Az erdei dög 2.rész

A sheriff riadtan pillantott a földön fekvő lányra. Nem tudta mit tehetett volna, végig kellett néznie, ahogy elvérzik. Próbálta bekötni a sebét, de nem tudta. Linda remegő lábakkal felállt, és nekiesett a férjének:
-Te hülye idióta, megölted a lányunkat! - teljes erőből ütni kezdte a férjét.
John próbálta csitítani, de nem nagyon tudta. A dübörgő léptek közben egyre közeledtek. John ismét a kezébe fogta puskáját és csöndben a falhoz lapult. A felesége készült, hogy utánamegy és tovább ütlegeli, de a léptektől ő is megriadt.
-Most mi lesz? - kiabált Linda - Mi is meghalunk, ahogy a gyerekeink meghaltak? Egy szörny belsejében rohadunk meg?
- Hallgass már el!
- Mert? Engem is megölsz?
Linda üvölteni kezdett, mintha valaki kínozná. John hiába próbálta hallgattatni, nem tudta. Végül úgy megijedt, hogy fogta a puskát és leütötte vele a feleségét. Ekkor sötétség borult a házra. Büdös dögszag terjengett a levegőben. John hangos szuszogást hallott odakintről. Biztos volt benne, hogy a szörny van odakint. Hatalmas csapások érték a ház falát, mintha az a vehemens dög rá akarta volna borítani a saját házát. John osonni kezdett a fal mentén az ajtó felé. Talán a szörny majd nem veszi észre, ha kioson az ajtón és halkan elfut valamerre. Már az ajtó előtt járt, de megtorpant. Beleütközött a földön fekvő lányába. Mintha a lány suttogott volna valamit. Lehet hogy még mindig él? John nem hagyhatott egy csöppnyi kétséget sem, lehajolt a lányához és kitapintotta a pulzusát. Még nagyon kicsit vert a szíve, de John úgyis tudta, hogy meghal, hát úgy döntött, hidegvérrel otthagyja. Csak nem volt alkalma otthagyni. Ebben a pillanatban a szörny ajtóstul rontott a házba, és hatalmasat üvöltött.
John behúzódott a sötét sarokba, és lapult, hátha nem veszi észre a fenevad. A szörny átlépte Jennifert, és lassan kezdte körüljárni a házat. Orrfacsaró szaga volt, mint egy napon hagyott döglött kutyának. Egyre közeledett John felé, aki már csak azért imádkozott, hogy ne fájdalmas halált haljon. A szörny odaért hozzá, megszagolgatta és... egyszerűen otthagyta. Odament a félig halott Jenniferhez, és szagolgatni kezdte. Kis idő múlva hatalmas darab húst tépett ki a lány testéből. Szó szerint lakomát akart csapni a lányból. Erre John felugrott és félve ráförmedt a szörnyre:
- Hé te szemét! Hogy gondolod, hogy megzabálod a lányomat?
A fenevad rá sem ügyelt Johnra, hanem tovább falatozta Jennifert. Johnban ismét felindult a düh, és tehetetlenségében rátámadt a szörnyre. Alig látott valamit, csak a hold világított be az ablakon, de még ennél a halvány fénynél is jól látta a már darabokban lévő lányát. Mindent vér borított be, és ő csak ütötte a szörnyet ahogy csak bírta. Az viszont meg sem érezte. Ha a puskagolyó lepattan róla, akkor emberkéz sem igen nyírja ki. A szörny viszont különös módon nem támadt vissza, hanem megfogta John lábát és a vértócsán át húzni kezdte az ajtó felé. John eszeveszett üvöltésbe kezdett:
-Segítség!!!!!!!! A francba, segítsen már valaki. Engedj el, te büdös dög!
De nem engedte el, tovább vonszolta maga után a földön.
-Mi a fenét akarsz? Hallod?
A szörny nem reagált, csak tovább vonszolta Johnt az erdő felé. Be akarta vinni a sötét rengetegbe, lehet, hogy ott akart nagy lakomát csapni, vagy ilyesmi. Minden esetre az erdő felé ment, amikor a háta mögül hangos kiáltás, majd lövés hallatszott. A sheriff szomszédja Tom állt ott a holdfényben, vadászpuskáját szorongatva:
-Engedd el a szomszédomat te nagy büdös valami!
A fenevad Tom felé vette az irányt. Elé állt és egy hatalmasat üvöltött a képébe.
-Haver, mosd ki a fogad! Ezt nyeld le! - kiáltott Tom és a szörny szájába dugta a vadászpuskát. Meghúzta a ravaszt, telibe lőtte a szörny torkát. Nem lehetett tudni, hogy a haragtól vagy a fájdalomtól, de nagyot üvöltött és rávetette magát Tomra. Ekkor viszont hátulról John támadt a szörnyre. Kétcsövű puskájával kezdte teljes erőből ütni a dögöt. Az viszont hátracsapott és John a földre került. A szörny még mindig Tommal volt elfoglalva. Tom próbálta lelökni magáról, de nem tudta. Addig erősködött, hogy a szörny éles fogaival tőből leszakította a karját és szaladni kezdett vele. Tom fájdalmasat üvöltött:
-Héj, hozd vissza!
Ömleni kezdett a vér a csonkból. Tom a pólóját tekerte rá, nehogy elvérezzen. A dög beszaladt az erdőbe, Tom utána:
-Mit képzelsz magadról, csak úgy letéped a kezem? Megöllek, te rohadék!
Arra viszont már nem volt alkalma, mert rövidesen összeesett. A csonkra kötött póló már rég átvérzett, de ő még mindig csak a szörnyet akarta kinyírni. Miután a szörny elment, John odafutott Tomhoz.
-Egyben vagy?
-Nem. Úgy nézek ki? Mi a fene volt ez?
-Magam sem tudom – válaszolt John - De ölni akar. Engem viszont nem ölt meg.
-Vigyél be a kórházba, még nem akarok elpatkolni. Legszívesebben kinyomtam volna mindkét szemét.
-Azt nem lehet, én már egy szemét kilőttem.
-Nem lőtte ki annak senki a szemét. Én tisztán láttam, hogy két szeme volt.
Hatalmas némaság ült rájuk. Ez csak egyvalamit jelenthetett. Azt, hogy többen vannak. Többen vannak és gyilkolni akarnak. Vagy bosszút állni fajtársuk kilőtt szemgolyójáért. Ekkor mindketten fülelni kezdtek. Hallottak valamit a házból. John azt hitte, hogy felesége tért magához, így besegítette Tomot a házba. A felesége azonban mozdulatlanul feküdt. John a halott lánya felé fordult. A vértócsában mozgott valami. A kettétépett lány kúszott feléjük, mintha csak a halálba akarná húzni őket. Mozgott, pedig halott volt. Bosszút akart állni apján, amiért cserben hagyta és lelőtte.
A pokolba akarta húzni magával.

Folyt. köv.