A gyilkosnak két arca van I. rész 2. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 12.

*********************************************************

– Jó reggelt, Laura! Keresett valaki? – kérdezte Johnnie belépve az irodájába.

– Jó reggelt, Johnnie! – válaszolta Laura. A barátjára nézett, és rögtön észrevette, hogy valami zavarja őt. – Ö, minden oké?

Johnnie szórakozottan nézegette az e-mailjait.

– Persze. Minden rendben. Nem aludtam túl sokat az éjjel… Keresett valaki?

– Igen – nyújtotta át neki Laura a híváslistát. Már a középiskola óta ismerte őt, és észrevette, ha Johnnie titkol valamit előle. Miközben a másik nő az üzeneteit olvasta, Laura kivett egy doboz Tylenolt a szekrényből, és a mini hűtőhöz lépett egy flakon vízért.

Johnnie a szemeit dörzsölte. Borzalmasan fájt a feje.

– Laura. Lenne…

Mielőtt befejezhette volna, a másik nő már át is nyújtotta neki az orvosságot és a vizet.

– Tessék, Johnnie!

– Túl jól ismersz – mosolygott rá a másik nő.

– Ezért fizetsz – válaszolta Laura cinikusan.

– Szólj, hogy adjak neked béremelést! – vette be Johnnie a pirulákat.

– Ó, ne aggódj! Szólni fogok.

Johnnie vállalkotása hamar a legsikeresebb cég lett a délkeleti régióban. Három további céggel szerződött, hogy segítség a munkáját. Michael Caruthers, Glenda Washington és Tracy Kenon mind rendkívül tapasztaltak voltak a bűnügyi nyomozásban. A kapcsolataikkal együtt nem sok minden maradhatott titokban előttük.

– Azt hiszem, néhányat visszahívok – mondta, halványan rámosolyogva Laurára.

– Oké, Johnnie! – mondta Laura és figyelte, ahogy a barátja belép az irodájába.

Johnnie számos igazságügyi céget hívott fel, érdeklődve az ügyeikről. Két hívás között viszont az agya csak az előző nap hallottakon kattogott. A polgármesteri hivatal figyelte őt. Még mindig nem hitte el. „Majdnem a fél életemet ezeknek a hálátlan senkiháziknak szenteltem. Hogy adhatnak hitelt Ballantine mocskolódásának?” – gondolta.

– Johnnie! – térítette magához Laura hangja. – A kettesen keresnek. Victoria Krisp az.

Johnnie és Alma akkor ismerte meg Victoriát és a feleségét, Ceciliát, amikor a mexikói nő cége hozzájuk küldte őt, hogy segítsen nekik egy projektben. Azóta a nő lett Johnnie és Alma pénzügyi tanácsadója.

– Köszönöm, Laura – válaszolta és felvette a telefont. – Hello, Tori! Mi a pálya? Még nem jött el az idő a következő megbeszélésünkig, ugye?

– Hello, Johnnie – válaszolta Tori. – Csak azon gondolkodtam, fel tudnál-e jönni hozzám. A mai nap megfelelne.

– Nem lehetne telefonon keresztül, Tori? Csak mond el, mennyi pénzt vesztettem!

– Johnnie, ez komoly! Nem akarom telefonon megbeszélni.

– Rendben, Tori! – bólintott Johnnie. – Nyertél. Pár óra és ott leszek.

Johnnie felkapta a kabátját és a tárcáját, majd kilépett az irodából.

– Laura, légy szíves mond le minden programomat! Virginiába kell mennem.

– Szeretnéd, hogy felhívjam Almát? – kérdezte Laura.

– Nem. Majd én elintézem. Mond meg a többieknek, hogy holnap jövök!

***

– Mama! – kiabálta Phillip türelmetlenül. – Játszol velem? Házat építek.

Johnnie előre hajolt, és nyomott egy puszit a fia homlokára.

– Sajnálom, bajnok. Most nem lehet. Mamának el kell mennie a városból egy időre.

– El a városból? Hova? És mennyi időre? – lépett be Alma a nappaliba a frissen érkezett számlákat szorongatva. Abban egyeztek meg Johnnie-val, hogy csak a legfontosabb munkákat vállalja el a Wilmington Steelnél, egyébként otthon dolgozik. Minél több időt akart Phillel tölteni, legalább addig, amíg a fiú iskolába megy.

Johnnie felegyenesedett, és megcsókolta a felesége homlokát is.

– Tori hívott. Szeretné, ha elmennék hozzá.

– Miért? Van valami probléma? – érdeklődött Alma. – Pénzügyi gondjaink vannak?

– Nem. Semmi ilyesmi. Nem tudom, igazából miről van szó, de ragaszkopott hozzá, hogy menjek oda.

Johnnie megfogta Alma kezét és bevezette a hálószobába. Észrevette, hogy a mexikói nő milyen óvatosan lépked. Bűntudat hasított belé.

– Sajnálom, kicsim. Nem akartalak ennyire meggyötörni múlt éjjel.

– Csss, drágám! Semmi gond. Tudom, hogy már szükséged volt erre – nyugtatta Alma és a két keze közé fogta Johnnie arcát. – Nem mintha nem élveztem volna egyébként is – kacsintott.

Johnnie érezte, hogy az ereiben ismét lüktetni kezd a vér, de Alma leállította.

– Oké, kicsim! – mosolygott rá. – Átöltözöm, és indulok is. – Az órájára nézett. – Már majdnem tíz van. Hatra visszaérek.

– Rendben – mondta Alma. – Már megcsináltam a reggelit. Friss kávéval foglak várni.

– Köszönöm – csókolta meg Johnnie Alma orrát.

***

Miután Johnnie magára húzott egy kopott farmert és egy pólót, elbúcsúzott a családjától, és elindult Virginiába. Olyan gyorsan hajtott, ahogy csak tudott, amíg el nem érte az államhatárt. Utána azonban, szinte azonnal elkapta egy közlekedési radar.

– Ó, a fenébe is! – átkozta a virginiai törvényeket. – Szóval még negyvenöt perccel többet kell eltöltenem ezzel a rohadt úttal.

Amikor végre megérkezett Tori irodájába, Sheila, a recepciós megkérte, hogy várjon, Johnnie viszont közölte, hogy várnak rá. Tudta, hogy udvariatlanul viselkedik, de a vizsgálat nagyon megviselte. Ismét Sheilára nézett, és kedvesen elmosolyodott. Amíg várakoznia kellett, előredőlt a székében, a térdeire könyökölt, és az eljegyzési gyűrűjét forgatta az ujjai között.

Az ajtó kinyílt, és Cecilia lépett ki, Torival a nyomában. Johnnie felnézett, és szembe találta magát Cecilia csábos mosolyával.

– Johnnie! – kiáltott fel, átölelve a nőt. – Hogy vagy?

– Köszönöm, jól, Ceecee – válaszolta Johnnie, átölelve a nőt. – És veletek mi van?

– Minden rendben – jött a válasz. Ceecee alig közelítette meg a 160 centis magasságot. Hosszú fekete haját kontyba fogta, ami mégjobban kihangsúlyozta hosszú nyakát. A nevetéstől mindig elővillanó fogai vakító fehéren csillogtak. Sötét bőre sima volt és puha. – És mi újság Almával és a kicsivel?

Johnnie harsányan felnevetett.

– Alma jól van, de Phillipet már nehezen hívhatnád kicsinek. – Büszkeség csillogott a szemében. – Az én kis bajnokom úgy nő, mint a gomba.

– Remek. Helyettem is adj nekik egy jó nagy puszit! – mondta a másik, és Tori felé fordult. – Ne felejtsd el a délutáni találkozót! A srácok számítanak rád.

Tori átölelte, és megcsókolta őt.

– Nyugi! Ott legyek – mondta. – A legjobb formámat fogom nyújtani, és próbálom nem zavarba hozni őket.

– Csodás – válaszolta Ceecee hanyagul. – Ők még nem tudják, mit műveltél errefelé.

– Hé, hé! Egy pillanat! Nem voltam annyira rossz, nem?

– Ó, kérlek! – nevetett fel Ceecee. – De most mennem kell. Vigyázz magadra, Johnnie, és add át a családodnak az üdvözletemet!

– Meglesz – válaszolta Johnnie és adott egy puszit Ceecee arcára.

– Most már én is üdvözölhetlek – lépett oda hozzá Tori, felé nyújtva a kezét. – Hogy vagy, Johnnie?

– Minden rendben. És veled?

– Sheila! Ha keresnének, mondd, hogy elfoglalt vagyok! – szólt Tori a recepciósának, és behívta Johnnie-t az irodába.

– Ceecee remekül néz ki – ült le Johnnie. – Nagyon jól viseli a történteket.

– Nos, eleinte nehéz volt a dolga – mondta Tori, előre dőlve a székében. – Szeptember 11 után sokáig nem volt a régi. Utána meg pár seggfej arra kényszerítette, hogy otthagyja a munkáját.

Ceecee-t a bőrszíne miatt sokan arab származásúnak nézték. Senki sem gondolt bele, hogy azon a vidéken, ahonnan származott, gyakori ez a bőrszín. Afroamerikai volt, nem közel-keleti.

– A rasszizmus mindenhol jelen van, Tori. De ne hagyd, hogy túlságosan magára vegye! – javasolta Johnnie. A barátjára nézett és látta a szemében fénylő haragot. Afroamerikai és olasz származása miatt őt is mélyen érintette a dolog.

– Ne foglalkozz vele! – futtatta végig Tori a kezét hullámos fekete haján. – Nem azért vezettél ennyit, hogy a mi problémáinkról beszélgessünk.

– Akkor mondd el, miért volt olyan fontos, hogy ide jöjjek!

Tori elgondolkodott egy pillanatra.

– Magam sem tudom miért, Johnnie, de valaki nagyon érdeklődik az anyagi helyzeted után. Minden apró részletet átfésültek.

Johnnie nem akart hinni a fülének. Már a magánéletéről volt szó és a családjáéról.

– Most szórakozol vele? – nyögte.

– Mindent, Johnnie – folytatta a nő. – Még Phillip biztosításait is. Semmi nem kerülte el a figyelmüket.

Johnnie felpattant a székéből és megfeszítette az izmait.

– Az a mocsadék Ballantine! – sziszegte. – Az a kurvapecér harcot akar? Akkor, istenemre esküszöm, megkapja.

– Miről beszélsz? Tudod, mi folyik itt? – kérdezte Tori.

– Az a seggdugasz polgármester rám pályázik – világosította fel Johnnie. – Már egy ideje rám szállt, és most azt hiszi, megfoghat.

Tori felállt, és odalépett hozzá.

– Mi a fenéről beszélsz?

– Ballantine korrupt zsarunak akar beállítani. Próbál rájönni, honnan szedtem a pénzemet. Azt hiszi, nem törvényes úton jutottam hozzá. Azon dolgozik, hogy tönkretegyen.

– Úgy tudom, a forrásaid nem nyilvánosak.

– Ja. Csak Pizo és Alma tudnak róla, honnan van a pénz.

– Értem már. Most, hogy megcsináltad a szerencsédet, megpróbálja úgy beállítani, hogy a maffiától van a pénz – csettintett Tori.

– Bingo. Jó zsaru voltam, Tori. Mindig betartottam a törvényt.

Tori megszorította a vállát.

– Én tudom, barátom… Mit mondtál, hogy is hívják ezt a fickót? – lépett vissza az asztalához.

– Alaxander Ballantine. Miért? – vonta össze a szemöldökét Johnnie.

– Vannak unokatestvéreim New Yorkban. Talán ők tudnak valamit – válaszolta Tori, már nem is figyelve oda.

– New York? Hogy tudnának ők onnan bármit is?

Tori rávillantotta ragadozó mosolyát.

– Meg lennél lepve, mire képesek az emberek. A távolság nem számít… Most hazamész?

– Igen – sóhajtott fel gondterhelten Johnnie. – Haza kell mennem. A családomnak szüksége van rám.

Tori látta a frusztrációt és a szomorúságot az arcán.

– Hívlak, ha megtudok valamit. Fel a fejjel!

– Köszönöm, Tori – húzta el a száját Johnnie.

***

Miután Johnnie elment, Tori visszatért a munkájához. Felkapta a telefont és beütött egy számot.

– Halló! Bobby? Itt Tori. Egy szívességet kérnék, kuzin.

– Hello, Tori! Mi a pálya? – hallatszott Bobby hangja.

– Egy barátomnak szüksége lenne a segítségedre. Gondja akadt egy közhivatalnokkal. Szeretném, ha utána néznél, mit tudnál előásni Alexander Ballantine-ról. Ő Wilmington polgármestere.

– Delaware? – kérdezte Bobby bizonytalanul.

– Nem, kuzin. Észak-Karolina. Gondolod, tudsz tenni valamit? – érdeklődött Tori.

– Rajta leszek, Tori – firkantotta le a férfi a nevet. – Csak adj pár napot!

– Köszönöm, Bobby.

***

Ballantine polgármester, a melegek és leszbikusok jogainak nagy ellenzője, Daniel Whitley rendőrbiztossal beszélgetett.

– Van már valami Greenről? – érdeklődött.

– Semmi – rázta a fejét Whitley. – Már mondtam magának, hogy az a nő tiszta.

– Akkor mégis honnan a pokolból szerezte azt a pénzt? – tombolt a polgármester. – A kopók fizetéséből nem telik ennyire. Az a nyomorult szajha sáros és maga hagyja, hogy megússza.

– Figyeljen ide, Alex… - próbálkozott Whitley, de Ballantine félbeszakította.

– Nem! Maga figyeljen ide! Annak a kurvának annyi pénze van, amennyihez nem juthatott hozzá törvényes úton. Van valami emögött és ezt maga is tudja.

– Jó rendőr volt. Majdnem meghalt szolgálat közben, Alex. Senki nem fogja elhinni ezt a mesét.

– Az egy perverz dög. Egy mocskos, undorító homokos. Biztos vagyok benne, hogy nem tisztán jutott ahhoz a pénzhez. Amikor majdnem meghalt, egy olyan személy lőtte le, aki le akart számolni az összes mocskos leszbikussal.

– Az a gyilkos egy őrült volt. Ennyi az egész – mondta Whitney, unva már a folyamatos konspirációkat. – Ha nincs semmi más, én mennék. Van még munkám épp elég.

Azzal felállt, hogy távozzon.

– A munkája, Whitney, az, hogy kitalálja, mit rejteget az a ribanc. Ha nem képes rá, akkor találok valaki mást a helyére.

A rendőrbiztos megfordult és rávigyorgott.

– Ezt vegyem fenyegetésnek, Ballantine?

A polgármester a teljes nyugalom álarca mögül válaszolt.

– Természetesen nem. Csak tájékoztattam a lehetőségeiről.

Whitney tudta, hogy Johnnie tiszta, ezért úgy döntött, nem árthat senkinek, ha megtesz mindent, ami csak elég a polgármester lehűtésére.

– Szólok a belügyeseknek, hogy nézzék át a papírjait. – Csak ennyit mondott, de gondolatban még folytatta: „Remélem ez már elég, hogy betömje a pofádat, Ballantine, te arrogáns seggdugasz.

– Remek, rendőrbiztos! Tudtam, hogy meg fogunk egyezni.

***

Minél közelebb ért Wilmingtonhoz, Johnnie annál dühösebb lett. Ahelyett, hogy hazament volna, egyenesen a kapitányságra hajtott. Ahogy belépett, azonnal kíváncsi tekintetek kereszttüzébe került. Egyesek örültek neki, mások viszont igyekeztek elkerülni. Ő azonban egyikükkel sem foglalkozott, csak Hill kapitány irodája felé vette az irányt. Nem kopogott, csak szó nélkül benyitott.

– Elmondaná, mi a fene folyik itt? – kezdte. – Miért nyomoznak utánam? Nem csináltam semmit.

– Nyugodjon le, Green! – A kapitány az íróasztala mögött ült. – Tudom, hogy nem tett semmit. Én sem értem, mi folyik itt… Az utasítás még nálam is fentebbről jött.

***

Pizo tömte magába az ételt, amit Diana készített neki, amikor Smitty berobbant a látóterébe.

– Petrillo! Jobb lenne, ha kivonszolnád a segged az irodádból – zihálta. – Itt van Green és épp leüvölti a kapitány fejét.

– Ó, a francba! – nyögte Pizo és ledobta a szendvicsét az asztalára, hogy elsiessen.

***

– Ez egy agyrém, kapitány! Tudják, hogy tiszta vagyok. Nyilvánvaló, hogy Ballantine áll emögött. Valakinek végre le kéne vernie azt a fattyút, mielőtt én verem ki belőle a szart is – tombolt Johnnie.

– Fékezze magát, Green! – állt fel Hill. Tudta jól, mire képes Johnnie, ha elveszti a türelmét. – Ne tegyen semmi őrültséget! Megértette, Green?

– Mi folyik itt? – lépett be Pizo. – Minden rendben?

– Minden rendben, Pizo – csikorgatta a fogait Johnnie. Kilépett az irodából. – Ha valaki kíváncsi arra, hogy sáros vagyok-e, engem kérdezzen! – emelte fel a hangját, hogy mindenki hallja. – Tudni akarja valaki, hogy mennyi pénzem van, vagy volt? Csak egy kérdésbe kerül. – Várt egy pillanatig a válaszra. – Senki? Akkor ahelyett, hogy agyalnátok és pusmognátok, inkább tartsátok a szátokat!

A rendőrök őt bámulták, de senki nem szólt egy szót sem. Pizo új társa, Drew Best, teljes hitetlenséggel nézett rá.

– Gyáva férgek – mormolta Johnnie és elviharzott.

– Várj, J! – rohant utána Pizo.

– Hagyd elmenni, Petrillo! – szólt neki Best. – Nem éri meg.

Pizo odalépett a férfihez és megragadta a gallérját, közelebb húzva magához.

– Figyeld a számat, Best! – szótagolta. – Te nem vagy Johnetta Green és sosem leszel olyan jó zsaru, mint ő.

– Remélem, soha nem is kerülök olyan pácba, mint ő – vágott vissza Best. Őt is, ahogy Ballantine-t és még sok embert, undorral töltötték el a homoszexuálisok.

– Ebből elég! – ordította Hill. – Petrillo! Hívja fel Green feleségét és vegye rá, hogy beszéljen a fejével.

***

Alma épp főzött, amikor a telefon megszólalt.

– Halló? – szólt bele.

– Alma! Itt Pizo.

– Hello, Pizo! Minden rendben? – kérdezte a nő, és arra gondolt, Dianával vagy a babával lehet valami.

– Van egy kis problémánk. Úgy tűnik, Johnnie ki akarja ásni a csatabárdot. Fel tudnád hívni, és rávenni, hogy jöjjön haza?

– Johnnie Virginiában van – vonta össze a szemöldökét Alma.

– Már nem. Épp most volt itt.

– Oké. Beszélek vele – mondta Alma, és bontotta a vonalat, hogy aztán tárcsázza Johnnie mobilját.

– Mi az? – szólt bele Johnnie a telefonba.

– Querida! Én vagyok. Hol vagy?

– Úton, hogy meglátogassam a mi nagyra becsült polgármesterünket – köpte Johnnie.

– Johnnie! Szeretném, ha haza jönnél. Nem vagy abban az állapotban, hogy beszélj vele – mondta Alma nyugodtan.

– Túl késő. Már itt vagyok az irodájánál… Szeretlek. – Azzal letette a telefont, és belökte az ajtót.

– Johnnie?! – üvöltötte Alma, mielőtt észrevette volna, hogy a másik már nem hallja. „Mi a fene folyik itt?” – gondolta.

***

– Nem mehet be oda – tiltakozott Ballantine titkárnője, amikor meglátta Johnnie-t.

A nő nem foglalkozott vele, csak belökte a polgármester irodájának ajtaját, félbeszakítva egy megbeszélést.

– Mi a franc baja van velem, Ballantine?! – üvöltötte.

– Jöjjön csak be! – állt fel Ballantine. – Green nyomozó, igaz?

– Kapja be! Pontosan tudja, ki vagyok, maga elvetemült disznó! – tombolt a nő. – Tudni akarom, honnan vette, hogy sáros lennék.

– Vigyázzon a szájára, hölgyem! – vett fel atyáskodó pózt a férfi. – Nem kötelességem kiadni a forrásaimat.

Johnnie szemei vérben forogtak és dühös bikaként fújtatva közeledett Ballantine-hoz.

– Ne jöjjön közelebb, Green! – parancsolta a férfi. – A maga helyében most távoznék.

Johnnie tett még néhány lépést, majd erőt vett magán, és megtorpant.

– A más emberek életében való vájkálás egy olyan ajtó, Ballantine, ami két irányba nyílik – mondta. – Szerettem rendőrként dolgozni, és ebben különösen jó voltam – mondta fenyegetően, majd vetett még egy szikrázó pillantást a férfire, mielőtt távozott.

– Undorító homoszexuálisok! – köpte a férfi.

Ui.: A képen Jessica Roffey alias Laura Rogers.