A leigázott erdő 3. Fejezet

3. Fejezet A ketrec gazdája?

Belerúgok a vasba, erre a ketrec mögöttem összedől nagy hanggal. Egy ismerős férfihangot hallok, és rögtön felismerem, Caius Ballad, ellenfelem, bár régen társam volt.
- Hé! Ki tombol?!- Mikor ideér, és meglát engem, kacéran elvigyorodik, lila szeme engem fürkész, kék szememmel találkozik. Vigyora nem múlik el, hangja ismét felcsendül:- Lightning Farron! Gondoltam, hogy megjelensz, ha az erdődet letámadom.
- Mit akarsz?- Cseng hangom élesen, hidegen, ellenségesen.
- Hű, hangod, mint egy erős csattanás!
- Csattanás...! Kaphatsz, ha kérsz.
- És agresszív. - Vigyorogva közelít felém, előveszem a kardom. Ő lassú mozdulattal emeli le hátáról a fegyverét. Mindketten tudjuk, hogy mit akar a másik. Nem egyszer ütköztünk már meg. harcban is, gondolkodásban is, és egyéb témában is ismerjük már egymást. Ismerem a technikáit, a varázslatait, és előnyben vagyok: én sokat változtam. Legutóbbi találkozásunkkor még katonaként egész más szabály szerint éltem, más technikákat sajátítottam el. És ezeket ő nem ismeri. Közeledik még mindig, s közben szemez velem. Világossá válik előttem, hogy nem változott. Engem akar, élve, hogy a fogja legyek. Csak éppen nem áll ez szándékomban. Ideér, megszólal:
- Miért kell harcolnunk, hidd el, nem szeretnék.
- Sok minden van, amit nem szeretnénk.
- Ez igaz. És mióta vagy ilyen bölcs?
- Sokat változtam az elmúlt idő alatt.
- Gondolod, hogy le vagyok maradva?- Meglendíti felém kardját, kivédem. - Miért  kell küzdeni, ha meglehetünk békében? Kedvesem, tündéri, makacs kis angyalom!
- Ha tovább becézgetsz, a gyomrom tartalmát kiadom!- Ismét támad, lábra, így felugrom.
- Bírom ezt a véleménynyilvánítást, hogy úgy káromkodsz, hogy egy csúnya szó sem hagyja el a szád.
- Nem szokásom. - Most én lendítem a fegyverem, nyakra célzok, de kivédi. A pengék hangos csattanása után folytatom a mondatot:- Csúnyán beszélni. Engem másképp neveltek.
- Ó, hát persze, ebben nem is kételkedek.
- Több csapás, kevesebb beszéd, és akkor még el is fogunk fáradni!- Közlöm vele, és újra támadok, nyakra. Kivédi, és váratlanul a másik kezével üt, ökle a hasamon landol, nagy erőt merített azzal, hogy a lendület fokozására törzsével is fordult. Fáj keze nyoma. Ahogy ökle ellazult, oldalam megsimítva átölel, és megtámaszt. Ellököm magamtól, felegyenesedek a hasamon érzett fájdalommal nem törődve. Már támad is, kivédem. Néz rám, mintha nem értene valamit. Szúrós szemmel nézek rá, hangom fagyosan cseng:
- Aljas húzás volt, nem sportszerű!- Az utolsó szót még mondtam, mikor újra lecsaptam. Kivédi. Düh lesz úrrá érzelmeimen, érzem, ahogy a harag elönti testemet forrósággal. A fejem szét akar robbanni. Újra támadok, kardom eltalálja a vállát, de eltéríti a fegyvert, mielőtt levághatnám a karját.
- Szóval tényleg vérre megy a játék?- Kérdezi sziszegve, meglepetten. - Tényleg megváltoztál!
- Én mondtam. - Ismét letámadtam, egy ugrással, és egy jó erős csapással próbáltam a fejét kettévágni, de gyorsabb volt, és ezúttal kardja csapódott nekem, páncélomnak köszönhetően csak egy erős ütést kaptam.
- Viszont én is fejlődtem. - Pár percig nem tudtam felkelni, mert az ütés miatt egy fának csapódva a hátamat is bevertem. Fáj. Felém indul Caius, odaáll elém, fekszem a talajon, végezhetne velem. Kardját a magasba emeli, de még nem tudok védekezni. A kard elindul a fejem felé nagy sebességgel, majd beleszúródik az orrom előtt a földbe. - Elég sokat fejlődtem. De nem felejtettem el az ígéreted, és azt, hogy hozzám tartozol.
- Soha!- Ordítom, felpattanok, és újra támadok. A düh, a harag, és a bosszúvágy újabb erőt adott, és elnyomta a fájdalmam érzetét. Fogalmam sincs, mi történt a következő 2-3 pillanatban, de karjai között találom magam, a fegyverem Caius mögött van a földön, míg Caius-é a kezében. Eldobja a kardját, és magához ölel, meglepődésemre egész meleg az ölelése. Megpróbálok fordulással kiszabadulni szorító öleléséből, de nem enged. Közelebb hajol. Én minden erőmmel próbálok szabadulni, de nem ereszt. Elfordítom a fejem, hogy megakadályozzam ajkaink találkozását. Ez neki nem tetszik. Fejem után hajol, én pedig bokán rúgom. Felszisszen, és a lábaimra lép. Nem bírom a lábaimat kivenni az övéi alól. Ismét a számhoz hajol, tekintete a szememet fürkészi, de félelmet nem, csak erős dühöt lát benne. Elvigyorodik, egyik keze a tarkómra érkezik, másik keze még mindig szorosan tart. Még mindig fürkészi a szemem, de nem okozok neki akkora örömet, hogy lássa félelmem. Elrejtem ezt az érzést, ez dühíti, látom rajta, hogy egyre idegesebb, de a hideg, makacs, határozott tekintetem nem változik. Ismét próbálok szabadulni: rángatózom, forgolódok és próbálom kiszedni lábam "bilincséből", sikertelenül.
- Hogy-hogy nem félsz e szorult helyzetben?- Kérdezi, és még közelebb hajol.
- A félelem nem old meg semmit, és nem fogok a kedvedre tenni vele.
- Szóval nem félsz.  - Még közelebb hajol, gonosz, kegyetlen, hideg tekintettel mélyed a szemembe, állom a tekintetét.
- Miért nem engedsz? - Suttogom, nem is tudom, miért, vagy hogy mit várok, de - nem kis meglepődésemre - elenged, ellép tőlem. Megkönnyebbülten sóhajtok, Caius elém lép:
- Miért nem csináljuk vissza? Úgy, mint akkor! - Átöleli a derekam, de most nem tiltakozom annyira, sőt, egyáltalán nem. Folytatja szavait:- Devil Black o. B., a legjobb, a legyőzhetetlen, Sötét Harcos, Záfrik, Istenünk kedvence voltál. Az én párom, feleségem, és harcostársam. Az ígéreted, hogy visszatérsz, él, és élni fog, bármit teszel.
- Soha nem leszek a tied! Devil halott, Lightbning szabad!
- Lightning is az enyém! Bármilyen nevet használhatsz, Lightning Farron, vagy Devil Black of Ballad!
- Nem, Caius, ez nem olyan egyszerű. Devil Black hozott egy döntést, hogy betársul a Farron lány ikertestvérének, és ártalmatlanná teszi őt, hogy Záfrik ne sérülhessen miatta. Ennek a kérésnek, küldetésnek eleget is tett, de Devil ezzel ki is halt belőlem. Az utolsó csábító már nem csábít, és nem öl. Lightning Harcossá lett az évek alatt.
- Szóval Devil nincs Lightning-ban. És majd el is hiszem.
- Ez van ha hiszed, ha nem.
- És, Light, te miért nem fogadod el a tényt? Szeretlek, és meg foglak szerezni. Egyszerűbb lenne, ha nem ellenkeznél, hisz az esküd elől sokáig úgysem bujkálhatsz.
- Egy jó barátom azt mondta, rettegj a türelmes ember haragjától. Valljuk be, nem te vagy a türelmes!
- Drága Devil, fekete ördögöm! Te sem vagy türelmes, és ezt a tulajdonságot egy kiképzés sem adja meg.
- De van egy türelmes barátom, aki rád van szállva.
- Félnem kéne tán?- Még közelebb jön, kardom mögötte a földön hever. Átölel, most nem erősen, mozdulata egész gyengéd. Én sem utasítom el azonnal. Ellágyít. Háttérbe szorul bennem a harag, de tekintetem nem változik. Magához húz, ölelése egészen jólesik. Most nem akaratos, és nincs benne gonosz szándék. Megnyugtat. halkan szól: - Light, nincs senkid. A testvéreidnek nincs rád szüksége, barátaid nincsenek. Engedd, hogy a párod legyek! - Ismét szabadulni próbálok, de nem enged. Hideg tekintettel nézek a szemébe, és látom, hogy becsukja. Feje közelít az enyémhez. Hagyom, hogy megcsókoljon, de nem viszonzom csókját. Mire észbe kapok, már nyílik fel újra a szeme, feje elhátrál az enyémtől. Büszke mosolyával jelzi, hogy elérte, amit akart. Nyugtató, biztonságot nyújtó öleléséből még mindig nem enged.
- Hagytad, hogy megcsókoljalak. Szólalt meg suttogva. - Miért, ha ily ellenségesen néznek rám gyönyörű, kék szemeid? - Nem feleltem, csak hátraléptem, de nem engedett ki karjai közül. - Te sem tudod, igaz?- E kérdésre bólintottam. - Én tudom, Devil. A párom vagy, a partnerem, a társam, minden értelemben.
- Soha többet nem lehetek az, Caius.
- Nem lehetsz. Ki nem engedi?
- Te nem ismered a becsület szót? Se a hűséget. - Szavaim még mindig érzelemmentesek. Rám néz.
- Mert te igen?- Meglep kérdése, hallgatok. Bár szabadulnék meleg, szerető öleléséből! Nem akarok ismét az ő tulajdonába tartozni. Devil, ő egy kegyetlen bérgyilkos volt, de Lightning Harcos! Megvetésre méltó lenne már az is kollégáim szemében, ha párt választanék, nemhogy egy bűnözőt! Amodar kapitány úr keresztbe le is nyelne! Megint közeledik Caius feje. Egyik keze feljebb emelkedik, finoman ujjai közé fogja állam, hogy ne fordíthassam el a fejem. Most nem csókol meg, csak az arcomra ad egy puszit. - Elmehetsz. - közli, s másik keze is elenged. Nem szólalok meg, csak némán bólintok. Furcsa, már nem félek. De egészen elgyengültem csókjától. Elindul az erdőbe.
- Várj!- Szólok utána. Megáll, megfordul, és érdeklődő szemekkel néz rám.
- Miért?- Kérdez vissza.
- Tudnom kell valamit. - Látom, hogy felcsillan a szeme, folytatom:- Ki zárta be az állatokat?
- Fogalmam sincs.
- Szóval hazudtál? Látod, Caius, többek között ezért nem működik a kapcsolatunk. - Erre nem felel, csak szótlanul továbbmegy. Figyelem egész addig, amíg el nem tűnik a szemem elől.