BURGONYA beküldött történetei

„Régebben a lányok tisztábbak voltak. Csak sötétben fogtunk hozzá, csak az úttól távol, sokszor. Széna, szalma, fáradt érintések a munka után. Sokan úgy maradtak. Mit tehettünk volna? Egyszerű, kemény világ volt. Én mondom, ez már elveszett. Patkány rág most, csont-kísértete dagonyáz vakon vegyszersárban - ”

Fényes Tincs áll ki a fedélzetre, lihegi bele a szél nyájasan vigyorgó arcába:
- Egy vasajtót bárki képes legyártani. Vagy megadóztatni a kormot a kéményeken. Hanyatlik az ipar, nekem csak ne mondd.
- Pöszmögés ez barátom, pöszmögés. Mi volna, ha idebújnál?
Odafenn cseveg a szél a kéményekkel ...

Görnyedten, futólépésben rohantam a madarasi buszhoz. Amikor megláttam, mennyi ember várakozik a megállóban, majdnem dührohamot kaptam. Gimnazisták. Tizenéves csitrik és pubik.
Miért kell ezeknek itt lenniük, éppen most? Mért nincsen több órájuk az iskolában?
Miért nem mentek shoppingolni egyet, vagy kettyinteni valahova? ...

Ám ekkor néhány méterrel előttük csapódott fel a víz, jókora vízcseppekkel mosva végig a tutaj fedélzetét. A két állat alig bírt megkapaszkodni, hogy a tóba ne sodródjanak. Nagy Mammon pedig ott magasodott előttük, hatalmas, vérengző lény, a szemei egyenként akkorák, mint maga a tutaj, és vérszomjasan villogók. Berci csak akkor jött rá, hogy Nagy Mammon végig szívatta őket. Hogy is vehetné fel egy ilyen kis hajó a versenyt egy harcsával? ...

Mögöttem a zenegépnél egy részeg nő és egy még részegebb férfi groteszk táncot jár valami korcs, digitális burleszkre. Akár a hattyú tava is lehetne, ha leírt köreik nem a végtelen nyolcasát formálnák, ha nem láthatatlan korlátok, meredélyek szélén egyensúlyoznának. Egy asszony mindent megbocsát. Tekintetük poros és éhes, de nem kászálódnak ki a bedobált érmék csatornafolyamából. A férfi kopott lábbelije halk koppanásokkal szökell a sáros csempén, a nő két fonatba font szeghaja ide-oda...

„Ez az útvonal… Románia legfontosabb tranzitútvonala Nyugat-Európa felé, ezért sűrű teherautó forgalomra kell számítani.” S valóban, fel-feltünedeznek a hatalmas kamionok odalenn, lámpáik gyulladt, vörös szemekként pislognak a sűrűsödő alkonyatban. Még dübörgésüket is hallom, bár ez valahogy olyan távoli, jelentéktelen. A mögöttem elterülő erdő hangjai erősebbek. A tücskök és a kabócák zavartalanul folytatják éji koncertjüket, én pedig cseppet sem feszülten várom, mikor battyog oda hozzám...

Csontszínű holdfény világította meg a kihalt utat, amely a régi bányához vezetett. A hegy cipóforma kupolája fenyegetően magasodott a falu felé, amely komor álmait aludta odalenn a völgyben. Az éjszaka mély torkában bömbölt a szél, mint fogait vicsorító oroszlán. Gabi mintha nem is érezte volna, a kalapja is szilárdan ült a fején. Mosolygott, gyengéden, mint a virulni készülő rózsa. Karcsú ujjai tetűként nyomták össze két év visszatérő, verejtékes rémálmait...

Hat bajsza közül három olyan vastag volt, mint egy kötélhágcsó, a többi meg acélsodrony. Számtalan fogai akkorák, mint egy hiénáé. Szájzugja fölött kimeredő szeme dühösen méregette őt, miközben kiköpte a pufit.
Ez nem is leső, hiszen ez egy pumaharcsa! – gondolta Géza pánikban, és megpróbált felkapaszkodni a stégre...

- A gyárat már elbontották – cseveg a feleségem, aki közben ledobta fel sem vett fekete ruháit. - Azt beszélik, kísértetek lakták. A munkások szirénára keltek, de mire ágyba bújtak volna, elhallgatott a csengő. Azt is beszélik, sokáig, és túl erősen fújt itt a szél. Ezért megszűntették a rádióadást. De a szellemeket sosem vizsgálták be, és…
…és ott maradtak a betonhengerekben. A tavat 197…-ben alapították, de…
- …senki nem ivott belőle. Sohasem...

Egyre gyorsabban hadart, és most már tényleg kicsöppent a nyála. Kínosan elvigyorodott. CSILLA azonban megértőnek mutatkozott.
- Itt fogyasztom. Ketchuppal. Hárommal.
- Egy perc türelmét kérem.
- AZONNAL! – a nyála most már csurgott a szájából, a szeme forgott, és ekkor elborult benne valami. Egy pillanatig biztos volt benne, hogy nekiesik a lánynak, de aztán ajkába harapott úgy, hogy a vére is kiserkent, de képes volt fékezni magát, és végül úgy látszott…

Elolvasom »