A leigázott erdő 6. 7. Fejezet

6. Fejezet: Probléma problémán


Gondolatomból csörgő telefonom riasztott ki. Amodar kapitány hív. Felveszem a telefont, és kiképzésem szerint köszönök:
-Tiszteletem!
-Szép napot, Farron! Mivel tölti szabadidejét?
-Újabb feladat megoldásával.
-Valóban? És milyen feladat?
-Valhalla erdejében démonok pusztítottak, őket legyőztem, kiirtottam, de jöttük helyéről semmit sem tudok.
-Értem. Ne legyél egyedül, azonnal küldök melléd egy tapasztalt Harcost!
-Nem szükséges, ha akad más elfoglaltsága  a Harcosnak!
-Dehogynem! Még a végén bajod esik. Hány démont irtottál ki?
-Ö...2-3 milliót...
-Akkor nem tudsz meggyőzni. Még jó, hogy felhívtalak, ifjú Harcos! Tapasztalatlanságod látszik, de ez most még nem baj. Nagy harcok állnak még előtted, és éppen ezért vigyáznom kell rád. Nem semmiért lettél ilyen hamar Harcos. Ezt sose feledd! Na, kit is tudok küldeni...?- Feszülten figyelek. Nem jut eszembe semmi, amivel lebeszélhetném róla. Ha Caius-t megemlítem, nem csak ő kerülhet rácsok mögé, de ha egy Harcos lejön az erdőbe, akkor nem fog semmit érni a szavam. jól ismerem már őket. Egy fiatal harcos majdnem egyenlő egy rabszolgával:dolgoztatják, megalázzák, irányítják, lenézik, megverik, és a kapitányok büntetése is őket sújtja. Viszont ennek az előnye, hogy könnyebben el lehet viselni az elrablással járó lelki és testi fájdalmakat. Tudom, én már tapasztaltam.-Ricsit küldöm!-Megugrok a kapitány felkiáltására. Ricsit?! Ő a legszemetebb!-Ő pont ráér, és jót tesz majd neki az erdei levegő!-Leteszi a telefont. Lehajtom a fejem, Caius átölel, s a fülembe súgja kérdését:
-Mi baj, Kedvesem?
-Egy óránk van pontot tenni az ügy végére.
-Akkor mire várunk?
-Semmi...-Megzavar telefonom csörgése. Nem írt ki nevet, felvettem.-Igen, tessék?-A telefonban megszólaló hang ismeretlen volt számomra: sötét, mély, kísértetiesen visszhangzó:
-Mikor az ég vöröslik,
S az eső vörösen folyik,
Egy ismert, s mégis ismeretlen lény
Fogja elhozni a tiszta, igaz fényt.
De a lényt rácsok tartják.
A kérdés, hogy időben kiássák?-A telefon elhallgat, a hívásnak vége lesz. Caius összevonja a szemöldökét, ránézek:
-Ez egy rejtvény.
-Vörös égből vörös eső?!-Kérdezi Caius.- Ez valami vicc?
-Engem az ismert, és mégis ismeretlen lény érdekel. De mi van vajon elásva, és hová?
Nem tudom. Ehhez több információ kell. Talán az idő válaszolni fog...
-Vörös eső... Vajon vérre gondol?
-Szerintem inkább varázslat. A véresőhöz vagy repülő lények, vagy varázslat kell, és a varázslat a valószínűbb.
-Léteznek. Griffek, sárkányok, főnixek, pegazusok... és a többi.
-Pff...! Hiszem ha látom...!
-A vírusokat se látod, mégis tudod, hogy léteznek.
-Megint nyertél.
-El kell menned, el az erdőből.
-Miért, Light?
-Egy Harcostársam jön, Amodar kapitány úr elküldött egy idősebb Harcost a védelmemre.
-Hagyjalak egyedül egy szemétládával? Szerintem te sem így ismersz...
-Muszáj, különben mindkettőnknek annyi.
-Nem fog bántani?
-Kibírom.
-Így nem hagylak magadra!
-Értem ne aggódj. Mondtam: kibírom. Ha rájössz valamire a rejtéllyel kapcsolatban, hívj fel.
-Lightning...!-Szorosan átölel, és finoman, lágyan megcsókol. Viszonzom csókját, melyet egy számomra ismert hang zavar meg. Egy férfi. Megjelenik előttem a képe: Kidolgozott, izmos felsőtest, erős, nem vékony karok, vállig érő, szőke haj, és ártatlannak tűnő, kegyetlenségtől csillogó szemek. Ő Ricsi.
-Lightning?! Caius?!-Mindketten ránézünk. Szúrós szemmel néz rám.- Amodar tud róla?
-Nem szükséges tudnia.-Válaszolom neki. Közelebb lép, fenyegetően felemeli a kezét, mire összébb húzom magam.
-Ne merd!-Hallok egy csattanást, és látom, hogy Caius megfogta a kezét.
-Hagyd!-Szólok rá.-Csak rontasz a helyzeten. -Caius morran egyet, és ellép mellőlem. Ricsi viszont felém lép:
-Ront a helyzeten?! Szerinted lehet rontani a helyzeteden?!-Meglök, erősen, én elvágódok a földön. Belerúg az oldalamba. Ismét fájdalom lesz úrrá testemen.-Zöldfülű. Nem tudja, mit szabad, illetve mit nem! No nem baj.-Ruhám nyakánál fogva felemel, a lábam nem éri a talajt.- Majd én megtanítom neki a szabályokat!-Letesz, egyik kezével elenged, és olyan pofont kever le, hogy beleszédülök. Másik keze is elenged, valószínűleg Caius szólt bele. Térdre esek. Fáj az oldalam, a hasam, és az arcom. Hallom, ahogy eldurran egy pisztoly, és Caius felordít. Odakapom a fejem, és látom, hogy Ricsi a lábába lőtt.
-Ezért 5 évet leszel sitten!-Emelte fel a hangját Ricsi, majd felém fordult.-Veled ezt meg külön le fogom játszani! De nem itt és nem most.- Ismét belém rúg, mire hanyatt borulok. Védekezésre se erőm, se bátorságom. Előveszi a fegyverét, ami egy hosszú ostor. Félelem lesz úrrá rajtam, akarva, vagy akaratlanul, de könyörögve nézek rá. Ez nem hatja meg, kezét a magasba emeli, kígyószerű fegyvere lendül először hátra, majd nagy sebességgel előre...
Hogy meddig járt a keze? Fogalmam sincs, de amikor megállt, már lélegezni is fájt. Nem mertem magamra nézni. Ezt látná Amodar kapitány! Ricsi sem állna egyhamar lábra. Ekkor támad egy jó ötletem. Előveszem a telefonomat, és kezdeményezek egy videóhívást Amodar kapitánynak. Szerencsémre felveszi. Összevonva a szemöldökét megkérdezi síró szememet és folyó véremet látva:
-Mi történt veled?!
-Caius volt!-Szólal meg Ricsi.
-Nem!-Szólalok meg erőtlenül, halkan.-Richárd tette.
-Hogy?!-Kérdez vissza Amodar. - Miért tette volna?!
-Kérem, higgyen nekem!-sírtam.
-Hozd el őket, Ricsi!-Dönti el sorsunkat Amodar.- Az erdő pedig a te kezedbe kerül, Ricsi.-Ezzel leteszi a telefont. Könnyeim és vérem is kezd elfogyni. Szépen elsötétül előttem minden.
Mikor magamhoz térek, egy fehér szobában vagyok. Minden fehér színű idebent. Egyedül vagyok, egy vastag takaró alatt. Az egész testemet kötszerek, fáslik borítják. A fájdalom hamar visszatér. Minden egyes ütést érzek. Ráadásul fázom. Caius...! Vele mi történhetett? Könnyeim két csíkban ismét mosni kezdik arcomat. Ő valószínűleg már egy börtönben van... Az ajtó kilincse kattan. Halk nyikorgással elkezd kinyílni. Nem kis meglepődésemre Sepiroth lép be rajta. Hosszú, fehér haja egyenesen ereszkedik a föld felé, sárga hüllőszeme rám irányul. Caius jó barátja. Odajön mellém, leül az ágyam mellé.
-Csúnyán összevertek.-Szólal meg halkan.- Lekezeltem a sebeidet.
-És Caius?-Kérdezem rögtön. Meglepődés látszik az arcán, csak percek múlva tud felelni:
-Ő is jól van. A sebét elláttam, most alszik.
-Jó.- Bólintok-Pihenjen.
-Pihenjen???-Nagy szemeket meresztve néz rám.-Mióta lett fontos számodra?
-Nem tudom. Ricsivel mit csináltál?
-Én semmit. Caius  leverte, amikor rátok találtam.
-Hol van Caius? -Megpróbálok felülni, de erőmből nem futja rá. Vacogni kezdek. Fázom.
-Ho-hó! Lassabban! -Finoman lenyomva visszafektet az ágyra.-A szobájában van. Odavigyelek?-Kezét a homlokomra teszi, én pedig bólintok.-Nem vagy lázas... Hideg sincs... Miért fázol?... hm... Ki tudja?-Óvatosan karjaiba emel, és az ajtó felé indul velem. Amikor lerak Caius mellé, és otthagy, rájövök, hogy szeretem Caius-t. Szeretem Őt. Figyelem, ahogy alszik mellettem, békésen, nyugodtan. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed. Szeme lassan kinyílik, rám néz:
-Light...!-Közelebb jön, átölel és betakar. Karjai nagyon óvatosan fonódnak sérült testem köré. Hozzábújok, leteszem a fejem az övé mellé. A szemébe nézek.- Mint egy törött szárnyú kismadár...!-Szól halkan, és nyom egy puszit az arcomra.
-Egy sérült kismadár, aki szeret téged.-Teszem hozzá halkan suttogva. Végigsimít arcomon.
-Aludj, kismadár, óvó fészked leszek, ha nem hagysz itt, megvédelek.- E szavai enyhe mosolyt csalnak arcomra.  Becsukom a szemem, és csendesen elalszom mellette.

7.Fejezet:Vissza a rejtélyhez

Másnap reggel -fogalmam sincs, hogy történt, de- arra ébredek, hogy egy seb sem csúfítja alakomat. Caius mellettem alszik, a karjaim között. Nagyon aranyos. Kedves, ártatlan, mint egy rossz gyermek álmában. De Amodar ehhez mit fog szólni? Most nem fázom, de kiráz a hideg a gondolattól. Ha a Harcosok elveszik Őt tőlem? Mihez kezdünk egymás nélkül? Ismét hozzábújok, szorosan magához ölel. Megint nem alszik. Vagy csak nem mélyen? Csak azt tudom, hogy finom, meleg ölelése hamar megnyugtat. Lágy hangja furcsa, de kellemes érzéssel tölt el:
-Jó reggelt!-Mosolyodik el.
-Neked is.-Bólintok mosolytalanul.
-Mi baj?
-Egy csomó időt elpazaroltunk, és gőzöm sincs a rejtély megoldásáról.
-Hogy is szól?
–" Mikor az ég vöröslik,
S az eső vörösen folyik,
Egy ismert, mégis ismeretlen lény
Fogja elhozni a tiszta, igaz fényt.
De a lényt rácsok mögött tartják,
A kérdés, hogy időben kiássák?”
-Ja, tényleg!… "Mikor”, tehát egy időpontra kell várni.
-Ha még nem történt meg az, az a vörös eső… De mi lehet az ismert, s mégis ismeretlen lény?
-Talán egy angyal?-Oldalra húzza a száját, és folytatja.:-Vagy valami még nem ismert lény…
-Ezzel mire gondolsz?
-Ha nem angyal, akkor mi hozza el az igaz fényt?
-Igaz fény… Nem lehet, hogy ez is egy szimbólum?
-Hm?
-A háborúskodás jó és rossz között sosem fog megszűnni. Addig nem lesz tiszta, igaz fény..
-Igaz lehet…-Elgondolkodik feltételezésemen.  Figyelem.- Vagyis ez nyilvánvaló. A jó és rossz örökké él.
-Örökké él, és küzd egymással. Egymással, és egymás ellen, és mégis egymásért.
-Hogy? Ebbe belegabalyodtam….
-Rossz a rosszal és jó a jóval is harcol, tehát egymással harcolnak egymás ellen: Rossz és jó. És az egymásért ezért van, mert fejlődnek. Minden harc után, új technikák, erősebb, gyorsabb mozdulatok, élesebb, vagy nagyobb hatáskörű fegyverek, és a többi, és a többi….
-Értem.
-Térjünk vissza az erdőbe.-Telefonom miatt ismét meg kellett szakítanom mondatom. Ugyanaz a hang szólalt meg, amikor kihangosítottam a hívást.:
-Tik-takk lassan lejár az idő,
Ahol voltatok, ott vár majd ő
Véredet, ahol hagytad, azt szimatolja,
S ontására karma hegyesre csiszolva.- És leteszi.
-Ez mit jelenthet?- Nézett rám Caius
-Valami démonszerű lény lehet. Ahol Ricsivel találkoztunk, oda kell mennünk.
-De akkor az a lény a véredre szomjazik, tényleg ésszerű lenne odamenni?
-Nem félek, és egyébként is, mellettem leszel.
-Ebben az egyben biztos lehetsz.-Megcsókol, viszonzom. - Na, induljunk, ha muszáj.
-Muszáj.-Enyhén elmosolyodom, aztán Caius után én is felállok, de lábaim nem tartanak meg, ha Caius nem kap el, visszaesek az ágyra.
-Biztos, hogy el akarsz jönni?-Kérdezi aggódva. Bólintok, és megállok a lábamon. Ekkor jut eszembe, hogy Caius lába megsérült, de úgy tűnik, ő is meggyógyult, nem csak én. Záfrik, úgy tűnik, támogatod e kapcsolatot, de kérdem: Miért? Nem vagyok biztos magamban, sőt, semmiben! Kérlek, segíts megértenem, segíts bíznom! Lehunyom a szemem, mély levegőt veszek, majd enyhén meglepődöm, amikor szemem előtt ugyan nem, de a fejemben válaszol: "Azt teszem." Lesápadok, és visszaesek az ágyra, szemeim kinyílnak, és elkerekednek.
Hogy milyen hangon szólt hozzám? Nem vagyok képes szavakkal leírni. Caius letérdel elém, és most már igazán aggódó szemekkel néz rám:- Tuti, hogy jól vagy?
-Még egyszer megkérdezed, és egyedül nézek utána a rejtélynek! -Hangom ismét hideg. Felállok, ő is.
Mikor kisétálunk verésem helyére, Harcos Richárddal találkozunk, illetve egy démonnal, amit láncon vezet. A démon számomra egy tigris méretű patkányra hasonlít, fekete szőr, rágcsálófogak, karmok, és démonhoz méltón vörösen izzó szemek birtoklója. Nyakánál, mellkasánál, és mellső lábainak tetején vérfoltok húzódnak a hámja a alatt. Valószínűleg tüskés a hám belseje, másképp nem tudna féken tartani egy ekkora pusztítót. Hogy Ricsire miért nem támad? Még én is undorodom ettől a rengeteg parfümtől, amit magára fújt, ráadásul több fajta parfüm, és az izzadtság szagával is keveredik. A démon felső ajkát fel, alsó ajkát lehúzza, így hátsó, hegyes fogai is rémisztőbbnek mutatják, főleg, amikor a hosszú, lasszó szerű, ragadós, és mérgező, zöld színű nyálával ,,ékesített" nyelvét is kidugja! Förtelmes látvány. Előveszem a kardom, mivel nálam más védekezőeszköz nincs. A legjobb ide a parfüm, vagy bármilyen más iszonyatos szagú szer, ami a tested fő részét borítja. Még egy nehezebb, nagy, vagy robbanó töltényű puska is jó védekezés, csak nekem az nem áll rendelkezésemre. Caius sem vesz elő ilyen fegyvert, csak a kardját. Ricsi vigyorogva néz engem, majd megkérdi:
-Gyorsabb vagy egy rágcsálónál?
-Annál igen.-felelem.-A démon viszont nem az...!
-Beköptél, te kis mocsok! A madaraid fizetnek érte!
-Ne!-Hangom nem rémült, csupán figyelmeztető.-Nem hagyom!!
-De igen.-Felel higgadtan.-Utánad halnak csak meg!-Ezzel elengedi a démon hámjára erősített pórázt. A fenevad megindul felém, sikításra emlékeztető hangot hallat, és felém csapja nyelvét, mint valami béka, ha vadászik. Kardom szerencsére időben mozdul, harapása elől oldalra lépek, és majdnem tőből levágom a nyelvét, ami a talajon kezd értelmetlenül és rendszertelenül mozogni, miközben a sötétzöld színű, maró hatású vért spricceli. A démon próbálja arra használni, hogy a vére és nyála keverékét sugárba történő köpésével eltaláljon. Felkapaszkodom a fölöttem lévő fa ágára, és felhúzom a lábaimat, így nem ér el a ,,lövedék". A növényeket kimarja, és azt is tudom, hogy pár évig nagy foltban nem lesz itt növény a méreg felbomlásának ideje alatt. Caius Ricsivel küzd, hallom kardjaik csattogását, ebből automatikusan rájövök, hogy a démont nekem kell elintézni. Fordulok egyet a tengelyem körül, hogy erősebb ütést, és mélyebb vágást tudjak ejteni a rám ugró démon pofáján. Felvisít, és meghátrál. Az alsó állkapcsa eltörött, harapni már nem fog tudni. A vére azonban egyre inkább gyűlik a szájában. Eléggé meglepődök, amikor látom, hogy elkezd átalakulni, és megnőni. Kb. akkora lett, mint egy nagyobb ló, az alakja most már egy sárkányra hasonlít, 6 végtagja lett: 4 karmokban végződő erős,izmoktól tömött gyíkláb, és 2 erős, hatalmas szárny. Az egész lényt fekete szőr borítja, egyedül a szája, karmai és vörösen izzó szeme a kivétel. A nagy állat, és az, hogy a magasság sem nyújt számomra biztonságot, tényként villog a fejemben. Azt tudom, hogy ekkora mérettel a fák ágai között lévő repülés nyújthat csak enyhe segítséget, ha üldözésre kerül a sor. Caius-ékra pillantok, ők még mindig küzdenek. A démon szemébe irányítom tekintetem. Hát legyen! Egy végzetes küzdelem veszi kezdetét. Próbál harapni, de elugrom és rálövök. 3 golyó talált: egy a nyakába, egy a mellkasába, és egy a bal mellső lábának vállába fúródik. Ekkor a bal lába lendül, és majdnem végigszántja a hasamat 4 éles karma, de időben hátraugrok. A másik lába viszont úgy lép rám, hogy elvágódok a földön, a kardom messzire repül, a jobb kezem beszorul lába alá, és félig a mellkasomon áll. Bal lába a másik kezemet és vállamat szorítja a talajhoz. A szemem elkerekedik, és minden erőmmel próbálok kijönni egyre lejjebb ereszkedő teste alól, de sikertelenül, rám fekszik, és majd' összenyom. Alig kapok levegőt, bár arcom és nyakam szabadon van, a tüdőmet is alig tudom mozgatni hatalmas súlyától.
-Caius!-Próbálok egy-két hangos szót kipréselni magamból. -Caius, segíts!- Bármennyire is igyekszem, nem tudok rendesen lélegezni, mintha kígyó szorítana, egyre kevesebb levegő kerül a tüdőmbe, de mindig ugyanannyi távozik. Ha nem száll le rólam, meg fogok fulladni!-Caius…!-Hangom már-már feladó, alig-alig remélem, hogy segítsége időben érkezik. Záfrik! Záfrik, kérlek segíts! Ne hagyd!-Becsukom a szemem, és szavaim immár Záfriknak irányított gondolatok:Záfrik, segíts rajtam valahogy! Kérlek! Könyörgöm..!-Az oxigénhiány már érződik gondolkodásomon: egyre kevésbé fogom fel, mi van velem, mit hallok, vagy nem hallok. Már kezdek kábult állapotba kerülni…! Ekkor egy, az enyémnél mélyebb női hang szólal meg a fejemben(!): Vigyázz!-S e szó után felnyílik a szemem, rögtön rádöbbenek: Nem én nyitottam ki!!! Érzem a varázslat bizsergető, kellemes érzést, de magát a varázslatot képtelen vagyok felismerni. A következő pillanatban nem az én lila színű, hanem fekete varázslat fényét látom, és a démonsárkány felüvölt, és feláll. Kapkodni kezdem a levegőt, felállok, de a testemet még mindig nem én irányítom. A kezem kardomhoz nyúl, felveszem a fegyvert, és kézfejem a démonra lő. A golyó két szeme közé fúródva elpusztítja a démont, melynek holtteste iszonyatos szagú fekete színű gázzá változik. Összeesek, de a testem irányítása ismét az én kezembe kerül. De mi volt ez?! Nem értem. Bár gondolataim egyre inkább összeszedik magukat, én még mindig le vagyok fagyva. Látom, hogy Caius megsérül, hallom, hogy felordít, és tudom, hogy segítenem kell neki, de a lábam földbegyökerezett. A női hang ismét megszólal a fejemben:-Mindent nekem kell csinálnom?!-Ezután ismét megmozdul a testem, kivédem a Caius-nak szánt, végzetesnek tervezett csapást, és Ricsi hasába rúgok egyszerre. Ezután egy gyors fordulattal kigáncsolom, és bal lábamat a nyakára teszem. Ezután jobb lábammal a férfi kardot szorító kezére lépek, fegyveremet a feje felé tartom, és nem az én hangomon, nem is én szólalok meg:
-Ha élni akarsz, kussolj, és ne ellenkezz!
-Mikor lettél ilyen ügyes?!-Kérdezi Ricsi megdöbbenve. Caius feláll, és a szemembe néz:
-Devil! Devil?
-Igen, Caius. Devil és Lightning. Két lélek, két tudás, két szív, és egy test.-Ijesztően hangzik minden szó, mi az én torkomból jön, de nem az én hangom, és nem én beszélek. Úgy tűnik, teljesen visszakaptam a testem irányítását, érzem, hogy arcom sápadt, a kezem remeg, és ha Caius nem tart meg, összeesek.
-Mi legyen vele? -Nézek le Ricsire.-Mit csináljunk most vele, és velem?!-Kiborulok, hangom egyre erősödik.-Tudni akarom, hogy mi van velem! Mi ez?!-Itt már ordítok.- Ki irányít, és mit akar??!
-Tsss!… -Caius átölel.-Nyugalom, semmi baj. Nyugodj meg.
-Hogy?! Hogy Caius?! Hogyan csináljam?!-Már sírok.-Nem tudom… Nem tudok! Félek, félek ettől!
-Nem kell, nyugalom!-Egyik kezét a tarkómra teszi, és a vállára dönti a fejem.
-Mitől félsz?! Saját magadtól?-Kérdezi Ricsi gúnyos vigyorral, de ahogy Caius fejbe rúgja, el is ájul.
-Elmondom.-Mondja halkan Caius. -Elmondom, csak menjünk vissza a házba, rendben?
-Rendben.-Bólintok, és keménységet kényszerítve magamra abbahagyom a sírást. Megremeg a föld, el is esek. Erős földrengés keletkezik, tőlünk nem messze a talaj elkezd szétnyílni, az eget hamu fedi el, mely vörösesen tükrözi a láva forróságát, ami tőlünk 10m-re is feltört a talajból. VÖRÖS ÉG, VÖRÖSEN FOLYIK! A rejtvény!
-Ahogy nézem, kerülnünk kell egy kicsit…!-Enged el Caius.
-Nem, nem kell.-Felveszem Ricsit, és kitárva szárnyaimat, pár centit feljebb repülök.-Ölelj át, és fogj erősen!
-Biztos, hogy jó ötlet ez?-Kérdezi Caius de azért engedelmeskedik.
-Nem, de jobb, mint elégni, ugye?
-És őt miért hozod?
-Kötelességem segíteni rajta..-Felrepülök, a füsthöz és a hamuhoz közelebb vagyunk, mint a talajhoz. A házig viszem őket. Ez a ház elég messze van a lávától, de a hamu be fogja temetni. Leteszem a fiúkat, és ismét felrepülök.
-Hova mész?
-Angel-ékhez, segítenem kell nekik.
-Túl veszélyes. Ne menj!
-Makacs vagyok, Caius. Nagyon makacs.-Felrepülök, és elindulok fészkelőhelyük felé. Nem lehetnek attól túlságosan távol. Ott vannak, látszólag mindannyian. -Angel!- üvöltöm a nyelvükön, -Erre! Gyertek erre!-Kiáltom még midig a nyelvükön, és elindulok Caius-ék felé. Követnek, ez jó jel. Kb. 20 perc múlva odaérünk. Én is, és ők is sértetlenül érkeznek meg. Tekintetemmel a lávát és a hamut figyelem. Újabb rengések, egy hegy emelkedik, egy vulkán. 2 perc alatt??? Ez nem természetes! Még inkább a táj  kémlelésébe merülök, és látok is valamit! A vulkán szájánál! Nem tudom megmondani, hogy mit láttam, és nincs a kíváncsiságnál nagyobb gyenge pontom! Muszáj odamennem! El is kezdek arra repülni, mint valami őrült, sebesen szárnyalok a több ezer °C-os vulkán felé. Még vagy 100m van köztem és a vulkán között, de már érzem a melegét, a forróságot, azonban nem vagyok az a fajta, aki feladná a kíváncsiság okozta tudásvágyát. Ismét láttam a valamit. A szárnyaim kezdenek leállni, lassabban, gyengébben csapkodni. Hallom ismét a másik nő hangját: Idióta!-Megint átveszi, vagy átveszik az irányítást, és visszarepülök Caius-ékhoz. Bemegyek a házba, az ajtót bezárom, és a kulcsot Sepiroth kezébe nyomom. A másik hang megszólal a torkomból:
-Ki ne engedd!-És visszakaptam az irányítást, amit az követ, hogy összeesek.
-Lightning…!-Caius felsegít.
-Mondd! Mondd, mi ez!-Kérem tőle remegő hangon. Ő bólint, a konyhába kísér, és leültet, leül ő is.
-Szóval...-Lépett be hozzánk Sepiroth.-A helyzet az, hogy Devil Black of B. és Lightning Farron egy testbe lett várva.
-Így…-Veszi át a szót Caius.- Kérheted a segítségét, a tapasztalatait, és a varázserejét.
-De ti honnan tudjátok ezeket???-Kérdezem.
-Devil-lel egyidősek vagyunk.-Szól Sepiroth.
-Ugyanazon a héten születtünk mindhárman. -Caius pontosít.- Több tízezer év tapasztalat van az életünk mögött. Mind varázs, mind démonok, mind gyilkolás és persze a hétköznapi életben.
-Értem...és… hogy is férek hozzá az emlékekhez, tapasztalatokhoz?
-Meg kell egyezned vele, Devil engedélye nélkül nem férhetsz hozzá semmihez.
-És hogy tudok beszélni vele?- E kérdésemre Devil válaszol: Mindent hallok, látok, érzek, amit te. A gondolatodat is hallom, illetve így beszélek hozzád, illetve így beszélhetsz te is hozzám.
-Mi az? Megszólalt?-Kérdezi gúnyos mosollyal Sepiroth. Kérdőn ránézek-Az arcod kifejezéséből erre tippeltem.-Mondja ártatlan mosollyal.