Angyali szerető 11.

Fáradhatatlanul edzett mindennap Alex, a heti kétszeri alkalom kevésnek bizonyult a lelkének. Amióta elmenekült Ketie lakásából, ahol éppen félreérthetetlen helyzetben találta a lányt a fiával, töménytelen mennyiségű energia gyülemlett fel benne, és ha nem akarta szét verni az egész várost, szüksége volt valahogy kiadnia magából. Nem akarta megfogalmazni magában az igazi okot, azt, amelyet a düh, a bosszúság szült. A kedélyállapota egy harapós kutyáéhoz hasonlított és arra pontosan ügyelt, hogy a nyomozóirodától egy ugrásba lévő ivóba még véletlenül se térjen be.
Ketie igyekezett megőrizni a munkahelyén a róla kialakított vagány női képet. Belül azonban szétesett, és vágyódó halmazzá vált, akinek kín minden perc. Fájdalommal emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor Merry a méregdrága bébihordóban  kivitte a szobából az ő kicsinyét.
- Neked lehet majd saját gyereked, még nagyon fiatal vagy! De nekem ez a csöppség az utolsó reményem. Hagyd, hogy boldog gyerek lehessen jó körülmények között, egy  szerető anyával!
Ketie szíve majd megszakadt, de az esze igazat adott a doktornőnek. Mit is nyújthatna ő a gyereknek? Merry sokkal jobb választás  a kis árvának, így faarccal és sápadtan hagyta, hogy a doktornő örökre megfossza tőle.
Reggae nem válaszolt az üzeneteire, a telefont kinyomta, hogyha hívta. Igazából pedig nem is a fiúval akart beszélni, hanem az apjával! Azzal az arrogáns, nagyképű és átkozottul vonzó férfival, aki szinte minden percét magának követelte, annak ellenére, hogy gyűlölnie kellett volna.
Ráadásul az egészsége is megromlott, az elmúlt pár hét alatt, reggelenként szörnyen émelygett és gyakorta elkapta a hányinger, főként, ha valamilyen édes illatot érzett az ivó konyhájában. Például a vanília máskor oly szeretett illatától elkapta a rosszullét.
*
Futni és izzadni azért, hogy felejtsünk. Nem gondolni arra a bizonyos személyre. Alkalmi partnerekkel szexelni és nem bemenni az ívóba. Alexnek a mindennapjaivá váltak ezek a gondolatai. Eltelt hat átkozott hónap az óta, amióta kilépett Ketie lakásából elkeseredetten, és nem tudva, miért költözött a szívébe az óriási düh. Az, amely sötét árkokat húzott a szeme alá, ami nem hagyta aludni, a női alakkal együtt, akinek az arca az álmait kísértette.
- Ketie? Alex, te nem is tudtad, hogy az a lány már rég felmondott? Egy szőke, nagy dudájú bige van helyette, a Clare. Már megvolt mindenkinek! - nézett bizalmasan Alexre Greg, aki szakított a fiatal menyasszonyával és házasságot ígért Merrynek, a város elismert polgárának, aki olyan vadul szeretkezett az ágyban, hogy néha komolyan elgondolkodott azon; elég lesz-e, a szép, szőke doktornőnek.
Alexet meglepte a hír, de nem mutatta mennyire kíváncsivá vált, vajon a lány hol dolgozik mostanság. Innentől kezdve újra az ivóban ebédelt a többiekkel, és kezdtek a napjai valamelyest nyugodtabbak lenni. Reggae gondot okozott neki, mind az ő, mind az anyja kérése ellenére, Európába utazott és havonta egy telefonnál többet nem kaptak tőle, azt sem tudták, jól van-e, nem-e szenved valamiben hiányt. A fiú talán a legutolsó dackorszakát élte, csak az bosszantotta Alexet, hogy a dolognak köze volt sajnos Ketiehez.
A nyomozó egy felhős és esős tavaszi napon sokadszorra gondolta át azokat az eseményeket, amelyek Ketievel kapcsolatosak, újra átélt mindent. Depressziós hangulatát talán az időjárás is erősítette. Az egész város az ablakból nézve, merő szürke és nedves halmaznak tűnt, a nagy nedvesség-cseppek odakoppantak az üveg felületéhez, és Alex nem értette, az a nő, akivel cseppet sem bánt kesztyűs kézzel, akivel csak egyetlen éjszakát töltött, és aki felkínálta magát ő utána a fiának is, miért foglalkoztatja annyira. Egyszer melegséggel gondolt rá, miközben a testét elöntötte a vágy, néha pedig azt képzelte; a lány összes haját, és ruháját cafatokra tépni, majd a falhoz nyomva a magáévá teszi állva, akár egy sarki ribancot.
Alex úgy érezte, megfullad otthon.
Nem érdekelte, hogy bőrig ázik a felhajtón álló autójáig tartó rövid, távon. Nedvesen tapadtak rá a ruhák a testére, csöpögött a sötét hajából a víz, szíve pedig hevesebben kalapált, amikor annyi idő után, visszatért. Újra ott csöngetett Ketie lakásának ajtaján.
Ketie csak résnyire nyitotta az ajtót, a biztonsági lánc ott lógott minden eshetőségre. Amikor a teljesen átázott ruhájú nyomozó csillogó szemébe nézett, azt hitte álmodik. Hányszor képzelte el az eltelt fél év során, hogy majd Alex eljön hozzá és, hogy ő elmond neki mindent!
Most mégis elkapta  a pánik-roham, úgy érezte  a titkát nem tudhatja meg a másik, ezért próbálta rácsapni az ajtót a látogatójára, de nem számolt a férfi reflexeivel. A lábfeje, és a két erős tenyere mintha csak felkészült volna  a kizárás ellen, erősen tartották az ajtó szélét, Ketie hiába vergődött, csupán egy-két centivel zárta kisebbre az ívet, ami a folyosó és a lakása között volt.
- Engedj be, fontos!
- Talán csak nem meggyilkoltak valakit? Vagy eltűnt egy értékes tárgy a házadból? Esetleg ma nem akadt horogra senki, és mivel a noteszedben lévő száz női név közül én lakom  a legrövidebb távra, csak nem egy légyottot szeretnél tőlem kérni? - A lány hangja tele volt gúnnyal, Alexnek mérhetetlenül fájt a rideg igazság.
- Ketie…- a férfi a fejét rázta - Nem. Kérlek, ne haragudj rám, tudom, hogy szemét módon viselkedtem veled. Engedj be, muszáj veled beszélnem!
- Tűnj a fenébe és felejts el, a fiaddal együtt!
- Ketie! Ketie!
Alexnek volt már gyakorlata az ilyen módon való behatoláshoz. Ezeregyszer megtörtént, hogy veszélyes bűnözőkre és gyanúsítottakra törte az ajtót.
Először csak a tekintetük kapcsolódott össze. Ketie fuldoklott, az arca vérvörös lett a felindultságtól. Mintha a rátörő férfi lénye mindent betöltene a lakásban, az esővel keveredő ismerősen finom illatával, a sármos kisugárzással és erős, izmoktól duzzadó testével, amitől minden nőnek elakad a lélegzete. A szemében lobogó tűzről nem is beszélve, perzselt, Ketiben meleget gyújtva és a pulzusának lüktetését a duplájára növelve. Mérhetetlen vágy tört rá, annyira kívánta a másikat, oly elemi erővel, hogy csak kicsin múlott, ne vesse magát a karjai közé.
Alex pár pillanat múlva nézett a lány arcáról a kívánatos testére, ami annyiszor kísértette álmaiban.
Döbbenet, hitetlenség, és valami szívbefúródó érzés.
Annyi mindent akart mondani, de amikor a lány nagy hasával szembesült, azzal, hogy valakitől gyereket vár, mindent egy csapásra elfelejtett, csak állt és nem bírt  egyetlen szót sem kinyögni. Eltelt legalább egy hosszú és gyötrelmes perc, míg közelebb lépett; Ketie karját megragadva tette fel a kérdést.
- Szereted  a gyerek apját?
Ketie tekintete megtelt könnyel,  keze ökölbe szorult. Az átkozott! Miért pont ezt kérdezte?
- S z e r e t e m.
Alex megszédült. Hát elkésett rég!
- Értem - felelte csendesen, majd vetett egy utolsó pillantást a lányra, és a bejárat felé fordult. - Akkor ne haragudj - nézett hátra- tévedtem, amikor azt hittem, úgy gondoltam, hogy mi esetleg még…Szóval legyél boldog és vigyázz magadra!
Ketie nem gondolkodott, az ösztönei vezérelték.
- Ne menj el, várj! Azt mondtam, szeretem a gyerekem apját! - A lány erősen fogta Alex karját, aki döbbenten bámulta a nagy, sötét szemekben kavargó érzelemfelhőt.
- Ketie. Jól van, legyetek boldogok. Semmi keresni valóm itt!
- Hát nem érted? - Ketie lábujjhegyre ált, a kezét a férfi nyaka köré fonta, és megrészegülve annak illatától, kínálta fel a száját egy csókra. Alex, ha gondolkodott volna, biztosan nem úgy cselekszik, ahogyan tett. A lány vaskos, rózsaszín, kicsi szájának nem tudott ellenállni, muszáj volt elfogadnia puhán, és olyan lágyan érintve, mintha a világ legdrágább kincséhez nyúlna.
Boldog remegés futott végig mindkét testen, forró hullámok örvénylettek körülöttük. Alex nem értette az egészet, de ennyire finom búcsúcsókra álmába sem gondolt.
- Köszönöm - jelentette ki kis idő után, amikor nagy nehezen, és fájó szívvel megszakította az érintkezést. - Irigylem a fickót.
- Vagyis…, magadat?
- Mi? - nézett értetlenül.
- Te. Vagy. Az apja. - halkan mondta a lány, szinte suttogva, mégis akkora erővel szóltak a szavai, mint egy óriási csillagrendszernek.
- Ketie, ezt nem hiszem el!
- Kell apasági vizsgálat mister nagymenő? - lépett a lány hátra kettőt, összeszűkült pupillákkal. - Hát persze hogy kell, a nagy nyomozónak papír kell mindenről! - Alex még csak ekkor kezdte felfogni azt, amiről nem is mert álmodozni. Azt, hogy apa lesz.
- Nem kell. - suttogta erőtlenül. Nem kell - ismételte hangosabban. - Nem keeeeeell! - ordította olyan hangosan, hogy az egész ötvenkettedik utca hallhatta. - Istenem, nem hiszem el!- Alex ekkor nagyon meglepő dolgot tett.
A katarzis idejét élte, egy olyan pontot, ahol a múlt és a jelen összeütközött, egy pillanat, ami magában sűrített mindent. Fájdalom, gyász, egy asszony elvesztése, egy szerelmes szív szakadása, egy kicsiny,  ártatlan élet halála.
A múlt fekete szárnyon mellbe vágta Alexet, aki annyira mélyen nyelte le a bántó és fojtogató keserűséget, hogy csak most, amikor hirtelen megcsillant előtte egy másik fénysugár, tört elő belőle. Zokogása betöltötte a teret, mind a száznyolcvannégy centi magas izomzat remegett. A férfi a fal mentén csúszott a padlóra, a fejét lelógatva ömlöttek a könnyei.
- Alex - szólította a lány halkan, de a másik csak percek múlva válaszolt, a görcsös sírástól akadozva szakadtak ki a hangok a torkából.
- Az én hibám, miattam történt, azért haltak meg, mert én nem jól döntöttem. A két szeretett ember, akik boldoggá tettek, miattam lettek halottak. - Ketie is sírt ekkorra már, de tudta, neki kell erősebbnek lennie kivételesen. Alex mellé ült a földre, magához szorította a síró testet, és simogatta, puszilgatta a férfit, ahol csak érte. Hagyta, hogy Alex kisírja magát, tisztuljon a múlt fájdalmától.
- Nem a te hibád, a sors akarata volt. Ne firtassuk, és ne okold magad végre! Engedd el őket, ők maguk is így akarnák, hidd el már nem változtathatsz a múlton, éld le az életedet úgy, hogy büszkék lehessenek rád!
- Ketie, ne haragudj rám - válaszolta a férfi elgyötörve. - Te vagy a legnagyszerűbb és legédesebb lány, akit csak ismertem életemben. Bocsáss meg a gorombaságaimért, a bántásokért, a szemét viselkedésemért… Bántottalak, mert úgy könnyebben elviseltem az egészet. Tudod, miután meghalt a feleségem, megfogadtam, sosem leszek szerelmes többé, nem kell család, se asszony, se feleség.
A lány kezdte érteni, az otromba és néha érthetetlen viselkedés  mozgatórugóját.
- Szeretlek - mondta halkan, amire a kék szempárban annyi szeretet gyűlt össze, hogy a lány szívéig hatolt.
- A fenébe! - káromkodott Alex. - Én is szeretlek, már rég. Annyira hiányoztál, hogy azt hittem megbolondulok.
- És, hogy fogod viselni majd őt? - húzta a lány a nagy hasára a férfi kezét. Alex nem akart oda éri, félt. Rettegett közeledni a kicsi felé, hiszen ha megszereti, akkor félteni fogja, s ha félteni fogja, akkor pedig…
- Mi lesz, ha baja esik neki is? - fejtegette már hangosan.
- Tedd rá a hasamra a kezed! – kérte nyomatékosan a lány, miközben felhúzta a ruháját minden szégyenkezés nélkül, és Alex tenyerét a bőrére tette, ahol a hasa a leginkább gömbölyödött. - Majd vigyázunk rá! Ketten.
A férfi lassan megnyugodott, és mire alkonyodott, kezdett újra hinni, nem csak a szerelemben, az élet értelmében is.
*
Fél év múlva egy szerelmes, folyton csókolózó házaspár tolta a babakocsit, a meleg nyári nap elől menedéket keresve, a város egyik legszebb parkjában. Letelepedtek egy padra, ahová a szilfa árnyékot vetett. A kisfiúk, a három hónapos Johnson édesdeden aludt, pufók arcán angyali mosoly, de a kocsi mellett totyogó kislány!
- Hoppá, hoppá, anya vesz fel! - nyújtogatta csöppnyi kezecskéjét buzgón. Ketie és Alex összemosolygott, majd egyszerre nyúltak a kislányért, aki szőke hajával és a fodros szoknyájában egy megtestesült angyalnak látszott.
- Tudod, nem csodálom, hogy Merry lemondott róla a javadra - vigyorgott  Alex - ez egy kis boszorkány! - jegyezte meg bólogatva, amikor a kicsi lányka addig rimánkodott, míg Ketie a fűre ereszkedett vállalva azt is, hogy kutyagumiba tenyerel, és a hagyta, hogy a lánya a hátára ülve játsszon vele lovacskásat.
-VÉGE-
Sea Miller