Ywerd001 beküldött történetei

Felhúztam a felsőínyemet, s a hátráló ghoulokra vicsorogtam. Ekkor már krinosz alakban voltam, akárcsak a mögöttem lévő Rubinszem, akivel közrefogtuk a "fegyvertelen" Szellemtáncost. A Féltestvér a rohadt nagy fegyverrel csak lelassíttani tudta volna ezeket a gyors mozgású zombikat...

Az egyik szegedi bár hátsó kijáratán harminc-negyven feketébe öltözött férfi lépett ki. Ha valaki a közelükbe jár, sietve távozott volna valószínűleg, meghallván azt, amit a ghoulok egymás között kommunikációként neveztek. Mélyről jövő mordulások, morgások sora hagyta el torkukat, aztán nagyjából ötfős bandákban szétoszoltak. Farkasra vadásztak az egyetemi város nappali világában, ahogy azt mesterük megkívánta tőlük...

Kicsit meghökkentem. Éva ugyanis határozottan a védelmébe vett, s a "Rettegett" szót szinte gúnyosan köpte Arnold felé. Az felnézett rá, és az arca elkezdett feketedni... Jobb keze felemelkedett, a lány elfehéredett.
Takaró lebbent, és már talpon is voltam. Nem zavart a meztelenségem. Dühösen meredtem a nagydarab fiúra, s nem is hatástalanul, mert megdermedt, és a szemében egy pillanatra mintha félelem csillant volna meg...

Felkaptam a tekintetemet. A négy srác kezdte magát dühbe lovagolni. Gyorsan elléptem Arnold mellől, hogy legyen helyem, idült, bocsánatkérő mosolyt villantva a quartettre. Hátracsúsztattam vállaimat, a táska bő szíja engedett, lecsusszant könyökhajlatig.
- Uuugyan, fiúk, nem kéne... - hangon vékonyan csendült, de ekkor már rohamoztak...

Egy garou öt alakot ölthet. Homid, azaz az emberalak. Glabro, azaz félig ember, félig vérfarkas; olyan ilyenkor, mint egy szőrös ősember. Tagjai megnyúlnak, csontja megvastagodnak, izmok fonódnak rájuk, súlyuk, magasságuk megnő, itt-ott szőr lepi el a tesüket. Még mutatkozhatnak emberek között, bár eléggé kirínak a tömegből, és a Delírium nem hat ájulással, mindössze kitérnek előle az emberek. A következő alak a krinosz - a garouk közismert és legkedveltebb alakja...

A Nagyúr hangja undorodva csengett. Az ilyen "mérgezett vérűek" azok, akiktől a vámpírok nem csak hogy undorodnak, de egyenesen rettegnek. Ha egyszer egy tiszta drogos vérét szívják, de a szer még ott kering a vérében, akár ők is rászokhatnak. Aztán meghalnak - tetszhalott állapotba kerülnek - majd felélednek, és szereznek tovább...

Azok a türkiz szemek...! Óóó, majd minden álmomban megfordultak... mint ahogy - sejtésem szerint - az iskola minden fiújának a fejében... Megvesztem ezért a lányért, még akkor is, ha idősebb volt nálam, s akkor is, ha - mint most is - észre sem vettek. Azok a türkiz szemek összekulcsolódtak egy éjfekete, nyugodt szempárral, végigszaladtak egy régi sebhelyen, a merész állon, majd megremegtek, ahogy Szellemtáncos hangja megtörte a zavart csendet...

A garou neki háttal ekkor tépte le Janov fejét...ez ismét csak egy bizonyíték volt Bennek, hogy a Bolhás egy Csillagtalan. Egy egyszerű vérfarkasnak eddig nem nagyon sikerült megölni szemtől szemben egy vámpírt. Mindig gyorsabban voltak, mint a garouk, akik ugyan emberekhez mérten fürgék voltak, de egy vámpír még őket is lekörözte, minden nehézség nélkül...

Az ágyhoz botladoztam, majd végigvetettem magam rajta. Mire észbekaptam, már el is aludtam. Kusza rémálmaim voltak. Vérfarkasok - garouk, ugrott be a név álmomban - harcoltak valami megfoghatatlan, láthatatlan ellenséggel. Idegen szavak bukkantak elmémbe, hogy egy eleddig feltáratlan rekeszében elhelyezkedjenek, gyökeret verjenek...