Csillagtalan - VI. rész

Mikor végre meg tudott szólalni, hangja rekedten csendült; Mint amikor egy élőholt próbál elrothadt hangszálain hangot kipréselni, de csak a tüdeje emelkedik, hörgőn préselve ki cserepes, holt ajkai között a levegőt.
- Hogyhogy?
- Úgy, hogy ez... ez valami idegen! Ilyen DNS nincs!
Kovátsban benn akadt a levegő. Eltartotta a fülétől a telefont, és rábámult a kagylóra, mintha nem hinné el, ami azokból a kis lyukakból a fülébe hatolt, aztán óvatosan visszahelyezte a megfelelő helyre.
- Lemegyek a laborba.
- Fölösleges. Úgy se értenél semmit belőle - a laboros hangja talán gúnyosan csendült volna, de most az éteren keresztül a nyomozóhoz érkező szavak csak döbbenetről tanúskodtak.

Kováts elképzelte, ahogy ül a monitor előtt, amin egy idegen DNS minta reprodukált modellje gorod lassan.
- Mit tudsz róla mondani?
- Semmit. Mondom, hogy ismeretlen.
- Akkor mire hasonlít!
Egy pillanatnyi csend után a laboros hangja halkan csendült fel, mintha nagy titkot árulna el szavaival.
- Leginkább egy farkaséra, de...
Csend.
- De!? - Kováts szinte beleordított a kagylóba. Az őrsön többen ránéztek, de észre sem vette. A gondolat, hogy valami... a világi fogalmak szerint ismeretlen lény kószál az utcákon, megdöbbentette és elkeserítette, mi több: félelemmel töltötte el...
- ...de felfedeztem benne rengeteg... legalábbis nagyon sok emberi kronoszómát is. Vagy... valami hasonlót - a laboros hangja tompán csendült.

Kováts hallgatott, miközben agyában egymást kergették a gondolatok.
Valami rejtett helyen egy őrült professzornak sikerült kereszteznie magát egy farkassal? Esetleg egy új biológia fegyver került elő, vagy szökött meg valami legális laborból? Vagy valami más a megoldás? Olyasmi, mint a régi filmekben, amiket kölyökkorában nézett a kanapé sarkába húzódva? Esetleg valami olyasmi, mint ami X-Mannel vagy a Pókemberrel történik meg?
Uramisten - gondolta - itt ülök felnőtten, realista gondolkodásmóddal, és a Pókemberről gondolkodom!
Megfogta a homlokát, és érezte, hogy nyirkos. Hangja remegett, mikor a kagylóba szólt.
- Rendben. Kössz.
- Bármikor... a mintát továbbküldöm. Ember, találtál egy új fajt!
- Remek... - morogta bele a telefonba a nyomozó, majd lerakta a kagylót a helyére. Azonnal megcsördült. Idegesen utánakapott, a mozdulat következtében hideg kávéja az asztalán heverő iratokra borult, egy része, a maradék az ölébe.
- Csessze meg! Mi van? - szólt bele a kagylóba, miközben felpattant, és alig figyelve oda nyúlt az iratokért. A mozdulat félbemaradt a telefonálónak hála.
- Eltűnt a hullád, Kováts.
A hullaházból hívták.

Janov meztelen teste kiterítve hevert a fekete padlón. A vámpírok látszólag unott pofával nézték.
A Nagyúr elgondolkodva meredt egykori vazallusára, azok sebeire. A vállakon egy garou lábának a nyoma, a fejet pedig letépték a helyéről, elemi erővel. Még este két vámpírt elküldött a városi hullaházba, hogy hozzák el a testet. Egy odafigyelő kórboncnok sok "furcsaságot" felfedezett volna... azt pedig nem engedhették meg.
- Égessétek el...
Két vámpír kilépett a helyéről, és egyikük felkapta Janov testét, a másik a fejet. A Nagyúr széke elé járultak. A vámpír megérintette egykori alattvalója testét.
- Hű szolga voltál, méltatlan harcban estél el. A Bolhás lakolni fog halálodért, testvérem...
A két szolga távozott a testtel. A többiek pedig lassan széledezni kezdtek. Vacsoraidő volt...

Elég messzire kellett mennünk, a várostól jó ötven kilométerre Nyugatra. Ez nagy távnak tűnik, de nem két garounak, még ha egy ember is van velük...
Jómagam először megnéztem a sebet, de nem véreztem. A penge csak a bőrőmet karistolta meg, húst nem ért. Ezekután Rubinszem átalakult, én pedig utána. A nő egy barna szőrű farkas lett, gyönyörű példány. Bár egyik szeme vörösen égett. Hát... újdonsült tulajdonságaim megismerése előtt nem szívesen találkoztam volna vele...

Egy garou öt alakot ölthet. Homid, azaz az emberalak. Glabro, azaz félig ember, félig vérfarkas; olyan ilyenkor, mint egy szőrös ősember. Tagjai megnyúlnak, csontja megvastagodnak, izmok fonódnak rájuk, súlyuk, magasságuk megnő, itt-ott szőr lepi el a tesüket. Még mutatkozhatnak emberek között, bár eléggé kirínak a tömegből, és a Delírium nem hat ájulással, mindössze kitérnek előle az emberek. A következő alak a krinosz - a garouk közismert és legkedveltebb alakja. Testük homid alakjukhoz képest 50 százalékos magasságváltozáson megy át, azaz egy 180 centis ember harminc centi híján három méter magas lesz krinosz alakban. Testüket szőr lepi el, arcuk átalakul, farkaspofává, füleik megnyúlnak, körmeik helyére karmok nőnek, fogaik agyarakká fejlődnek, súlyuk megduplázódik. A következő alak a hiszpó alak, amibe most én is alakultam: krinoszból összébbmegy, és tulajdonképpen olyan lesz, mint egy, az átlagnál sokkal nagyobb farkas - csak a háta szélesebb, a mellső lábai pedig inkább mancsok, mint lábak. Marmagassága körülbelül másfél méter, főleg négylábon harcol ebben az alakban, két lábon csak a lendülete viszi. És végül a lupid alak: a farkasok fenséges alakja.

Ezeket az alakokat nem köti semmi, de vannak, amik kellemetlenkednek, úgy mint a származás. Kétféle származás van, homid, vagy lupid. Ha a garou homid származású, az azt jelenti, embernek született, emberek nevelték. A lupid származás ezzel ellentétes: farkasnak született. Nagyjából kétéves korukban alakulnak emberré, plusz pár hónap. Természetesen, nem tudnak az emberek nyelvén... a falkák is ezek alapján válogatják tagjaikat. A északi erdőségekben például kizárólag csak lupid származású tagok élnek. A homidok a városokban, ember alakban, csendes megfigyelőként a Féreg munkásságát...

Én most hiszpó alakban vártam, amíg Szellemtáncos a hátamra kapaszkodott. Rubinszem felszegte fejét, a Vér Szavát hallatva felvonyított. Egy pillanatig várt, amíg a visszhang elhalt, s a távolból elmosódott üvöltést hozott a szél a fák között, Rubinszem korábbi hangjának hű mását. Ekkor a farkas előreszökkent, és beleveszett a sötétbe.
Hátamon a Féltestvérként nesztelenül követtem.
Lelkemet iszonyatos boldogság járta át. Ha Szellemtáncos nem lett volna, farkasként szeltem volna a rengeteg, egy tiszta, ártatlan lény szemével figyelve a természetet. Gaia lüktetett és erős volt, s a várostól távolodva egyre erősebb lett. Éreztem a Földanya érintését magamon... felvonyítottam, kifejezve boldogságomat, s elölről Rubinszem hangja érkezett, biztosítva: együttérez velem.

A nyomozó a hullaházban állt, kávéfoltos nadrágban. A kórboncnok feljebb tolta dipotriás szemüvegét az orrán, és a rendőr nadrágjára pislogott. Remegett az izgalomtól; neki a hullákkal el kell számolnia, még ha nincs is hozzátartozó. Mit fog ezért kapni! Jó, ha nem rúgják ki!
- Összehugyoztad magad a hír hallatán, Kováts, hihihi... - igyekezett "humorral" leplezni idegességét a férfi. Kováts szúrós pillantást vetett rá.
- Ne a szádat jártasd, hanem beszélj, Görbe! Mi az, hogy eltűnt egy hulla?
- Hát... épp a nyakán esett sérülést vizsgáltam, hogy mi lehetett a tárgy, amivel...
- Sérülés!? - mordult fel Kováts. - Görbe! Annak az embernek letépték a fejét!
- Iiigen, tudom. Akkor a sssebet néztem, a-a-amikor telefonhoz hívtak. Kimentem, hogy átvegyem, de nem szólt bele senki. Mire visszajöttem, a... a h-h-hulla eltűnt.
A kórboncnok szemüvege bepárásodott. A nyomozó az órájára nézett.

- Ez mikor volt?
- Tegnap este, mikor behoztátok.
- És miért csak most hívtál?
- A-a-azt hittem, valamelyik tanonc vitte el valamelyik rekeszbe, de nem. E-e-egyikbe’ sincs!
- Cseszd meg Görbe! - mordult rá Kováts a boncdokira, majd fel-alá kezdett sétálni. Menet közben azon törte a fejét, mibe keveredett vajon...
Idegen DNS-ek... eltűnő hullák... szemtanúk nincsenek...
- Találtál valamit?
- Hát... nem nagyon tudtam szemügyre venni a hullát, de... valami állat lehetett. A vállán lévő sebek egyértelműen karomnyomok, a fejet pedig szintén karmok tépték le a helyéről. Legalábbis nem vágás. Egyszerűen megfogták, és... - Görbe mutatta, hogy megfog egy fejet a két halántéknál, majd felfelé rántotta a kezeit. - ...slapsz. Letépték.
- Állat? Milyen állat?
- Nem tudom. - Rázta meg a fejét a kórboncnok. Tényleg nem volt tippje se.
Kováts köszönés nélkül kifelé indult. Remek... az már biztos, hogy a szőr gazdája a gyilkos...
- Még valami! A lövéseket a fickó adta le. Lőporos volt az ujja.
Remek - gondolta Kováts. - Elfelejtettem: fegyver is volt. És az sincs. Zűrös egy ügy...

Nesztelen szeltük a rengeteget, réteket. Éjfél is elmúlt már, így nem kellett attól tartanunk, hogy valaki meglát minket. A sötétben úgy sem volt valószínű, az esetleges tanyák pedig már sötét ablakokkal álltak őrt Gaia ölében.
Hamarosan megérkeztünk a caernhez. Látszólag az erdő egy ugyanolyan része volt, mint a többi, az egyetlen különbség az volt, hogy nem vezetett hozzá ösvény - olyan ösvény legalábbis nem, ami emberi szemnek látható. Tökéletes álca volt, hogy nem volt álca. Aki ember erre tévedt, arra a caern, mint később megtudtam, furcsa érzést gyakorolt. Az illető sürgősen rájött, hogy neki máshol van dolga. Persze... ez éppen ellentétes volt a caern erőire vágyó mágusokkal, vámpírhercegekkel kapcsolatban. Őket vonzotta a caern lüktető életereje.
Már több farkas is várt ránk, halkan fel-felvonyítva, ugrálva játszottak. Mikor megérkeztünk, a játék abbamaradt. Páran üdvözölték a befutó Rubinszemet, aztán szemügyre vettek engem is. Szellemtáncos lehuppant a fűbe, és kinyújtóztatta zsibbadt végtagjait. Rubinszem halkan morogni kezdett. Mivel a farkasok nyelve sok olyan kifejezést tartalmaz, illetve nem tartalmaz, amit az embereké, bonyolult lenne leírni a dolgokat - úgy írom hát, mintha emberi beszéd történt volna.

- Gaia óvja a falkát, testvérek!
- Gaia óvja a vezérünket! - ezt minden jelenlévő elmorogta, csak Szellemtáncos nem. Ő csak csendesen állt a helyén, sötét szemét a farkasokon nyugtatva, akik viszonozták tekintetét, majd engem néztek. Lassan átalakultam én is farkasalakba. Éjfekete szőrű példány lettem, akárcsak a hajam.
- És ő kicsoda, Rubinszem?
- A neve Szellőléptű.
- És neki nincs szája? - kérdezte morogva az egyik farkas. Körémgyűltek, vicsorogva-morogva, és végigszaglásztak, fenyegetően felhúzott ínyekkel.
- De van. És élesek a fogak ebben a szájban - morogtam oda a tömegbe. Egy pillanatig csend volt, aztán a Gúny vonyításai szálltak az ég felé.
- A Kölyöknek elborult az agya a félelemtől!
- A Delírium vette eszét! Vagy megfertőzte a Féreg?

Aki ezt kérdezte, előttem volt. Szavaira elöntött a düh. Koncentráltam, és szinte kirobbantam a gyűrűből a metamorfózissal. Igaz, alacsony termetű voltam, körülbelül kétszázhatvan centis, de még növésben való garou. Krinosz alakban tornyosultam föléjük, de őket sem kellett félteni. Vérfarkasok tömege vett körbe, mind loncsos, lompos és bozontos.
- Ki volt az, aki egy Gaia Gyermekét Féregjártának hívott? - Morgásom mély volt, fenyegető. Egy több, mint háromméteres garou lépett elő, büszkén felszegve a fejét. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, egy farkas siklott közénk, kinek bal szeme vörösen izzott. Jöttére a kör kitágult.
- Nyughass, Villámfogó! Tapasztalt harcos vagy, de egy Csillagtalan áll veled szemben.
Minden morgás abbamaradt. Rubinszem felém fordult, behunyta szemeit, és lassan átalakult krinoszba. Aztán rám nézett, és "levicsorogta" magát.
- Gaia hozott a Csontrágók közé, ifjú Szellőléptű. Jer! Adjunk hálát a Földanyának, hogy elsők között láthattunk Téged!
Előreindult, falkája - mivel egyértelműen ő volt a falkavezér - hűen követte őt. A caern elnyelt minket...
Azt a mámort! A falka vonyításai megzengették a fákat, s azok halk susogással adták tudtunkra Gaia elégedettségét.