Schneider Istvánné Ilike adatai

Már közel a volt a falu, csak pár száz méter, a lányom egy pillanatra lefékezett, amikor meglátta, mert félt, hátha a kocsi elé szalad. A kutya ezt a tétovázást észlelte, és szegény, talán félre is értette. Megérkezett a rendelőbe a lányom, talán egy órát is tárgyaltak a helybéli orvossal. Miután befejezték a tárgyalást, sietős léptekkel indult a parkolóban álló autója felé. Hát mit lát? Ott ült a spániel, szorosan a kocsi mellett. A lányom rögtön felismerte, és hozzá is szólt:
-...

Elnyúltam, finom szénaillat vett körül, s a távolban tücskök muzsikáltak.
Nagyanyám hirtelen felült, mint aki megfeledkezett valamiről, összekulcsolta megfáradt kezeit, és elmondta esti imáját. Olyan nyugalom szállt meg, a csend, a csillagos este varázsa, gyermeki fantáziámat megmozgatta, és egy pillanat alatt egy elvarázsolt királykisasszonynak, a kukoricaszár palatájának úrnőjének képzeltem magam. Hatalmas báltermeket láttam, melyeket, az esti mesékből ismertem, a csillogást, a...

Az ifjú szíve, mikor még fiatal,
nem tudja, mely úton járjon, mit akar,
csikóként ugrándozik, ifjúsága mezején,
míg évei felkúsznak, élete kék egén...

Bíborba öltözött az alkony,
tó tükrén simul selyem fátyla,
a napkorong, nyugodni készül,
s az öbölben, beszorul a pára...

Tudta, mire megy haza, mivel egy-két óra nem változtathatta meg a helyzetet, a borgőz ennyi idő alatt nem tűnik el a szervezetből. Valószínűleg hajnalra elszáll a párja mámora, de félt a reggeltől, mert holnap egy másik nap következik, talán, újabb fájdalommal.
Most viszont ismét erősnek érezte magát, erősnek a gyermekeiért...

Egyszer, egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem, nem ismétlődik meg. Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném. Feszülten tekerem az orsót, és egyszer csak, végre megpillantom.
A méreg a fülembe szaladt, éreztem, hogy elvörösödik az arcom, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit. Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére, csak a szélébe akadt...

Csöppnyi keze fürgén járt, pedig a lopást még sosem próbálta, apró kézfejét, a rozsdás drótkerítés, több helyen is felsebezte. Amint gyűlt a zsákmány, a többiek kaján vigyorral ették a frissen illatozó hagymát, csak úgy, minden nélkül. Sajnos a csínytevésnek vége is szakadt, mert a házigazda váratlanul megérkezett...

A tyúkanyó elkezdte csipkedni, és egy nagyon kicsi helyen megtisztogatta a tojást a ragasztótól. Óránként lesték, hogy mi lesz a sorsa a kis jövevénynek. Nem boldogult szegény, a kemény tojáshéj úgy ölelte körül, mint egy szorító kötés. Ekkor a nagymama, egy ollóval segített a csöppségnek, megszabadította a tojást a celluxtól, de ezt nagyon óvatosan kellett végrehajtania. A kislány aggódó tekintetével követte nagymamája segítő tevékenységét, majd leültek és vártak...

Szoknyája, mint nyári forgószél
apró lába, vad ütemre dobban,
fehér válla, haja dús rejtekéből,
mint szépséges drága éke, bukkan...

A kis levelibéka, a hajnali nap sugaránál melengette dió nagyságú, zöld színű hátát. Fehér hasa elővillant, amikor helyét megunva ugrott, szétterpesztett lábaival. Közel hajoltam, hogy minden porcikáját szemügyre vehessem. Parányi lábain tapadókorongok segítették a biztonságos haladást...