Csillagtalan - IV. rész

- Az Isten verje meg!
Az ajtó csapódása villámot kísérő dörrenésként szakította ketté a ballonkabátos férfi szavait, aki a rendőrjárgányból lépett a járdára.
- Mi az ördög csinálta ezt?
- Talán pont az...
- Üdv Kazinczy.
- Kováts - a halottkém hűvösen biccentett, majd a nyomozó mellé állt. Most már ketten - nem számítva a féltucat egyenruhást - meredtek a letépett fejű hullára. A halottkém - Kazinczy - unott képpel, mint aki eleget látta a hullát, a nyomozó meg egy kicsit döbbenten. Körülöttök a késő éjszakai órát csendes zsivaj, ugyanakkor furcsa, idült csend ülte meg. A paneltömb ablakai ezerszemű szörny íriszeiként égtek, majd mindegyik ablakban egy-egy család lógott, és nézték a lenti csoportosulást, melyet meg-megvilágított a rendőrautók villógóinak kék színe.

- Cseszd meg... - térdelt le Kováts a halott mellé. - Ezt... szakították!
- Valóban. - Kazinczy hangjában enyhe gúny csendült. Egy amatőr is megállapította volna, hogy a hulla fejét nem vágták, hanem letépték a fejéről. A seb széle nem egyenes volt, hanem szaggatott, furcsa bemélyedéssekkel.
- Mi okozta a halálát?
- A fej letépése. A halál beálta ismeretlen.
Kováts felkapta a fejét, és a dokira nézett, mire amaz szokásos unalmával megvonta a vállát.
- Hiába nézel így. Ez a fazon régen halott. Nem itt ölték meg.
- A vére pedig friss... - meresztett dühös szemeket a rendőr. Kazonczy megint csak egy vállrándítással felelt.
- Az lehet. Kétségtelen, hogy az ő vére. De a test több, mint egy hete hulla.

Ezt úgy mondta, mintha természetes lenne, hogy egy egyhetes hullának nem alvad meg a vére. Szerencsétlen Kováts nem is tudta, hogy az orvos mekkorát tévedett - a hulla nem egyhetes volt.
Kb hatvanéves...
- Találtatok valamit?
- Csak pár töltényhüvelyt, és két golyónyomot a ház sarkán. Nem messze a karcolásoktól megtaláltuk a töltényt is.
- Fegyver? Az nincs. De van egy érdekesség.
Az orvos furcsálkodó pillantást vetett a halottra, s elfogta a rémület egy pillanatra. Kováts csak a remegő hangjára nézett fel, döbbent szemeket meresztve.
- A golyók ezüstből vannak.

- Gábor! - Anyám fehérre vált arccal meredt rám, ahogy az ajtót kinyitva szembesült a látvánnyal. Egyszem fia utcai ruhában, háta mögött egy ájult lányt tartó, sötét, baljóslatú alakkal. - Hogyhogy... miért nem vagy a szobádban?
- Eeez egy hosszú történet, anyu. Nem bírtam aludni, és lementem sétálni.
- És ki ez az ember?
Erre nem tudtam mit válaszolni. A Féltestvérnek csak a törzsi nevét tudtam. Mégsem mutathattam be úgy az anyámnak, hogy: "Ő Szellemtáncos, az Uktena törzsből."
- Szellemtáncos vagyok, az Uktena törzsből - hangzott fel mögöttem a Féltestvér hangja. Anyám erre elfehéredett, és egy ijedt pillantást vetett rám, majd a lányra, aztán sóhajtott. Hangja megtörten, de nyugodtan csengett, ahogy félreállt.
- Akkor mire vár? Jöjjön be.
- Köszönöm. Hozzanak vizet, hideget.
Anyám biccentett, Szellemtáncos pedig a nagyszoba felé vette az irányt. Rebeka szöszi buksija nagyjából ekkor bukkant fel ásítozva a szobája ajtajában, aztán megdermedt a mellette elsuhanó, fekete alak láttán. Anyám rámnézett, és megcsóválta a fejét, majd elsietett a konyhába. Én csak álltam, mint a faszent... és nem értettem semmit.
Végül persze elindultam Szellemtáncos után. Egy pillantás a lányra, és torkomon akadt a lefelé tartó levegő. A kanapén fekvő nő ugyanis nem más volt, mint Kocsó Éva.
Az iskola rémének, "Rettegett" Arnoldnak a nője!
- Gaiara! - szisszenten fel. Szellemtáncos rámnézett, majd a lányra, aztán megint rám.
- Ismered?
- Aha. Az iskolámba jár. Ő a helyi csinibaba...
- Félre - érkezett anyám a lábos vízzel. Hátraléptem, nem törődve anyám furcsálkodó tekintetével, ami a légies mozgásomat kísérte. Hiába voltam emberalakban, garou mivoltom így is kiütközött. Csendesen jártam és óvatosan - mint egy vadászó farkas.
- Feküdj le, Rebeka! - Szóltam rá húgomra, csak hogy csináljak valamit, de persze ő megrázta szöszke fejét.
- Nem.

Fekete szemek villantak, ahogy a Féltestvér ránézett a lányra, és elmosolyodott. Sajátos félmosoly volt ez, mi borostás, sármos arcára kúszott, s csak most vettem észre a jobb arcát hosszában kettészelő, régi sebhelyet. Egy vámír karmának nyoma. A férfi biccentett húgomnak, miközben megszólalt azon a rekedt, csendes hangján.
- Hallgas a bátyádra.
Rebeke ránézett, és megfordult, a szobája felé indulva. Persze, nem ő lett volna, ha nem tesz megjegyzést.
- Csak a féltestvérem...
Szemem összevillant Szellemtáncos tekintetével, miközben anyám kissé rémült hangja szelte ketté a csendet, miközben éreztem, hogy zöld szemei engem pásztáznak végig - egy kicsit undorodva: - Szerencsére...
Anyámra néztem. Lehetett valami a tekintetemben, mivel biccentett a kimondatlan kérdésra.
- Igen, fiam, tudom, mi vagy.
- Honnan?
- Apád is az volt.

Rebeka után néztem rémülten, de csak nyögni tudtam. Anyám megrázta a fejét, de ezt persze nem láttam, csak a hangját hallottam.
- Nem. Ő más magból fogant. Ő ember...
- Ébredezik... - megint a rekedt, csendes hang. Az ágyon fekvő lányra néztem. Türkiz szemek szaladtak végig a plafonon, kábán és kissé riadtan, aztán megremegtek, miközben Éva nagyot nyelt. Lassan oldalra fordította a tekintetét, majd a fejét.
Azok a türkiz szemek...! Óóó, majd minden álmomban megfordultak... mint ahogy - sejtésem szerint - az iskola minden fiújának a fejében... Megvesztem ezért a lányért, még akkor is, ha idősebb volt nálam, s akkor is, ha - mint most is - észre sem vettek. Azok a türkiz szemek összekulcsolódtak egy éjfekete, nyugodt szempárral, végigszaladtak egy régi sebhelyen, a merész állon, majd megremegtek, ahogy Szellemtáncos hangja megtörte a zavart csendet. Mert zavart volt a csend, zavart volt mindenki - csak Szellemtáncos nem.
- Helló. A nevem Szellemtáncos.
Rémült sikoly volt a válasz. A türkiz szemeket elárasztotta a rettegés...

Nagy nehezen sikerült megnyugtatnunk. Végre észrevett. Nem emlékezett semmire, és ez elgondolkodtatott. Talán a vámpírok is rendelkeznek olyasfajta... képességgel, mint a "mi" Delíriumunk? Zavart voltam, nem sokat értettem, s már hajnalba járt az idő, mire végre leülhettünk beszélni hárman - anyám, én és Szellemtáncos. Jómagam meg sem tudtam szólalni, és nem is mertem Éva szeme elé kerülni. Úgy sem tudtam volna mit mondani... ő azonban észrevett, bár tekintete, úgy tűnt, nem fejez ki semmi értelmet...
A Magnius már felbukkant a keleti láthatáron, mire végre elaludt...
Sok mindenre fény derült aznap. Megtudtam mindent Szellemtáncostól, anyám pedig csendesen szipogva számolt be viharos, de rövid kapcsolatáról az apámmal. Mikor megfogantam, apám közölte anyámmal a dolgot, hogy ő vérfarkas. Anyám persze nem hitt neki, de a tény bebizonyításra talált... apám által...
Aztán Szellemtáncos mesélt. Mesélt nekem az öt kasztról és az öt holdállásról, ezek összefüggéséről. A teliholdkor születők az Ahrounok - avagy a harcosok, mint én. Az újholdkor születők a Ragabashok, azaz a trükközők, a lázadók, akik mindig szembehelyezkednek a Törvénnyel, de csak az ésszerűség keretein belül. Beleütik mindenbe az orrukat, Szellemtáncos szavaival élve: "keverik a farkasürüléket."

A negyedholdkor születők a Shamanok. Ők azok, akik legkönnyebben kapcsolatbalépnek a szellemvilággal, a legkönnyebben átlépnek oda, vagyis az Umbrába. A szellemek rajtuk keresztül közlik akaratukat.
A félholdkor születők a bírok, azaz a Filodoxok - a Bírók. Ők döntenek, békítenek, kiváló ismerői a garou litániáknak, rituáléknak, s ők is vezetik le. Elég sűrűn ők egy klán vezetői.
A háromnegyedhold napján világra jövők pedig a táncosok, bárdok. Nevük magukért beszél...
Ezenkívül megtudtam mindent Gaiaról, ami eddig kimaradt. A Föld Szelleme, maga a Föld ő, s jelen van minden élőben. Ha valaki meghal, lelke összekapcsolódik, visszatér Gaia kebelére, de vannak, kik nem tudnak nyugodni - élőholtak, vámpírok, ghoulok: a Féreg szolgái. Lelketlen testük bolyong a világban egy régi átok miatt, könnyen szaporodnak, de nehéz oly alanyt találniuk, kinek átadhatják az átkot. A Delíriumról, a Fátyolról, a rituálékról, a Féltestvérekről.
- Mint amilyen én magam is vagyok. Olyan vérfarkas, aki képtelen a metamorfózisra, nincs meg testében a gén, ami ezt lehetőve teszi. Ők is a falka, egy adott törzs tagjai, és sokan vannak. E városban is rengetegen. Nem lesz úrrá rajtuk a Delírium, ha meglátnak egy vérfarkast... de nem képesek a metamorfózisra. - Irigykedő pillantást vetett rám, aztán folytatta. Mesélt a caern-ről, a garouk szent helyéről. Olyan ez, mint az embereknek egy templom. Olyan embereknek, akik hisznek Istenben. Áhítattal tölti el őket, a garoukat. Gonosz mágusok, a Féreg szolgái egész életüket áldozzák arra, hogy megkeressék és kiszipolyozzák erejüket. E helyek kedvesek Gaia-nak, és ősiek...mesélt a tizenkét törzsről - Uktena, Fianna, Gaia Gyermekei, Csontrágók, Rőt Mancsok, Üvegjárók, Ezüst Agyar, Csillaglátók, Fekete Fúriák, Csendes Vándorok, Fenris gyermekei, Wendigók - , ezek totemjeiről, tulajdonságairól...

Mesélt, mesélt éjbenyúlón, majd már kora hajnal volt, mikor sötét szeme rámvillant, és halk hangon kimondta azt, ami olyan sokat jelentett, de amiről nekem halvány fogalmam sem volt:
- ...és itt elérkeztünk hozzád, Csillagtalan.
- Csillagtalan? - kérdeztem álmosan, laposakat pislantva. Komolyan biccentett.
- Igen, Csillagtalan. De hogy mely törzs Csillagtalanja vagy, ne kérdezd. Az Üvegjáróké biztos nem, de hogy nem hagytad ott a lányt, arra utal, Gaia Gyermeke vagy. Ezt biztosan csak egy Filodox tudná megállapítani.
Kezdtem ébredezni.
- Minek vagyok én a Csillagtalanja?
Szellemtáncos sóhajtott, majd csendesen sírdogáló anyámra nézett, és úgy mondta ki a választ, rideg, hűvös hangon... s én tudtam: valahonnan idézi a szöveget:
- "Csillagtalan éjszakán születik tizenkét garou, kik megtisztítják Gaia testét a fekélyes sebektől! A Holtak létét csillagtalan, felhőtlen éjszaka felhőzi be, borítja söttébe, juttatva őket oda, ahova valók, s ahova lelkük távozta után kellett volna menniük. Ha sikerrel jár küldetésük, a Féreg szolgái méltó csapást szenvednek el, melyet csak a legerősebbek élnek túl. E tizenkét ahrun lesz az, ki megtisztítja a világot a Sötétségtől, ha csak ideiglenesen is!"
- Ez mit jelent? - hangom elfúlt a kérdés végére. Szellemtáncos elmosolyodott, de e mosoly hideg volt, s lelkemig hatolt.
- Azt, kölyök... hogy a galaxisban számtalan csillag hunyt ki akkor, mikor te megszülettél. S bár kihunytak, fényük talán még el sem érte a Földet, s ha eléri, hatezer évig fog ragyogni rajta, mielőtt kihuny. S aznap éjszaka, mikor te születtél, másik tizenegy garou is világot látott. Küldetésetek van e világban.

Idült vigyor terült szét ajkaimon, s majdnem elröhögtem magam, de komoly képét látva lassan lehervadt a mosoly az arcomról, s szinte nyögtem a kérdést, mely késként vágta az ijesztő csendet:
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy mi fogjuk megváltani a világot? Hogy egy tucat vérfarkas nekiugrik a világ több ezer vámpírjának, köztük az Ősöknek... és legyőzzük őket?