A leigázott erdő 8-12. Fejezet

8.Fejezet: Beszélek Devil-lel


Még egy-két szót váltunk, és megbeszéljük, hogy 3 napra elegendő oxigén, és 15 növény van a házbon belül, így mindenki megnyugszik, hogy egyelőre nem fogunk meghalni. Ma mindenki külön szobában fog aludni, én ennek tisztázása után be is vonulok a szobámba. Hanyatt fekszem az ágyon, és csukott szemmel belemerülök abba, hogy beszélni fogok Devil-lel. Valahol ettől még mindig félek. Azért csak furcsa, hogy az én testemben van még valaki, nem igaz? Halkan sóhajtok. El kéne kezdeni a beszélgetést valahogy, de ötletem sincs, hogy kéne megszólalnom, és mit kéne mondanom. Félek attól is, hogy nem fog együttműködni és esetleg ellenem fog cselekedni, az én káromra.
-Hm...érdekes!-szinte megrémít hangja, ahogy megszólal a fejemben.
-Mi?-Kérdem tőle
-Hallom minden gondolatodat, nem emlékszel?-Kérdez vissza.
-Igen, így már igen. Nos, először is akkor szia!
-Helló! Miről szeretnél beszélni?
-Először azt meséld el, hogy ki vagy.
-Devil Black of Ballad a nevem. Foglalkozásom bérgyilkos és Sötét Harcos. Egyesek az  „utolsó csábító” vagy a „végső éjszakás” néven emlegetnek, mivel csak férfiakra, és csak 22 óra után vadászom. Egyetlen ember van, akit szeretek, és én őhozzá tartozom, ez Caius.
-Ne haragudj, nem tudtam….
-Sebaj. A hűség nálunk amúgy is ismeretlen fogalom. A Sötét Harcosok 4-5 ellenkező nemű egyedet szédítenek minimum. Caius ez alól kivétel Sephi pedig megelégszik eggyel. Mire vagy még kíváncsi?
-Hány éves vagy?
-Nem számoltam, az az igazság. A 10 000. születésnap már unalmas… A fölött már az éveket sem igazán számoltam, a küldetések, megbízások úgyis mindig jöttek, ha meg nem, akkor ott volt a kedvenc diszkóm, ahol bármikor fel tudtam szedni egy-két idiótát. Más kérdés?
-Mi a véleményed rólam?
-Rólad??? Nehéz kérdés… Fiatal vagy, ez látszik is rajtad, a gondolkodásodon, a viselkedéseden, és hogy nem állsz ki magadért. Ezt leszámítva van varázserőd, és értesz a fegyverekhez, akár még sikeres is lehetsz, ha tanulsz, edzel és gyakorolsz. Kiváló Sötét Harcos lehet még belőled. Komoly, erős, kitartó, makacs és kíváncsi vagy. A szíved hatalmas, és ez itt nem igazán előny, talán a Harcosok világában, de én ezt nem igazán hiszem el. Túlságosan irányítható, félelemben tartható, és kiszámítható vagy.
-Mi a különbség a Harcosok és a Sötét Harcosok között?
-Szinte csak a nevük. A Harcosok sem mások, láthatod Ricsin is akár. Ugyanúgy váltogatják a párjaikat, ugyanúgy él bennük a bosszúvágy és a pusztító szándék. Kapitányok és vezérek mondjuk csak a Harcosoknál vannak, a Sötét Harcos csak magáért felel, és nem köteles senkinek engedelmeskedni.
-Tudsz segíteni, hogy jó Harcos legyen belőlem?
-Tudok, de nem akarok. Záfrik a Sötét oldalon áll, így nem segíthetek neked Harcossá lenni. A Sötét Harcos már más téma. Ha az akarsz lenni, akkor segítek.
-Használhatom a tudásod, varázserőd?
-A tudásomat megkaphatod, az erőm túl erős, túl nagy ahhoz, hogy kezelni tudd. Ha minden emléket egyszerre a nyakadba zúdítanék, bele is őrülnél, szóval majd csak lassan, fokozatosan osztom meg veled.
-Rendben. És...Caius-t hogy ismered? Milyen barát, milyen Harcos, milyen pár?
-Caius? A férjem igazi barát, bármikor számíthattam rá, mindig segített, vagy támogatott. Harctudása nem gyenge, sokat tanult tőlem. Párként is megállja a helyét. Általában poénkodik, ha jó kedve van. Szereti a fekete bort, a focit nézi, mert rúgni nem tud.
-Fekete bor??
-Igen. A Sötétek kifejlesztettek egy olyan bort, ami majdnem teljesen ugyanazt a hatást éri el, mint amit a bor, csak nem káros az agysejtekre, a májra, és minden egyéb mellékhatása annyi, hogy be lehet tőle rúgni. Ugyanúgy kikapcsolja az agyat 1-2 óráig, de egészséget nem rombol, ugyanakkor nem is mondanám egészségesnek. Viszont finom.
-És Sephiroth eltűrhető?
-Igen, csak ne próbáld becézni addig, amíg nem ad rá engedélyt, és nem lesz baj. Ő is jó fej egyébként, csak néha ütnek a poénjai. De persze előbb-utóbb megtanulod, mikor viccel, és mikor beszél komolyan. A vigyor általában viccet jelent, míg a mosoly, vagy a nem mosolygás komolyságot jelöl. De, ha megismer, és elfogad, onnantól szabad kezed van. Vele viszont nem árt vigyázni, szíve hideg, kardja éles. A döntés viszont a tied.
-Ö...Oké…
-Szerintem most pihenj, szükséged lehet még az erődre.
-Ahhoz képest, hogy ördögöt jelent a neved, angyalként viselkedsz most velem.
-Hamar fog változni a véleményed. Jó éjt!
-Szép álmokat!-Ahogy kigondolom, már alszom is. Másnap reggel hólapát hangjára ébredek. Ahogy az ablakon kinézek látom, hogy Caius és Sepiroth lapátolják a kb. térdig érő hamut. Szürke az egész erdő, az összes fa elégett. A szívem belesajdul a látványba. Angel-éket keresve elfordítom a fejem Caius-tól, Devil rögtön reklamál:Na…!
-Nem vagy te beteg véletlenül?-Kérdezem tőle, de nem felel. Kimegyek, és megcsap a forróság.-Jó reggelt!
-Neked is!-Hangzik tőlük egyszerre, Caius folytatja: A madarak a hegy másik oldalán vannak.
-Rendben, köszönöm.-A házra nézek.-Hogy vészelte át a tűzvészt?
-Varázslat védi.-Felelt Sepiroth. Ekkor számomra új, ismeretlen hang harsant, mint valami oroszlán morgás, csak sokkal hangosabb.
-Mi volt ez?-Kérdem.
-Sárkány.-Felel Caius, és felveszi a kardját.-A hangból ítélve egy óriás sárkány.
-Ha jól tippelek, az veszélyes…?
-Csak akkor…-Felel Sepiroth a kérdésemre.-Ha nem vagy tűzálló. Na meg ott vannak a fogak, karmok.
-Veszélyes, főleg, ha ilyen pusztításra képes.-Mutatott végig a tájon Caius. A vulkánnak már nyoma sincs, a gyönyörű erdőt egy hatalmas hamu-sivatag váltotta fel. Hajnalfény az állatokkal együtt eltűnt, valószínűleg elvezette őket. E döntését igencsak támogatom, itt nincs biztonság, se élelem.

(Itt beékelődik a történetbe egy Extra fejezet, ami nem kapcsolódik a történésekhez és a többi fejezethez, ezért nem is fogom ide felrakni. A weboldalamon megtekinthető.)


9.Fejezet: Sárkányok és boszorkányok


Miután újabb sárkányüvöltést hallok, elindul a hang irányába a lábam, valószínűleg Devil cselekvése miatt. Borzasztóan zavar, hogy nem tudom, pontosan mire számíthatok. Egy sárkány nem a mindennapi élet része. Én még sosem találkoztam egy példánnyal sem, ritkaság volt ez a lény, szinte csak legenda. Nem látok mást, csak egy vörös foltot a távolban, valószínűleg egy ember, viszont túlságosan messze van ahhoz, hogy pontosan meg tudjam állapítani. Megijedek, amikor hirtelen láng lobban. Óriási, több emeletes ház magasságú, égre törekvő, vöröses-sárgás lángok! Hallom Devil undok kuncogását, ahogy azon röhög, hogy mennyire megugrottam ijedtemben, de figyelmen kívül hagyom. Figyelem a lángokat, és tátom a számat, amikor azt látom, hogy az egész forgolódni kezd a puha, lágy, kellemesen meleg, helyenként már-már majdnem forró hamuban. Forgolódik, amíg el nem lepi a hamu, de a lángok nem alszanak ki.
-Mi ez?!-Kérdezem Deviltől, aki rögtön válaszol: ez kérlek szépen egy tűzsárkány, a nagyobb fajtából. - De akkor nem kéne eltűnnünk?- Bátorság, Sötét Harcos! Bátorság, ez az 1-es lecke, amit meg kell tanulnod. Pontosabban erre rá kell érezned.-Gondolod, hogy sikerül?-Tudom. Na, indulás!-Ismét én irányítok. Fogalmam sincs, mit kéne tennem, csak remélem, hogy Devil segít. Előveszem a kardomat, erre Devil megszólal:-Na, látod, azzal bizony nem mész semmire…!-Meglepődve rákérdezek:- Hát akkor mivel?-Varázslat, más fegyver nincs, amit egy sárkány ellen használhatsz. -Már válaszolnék, amikor egy sötétvörös villám csap le a hamu forróságára. Mikor a fény kialszik, a vörös tűzsárkány mellett egy korom fekete pikkelyű, bár annyira nem hatalmas sárkány is porfürdőt vesz a forró hamuban.
-Tetszik a munkátok, lusta dögök?!- Szól a torkomból Devil jó hangosan, hangjában maró gúnnyal.-Bolhák ellen jó a por, mi?!- A hideg végigszalad a hátamon. A sárkányok felhördülnek, felmorrannak. A tűzsárkány hatalmas, félelmetes szemébe nézek, ahogy fejét lerakja elém. Pupillája hosszúkás, koromfekete, akár egy hüllőé, írisze szép színátmenetben vesz részt: Pupillája mentén vérvörös, attól távolodva fokozatosan átmegy narancssárgába, zöldbe, míg írisze szélén már királykéknek mondanám. A szeme többi része lángol, akárcsak szemhéja és teste. Alkalmam van megfigyelni bőrét és lángjait közelről: tenyérnagyságú pikkelyeinek olajszerű folyadék borítja felszínét, ami a sárkány iszonyatosan magas testhőmérséklete miatt ég, egyébként tűzvörös lenne az egész lény. Hátralépek, erre mögöttem a fekete sárkány hördül fel. Ennek a szeme izzóan vörös, szintúgy fekete, hosszúkás pupillájú. Nem látok benne mást, mint gonoszságot, gyilkolásra késztető vágyát és kegyetlenséget. Megvillantja tűhegyes, lándzsa formájú fogait, melyek vakítóan fénylenek az élességtől és a fehérségtől.
-Szép, nem?-Kérdezi Devil- Inkább ijesztő.-felelem, mire gúnyos kuncogásba kezd. Mondanom sem kell, hogy nem tetszik. Elkerekedik a szemem, amikor azt látom, hogy a tűzsárkány helyén egyik pillanatról a másikra egy gyönyörű nő áll. Vörös hajában égnek a lángok, de formás testét takaró öltözékét már nem tudom megfigyelni, mert két erős kéz szorítását érzem felkarjaimon. Meglepődésemre női kezek. Bőre szürke, hosszú, hegyesre reszelt körmét tűzvörösre festette.
-Ejha, Flame, mit fogtunk!-Szólal meg mögöttem a nő mély, gonosz, kegyetlen hangján. -Devil, most mit tegyek?-Kérdezem gondolatban tőle. Válaszol is rögtön, a nőnek hangomat használva:
-Mit? Egy tapasztalt sorozatgyilkost, akinek meg se kottyan két rosszcsont kinyírása!…
-Ej, még fenyeget!….-A vörös hajú Flame a csuklóimat ragadja meg, majd folytatja szavait:- Mit csináljunk a nagyszájúval, Storm? Megkínozzuk? Kinyírjuk? Esetleg mindkettő?
-Hm… Jó erőben van. Szerintem csatlakozhatna a többiekhez.
-Rendben.- Bólint Flame. Félek. Nem tudom, mire számíthatok, csak azt, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle. Mintha tárgy lennnék, úgy néznek végig rajtam. Szívem furcsa, kellemetlen érzést jelez felém. Félelem szerű, de nem egészen az. Egy kelletlen izgalom lehet. Szinte kiszakítja a mellkasom, úgy dobog. Lélegzetem is gyorsul, rosszullét kerülget. Varázslat! Ismerem fel testem furcsa reakciójának és kezük világításának összefüggését. Szédelgek, lassan elmosódik előttem a kép, majd elsötétül minden: Elvesztem az eszméletem.
Magamhoz térésemkor korom sötét fogad. Megpróbálok felállni, de hátrabilincselt kezeim nem engedik. A lánc csörgéséből ítélve nem is szabad az egész helységről tudnom. Csönd van. Keresem a lánc végét folyamatosan hátrafelé csúszva térden. Falba van rögzítve, a betonfal öntésénél elhelyezhették.
A talaj nem beton. Kopogásának hangjából ítélve parketta. Leülök a fal tövébe, hátamat nekitámasztom, és várok. Pontosan nem tudom, meddig, de egy napnak tűnik az eltelt idő. Kinyílik előttem egy ajtó, de a vakító fény miatt nem látok semmit, sőt…! El kell fordítanom a fejem, és összeszorítom a szemem, hogy tompítsam a hirtelen fény miatti fájdalmat. Hallom, hogy valaki lépked felém. Lassan, nyugodtan, ráérősen. A láncnál fogva álló helyzetbe húz fel. Storm hangját hallom, mely most erősen parancsoló és igencsak fenyegető:
-Talpra, rabszolga! Ameddig nem vesszük hasznodat, élelmet sem kapsz!-Leenged a láncról, a bilincs rajtam marad. Olyan erősen ragadja meg felkaromat, hogy fáj a szorítás. Nem nagyon tudok ellenkezni: A kezemet fogja,lábaimon pedig olyan nehéz cipők vannak, hogy lépni alig tudok. Ő ezzel nem törődve vezet ki a helységből. Most meg tudom figyelni arcát: Szemöldöke és haja olyan enyhe szőke árnyalatú, hogy szürkének látszik. Tűzvörös szeme olyan, mint sárkány alakjában. Ajkait feketére festette. Szürke bőrét szemei alatt lévő hosszú, enyhén görbe elnyújtott szemfoghoz hasonló minta fedi el, orra végének vonaláig. Öltözete páncélokból áll, tehát szürkés színű. Az udvaron is körülnézek, az én „helyem” mellett még legalább 5db 2m magas 1,5x2m alapterületű betonszoba van. Mindegyik oldalán láncok, ostorok, pálcák, kötelek, kések és különböző szíjak sorakoznak. A sok fajta szíjat kivéve nagyjából sejtem, hogy mi mire való. Tudom hogy semmi jóra nem számíthatok ettől a helytől. Storm gúnyos szavaira riadok fel gondolataimból:
-Körülnéztél? Mindent megfigyeltél?
-Túlságosan is.- Felelem érzéstelen hangon, semmilyen arckifejezéssel, majd rákérdezek: - Ti zártátok be az állatokat? És ha igen, miért?
-Állj!  Itt én kérdezek, és te válaszolsz. De, ha tudni akarod, szolga: igen. Úgy terveztük, hogy ők már holtak lesznek, amikor felperzseljük az erdőt, de valaki kiengedte őket, és elmenekültek.
-Én engedtem ki őket. Azok a madarak a családom. Miért égettétek fel az erdőt?
-Hol találtunk volna jobb porfürdőzésre alkalmas helyet?!
-Bárhol máshol, mondjuk egy sivatagban. Valhalla erdejét felelőtlenség volt tönkretenni.
-Most már aztán tényleg hallgass! Térdre Úrnőd előtt, rabszolga!- Parancsol határozottan. Nem mozdulok, várom, mit tesz. A legtöbb esetben ilyenkor reagálni sem tudnak a kezdők, de Ő rögtön felel tétlenségemre: Megragadja a hajamat, és kirúgja alólam a lábaimat, így jó leckét is ad, miközben térdre kényszerít.- Azt javaslom, hogy tanulj belőle, mert nem vagyok se türelmes, se szűk kezű, ha engedetlenségről van szó…!- Talpra állít.- Felkelni, és maradj itt, amíg vissza nem érek!- Odamegy a „házacska” oldalához, és leakasztja róla a szíjakat. El sem tudom képzelni, hogy mit akar azzal a az 5-7 szíjjal és 4-5 fém vacakkal, amikor visszaindul felém. Nem mozdulok meg, csak figyelem, mit csinál: 2 kisebb szíjat a vállaimra erősít, egyet a derekamra, ezeket egy hosszú szíjjal összekapcsolja, aminek a közepén egy fém karika van. Az utolsó 2 szíj egyike a  gyomrom magasságában kerül felsőtestemre, míg a legutolsót nyakamra erősíti. Ezeket is rácsatolta a gerincem mentén végighúzódóra. Ezután valami mást is rákapcsol a hátamon lévő karikára.
-Nézzük, elbírod-e?- Nem értem, hogy mire céloz. - Lépj előre, úgy 2m után megállhatsz.- Egyszerűsíti a parancsot.  Megemelem a lábaim, és lépnék előre, de a szíjak megfeszülnek rajtam hámot alkotva. A következő lépések irtó nehezek, valamit húzok. A kerék nyikorgásából rájövök: egy kisebb szekeret húzok! Nagyon nehezen, de megteszem a 2m-t megállás nélkül. Elégedetten bólint Storm.- Remek, egyedül is elhúzod a cipőiddel együtt. - Felpattan a kocsira. Hamar hallom az utasítást:- Indulj!-Minden lépés egyre nehezebb a legalább 4kg-os cipőkben, ráadásul húznom kell a szekeret és Őt is! Egy nagy, kb 1km-es szántóföldön húzatta magát végig, a szekér többször is megakadt. Mikor a végére érünk, közli: - Most pihenhetsz amíg bevásárolok, de ha el mersz menni…!-Fenyegető hangneme meggyőz, fölösleges lenne folytatnia. Otthagy. Olyan jól esik leülni…! Mindkét lábam sajog,  hátam és a vállam majd' leszakad, és karjaim is egyre kellemetlenebbnek találják a hátrabilincselt helyzetet. Több óra is beletelik, hogy visszaérjen. Devil nem hajlandó semmire felelni, így borzasztóan unatkozom. Storm ismét egyértelmű utasításokkal lát el, de előtte megjegyzi: - Nem adtam rá engedélyt, hogy leülj…!
-Tetszik, hogy uralkodsz rajtam, igaz?! Hát ha nem tetszik valami akkor kapd be!- Felelem dühösen.
-Még szemtelenkedsz is?! Ezért még elpakolni is neked kell majd.- Rám mordul:- Indulj már!- Nehezen indul el a kocsi, és rendesen meg lett pakolva. Mire visszaérünk jobban fáj mindenem, mint a pihenő előtt. Leszáll, és végre leveszi rólam a szekeret és a hámot. -A konyhaasztalra pakolhatsz le.
-Levenné a cipőről a súlyt?
-Még mit nem! Az enyhítést ki kell érdemelni…!- Közli ördögien gonosz vigyorral, majd jól telepakol szatyrokkal, dobozokkal. Majd' megszakadok a súlya alatt. Addig pakol, amíg úgy meg nem telnek kezeim, hogy az ajtón is csak térdelve férek be, és már az ajtónál sajog mindkét kezem. Flame segítségemre siet, és segít elpakolni, de Storm így megtiltja, hogy bármit is letegyek, szóval 5 percig kellett a súlyt elviselnem. Ezután ők elvonulnak beszélgetni. Addig kapok vizet, meg némi ételt, majd Storm visszakísér a „házamba”, leveszi a bilincset és rám zárja az ajtót. Most nem kötöz meg, csak a sötétséget kapom vissza, azt sokáig...


10.Fejezet: Rabszolgasorsból szökve


Másnap reggel(?) Flame nyitja ki az ajtót. Bár hosszasan aludtam, még mindig érzem a tegnapi munka fájdalmait. Nem vagyok se nyugodt, se bátor, se magabiztos. Intésére szó nélkül előjövök, és csak némán reménykedem, hogy nem lesz olyan kegyetlen, mint Storm volt. Vörös ruhája félvállas, és térdig érő szoknyában végződik. Hangja lágyabb, így reménykedem még:
-Az állatokat fog kelleni ellátnod ma. Etetés, itatás, lovaknál fésülés, csutakolás, almozás.
-Hol kezdjem?
-hm.. Ahol akarod, csak ne felejtsd el a halakat a kerti tóban, és a madáretetőt a kert végében! - Bólintással jelem, hogy tudomásul vettem, és rögtön munkához is látok. Az állatokkal nincs semmi baj, még a kutyákat is gond nélkül el tudom látni, pedig az egyik egy pitbull. A lovak is engedelmesek, szelídek. Ebből arra következtetek, hogy vagy nem is látják Storm-ékat, (és ez a valószínűbb), vagy nem rossz emberek. Csak remélem, hogy a második feltételezésem, bár a tegnapi tapasztalatok szerint ez nem igaz.
3 hét, 4 nap jelen pillanatban az eltelt idő, mármint azt hiszem, mert a sötét csendben elvesztettem az időérzékemet, így csak abból számoltam, hogy hányszor kellett valami parancsot teljesíteni. Most azt tervezgetem, hogyan tudnék megszökni. A kardom hollétét nem árulták el, így csak reménykedni tudok abban, hogy még épségben a birtokon van. Ha szerencsém lesz, most Flame fog értem jönni, és akkor meg tudok szökni. A kilincs csikorgását hallom, néma imába kezdek. Szerencsémre Flame lép be az ajtón. Szokás szerint intéssel parancsol ki, Elkezdem a szokásos feladatot: ellátni minden állatot. Megcsinálok mindent, most ki kellett pucolni még az ólakat is, nem csak az istállót. Mondanom se kell, hogy felfordult a gyomrom, amikor a térdig érő ürülékes szalmába bezavartak egy vasvillával, ráadásul a kis sunyi kakas persze pont beszorult az ólba, úgyhogy még össze is kellett verekednem vele, hogy a fészkek közelébe mehessek, de megcsináltam a takarítást is.
-Jutalmat érdemelsz.-Felel Flame amikor megnézi a munkámat.- Szólok Storm-nak, hogy megbeszéljük, várj meg a helyed előtt!-Bólintok, és megyek is a "ház" elé. Elég sokat kell várnom, de a végén csak megérte. A kardommal a kezében tér vissza Flame. Felém nyújtja.-Ezt kerested nem rég. Használatára nem kapsz engedélyt, de dísznek lehet nálad. Vágáskor jól fog jönni, ahogy az izmaid is.-Utálom, amikor a testemről beszél, mert olyankor magamon érzem a tekintetét, és igencsak érezteti a hangsúlya a birtoklást. Mintha én is egy lennék az állatai közül. Enyhén meghajlok elköszönésképp, szárnyat bontok, és megpróbálok minél hamarabb kereket oldani. Hallom, ahogy barátnője nevét ordítja, de most nem fordulhatok hátra, hogy megnézzem, megsérült-e ahogy szárnyaimmal csapkodni kezdtem. Tudom, hogy ha elérem Caius-ékat, onnantól biztonságban vagyok, de az utat addig egyedül kell megtennem. Rettegek attól, hogy elkapnak, mert valószínűleg megmutatná Storm minden "játékszarét", amivel fájdalmat lehet okozni. Egy-két alkalommal már így is megismerhettem a pálca és ostor hatását, érzem is a hátam,ahogy szárnyaim mozgatom. Már látom a házat, ugyanakkor érzem, hogy a fekete sárkány a nyomomban van. Kardom a tokjába kerül, mert azt nem vették el tőlem. Karjaimat előrenyújtom, lábaimat hátra, vízcseppszerű alakot veszek fel, hogy a levegő ne lassíthasson le. Hatalmas mázlim van, becsapódok, ajtóval együtt Caius-ék házába, de oda a sárkány már nem követ. A felsőm átázott a vértől, a szárnyaimat visszahúzom, a levegőt úgy kapkodom, mint aki készül megfulladni, a szívem majd' kiugrik a helyéről, olyan vad ritmusban ver. Storm emberi alakban közelít a ház felé, az ajtó helyén megáll, és földön fekvő testemet látva megszólal:
-Ezt nagyon meg fogod bánni!
-Mit is?!-Kérdezi Caius, aki éppen odaér.- Mi történt veled?!-Tekintete rám irányul, én csak erőtlenül Storm-ra mutatok, de kezem leesik, hanyatt fekszem a földön, ami iszonyatosan fáj felszakadt sebeim miatt, de nincs erőm átfordulni. Sephirot letérdel mellém, karjaiba vesz, és a szoba felé indul velem. Hallom Caius kardjának csattogását, de nem látom, mi történik. Valószínűleg Storm-mal küzd. Erőtlen hangon figyelmeztetem Sephirot-ot:
-Boszorkány... Segíts Caius-nak..
-Rendben..-Az oldalamra fektet.-Maradj itt, ha visszajöttem, ellátom a sebeidet.-Enyhe mosollyal díjazom viccét. Eltűnik a becsukódó ajtó mögül. A lélegzésemen kívül semmit nem hallok, igencsak aggódom a fiúk miatt, de nem tehetek semmit. Kb. fél óra múlva jönnek vissza. Sephiroth már a kötszereket, illetve a számomra nem túl szimpatikus fertőtlenítőszereket is hozza. Miközben ellátnak el kell mesélnem mi történt velem, és mit tudok róluk.
-Szóval tudod, hol laknak. Ne felejtsd el, mert még vissza fogunk oda térni!-Ígéri Caius.-És rávesszük őket, hogy csinálják vissza az erdőt.
-Előbb halnak meg...
-Akkor fordított szereposztás lesz: Te leszel az ő úrnőjük, és ők a te rabszolgáid.-Feleli Sephiroth egyszerűen.
-Két nő még oké, de két sárkányt szerinted hogy a francba tartok kordában???!-Kérdezem csodálkozva.
-Mágiával, kincsem. Erre van egy nagyon jó varázslat, csak meg kell tanulni a démonnyelven íródott varázsigét.-Válaszol Caius.
-Nem hiszek az ilyen hókuszpókuszokban.... Egyébként sincs erre elég varázserőm.
-Nem erőszak a disznótor....-Feleli Sephirot.- Ha neked jó lesz továbbra is a rabsors...
-Hol az a mágia?-Kérdezem, és már ülnék is fel, de a hátamon lévő sebek miatt abban a pillanatban elvetem az ötletet, ahogy eszembe jut.
-Először gyógyulj meg.-Ül mellém Caius.- Majd utána segítek is tanulni, jó?-Bólintok. Jólesik a törődés ennyi hanyagolás és kegyetlenség után. Hálás is vagyok érte.


11.Fejezet: Édes a bosszú...!


A gyógyulás közben megtanultam a varázsigét. Nem egyszerű, és nem kevés varázserőt igényel, de Devil majd segít. Legalábbis ezt ígéri, nem tudom, merjem-e remélni, hogy így is lesz. Ha úgy segít, mint a múltkor, azzal nem megyek sokra... Reggel van, szép, kellemesen langyos reggel. Az erdőt még mindig hamusivatag borítja. Szörnyű látvány, szívszorító. A valaha virágzó erdő halála véres bosszút kíván! És én leszek az, aki végrehajtja az ítéletet! Felállok, és kiindulok. Felveszem kardomat a tokjával együtt, és az övemre csatolom. Kimegyek a konyhába, egy intéssel köszönök a fiúknak, akik válaszul biccentenek, és a teámhoz lépek, megmelegítem, és megiszom. Szeretem ezt a folyadékot, energiát, életkedvet ad, és finom is, ráadásul egészséges. Rakok el egy üveggel a táskámba is.
-Ma mész vissza?-Kérdezi Caius mosolyogva.
-Igen.-Válaszolom határozottan.
-Elkísérjelek?
-Ugyan, Caius!-Nevet fel Sephirtoh.- Majd menj utána, hogy visszahozd ellátni a sebeit.-Vigyorog.
-Ha ha ha... Letörlöm azt a mocsok vigyort a képedről a kardom élével...!-Vigyorgok vissza idiótán, mire mindketten elkezdenek röhögni. Forgatom a szemem, és kínomban kuncogni kezdek, hogy ne rajtam nevessenek, hanem velem. Rögtön jobban is érzem magam, ez tényleg valóban hatásos.- És igen, megköszönném, ha velem jönnél, kedvesem.
-Kedvesem???-Néz Sephiroth kerek szemekkel, én enyhén bájos mosollyal nézek rá, Caius kacér mosollyal, de egyszerre kérdezem Caius-szal:
-Irigykedsz?-Erre most mindhárman elkezdünk nevetni, Sephiroth csak a fejét tudja rázni tiltakozásának kimutatásához.
-Nos, akkor, indulunk?-Kérdezi Caius. Bólintok, és el is indulunk, ahogy felveszi a kardot a hátára. Vele együtt már bátrabb vagyok. Elmegyünk, a számomra már ismert szántóföldön keresztül vezetem Caius-t, így a hátsó udvara fogunk érkezni, ott biztosan nem fognak ránk számítani, legalábbis ebben reménykedem. A kutyáknál Caius hangját hallatja:
-Jáj! Az egy pitbull!?
-Nyugi, nyugodt egy jószág. Nem lesz semmi baj, ha mellettem jössz.-Megfogom a kezét, és átvezetem a kutyaudvaron, majd az istálló mellett jövünk el, és máris itt vannak a betonszobák, amiket mindennek neveznék, csak lakhelyre alkalmas helyiségnek nem.
-Ezekbe voltál bezárva?
-Balról a másodikba.-Bólintok.-A kocsi nincs itt, Storm valószínűleg húzatja magát már megint...
-Kocsin??? Emberekkel?
-Én egyedül húztam... 4kg-os cipőkkel, ami összesen ugyebár 8kg volt...
-Ez már önmagában is egy kínzás...
-Ne nekem mondd....-Sóhajtok. Flame keresésére indulok: a ház felé veszem az irányt, pedig oda engedély nélkül tilos volt a bejárás. Nem félek most, Caius és Devil is velem van. Elkezdem a varázslatot, ahogy találkozom mindkét nővel, egy helyiségben vannak. Valahogy így hangzik, de figyelmeztetek mindenkit, hogy nem értelmes nyelven van írva, a rendes írásmód szerint különböző jelekkel kellene papírra vetnem, de ez ugye nem megvalósítható. A lényeg, hogy ez Kiejtési kinézet!!:
-Hákf lámor, deaggon fesdgájt rávink abenróm goetdu űvícet öcsófeht kercsényáf geideth.- És még jó pár sor, de a hangokat nem tudom megfogalmazni, egyszerűen lehetetlen, a többi szinte csak morgás, képtelenség papírra írni. Ez démonnyelv, hörgések, morgások, szavakat is használnak, de  a varázsigéknek általában csak az eleje értelmes, a többi a morgások, hörgések, ordítások különböző hangsúlya, hangereje van a karmolásokkal ábrázolt betűkkel jelölve. (Inkább el se képzelem, hogy nézhetek ki démonnyelven beszélve...) A lényeg a lényeg: Flame és Storm köré ugyanolyan hám kerül, mint amilyet én kaptam, Flame köré vörös, Storm köré sötétlila színben. Lánc kerül rájuk, a hámokra kapcsolódó láncok pedig a talajig húzódnak. Ezután a föld alatt folytatódva a lába mellett feljönnek és bilinccsel a lábamra kapcsolódnak. A varázslat sikeresen végződik! Most én dirigálok, és nekik kell engedelmeskedni.
-Húzd szorosabbra!-Szól rám Devil.
-Hogyan?-Kérdezek vissza.
-Majd megcsinálom, figyelj!-lehajoltat a lábaimhoz, Flame tűzerejét használva lángokkal járatja körbe a bilincseket, és megjelenik rajtuk egy tekerhető gomb. Először Storm láncán kezdi el tekerni, egész addig, amíg az eddig lógó hám teljesen rá nem simul a nőre. Ezután Flame jön.- Ha rosszalkodnak, csak tekersz rajta. De vigyázz, engedni nem lehet, csak szűkebbre húzni! Ha túlhúzod, nem csak fájdalmat fogsz nekik okozni, mert a robotjaiddá válnak. Ami azt jelenti, hogy megszűnik a szabad akaratuk, és semmit nem tesznek, amit te nem parancsoltál meg, viszont mindent megtesznek, a legnagyobb hülyeséget is, ha megparancsolod.
-Az jó. Nincs szükségem a haragjukra és az ellenkezésükre. Ezt Valhalla erdejéért kapják!-Átfordítottam a gombot, szépen lassan, hagytam, hogy ordítsanak a fájdalomtól, amit a szűkülő hám okoz. De nem húztam túl, hagytam, hogy a csontjaikat is összetördelve egészen apróra összezúzza őket. Az utolsó fordítás, hogy ne legyenek érző, értelmes lények, az nem jön el, pedig tudom, hogy megváltás lenne a számukra, de olyan bosszú ég bennem, hogy hagyom őket, és nem kegyelmezek. Magam sem tudom, mi van velem, de Devil láthatóan örül a látványnak, így nem is zavar, hogy szenvednek. A Harcosok elég sokat bántottak ahhoz, hogy ki merjem próbálni milyen Sötét Harcosnak lenni, és Devil segítségére őszintén számítok.
-Szép...-Mondja Caius vigyorogva.- Kínzásnak tökéletes, Harcosnő... Mit kapnál ezért a kapitányodtól..!
-Jaj, ne is mondd!-Szólok rá mosolyogva.- Nem igazán hiszem, hogy visszamegyek Harcosnak..
-Hát akkor mi lesz veled?
-Sötét Harcos szeretnék lenni. Közétek akarok tartozni. Persze, csak ha lehet...
-Ki állíthatna meg, ha valamit a fejedbe veszel, hm? Az erdő megmentéséről is lehetetlen lett volna lebeszélni, és nem is nyugszol, amíg nem virágzik újra.
-Minden szó igaz.-Bólintok.- Csak az a baj, hogy Sötét Harcosként az állatszeretet...-Sóhajtok.
-Megengedett.- Caius-ra nézek nagy szemekkel, folytatja: - Sötét harcosként a magad ura vagy, nem mondhatja meg senki, mit hogy tegyél, de zöldfülűként nem árt azért a többiekre is figyelni.-Kacsint.- Bár, Devil szerintem majd eligazít... Jó nagy verésbe kever, ha valami nem tetszik neki.
-Biztató..-Kuncogok a poénon, egész addig, amíg Devil meg nem szólal:-Nem viccelt...
-Csak egy dolgot tudok ígérni neked, Lightning: Én nem foglak bántani. Ugyanakkor megvédeni sem, kivéve, ha többszörös túlerő van, és minimum 10-en vannak ellened, ha 11 emberke akar bántani, abba már lehet, hogy beleszólok. Így készülj.
-Nem tart vissza. Döntöttem. Ölni pedig szeretek. A vér csábít, a fekete a kedvenc színeim egyike. A Harcosok is sokat bántottak, a Sötétek se lehetnek elviselhetetlenek.
-Ahogy gondolod, Lightning. Ez a te életed, és a te döntésed. Nem tudom, számodra milyen döntés, de majd kitapasztalod.
-Majd tájékoztatlak.-Kacsintok rá. Visszamosolyog, közelebb lép. Lassan az ajkaimra hajol, és lágy csókja elfeledteti velem a külvilágot néhány percre. Majd az ordítás megszűnik, Flame-ék beletörődnek a sorsukba, és némán szenvedve tűrik a fájdalmat, amit érzek a levegőben is, és az arcukról is leolvasható. Összeszorított szemek, harapott ajkak, felemelő érzésnek érzem, hogy uralkodom rajtuk... Ördögi, gonosz, de jó érzést kelt bennem a látvány és a tudat. Főleg úgy, hogy nem lenne szabad, de a tiltott gyümölcs mindig édesebb!-  Nos, lányok, kitaláltátok már, hogyan varázsoljátok vissza az erdőt eredeti állapotára?
-Tudok rá varázslatot...-Nyögi fájdalmasan Flame.- De nem fogom megcsinálni.
-Rossz válasz...-Tekerek még egy egészen picit a gombon, de most csak Flame szenvedésén fokozok, fel is zokog, ordít, sikít kínjában.
-Rendben!-Alázkodik meg Storm letérdelve.-Rendben...-Lehajtja a fejét.
-Rajta!-Felelem jéghideg, kegyetlen hangon. Tudniuk kell, hogy nem játszom, és nem tűrök ellenkezést, elvégre, rászolgáltak a szenvedésre, mindketten kínoztak engem, éheztettek, és a betonszoba sem volt kifűtve. Megérdemlik. Kimegyünk, felülünk Storm hátára, ahogy sárkánnyá változnak, és visszamegyünk Valhalla erdejének helyére. Leszállnak, mi is a sárkány hátáról, visszaváltoznak, és egyetlen varázsige után az erdő újra virágozni kezd. Már csak Hajnalfényt kell megtalálnom, hogy vezesse vissza az állatokat az immár újra zöldellő erdőbe. Az pedig nem lehetetlen feladat, csak egy másik fejezet.


12.Fejezet: Visszatérek...!


A másnap kellemes érzéssel tölt el. A varázslat erőhasználatát ki kellett pihennem, de most a hajnal első napsugaraira az én szemeim is magukhoz térnek. Kipattanok az ágyból, kardomat a tokjába, azt a derekamra teszem, fegyvereim tárát leellenőrzöm, megigazítom a hajam, és futólépésben indulok ki. Kint szárnyat bontok, és megindulok a lehetséges irányba, amely felé mehettek: A hegyen át. Légvonalban elég hamar el is érem a hegyet, a túloldalán lévő apró kis erdőcskébe térek be. Hajnalfény hamar meg is talál:
-Lightning...?
-Igen.-Bólintok, és a tiszteletet megadva meghajolok a kedves, gyönyörű lény előtt.- Az erdőtök most már biztonságos. A démonok és tűzvész után minden rendbe jött, visszatérhettek.
-Visszatérhettek? Te nem maradsz velünk?
-Vár a kötelesség. Rács mögé kell juttatnom az egyik Harcost, aki nem méltó a rangra, és meg kell védenem titeket, és a többi állatot a hasonló veszélyektől.
-Tégy ahogy jónak látod, Harcos. Ez az erdő örökké gyermekeként fog rád tekinteni, őszinte hálával segítségedért. Te nevelkedtél itt, ha nem tévedek...?
-Igen. A tél hidege elől drága családom, Angel csapata mentett meg, még apró gyermekként, azóta nevelkedtem 20 évig az erdőben, mialatt egész sokat megtudtam róla. Furcsállom, hogy Őfelségeddel nem találkoztam, elvégre, úgy tartják az unikornis az erdejével egy idős.
-Így van, gyermekem.-Feleli lágy bólintás kíséretében.- Azonban csak akkor pusztulunk el, ha az erdőnk is menthetetlen, és nem tér többé vissza. Ez szerencsére még nem az a pusztulás volt, de félek, annak is eljön majd az ideje, és akkor ezeknek az állatoknak...-társai felé pillant: mélyen meglapulva egy-két griff, néhány tündér, és érdekes szárnyas egér is látszik az őzek, nyulak, rókák, farkasok, erdei állatok és madarak különböző fajtái között.-... nem lesz hová menniük.-Sóhajtja.
-Mindent elkövetek, hogy ez a nap ne jöhessen el.-Mondom tiszta szívemből, és én is végignézek ismét az állatokon.-Kellemes utat, az erdőben még találkozom veletek, de nem szeretném a félősebb réteget megsérteni, megbántani azzal, hogy lelepleződik létezésük számomra. Vonuljatok át békésen a hegyen, az otthonotok már vár benneteket.-mosolyodok el hálás szemük csillogására. Szárnyaim segítségével visszamegyek Caius-ék házához. Leszállok, és bemegyek.
-Hol jártál, báránykám?-Kérdezi Caius mosolyogva
-Zöld erdő után hegyen túl, és zöld erdőben, aztán itt, de te nem vagy az asszonykám.
-Még jó!-Nevet fel Sepiroth-al egyszerre Caius.
-De..-Komolyodik el Sephiroth.- Mit kerestél te a hegyen túl?
-A családomat.-Felelem egyszerűen. Ő bólint, és kinéz az ablakon. Követve a tekintetét látom, hogy az állatok ezresével özönlenek a helyükre erdőjükön belül. Látom, hogy futásuk és jogos ijedt sietésük ellenére nem tapossák el vagy lökik föl egymást, Pedig a medvék hatalmas mancsa alatt ugráló nyuszik és békák könnyen kilapulhatnának. Még így is figyelnek egymásra. A városban nem ezt tapasztaltam, de gondolom nem kell bemutatni. A sok bamba ember egymás kárára tolakszik állandóan. Ezek az állatok testvérként tekintenek egymásra. A rókák és farkasok egy nagy falkába gyűlve menekülnek otthonaik felé, a legtöbb nőstény kölykével a szájában. Szomorúan sóhajtok. A fiúk nem érzékelik, mindkettő belefeledkezett a látvány varázsába.Megjöttek a madaraim, ők zárják a sort hátukon az ezer féle-fajta tojás, és apró, helyváltoztatásra képtelen állatkölyökkel. Hatalmas óvatossággal helyezik őket vissza a fészkekbe, vagy az odúk bejáratához. Ez a szeretet és a törődés. Ekkora érzelem viszont csak ezekben az állatokban van. Szerencsésnek  érzem magam, és hálát adok az Égnek, hogy közöttük nőhettem fel, egy ilyen csodálatos helyen. A szívem viszont összeszorul: Lehetséges, hogy soha többé nem fogom látni se őket, sem ezt a helyet... A Harcos létnek ára van. A családoktól ugyan nem szakítanak el senkit, de az állatokat nem veszik figyelembe. Van ugyan két testvérem, de a bátyám legszívesebben a családból is kitagadna, mert szerinte szégyent hozok a Harcosságára azzal, hogy egy vadonban nevelkedett lányt is szolgálatba állítottak. Az ikertestvérem pedig... Sima egyszerű ember. Nem tud se harcolni, se varázsolni. Iszonyúan kedves, és otthonában mindenki ismeri. Tartok tőle, hogy csak zavarnám a látogatásokkal. Hagyom a 15 macskájával együtt békésen élni. (Nem csípem a macskákat, inkább kutyát tartanék 300-at, mint macskából egyet is, de ő szinte a pontos ellentétem: Engem senki nem ismer, értem senki sem aggódik, nem vagyok kedves annyira, mint ő, és nincs otthonom... Persze ezt az erdőt kivéve.)
Órákig törtem a fejem, bámulva az erdő csöndességét egy fa árnyékos tövében ülve. Várom, hogy Angel jelezze, képes engem fogadni, elkészült családja a feladatával. A sírás nálam ritka dolog, és szeretek bánatomban egyedül lenni, ami itt az erdőben persze lehetetlen. Megtanultam még a fák életének érzékelését is. Nem lehet leírni, csak egyszerűen érzem, hogy él. Gondolataimból egy kellemetlen, de már megszokott fülön csípés ébresztett fel. Egyik testvérként szeretett madár szokása volt ez, és bármennyire is fájt, vagy megijesztett, sosem tudtam rá haragudni. Ráemelem tekintetem. Színes chochobo: Kék tollai, vöröses-narancs csőre és kék szemei vannak. Gyönyörű, nagyon szerettem bizony a szemében lévő eleven, élettel teli, és gondterhelt, bánatos tekintetemtől messze álló csillogását a szemének. Mindig vidám és barátságos nőstény volt, és halála napjáig az lesz. Felállok, megölelem, szárnyát a hátamra terítve utánozza a mozdulatot.
-Mehetünk?-Kérdezi csipogva a saját nyelvükön. Bólintok és felülök a hátára. Meg sem kottyan neki, percek alatt ott vagyunk Angel és családja előtt, gyorsan futva szelte át az erdőrészt. A szívem akkorát dobban, hogy hallom, és érzem is. Engedelmességet mutatva egyik lábamat megemelem, kezeimet szárnyként az oldalamhoz húzom, és enyhén megereszkedem lehajtott fejjel. Ez náluk annyit jelent, mint amikor a király előtt hajol meg valaki. Ezután leteszem a lábam és a kezeimet, tekintetét a büszkén, kihúzott háttal, kecsesen felemelt nyakkal, enyhén előrehajtott fejjel álló Angel keresve felemelem a fejem, és szeretettől csillogó szemébe nézek. A szeme mosolyog, lélegzése egyenletes, nyugodt, szárnyai a hátára simultak, pupillái a fénynek megfelelően közepes méretet mutattak. Mindez a madár boldogságát, nyugalmát és biztonságérzetét jelenti a szeretet mellett. Mély levegőt kell vennem, hogy meg tudjak szólalni nyelvükön, mely csupán rikácsolás, csipogás, torokkaparó hangok és fütyörészésre emlékeztető éneklésből áll.:
-Angel... Rossz hírt kell veletek közölnöm.-Erre a madár szeme megváltozik: Szemhéjai visszahúzódnak, teljesen kikerekítve szemeit, pupillája össze-vissza szűkül, tágul idegességében. Folytatom a mondataimat ennek ellenére:- Nem maradhatok ünnepléseteken, vissza kell mennem a városba, ahol élek. Nem az a hazám, az itt van, köztetek, de azért, hogy se ti, se más állatok ne kerüljenek a túlvilágra hasonló gonosz erők miatt, vissza kell oda térnem. Nem szükséges, hogy megértsetek, nem szükséges, hogy támogassatok, csak arra kérlek, fogadjátok el döntésemet.
-Megértelek, gyermekem.-Szólalt meg halkan, szinte hüppögő csipogással Angel, hangja mégis leírhatatlanul nagy szeretetet sugárzott:- Azt teszed, amit helyesnek érzel az egyik legnagyobb áldozatot hozva másokért. Legyen az ember, állat, vagy növény. Nem foglak visszatartani, sem marasztalni. A felneveléseddel a te kezedet el kell engednem, kirepülsz a szárnyaim alól.-(Mint korábban említettem, a cochobo-k életük végéig szüleikkel maradnak, szóval ez ritka és általában megvetett döntés volt, de most a Vezér elfogadta, így a többi madár is kénytelen lesz beletörődni.)
-Megígérek egyetlen egy dolgot, amit meg tudok:-Mondtam, miután elhallgatott.- Visszatérek. Élve, vagy halva, de ebbe az erdőbe még visszatérek!-Szavaim megerősítéseként ismét "meghajoltam", a madarak heves bólogatással reagáltak. - Ég veletek!-A szavak után nyelvemre haraptam, hogy ne sírjam el magam.  A testbeszédre nagyon figyeltek, ha ajkam harapom be, észreveszik, hogy baj van, és nem engedtek volna el. Angel engedélyt adó bólintása után szárnyat bontottam, és felrepülve eltűntem a fák között az égre emelkedve. Hallottam a vad rikácsolást, ahogy utánam kiáltoznak: "Ég veled!" "Viszlát!" "Szeretlek!" "Vigyázz magadra!" "Sok sikert!" "Az Ég segítse utad!" keverékei egyszerre harsantak fel még ki tudja hány jókívánság mellett. Az egész erdő tudta, hogy elmentem. Nem Caius-hoz megyek vissza, hanem a vasútállomásra Valhalla városában. Vissza kell térnem a fővárosba Amodar kapitány szolgálatába. A Sötét Harcos nem nekem való foglalkozás, ott nem tehetek mentőakciókat, és nem segíthetek a bajba jutottakon, hanem ölnöm, gyilkolnom, kínoznom kellene. A szívem halálomig abban az erdőben maradt, Angel és a családja vigyáz ott rá, ott nem bántja senki és semmi. A vonat hamar megjött, a jegyem visszafelé már megvolt. Az ablakból figyeltem az erdőt, majd a már elnyílt, félig megérett napraforgók sokaságát, ameddig a szem ellát. Ennek a történetnek szerintem itt vége is van. A leigázott erdő békében élhet tovább.