Naplemente

Bíborba öltözött az alkony,
tó tükrén simul selyem fátyla,
a napkorong, nyugodni készül,
s az öbölben, beszorul a pára.

Arcát meríti tengerszem tükrébe,
a vén hold, már féltékenyen nézi,
kíváncsi csillagok ezrei csodálják,
ó be szép vagy! Ragyogva dicsérik.

Majd feljön a hold, bágyadt fényével,
remeg a víz tükre, ha jön a fuvallat,
békák nászdalát, ringatja a szellő,
alszik a táj, simítja hűs harmat.