A gyilkosnak két arca van I. rész 3. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 12.
*****************************************************************
Alma fel-alá járkált a nappaliban. Ideges volt, mivel nem tudta, mi van Johnnie-val és azon gondolkodott, mi történhetett a polgármester irodájában. „Miért ment oda?” – kérdezte magától. Dühös lett, amiért Johnnie elutasította, hogy hazamenjen. – „Lerázott. Mintha nem is számítana neki, mit szeretnék.
– Ó, Querida! – sóhajtott fel hangosan. – Csak érj haza! Olyat kapsz…
– Mi történt, mami? – nézett fel Phillip a játékból.
– Ó… Semmi, mijo – borzolta össze Alma a kisfiú haját. – Mami csak magában beszélt.
– Okés, mami – válaszolta a kisfiú és visszatért a játékhoz.
Újabb harminc perc telt el, amikor Alma végre meghallotta Johnnie autójának hangját, ahogy megáll a ház előtt. Máris az ajtóban termett, várva, hogy a nő belépjen.
– Mama! – kiáltotta Phillip, és odarohant Johnnie-hoz.
Johnnie felkapta, és átölelte őt. Almára nézett  és látta a dühöt a szemében. Ő is még mindig dühös volt a polgármesterrel való találkozás után, de nem mutatta ki. A fia előtt nem tehette.
– Mijo, miért nem mégy, és játszol a szobádban? – simogatta meg Alma Phillip fejét. – Mama is mindjárt megy.
A kisfiú Johnnie-ra nézett, aki bólintott, és letette őt.
– Oké, mami! – válaszolta, és összeszedte a játékait.
Amikor Phillip hallótávolságon kívül ért, Johnnie Almához fordult.
– Kicsim! Bármiről is legyen szó, várnia kell. Nehéz napom volt és nem akarok veled vitatkozni.
El akart lépni, de Alma megragadta a karját.
– Nem vagy már túl öreg ahhoz, hogy ilyen felelőtlenül viselkedj? – sziszegte.
Johnnie dühbe gurult, és közelebb lépett a feleségéhez. Alig volt már egy arasznyi távolság az arcuk között.
– Elment a maradék eszed is? – nyögte dühösen.
Alma megrázkódott a hűvös hangtól. Az együtt töltött évek alatt megtanulta, milyen az, amikor Johnnie igazán dühös. „Mi hozott ki ennyire a sodrodból, szerelmem?”
– A fenébe is, Alma! – válaszolta Johnnie. – Azt mondtam, nem akarok róla beszélni.

Látta az Alma szemében tükröződő félelmet, ezért tett egy lépést hátra. „Nem érdemli meg ezt. Ez az én gondom, és nem hozhatom haza, hogy a családomon töltsem ki a dühöm” – nyugtatta magát. Alma látványa segített neki ellenőrzés alá vonni az érzelmeit.
– Kicsim! – kezdte nyugodtan. – Bocsánat, amiért kiabáltam. Ez nem rólad szól. Hülye voltam.
– Johnnie. Tudni akarom, mi folyik itt. Tudni akarom, mitől vagy ilyen – suttogta Alma. – Jogom van tudni. Azt hiszem, megérdemlem, hogy elmond, szerelmem.
Johnnie bólintott. Az ablakhoz lépett, kinézett rajta, miközben mesélni kezdett: – Tori azt mondta, valaki nyomoz a pénzügyeim után. Mindent átnéztek. Még Phillip iratait is. – Egy pillanatra elhallgatott, és zaklatottan felsóhajtott. – A belemet is kidolgoztam nyomozóként. Mindent úgy csináltam, ahogy az a szabályzatban le van írva. Az életemet is majdnem elvesztettem, és most azzal gyanúsítanak, hogy törvénytelen úton jutottam pénzhez.
Alma ledöbbent. A magánéletüket érte támadás.
– Elmentem Ballantine-hoz, hogy kérdőre vonjam – folytatta Johnnie. – Látnod kellett volna, hogy nézett rám… Megmondtam neki, hogy én sem maradok tétlen.
Alma látta a dühöt és a kétségbeesést a szemében. Odalépett hozzá, és átölelte.
– Kicsim! Annyira sajnálom. Megértem, hogy érzel.
Johnnie elhúzódott.
– Nem, Alma. Nem értheted.
Elfordult, hogy a felesége ne lássa, ahogy könnycseppek töltik meg a szemeit.
– Lemegyek az alagsorba egy kicsit. Le kell vezetnem a feszültséget. Mond meg Phillipnek, hogy még egy kicsit várnia kell! – kérte, azzal elindult a lépcső felé.
Alma követte a tekintetével, amíg el nem tűnt.
– Annyira sajnálom, szerelmem – suttogta.
***
Miután a megbeszélés véget ért, Ballantine és az asszisztense, Jonas Peters arról beszéltek, mit derítettek ki Johnnie-ról.
– Hogy merészelt ide jönni az irodámba egy tárgyalás közepén? – üvöltötte a polgármester. – Le kellett volna csukatnom.
– Azt hiszem, ez egy olyan fenyegetés, amit komolyan kell venni, Alex – válaszolta Peters. – Green jó zsaru volt és még jobb magándetektív. Még sok problémát okozhat nekünk.
Ballantine gyűlölte hallani, hogy Johnnie milyen jó zsaru volt.
– Nem volt jó zsaru! – nyögte. – Az egy mocskos homokos. A rendőrség és az egész város szégyene. – Megtett mindent, amit csak tudott, hogy lejárassa Johnnie-t, amíg az még a rendőrségnél dolgozott.
– Úgy gondolja, informálnunk kellene a támogatóinkat arról, hogy mi folyik itt? – kérdezte Peters. – Túl fontosak nekünk, hogy titokban tartsuk, és még veszélyesebb.
– Nincs szükség rá, hogy ilyesmivel zargassuk a barátainkat. Az a szuka nem éri meg a rá fecsérelt időt… Kezelni tudjuk az ügyet.
– Maga a főnök – vont vállat Peters. – De ne becsülje alá Greent! Nem olyan sebezhető, mint azt hiszi. És nem fogja feladni harc nélkül.
– Csak nem fél attól a perverz ribanctól? – sziszegte Ballantine. – Ennyire megrémítette?
– Alex! Az a nő még sok problémát okozhat nekünk.
– Akkor takarodjon el, fülét-farkát behúzva! – legyintett a polgármester. – Az a nő egy senki. Épp itt az ideje, hogy megkapja, amit megérdemel.
– Alex. Nem hiszem, hogy… – próbálta volna Peters meggyőzni, de Ballantine félbeszakította.
– Nem azért fizetem, hogy gondolkodjon, Jonas! Azért fizetem, hogy tegye, amit mondok.
– Rendben, Alex. Ez a maga ügye. Csak remélem, hogy tudja, mit csinál – mondta Peters, és felvette a kabátját.
Ballantine-nak beletelt egy pillanatba, amíg megértette a szavak jelentését.
– Holnap a sajtó elé tárjuk az ügyet. Ez majd lefoglalja azt a szukát.
– Ahogy akarja, Alex – válaszolta Peters. „Ha így akarja, hát legyen, de én nem fogok eltűnni vele együtt a süllyesztőben.” – tette hozzá gondolatban.
***
Phillip és Johnnie a hálószoba padlóján birkóztak. Alma az ajtókeretnek támaszkodva állt, és figyelte anyát és fiát, ahogy belefeledkeznek a játékba.
– Egy, kettő, három. A győztes pedig Phillip Green Martinez, az új nehézsúlyú bajnok – jelentette be Johnnie, mire a kisfiú felpattant, és úgy járkált körbe, győzedelmesen a levegőbe emelve a kezeit, akár egy igazi birkózó.
A szülei felnevettek a látványtól.
– Oké, ti ketten. Ideje lefeküdni – jelentette be Alma.
– Mami! – tiltakozott Phillip. – Nincs ágy. Még szeretnék játszani a mamával.
– Majd játszol a mamával holnap, bajnok – kapta fel Johnnie, és az ágyra fektette. – Itt a lefekvés ideje.
***
Johnnie a hasán feküdt, és  karjait Alma dereka köré fonta. Próbált megfordulni, de nem volt rá képes, mert valami a hátára nehezedett. Kinyitotta a szemét és óvatosan átnézett a válla fölött és a három éves Phillipet pillantotta meg, ahogy a hátán alszik.
– Alma! Kicsim! Ébredj! – suttogta.
– Ne most, Johnnie! Fáradt vagyok – nyöszörögte Alma.
– Nem az, kicsim! – kuncogott Johnnie. – Nézz ide!
Alma bágyadtan nyitotta ki a szemét, és észrevette a Johnnie hátán fekvő Phillipet, ahogy egy apró nyálcsík folyik ki a szája sarkán.
– Ez a kis bambino egy igazi szabaduló-művész – nevetett Johnnie.
– Hé, bajnok! – keltegette a fiút. – Szeretnél egy nagyfiúknak való ágyat?
– Mama! – pattant fel a fiú, és örömében fel-le ugrált az ágyon.
– Nos, ha hagysz most aludni, miután haza jövök holnap, mamival elmegyünk, és veszünk neked egyet. Oké, bajnok?
– Okés, mama! – bólogatott Phillip, és gyorsan lefeküdt aludni.
Mindketten adtak neki jóéjt puszit, és lekapcsolták a lámpát.
***
– Alma! Annyira szeretlek. Sajnálom, hogy megbántottalak – ölelte át Johnnie a feleségét az ágyon.
– Én is szeretlek – suttogta Alma. – Most pedig gyere! Ideje lefeküdni.
– De én nem vagyok álmos – tiltakozott Johnnie.
Alma elhúzódott tőle, és Johnnie-t nézte, ahogy csábosan rámosolyog…
– Ki beszélt itt alvásról?
***
Johnnie a szokásosnál hamarabb indult el a munkahelyére. Amikor megérkezett, Laura épp kávét főzött, és beindította a számítógépet.
– Reggelt, Laura!
Laura összerezzent és felé fordult.
– Jó reggelt, Johnnie. Ilyen korán?
– Ja. Új megbízatásunk van. Egy nagyon fontos. Minden más várhat.
Johnnie felkapta a bögréjét, és töltött magának egy kevés kávét.
– Amint minden elindul, szeretném, ha mindenki az irodámba jönne.
Laura végigmérte a barátját. Érezte, hogy valami nagy van készülőben.
– Persze, Johnnie. Elintézek mindent.
– Köszönöm, Laura – mondta Johnnie, és az irodája felé indult. – Ha már itt tartunk, ma ne kapcsolj senkit! Senkit… leszámítva persze Almát.
Azzal belépett az irodájába.
***
A Green és Társai épületének ajtaja kinyílt, és egy karcsú, középmagas nő sétált be.
– Jó reggelt, Laura! – köszönt Glenda Washington csilingelő hangon. Huszonhét éves jogász volt, aki épp csak elhagyta az egyetemet. Meg kellett szakítania a tanulmányait, amikor teherbe esett és megszülte a lányát, ezért csak most szerzett diplomát. Afroamerikai nő volt, világos tónusú bőrrel és szürke szemekkel. Cherokee stílus szerint apró fonatokba rendezve hordta a haját és világoskék kosztümöt viselt.
– Jó reggelt, Glen! – mosolygott Laura. – Itt vannak az üzeneteid – nyújtott át egy lapot. – Johnnie szeretné, ha bemennénk hozzá, amint Mike és Tracy is megérkezik.
– Miről van szó, Laura? Megint valami nagy ügy?
Laura megrázta a fejét.
– Nem tudom, de akármi is legyen, Johnnie nem lelkesedik érte.
Nem tudták folytatni, mert a következő pillanatban a két férfi belépett az irodába. Mike egy negyvenöt éves volt FBI ügynök volt, aki leginkább egy teddy mackóra emlékeztetett. Tracy pedig egy harminchárom éves korábbi különleges ügynök. Mike korán nyugdíjba kényszerült Ballantine polgármester taktikázása következtében, amikor az megkísérelte „kigyomlálni” a homoszexuálisokat a rendőrségtől.
– Jó reggelt mindkettőtöknek – mondta Laura, átadva nekik az üzeneteiket.
– Reggelt, hölgyeim – mondta Tracy mély hangon.
– Jó reggelt! – vigyorodott el Mike.
– Johnnie szeretné, ha bemennénk az irodájába – mondta Laura, megkerülve az asztalát. A többiek követték.
***
Johnnie az asztalánál ült, mélyen a gondolataiba merülve, amikor halk kopogás térítette magához.
– Bújj be! – kiáltotta.
A kis csapat megtöltötte az irodát.
– Johnnie! Látni akartál minket? – kérdezte Glen, a másik arcát vizsgálva. – Miről van szó?
Johnnie felállt, és az ablakhoz lépett. Némán figyelte a wilmingtoni látképet. Végül megköszörülte a torkát és belekezdett: – Ballantine polgármester rám feni a fogát. Vizsgálatot indított az üzleti és a magánéletem ellen is. Azzal gyanúsít, hogy korrupt vagyok.
– Micsoda? – szakadt ki Tracy-ből. – Ez egy vicc. Hogy gyanúsíthat az a fattyú ilyesmivel?
Tudta, hogy Ballantine bármire képes. Nem számított neki, kit tesz tönkre.
Johnnie a férfi felé fordult, és némán ízlelgette a szavait.
– Te ismered a módszereit, Tracy, és mindketten tudjuk, mi mozgatja.
– Nos, mit tehetnénk? – kérdezte Laura.
– Visszalövünk – válaszolta Mike nyugodtan. – Mi is tudunk ám kutakodni.
Johnnie elmosolyodott. Kellemes érzés fogta el, tudva, hogy a barátai mellette állnak.
– Mike-nak igaza van. Mi is akcióba lendülünk. – Egy pillanatra elhallgatott, és visszasétált az asztalához. – Mindent tudni akarok, onnantól kezdve, mikor törölte ki utoljára az anyja a seggét, addig, hogy hányszor hugyozott ma… Elsősorban a pénzügyeit nézzétek! Különös tekintettel a kampánypénzeire.
– Az a hír járja, hogy legutóbb az államon kívülről is kapott támogatást – mondta Laura.
Johnnie szája már a füléig ért. Tudta, hogy Laura mindenkit ismer a városban.
– Ez nagyszerű, Laura! Ennek nézz utána!
– Rajta vagyok, Johnnie! – válaszolta a nő.
– Nos, mindannyian tudjuk a dolgunk – tárta szét a karjait Glen. – Munkára!
***
Johnnie kissé megnyugodott, és megfontolva, hogy ma jó eséllyel késő estig dolgoznia kell majd, úgy döntött, felhívja Almát.
– Halló! – szólt bele Alma fáradtan a telefonba.
– Hello, kicsim! – mosolyodott el Johnnie. – Mit csinálsz még mindig az ágyban?
– A feleségem teljesen lefárasztott az éjszaka – sóhajtott fel a mexikói nő, tettetett bosszankodással a hangjában, miközben magához szorította Johnnie párnáját. – Hosszú éjszaka volt.
– Nem tehetek róla – kacagott Johnnie. – Az én drága kis feleségem mindig ezt a hatást váltja ki belőlem.
– Szóval, most ott akarod folytatni, ahol abbahagytuk? – búgta Alma csábosan.
– Nem tehetem, kicsim. Bármennyire is szeretném. Sok a munkám… Elfoglalt leszel ebédidő körül?
– Nem. Miért?
– Szeretnék veled és Phillippel ebédelni, aztán elmehetnénk megvenni az ágyát. Utána késő estig dolgoznom kell, és nem akarom megszegni a neki tett ígéretem.
Alma elmosolyodott a Johnnie hangjában érezhető gondoskodás hallatán.
– Persze, Querida. Ott leszünk délre.
– Alig várom.
***
Ballantine sajtótájékoztatót tartott. A város összes nyomtatott és elektronikus médiumának képviselőit meghívták.
– Hölgyeim és uraim! Egy bejelentést szeretnék tenni – kezdte a városháza lépcsőjén állva. – Már régóta háborúban állunk a köz- és a magánszektorban folyó korrupcióval a mi gyönyörű városunkban. A bűnözés már túl régóta szennyezi a mi szeretett Wilmingtonunkat. – Egy pillanatra elhallgatott, és megeresztett egy jelentőségteljes pillantást a kamerák felé. – Mint polgármester, nagy terveim vannak, hogy visszahódítsam a várost, és minden bűnözőt rács mögé juttassak. – Ismét elhallgatott, és megköszörülte a torkát. – Ez a hivatal vizsgálatot indít minden közszolga és magánszemély irányában, aki kapcsolatba került a városi kormányzattal.
Linda Cruz, a Wilmington Sun újságírója, félbeszakította egy kérdéssel.
– Mikor kezdődik meg a vizsgálat? És kit fognak vizsgálni?
Ballantine idegesen pillantott a nőre, amiért félbeszakította, és vonakodva válaszolt.
– Már elkezdődött. A célszemélyek a városi kormányzat tagjai és magánszemélyek.
– Karen Grae, WWIL – lépett elő egy másik riporter. – Megnevezne néhány vizsgált személyt, és hogy mivel gyanúsítják őket?
Ballantine zavarban volt. Arra készült, hogy csak odadob egy darab mócsingot a riportereknek, amin elcsámcsoghatnak. De most már csak úgy áramlottak felé a kérdések.
– Az egyik vizsgálat alatt álló személy Johnetta Green, a WPD korábbi nyomozója. Úgy értesültünk, hogy része van a szervezett bűnözésben.
Néhányan felhördültek a tömegben. Nem akarták elhinni, hogy egy olyan volt rendőrtiszt, mint Johnnie Green korrupt lehet.
– Honnan vannak az információi? – folytatta tovább a kérdezősködést Grace. – Valóban kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel? Mióta tarthat ez?
– Most aztán alaposan benne vagy a szarban, Alex – mormogta maga elé Peters, tudva, hogy amit Ballanine most csinál, az felér egy politikai öngyilkossággal.
– Nem adhatjuk ki a forrásainkat, és a nyomozás állásáról sem szolgálhatunk információkkal –hárította el a válaszadást Ballantine. – Amint lesz lehetőségünk többet mondani, megtesszük. Köszönöm a figyelmüket.
Azzal gyorsan elfordult, és besétált az irodájába a jól láthatóan gondterhelt Peters társaságában.
A riporterek azonnal bevetették magukat a kocsijaikba, hogy visszahajtsanak a lapjaikhoz és csatornáikhoz, leadva a sztorit a határidő előtt.
***
Johnnie, Alma és Phillip visszaértek a vásárlásból. Amikor beléptek az irodába, Laura épp letette a telefont. Johnnie figyelmét nem kerülte el a gondterhelt arc.
– Mi az Laura? Valami baj van?
Laura csak ingatta a fejét. „Hogy mondhatnám el neki?” – gondolta. – „Azonnal a plafonon lesz tőle.”
– Mond mát! Mi történt? – sürgette Johnnie.
– Egy barátom hívott. Riporter a Wilmington Observer-nél – válaszolta Laura vonakodva.
– És?
– A polgármester sajtótájékoztatót tartott ma reggel. Azt állította, hogy kapcsolatban állsz a szervezett bűnözéssel.
– Mi? – kiáltott fel Johnnie. – Ezzel már túl messzire ment. Az a nyomorult kurvapecér!
– Murvakecér – nevetett Phillip.
– Nem, Phillip! – ütött gyengéden Alma a kisfiú szájára. – Ne beszélj ilyen csúnyán!
– Murvakecér – ismételte a fiú. – Mama azt mondta, murvakecér.
– Johnnie! Csinálj valamit! – könyörgött Alma.
Johnnie próbált lenyugodni. Lehajolt és fölvette Phillipet.
– Kisfiam! Amit a mama mondott, az nem volt szép. Nem akarom, hogy eltanuld, oké?
– Okés, mama – válaszolta a fiú.
– Ö… Laura! Tudnál vigyázni egy kicsit Phillipre? Beszélnem kell Johnnie-val – kérte Alma.
Laura elgondolkodva bólintott. „Remélem, le tudod nyugtatni. Mert ha nem, egy rémálom lesz ma vele dolgozni.”
– Gyere csak, fiatalember! – mosolygott Phillipre. – Van neked egy kis gyümölcslevem.
Alma és Johnnie beléptek az irodába. Johnnie nem tudta tartóztatni magát és amint az ajtó becsukódott, egy állatias üvöltés kíséretében lesöpört mindent az asztalról.
– Kicsim! Nyugodj meg! Te is tudod, hogy ez mind hazugság. Az igazság pedig úgyis kiderül. Akkor pedig annak a fickónak vége.
– Addig viszont az a fattyú teljesen tönkretesz – ordította Johnnie. – A fenébe is!
Alma odalépett hozzá, megfogta Johnnie arcát, és mélyen a szemébe nézett.
– Johnnie! Az ügyfeleid nem fogják elhinni ezeket a hazugságokat. Ismernek téged, és tudják, hogy megbízhatnak benned. Hidd el nekem, ki fognak állni melletted! Ha meg nem, akkor meg kit érdekelnek?
– Mindig ilyen optimista vagy – sóhajtott fel Johnnie, átölelve a feleségét. – Ezért szeretlek annyira. Néha már csak te tartod bennem a lelket. – Arcát mélyen a nő hajába fúrta. – Te amo, Alma.
– Én is szeretlek, Querida. Ne maradj túl sokáig! Te quiero hacer el amor – suttogta, jelezve kitörni készülő vágyait, amit már estig is alig tudott tartóztatni.
Johnnie közelebb húzta magához, megcsókolta a nyakát és megmarkolta a fenekét.
– Te deseo ahora? – próbálkozott Johnnie.
– Most? – rökönyödött meg Alma. – És mi lesz Phillippel?
Johnnie odalépett az ajtóhoz és bezárta.
– Laura vigyáz rá. Minden rendben lesz. – Azzal visszalépett a feleségéhez és a kanapéhoz vonta. – Egy kicsit most, a többit pedig majd otthon!
– Si, si, mami – nyögte, ahogy Johnnie a mellei közé fúrta az arcát.
Egy pillanatig élvezte a helyzetet, aztán viszont elhúzódott.
– Mi az? – türelmetlenkedett Johnnie. – Laura vigyáz Phillipre. Nem lesz semmi baj.
– Ne siess annyira, kicsim! Hagyd csak rám a dolgot!
– Igenis, asszonyom! – válaszolta Johnnie katonásan. – Mit akarsz, mit tegyek?
– Vetkőzz! – parancsolta Alma.
– Komolyan beszélsz? – lepődött meg Johnnie.
– Ne kelljen kétszer mondanom! – dorgálta Alma, de a szája csücskében mosoly bujkált.
– Amit csak akarsz, mami – mondta Johnnie és gyorsan levetkőzött.
Teljesen meztelenül állt Alma előtt, a másik nő pedig méregette gyönyörű testét. Csak nézte izmos combjait és teljesen beleremegett a vágyakozásba. Majd tekintete Johnnie pihés szőrzettel borított ágyékára tévedt. Az ajkai remegtek, elképzelve Johnnie puncijának ízét. Végigfuttatta pillantását a feszes hasfalon és a formás melleken, a keményen meredező bimbókon. Már nem bírta tovább. Odalépett hozzá, magába szívva Johnnie kölnijét és felnyögött a vágytól. Végigfuttatta kezeit a másik testén, egyenesen a combjai közé. Lüktető szeméremajkait simogatta, majd becsúsztatta egyik ujját a nedves barlangba. Johnnie vonaglani és nyögni kezdett. A lábai elgyengültek. Alma kihúzta az ujját és lenyalta. Johnnie elmosolyodott és megcsókolta Alma homlokát.
Érezve, hogy Johnnie mindjárt összeesik, Alma odavezette őt a kanapéhoz.
– Ülj le, szerelmem!
Amikor Johnnie leült, Alma széttárta a combjait és ismét behatolt a lüktető szeméremajkak közé.
– Ó, igen, drágám! – vetette hátra a fejét Johnnie.
Alma elmosolyodott, tudva, milyen hatást vált ki ezzel Johnnie-ból. És még többet akart. Letérdelt, és arcát szerelme combjai közé fúrta.
***
Laura az asztalánál ült, miközben Phillip a padlón játszott a kisautójával. A nő hallotta Johnnie nyögéseit, amitől a szőr is felállt a hátán.
– Phillip! Miért nem keresünk egy kényelmes szobát, és nézünk egy kis tévét?
***
Alma nyelve mélyen Johnnie testében járt, amitől a nő teste hevesen vonaglott. A mexikói nő kezei a melleit markolászták, és a bimbóit izgatták. Ki-be mozgatta a nyelvét, arra ingerelve Johnnie-t, hogy az a csípőjét mozgatva átvegye a ritmust.
– Ó, Alma! – nyögött fel. – Igen, kicsim! Igen…
Alma ismét behatolt a nyelvével, és betolta mellé két ujját is.
– A francba is! Igen, kicsim! Mindjárt… Istenem, segíts! Ó, Alma! – kiáltotta, a levegő kiszorult a tüdejéből, ahogy a teste megfeszült.
Alma feljebb csúszott, hogy megcsókolja őt. Ajkait Johnnie remegő szájra tapasztotta, hogy a másik is érezze a saját ízét.
– Szükségem volt erre, kicsim – pihegte Johnnie.
– Tudom – mosolygott Alma. – Most pedig megyek. Vár még a házimunka. Várlak, amint csak lehet – kacsintott Johnnie-ra.
Johnnie felállt, de a lábai még mindig remegtek.
– Szeretlek, Alma! – nyögte a készülődő nőnek.
– Én is téged, szerelmem.
Bementek az irodából nyíló fürdőbe, hogy felfrissüljenek és gyorsan felöltözzenek, aztán együtt léptek ki az irodából.
Laura vigyorogva fogadta őket, amitől Johnnie egy pillanat alatt elpirult.
– Most már minden rendben, Johnnie? – kérdezte a nő kihívóan, Johnnie viszont csak felnevetett.
– Rendben vagyok. – Azzal felkapta Phillipet, és átölelte. Adott neki és Almának is egy búcsú puszit, aztán némán figyelte, ahogy távoznak.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green.