhetnénk végre?
- Egy pillanat! Honnan jött és miért? Ezt még mindig nem mesélte el!
- Nem hagyhatnánk már ezt? Csak beszélni szeretnék veled! Szükségem van a segítségedre és ennyi! Hogy honnan jöttem? Az ne érdekeljen! Senkinek nem kívánom, hogy megtudja, mi van ott!
- Miért?
- Mert, az a hely maga a pokol! Legyen elég ennyi!
- Szóval! – jegyezte meg egy nagy sóhaj közepette - Maga azt állítja, hogy azért látogatott meg, mert valaki, akiről én még nem is hallottam, szinte áradozik rólam?
- Ne mondj badarságokat, te is nagyon jól ismered őt! Kutass egy kicsit a fejedben! A medál hol van?
- Itt!- húzta elő farmerzsebéből a láncot.
- Nem ismerős neked valahonnan?
- De igen. Biztos valami bazárban láttam egyszer. – mondta fagyosan.
- Bazárban? Hahaha!- kacagott fel a vándor.
- Miért maga szerint honnan kéne ismernem?
- A szívedből aranyom, a szívedből! Nem emlékszel a nagyapádra? Caelumra? Corneliusékra? A sárkányra?
- Nem!
- Semmire?
- Semmire! Most viszont már kezd érdekelni, mit tud a nagyapámról és ki az a Trinitas meg mi az a Caelum. Sárkányokkal eddig pedig még csak álmomban találkoztam.
- Nem hiszem én azt! – vigyorgott tovább Lupus.
- Akkor maga mit hisz?
- Találkoztál is egyel, harcoltatok, ő meghalt! Az én történetem, vagyis tragédiám, pedig ezek után kezdődik, és itt kerülsz te is bele a képbe újból! Ez az, amiről beszélni szerettem volna veled!
- Hú! Ez nekem kicsit sok! Tényleg el kéne mesélnie mindent, mert én nem emlékszem, hogy valaha is sárkányvadász lettem volna!
- Igen, Trinitas mondta is, hogy nem emlékszel semmire, de majd mindent szép apránként! Elejétől a végéig elmesélem neked, bár én nem voltam ott, de biztos eszedbe fog jutni minden, idővel!
Eliza még utoljára megvizsgálta a nyakláncot hátha segít neki az emlékezésbe, de semmi más nem akart felderengeni, mint egy farkasos film, amit a napokban adtak egy állatokról szóló tv csatornán.
A lány kinyitotta a kaput és beengedte a titokzatos vándort.