Cellux

A kicsi leányka, nagyon régen vágyódott arra, hogy saját tyúkudvarral ajándékozzák meg. Szerette volna gazdaasszonynak érezni magát, s annak, meg különös varázsát remélte, amikor, mint egy kincset meglelheti a langyos apró tojásokat. Azért apró, mert törpe tyúkocskákból állt a mini farm, amit aztán meg is kapott.

Kokó, a kakas, délcegen sétálgatott háremét őrizve, lábait felváltva, kecsesen emelgette, szinte lábujjra emelkedve, mutatta szépen ívelő farktollát. A lenge szellőben hajladozott az aranybarna hosszú tollazata, melynek felszínén táncot járt a napsugár, s még fényesebben ragyogott. Lábain, dús tollpapucsot viselt, így adta tudomásul, fenséges megjelenésével a felsőbbrendűségét a diófa ágain bámészkodó vadgalambok seregének. Időnként egy-egy galamb kísérletet tett, hogy elvegyüljön a négy kis tyúkocska között, - pár szem magocska reményében -, s ekkor Koko, szolgálatba helyezte magát, és határozott fejbiccentésével, adott egy barackot az éppen közelében lévő galamb fejére. Így éltek ők, békességben, szeretetben. Koko boldog volt a csekély létszámú tyúkocskáival, naponta többször emlékeztetve őket, hogy ki az úr a háznál, mert kevesen voltak, a kakas igényeihez. Reggel különös szertartással hagyták el az éjszakai szálláshelyüket. Koko volt az első, ki birtokba vette a baromfiudvar külső részét Véletlenül, ha egy tyúkocska próbálkozott, vagy fellázadt a kakas kizárólagos jogai miatt, és kísérletet tett, hogy ő legyen az első, nagy dorgálásban részesült, amit lehet, hogy nem igen is bánt.

Elérkezett a tavasz, és az egyik tyúkocska, Rézike, tollazatát felborzolva jelezte, hogy tyúkanyó szeretne lenni, testének tömege kétszeresére növekedett, de ez csak a látszat volt. A kislány nagyon szerette volna, hogy átélhesse a csodát, hogyan kelnek ki, a tojásból a kiscsibék. A nagymama elindult, hogy különleges tojásokat vásároljon, hogy még színesebb, gazdagabb legyen a tyúkudvar. Vett is 3 db nemes tojást, valami holland fajtát. Tyúkanyónak gondosan elkészítették a fészkét, és bele helyezték a 3 apró golyócskát. Rézike, nagy megelégedéssel illesztgette maga alá az aprócska tojásokat. A kis gazdasszony, naponta többször ment ellenőrizni a tyúkudvarba, hogy minden rendben van-e. Kokónak nem tetszett, hogy a tyúkanyó, kivonta magát a forgalomból.

Nagy izgalommal teltek a napok, nézegette a tojáskákát a leányka, tanakodott, hogy a kis életek fejlődnek-e szépen. Rézikét tenyeréből etette, csak ne hagyja el a fészkét, s hiába mondták néki, hogy hagyni kell, mert meg kell, hogy mozgassa tagjait, és innia kell, dolgát végezni. A tyúkanyó teste ilyenkor lázas, de ő nem tágított, addig–addig rendezgette a tojásokat, míg megrepedt az egyik. Volt nagy sírás, nagyon bánta túlzott gondoskodását. Egész nap a kotlóst őrizte, szinte beköltözött a tyúkudvarba, bevitt egy kicsi sámlit, és azon kuporgott reggeltől-estig. Már csak egy hét volt, hogy a világra jöjjenek a kiscsibék. Sajnos, hogy megrepedt a tojás, nem sok esélyt láttak arra, hogy ebből életképes apróság bújjon elő.

A nagymama szeme észrevette kicsi unokája szomorúságát, s gondolt egy merészet, és celluxal alaposan megragasztotta a tojást. Rézike számtalanszor meg akart szabadulni a fura tojástól, ferde szemmel nézte, nem értette a tojás változását. Forgatgatta, közben nagyokat pislogva, - koty-koty – megjegyzéseivel, mintha mégis elfogadta volna a csúfos változást.
Egy reggel, miután a kicsi lányka, látogatást tett a tyúkudvarban, odakuporodott a fészekhez és szíve a torkában dobogott, mert gyenge csipogó hangokra lett figyelmes. Hangos kiabálással hívta a mamát, mert a nagy esemény megtörtént.

Egy óra sem telt el, és kibújtak a kiscsibék. Puhák, és cseppek voltak, olyan volt a tollazatuk, mint egy tömör parányi prémgolyó. Nagy izgalom volt, mert a harmadik, még nem produkálta a csipogó hangot, de egy nappal később ez a ragasztott tojás is gyenge kis életjelet adott, jelezte, hogy él, és szeretne kibújni. No de hogyan, mikor a cellux szorító páncélja szorosan fogja a tojás héját. A tyúkanyó elkezdte csipkedni, és egy nagyon kicsi helyen megtisztogatta a tojást a ragasztótól. Óránként lesték, hogy mi lesz a sorsa a kis jövevénynek. Nem boldogult szegény, a kemény tojáshéj úgy ölelte körül, mint egy szorító kötés. Ekkor a nagymama, egy ollóval segített a csöppségnek, megszabadította a tojást a celluxtól, de ezt nagyon óvatosan kellett végrehajtania. A kislány aggódó tekintetével követte nagymamája segítő tevékenységét, majd leültek és vártak. Rézike kotyogva bátorította a bentrekedt csöppséget, majd a rakoncátlan két kis csibét betessékelte szárnyai alá, de nini, egyszer csak egy fekete buksi megjelent, de olyan parányi, mint egy morzsa. Élénksárga, pici csőrrel. Apró termete, talán a fele volt a másik kettőnek. Keserves csipogásával adta tudomásul, hogy:
- Na végre, megérkeztem!

Nagy boldogság volt a tyúkudvarban. A kislány a nagymama nyakába ugrott, és hálás tekintetével köszönte, hogy sikerült ezt a kis életet megmenteni. Koko a kakas, szemrevételezte az apróságokat, és rögvest, még büszkébben páváskodott a birodalmában, ott serénykedett Rézike körül, válogatta az apró szemeket, s mint egy gondos apuka, dobta a csöppek orra elé, a parányi magokat. Közös munkamegosztással Kokó segített a csibék nevelésében. Milyen büszke volt, a többi tyúkocskát távoltartotta a kicsiktől, óvta a gyenge pipi palántákat.Időnként egy-egy fuvallat a kicsiket odébbtette, néztek nagyokat, és gyorsan a mama finom puha tollruhája alá bújtak. Csak a kikandikáló pici sárga csőrök jelezték, hogy lakók vannak, a tyúkanyó alatt. A kislány egyszer csak megszólalt: - Minek nevezzük el őket mama?- A nagymama összehúzta a szemöldökét, hiszen komoly döntést kellett meghoznia, és mosolyova, kicsi unokáját magához ölelve kérdezte:
– Mit szólnál, ha Cellux lenne a neve?
A keresztelőt rögtön meg is tartották, majd boldogságtól sugározva léptek ki a tyúkudvar kapuján.